BENKE LÁSZLÓ (szakács)

41 videó
Benke László (Lajosmizse, 1948. augusztus 21. –) .

1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyetteseként munkálkodott. 1971-ben a Sylvanus Szálló konyhafőnöke. 1972-ben Párizsban a Magyar Ház séfjeként dolgozott, majd hazatérése után, 1974-től a Gundel Károly Vendéglátó Technikum tanára volt 18 évig, ahol "Kiváló pedagógus" kormánykitüntetéssel ismerték el. 1979-ben újra tanulni kezdett, aminek eredménye lett a mesterszakácsi, 1980-ban pedig a mestercukrászi vizsgája. 1980-ban a Vendéglátó Főiskola áruforgalmi szakán végzett. 1981-ben Hollandiában dolgozott. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját. 1992-ben Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a "Legjobb Étterem" címmel tüntettek ki. 1996-ban megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját. 1998-ban a "Chaine des Rotisseurs" lovagja. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezenkívül több szakácskönyv szerzője is.

 
Ananászos indiai pulyka
Császári smarni - Laci bácsi konyhája | www.szakacsnet.hu
Dobostorta recept - Laci bácsi konyhája
Fekete-fehér torta - Laci bácsi konyhája | szakacsnet.hu
Gombás töltött csirkecombok - Laci bácsi konyhája | szakacsnet.hu
Görög saláta egyveleg - Laci bácsi konyhája | szakacsnet.hu
Ilyen az igazi romalecsó! - Laci bácsi konyhája
Káposztafőzelék bundás virslivel - Laci bácsi konyhája (recept)
Kapros tökfőzelék paprikásan - Laci bácsi konyhája
Kelkáposzta főzelék, rántott sonka - Laci bácsi konyhája | szakacsnet.hu
Laci bácsi konyhája Ananászos pulykamáj
Laci bácsi konyhája Bakonyi töltött palacsinta
Laci bácsi konyhája Birsalmás pulykamell
Laci bácsi konyhája Bundás pulykamell www.szakacsnet.hu
Laci bácsi konyhája Csúsztatott palacsinta
Laci bácsi konyhája Currys pulykaragu
Laci bácsi konyhája Debreceni pulykazúza
Laci bácsi konyhája Édes savanyú pulykamell
Laci bácsi konyhája Erdei gombás marharagu www.szakacsnet.hu
Laci bácsi konyhája Hortobágyi palacsinta www.szakacsnet.hu
Laci bácsi konyhája Kalocsai csirkemell www.szakacsnet.hu
Laci bácsi konyhája Kemencés pulykamell bundás kelvirággal
Laci bácsi konyhája Lecsós marhaszelet burgonyatallérokkal
Laci bácsi konyhája Milánói pulykamellfilé
Laci bácsi konyhája Öregtarhonya ínyeseknek
Laci bácsi konyhája Paprikás csirke túrómetélt
Laci bácsi konyhája Pulykamáj spíz www.szakacsnet.hu
Laci bácsi konyhája Rakott kelkáposzta
Laci bácsi konyhája Savanyú burgonyaleves www.szakacsnet.hu
Laci bácsi konyhája Túrós táska
Laci bácsi konyhája Túrótorta www.szakacsnet.hu
Lucskos káposzta recept - Laci bácsi konyhája
Meggyes rétes - Laci bácsi konyhája | www.szakacsnet.hu
Palócleves, ahogy Laci bácsi készíti - receptvideó
Pándi meggyes pite - Laci bácsi konyhája | Szakacsnet.hu
Székelyföldi báránycomb - Laci bácsi konyhája | szakacsnet.hu
Tanyasi rakott burgonya - Laci bácsi konyhája | www.szakacsnet.hu
Tejszínes kelvirág főzelék
Temesvári zöldbab sertésoldalassal - Laci bácsi konyhája | szakacsnet.hu
Túrós rétes
Zöldbabfőzelék halfasirttal
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Pintér Lászlóné Erzsi
 

Laci bácsi konyhája Savanyú burgonyaleves www.szakacsnet.hu



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2016. február 25. Nézettség: 650

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal