Vezér-Szörényi László - Orbán Viktor történelmet ír vagy a csőd szélén táncol

5223 videó
Van remény! Vezér Szörényi László évtizedes tapasztalatokkal rendelkező pénzügyi tanácsadó, egy átgondolt koncepciózus tervet sejt a jelenlegi kormányzat döntései mögött. Spekuláció lenne csak az államcsőd elmélete, vagy egy jól kitervelt mesterterv része? Egy biztos, az ellenség az, aki minket fosztogat. Társadalmi összefogást szuggerálva és felelősséget szétosztva nyerhetünk csak az elnyomással szemben.

- Viva Natura TV ~ 2012.01.20

 
"'10 milliónak megfelelő eurót vittem Tóninak"
"2600 magyart öltek meg 3 nap alatt!" - ukrán képviselő szólalkozott össze Szijjártó Péterrel
“A Fidesz aktivistája segített az aláírások másolásával” - kamupártok nyomában!
"A Fidesz bekaphatja"
"A Fidesz nem ezt ígérte" Mit gondol az utca embere az illetményemelésről?
"AZ ÉLETÜNK SOHASEM TÉR VISSZA A RÉGI KERÉKVÁGÁSBA!"
“Adtam át készpénzt Kósa Lajosnak” - Megszólal a csengeri örökösnő
"A felvidéki diákokkal közölték, hogy magyar névvel nem fogják elvégezni az egyetemet"
"A fiam bajtársai lakoltatnak ki minket!"
"A fideszesek még a korrupció felderítésére szánt pénzt is ellopják"
“A hülye magyarok nem értik, hogy éhen fogunk halni”
"A korrupció ötven árnyalata" - 50 azonnali kérdés Orbán Viktorhoz
"A kötelességemet teljesítettem a magyar családok védelmében!"
“A kulturális élet szégyenfoltja a készülő Hunyadi film” – Stefka István tartott fórumot Kispesten
"Annyit tudok, hogy 77 ukrán...ide jönnek, az ugarom végébe"
"Április 3-án adjuk be mi Orbán Viktornak az emlékeztetőt" - Dúró Dóra beszéde
"A régiek lenyúlták a pénzt"
"Arra az útra nem szabad kimenni, mert ha a rendőrök nekünk jönnek, nem lesz jó vége"
"A törvények nem védik a magyart."
"Az ÁSZ-nak nincs joga bírságot kiszabni"
"Az állam jól van, de én nem" - mondja a társadalom - PTK Boós Tiborral
"Az az elveszett szavazat, amit nem a Mi Hazánkra adnak le!"
"Az iskola nem pártközpont"
"Az öt-hatszáz forintos órabértől el kellene rugaszkodni"
"BÁTOR" Az elrabolt Magyar gyermek Történt Dusnok 2020.01.22.
"Csak felültem a buszra és jöttem" - így működik a Lungo Drom
"Devizahitel!" Csalás állami segédlettel! I rész A Csalás! HD
"Egyenes út a diktatúra felé" - százezren tüntettek az Orbán-kormány ellen
"Egyetért-e a Kormány saját magával?"
"Egy jól időzített, állami segédlettel történő földrablás." 2015.október 5.
"Elég volt a lincselésekből, elég volt a késelésekből!" - Pakusza Zoltán beszéde
"Elvettek tőlünk 80-100 ezer milliárd forintot"
"Emberkísérletben nem fogok részt venni" - így tüntettek március 15-én a lezárások ellen | Jövő TV
"Ez az ország ne a kokainbáróknak termeljen jövedelmet és ne az oligarcháknak"
"Ez egy különösen mocskos háború" - (ATV, Egyenes Beszéd)
"Fidesz-közeli biztonsági cég lesz határőrség helyett?" - a belügyminisztert kérdeztem
"Gond, ha politikai tényezővé teszik Győzikét és Kis Grófot" - Pesti TV
"Gyakorlatilag az egész rendőrséget fel kellene oszlatni, úgy, ahogy van."
"Habonyi-pirula és pávatánc"
"Ha itt lenne a csodarabbi, gyorsan eltűnne a Covid!"
"Halvány fogalmam sincs, ki az a Navracsics"
"Hazugság. Ennyi" Az utca embere Orbán szavairól
"Hiányzik a bűncselekmény gyanúja" Nem nyomoznak a Rogán-Portik-ügyben
"Hogyan nem sikerült a kommunizmuson túllépni?"
"Hol a lé, fiúk?" - Tüntettek a Quaestor-károsultak
"ISIS szabadcsapatok" Budaörsnél? - 2015. szeptember
"Ideje csomagolni" Ismét tüntettek Orbán Viktor háza előtt
”Jó éjszakát Fidesz, jó reggelt Magyarország!” - Tüntetett a Jobbik a Fidesz-székháznál
"Joga van a népnek elkergetni a kormányt" - Orbán Viktor
"Képviselő így nem viselkedhet!" - a végegyházi történet folytatódik
"Kérjen bocsánatot az N1TV az apáinktól és az anyáinktól!"
"Ki mit tud Trianonról" ECHO TV riportja. Olvasd el a jegyzetet.
"Kishantos győzött" A Kúria elkaszálta az NFA szerződését
"Kiszáradhat" a Közgép az Orbán-Simicska háború miatt?
"Lehet, hogy ez a rendszer hamarabb összeomlik, mint ahogy azt ma gondoljuk"
"Lop, hazudik": egymásnak ugrott Demján és a Takarékbank
"Mégiscsak van Isten, meg jó emberek..."
"Megy a lecsóba": Lázár durván kiosztotta Farkas Flóriánt
"Megyek anyukámhoz, Merkelhez" - menekültek az M1-en
"Miért hagyja magára az autonómiáért küzdő magyar közösségeket a magyar diplomácia?"
"Mi lesz a következő, tarkón lövés?"
"Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott" - Botránnyal kezdődött a Parlament őszi ülésszaka
"Ne engedjék, hogy tovább aludjon a Magyar Nép!"
"Nem a NATO-ért kell egy honvédő fiatalnak küzdenie, hanem a hazájáért!" - Vékony Csongor beszéde
"Nem bírjuk tovább!" - megint tüntettek a tejtermelők
"Nem győzik a sok vendégmunkást elhelyezni."
"Nem lehet minden Csányié és Mészárosé"
"Nem lehet polgármester, mert méltatlan a posztra"
"Nincs konfliktus." - Képvislők Simicska gecizéséről
"Offshore-botrány": Kérdéseket tett fel a Fidesz a Jobbiknak, de a válaszokra már nem volt kíváncsi
"Olyan, mint az őszödi beszéd csak még nem érte el az ingerküszöböt"
"Orbán Viktor és korrupt bandája rohadjon meg a börtönben!"
"Orbán amikor macedón kollégájára néz, kicsit magát is látja benne"
“Orbánék legalább el tudják lopni, amit lehet, a románok még azt sem” | 24.hu
"Orbán maga ellen fordította a fiatalságot" - nemzetközi visszhangok a netadóról
"Orbánnak nyilván van bizonyítéka Soros ellen"
"Orbán uszít egymásra bennünket" - március 15. - Kálvin tér
"Politikusmentes Ferencvárost!" - Demonstráció! SzSzJN / Green Monsters 1995
“Próbálja meg valaki az életet velük!” - Helyzetjelentés Gyöngyöspatáról
"SIKERESEN KILAKOLTATTUK A SZEGÉNYEKET" - A KORMÁNY ÚJ KAMPÁNYVIDEÓJA
"Simicska-Orbán" - feljelentést tesz az Együtt
"Sorostalanság" a lényeg a Fidesznél
"Szavak, szavak, szavak, de hol maradnak a tettek?"- Orbán Viktor válaszol
"Téged ki fogad be Viktor?"
"Tényleg ennyire tudatlan Magyarország kormánya?" - Toroczkai Lászlóval tüntetett a Mi Hazánk
"Tizennyolc évig a Fideszre szavaztam."
"Üres szavak, rettenetes dolgok" Az ellenzék Orbán tusványosi beszédéről
"Visszaveszük a fideszes oligarchák földjeit"
"Voldemort" felfüggesztve
#Hungary: ‘I’m full of admiration for the resistance to Orban's mafia state’ George Soros
$tricinek álltam, hogy segítsek a Polgárme$ter Úrnak
(O)csmány (V)ezér mészáros lőrinc meggazdagodásáról (2019.01.10.)
,,Eső után köpönyeg,, - Coronavírus
,,Hova tűntek a példaképeim?" - egy gimnazista üzenete
1 milliárdba kerül Deutsch konzultációja?
1,5 millió forintra büntettek!
2 millióba került minden családnak, csak az EU-pénzek 2010-től ellopása! (Molnár F. - Balog István)
2-3 ezer milliárd forint tűnhetett el az elmúlt 8 évben
3, 5 milliárdért vett villát az MNB 14-12-10
5 percet adott a köztelevízió, hogy bemutassam a 100 oldalas Virradat Programot
6 millióra 24 millió kamat, 5 év alatt! (Argenta a sírgödörbe) (Polgár Zoltán - Molnár F. Árpád)
6 plakátrongáló ellen indult eljárás (2015-06-07)
7 év fegyházra ítélték a volt fideszes képviselőt
7 perc gyűlölet a Jobbik ellen
7,5 milliárd eurós uniós forrást vonna meg az Európai Bizottság Magyarországtól
8 milliós veszteséget termel a kisvasút Felcsúton
8. focizás Felcsúton – Előjáték Budaörs Auchan otp
9 hónap, bírói levél, a jegyző fellép
10 ÉRV A LAZÍTÁS MELLETT
10 évig titkos, mennyibe kerül a miskolci buszátadó ünnepség
10 millió Farkas Flóriánnak
10 ok, amiért Orbán Viktor örökre hatalmon marad - Sznobjektív [#13]
12 év "nemzeti" kormányzás után sem Gyurcsány ül a vádlottak padján
13 év fegyház Budaházynak
15 0410 HABONY AUTOJA
15 0410 KOZMUNKAS PENZ
15 0415 MAGYAR KATONAK ISZLAM ELLEN
15 éven keresztül lophatták el a kisbefektetők pénzeit
17 év fegyházra súlyosbította a Fővárosi Törvényszék Budaházy György büntetését
20 év után csalódott a Fideszben
20 milliárdból költöznek
20 milliárd forint is lehet a veszteség a Kun-Mediátor ügyben
20 milliárd ment külföldi focira 17-01-09
20 millió forintból újul meg a méhkeréki román ortodox templom
25 éve nem volt ilyen népszerűségvesztés 14-12-11
30 éven át nem sikerült, a Momentum 3 nap alatt megoldaná
30 évre titkosították a Magyarországon átrepülő drón esetét!
39 milliót vett fel egy év alatt a fideszes önkormányzati cégvezető
40 ezer ember élete árán költözteti Orbán a PM-et (Október 23., Molnár F. Árpád)
40 kilométerre vagyunk Budapesttől, 60 ezer forinttal keresnek itt kevesebbet az emberek
40 millió eurót csalhatott el Orbán veje
47 ezer helyett másfél millióból él Zsiga Marcell (2015-02-03)
47.000 forint bőven elég?
48 millió az üres honlapért 14-10-06
51. Kormányinfo - Orbán Viktor visszafizeti az ösztöndíjat, ha Soros György kéri ... 9.
60%-os ágycsökkentés! Népirtásra készül Orbán? (Szakmai tapasztalatokkal Molnár F. Árpád)
73 éves és neje kilakoltatását akadályozták meg Leányfalun! (Molnár F. Árpád tudósítása)
80 ezer plusz szavazót jelent, ha a határon túliak is szavazhatnak az EP-választáson
82 milliós megtakarítása van Szijjártónak 14-09-22
88 hektárnyi földet vett egy külföldi állampolgár (2015-11-24)
100 millárdos Orbán vagyon, Mészáros hitelt vett fel, Viktor 60❗| Somogyi András |
100 milliárd stadionokra és focira 15-06-02
100 milliós ingatlan: megszólalt Kósa is
100 milliós osztalékot szavaztak meg a volt fideszes politikusnak a borsodi falu szélén
117 perc a 117 évért – Szabadságot Budaházynak! Szabadságot a politikai foglyoknak!
125 év 17 hazafira - a nemzet arcul csapása a Budaházy justizmord: nem maradhat így!
150 milliárdért veszünk rakétákat az Egyesült Államoktól
150 millióból normális wc-re sem telik? (2019.10.05.)
150-nél is több embert rúgtak ki jogellenesen az OMSZ-től
166. Mozgolodas
167 milliós házat vettek Szijjártóék 14-09-24
180-an vannak bejelentve egy házba
200 milliárdot osztott szét a Jegybank 14-08-28
200 milliós megbízást kapott Borókai Flóra 14-11-30
307.Adás Aktuálpolitikai Kerekasztal élő közvetítés
336! Újabb történelmi mélyponton a forint
350 millióval támogatta az állam Mága Zoltán idei koncertsorozatát
500 millióból 250 vissza készpénzben. A Fidesz pályázati működése első kézből.
600 cigány szavazót vinne a fidesz Gyöngyösön - GyöngyösTV (2014-10-03)
800 milliós ingatlant vettek meg 300 millióért Mészárosék
840 millió forintos vagyona van 14-11-24
1300 milliárdos szerződés: ekkora értéknél csak a közjegyzői díj 3 milliárd forint
1956 hősei nem ilyen országért harcoltak!
2010 Orbán Viktor miniszterelnök úr ,család ,buli , egyebek -Haaaaajrááááá mAGYAROK
2012! Dr. Horkovics-Kováts János: A HunTv küldetése és Horváth prof. méltatása,
2016 07 23 Orbán: Európai hadsereg létrehozására van szükség
2016 12 05 Szilagyi napirend elotti
2016. 01. 29. SZÁNDÉKOSAN HAGYJA A KORMÁNY MEGHALNI AZ EMBEREKET,...
2016. 08. 19. Évente 10 milliárdnál többet költ a magyar állam az ukrán nyugdíjasokra
2016.12.08.- Z. Kárpát Dániel vezérszónoki felszólalása
2017-01-30 - Orbán Viktor Szegeden
2017. 02. 23. · Letelepedési kötvények, vízumok, hamis személyik és útlevelek...
2017. 04. 08. Kossuth tér; Lipták Lilla: Fantom állam = bűnszövetkezet!
2017. 05. 19. Semjén Zsolt, kapd elő gyorsan a mordályt!
2017. 12. 07. Iványi Gábor leleplezte Orbán titkát: innen már nincs visszaút, az ítélet kemény
2018 03 31 Beismertek hogy Orban Rahel a turisztikai ugynokseg vezetojevel beszelget
2018 04 21 Hol vagyunk uraim? Hova jutottunk?
2018 05 04 A Parlament alakulo ulesenek kiemelt jellegere es unnepelyessegere hivatkozva
2018 05 05 Uj divat a Fideszben epits magadnak hazat brusszeli penzbol
2018 05 06 Meszaros Lorinc csendben bevallotta hogy dollarmilliardos
2018 07 07 Pride elleni tüntetés összefoglaló
2018 választási csalás ?
2018-as választásról
2018-ban is kísért a kommunizmus szelleme
2018. 01. Kósa dal Papp Réka Kinga előadásában
2018. 02. 25. Döntsük meg a Fidesz feudalista hatalmát! Vágó Gábor sajtótájékoztatója
2018. 02. 25. Vona Gábor a hódmezővásárhelyi csúfos Fidesz kudarcról
2018. 02. 28. Németh Szilárd megtalálta az új kommunikációs megoldást a zűrzavarban
2018. 03. 03. Börtönruhát vittünk Orbánnak!
2018. 03. 03. Fidesz-szimpatizánsok támadtak szóban Vonának, de végül elmondta beszédét
2018. 03. 05. A kamukormány kamuellenzéki pártok tömegét indítja
2018. 03. 07. A Fidesz maga a Soros-terv
2018. 03. 07. Rezsiszilárd is eltakaritható!
2018. 03. 07. Sneider Tamás (Jobbik): Retteg a Fidesz
2018. 03. 08. Fideszmentes Magyarországot!!!
2018. 03. 08. Lázár, nézz körül Budapesten! Kampányolás itthon, nem pedig Bécsben.
2018. 03. 08. Mozgalmi találkozó a fidesz menesztése érdekében
2018. 03. 09. A frászt hoztuk Tiborc Istvánra
2018. 03. 09. A nyugdíjrendszerünknek VÉGE VAN! A momentum szerint.
2018. 03. 09. Ha a fideszt eltakarítjuk, repül trócsányi gazságügyi miniszter is!
2018. 03. 09. Nem a civileket kell eltakarítani, hanem rezsiszilárdot
2018. 03. 10. Kövér László nem volt beszédes kedvében
2018. 03. 10. Orbán Viktor rettegése a kritikus kérdésektől - Gödöllői kampányesemény
2018. 03. 10. Testüket is bevetik a sajtósok, ha kérdések elől kell kimenekíteni a fideszest
2018. 03. 11. A Fidesz csak óriásplakátokon harcol a bevándorlással
2018. 03. 11. Adóskamarai tüntetés Budapesten - Devizahitetelesek problémái
2018. 03. 11. Adóskamarai tüntetés Budapesten - Egy póruljárt koppányos
2018. 03. 11. Gyurcsány akcióban! Feljelentjük Polt Pétert bűnpártolásért!
2018. 03. 11. Így fordul vissza a fidesz gyűlöletkampánya. – Cselekedj Te is!
2018. 03. 11. Kiviharzott a sajtótájékoztatóról Németh Szilárd
2018. 03. 11. Lázár János szerény kis gyarapodásáról
2018. 03. 11. Mi így harcolunk a SeVizás megoldásért!
2018. 03. 12. "Simicska trágármédiának nem nyilatkozom!" Újabb fideszes tapló tűnt fel
2018. 03. 12. Adóskamarai tüntetés Budapesten
2018. 03. 12. Fazekas Sándor (Fidesz): Fake news-nak nem nyilatkozom
2018. 03. 12. Kocsis Máté (Fidesz) Simicskát legazemberezi
2018. 03. 12. Kósa Lajos Semjén Zsolt vadászatáról: "a Magyar Nemzet hazudik"
2018. 03. 13. Helyzetjelentés az előállítottakról
2018. 03. 13. Matolcsy György 400 milliós villája előtt akciózik Vágó Gábor
2018. 03. 13. Mozgalmi találkozó helyett... - A rendőrök előállították a Sárgapólósokat
2018. 03. 13. Rezsiszilárd házánál a sárgapólósok. A rendőrség közbelép
2018. 03. 13. Sajtótájékoztató a szabadulás után
2018. 03. 13. Semjén Pál Gyulával (Buda-Cash botrány) járt Afrikába vadászni
2018. 03. 13. Semjén a kérdések kereszttüzét nem bírja, inkább ő lőne
2018. 03. 13. Semjén szeretne egy jó kis medvevadászaton vadat lőni - erre vágyik
2018. 03. 13. Seszták Miklós menekülőre fogta a dolgot
2018. 03. 13. Véleménynyilvánítás rezsiszilardnal a jogtalan előállítás miatt. HAJRÁ!
2018. 03. 14. Balogh páter gyáván elzárkózik a válaszadástól
2018. 03. 14. Menekül a kom..., akarom mondani a Kósa - Hova tűnt 1300 milliárd forint?
2018. 03. 14. Szigetszentmiklósi véleménynyilvánítás vasárnap
2018. 03. 15. Ezer banki plakát hétvégéje Dunaharasztiban. – Most a fidesz leváltásáért.
2018. 03. 15. Ezer banki plakát hétvégéje Szigetszentmiklóson. – Most a fidesz leváltásáért
2018. 03. 15. Fekete munkás bontja a Fidesz színpadát
2018. 03. 15. Orbán előtt repül fel az égbe a Momentum szarvasa
2018. 03. 16. Ahogy ígértük:... - Véleménnyilvánítás a fidesz leváltásáért Szigetszentmiklóson
2018. 03. 17. Egy csalódott Fidesz-szavazó kérése Vona Gábortól
2018. 03. 17. Ezer banki plakát hosszúhétvégéje Szigetszentmiklóson - egyetlen ellenzéki jelöltért
2018. 03. 17. Ha leszedték, hát visszarakjuk. Az ismétlés a tudás atyja, és a bankoké
2018. 03. 18. István Veres "orbán király" budapesti rezidenciájánál protestál
2018. 03. 18. István Veres: Egy újabb videó Egerből...
2018. 03. 18. István Veres sevizahiteles akciója Egerben
2018. 03. 18. Szájer József menekül!
2018. 03. 19. Lázár János bizonygatja igazát a bécsi videójáról
2018. 03. 20. A sárgapólósok túljártak a rendőrök eszén! :)
2018. 03. 20. Fidesz megy! – Függetlenség jön!
2018. 03. 20. Juhász Péter, az Együtt elnöke: Mibű vásárol luxusvillákat a Matolcsy-család?
2018. 03. 20. Rendőrök a kúria előtt….
2018. 03. 20. Szita Károly ügynökaktáiról nyilatkozik Tessely Zoltán, fideszes polgármester
2018. 03. 22. Sárgajárás Tatabányán a fidesz menesztéséért
2018. 03. 22. Sárgajárás folyadék a cumicredit bankban Tatabányán
2018. 03. 22. Választási csalásra készül a Fidesz Szabolcsban
2018. 03. 23. Diktatúra, vagy demokrácia? – kérdezzük bóna zoltán képviselőtől
2018. 03. 23. Fidesz megy! – Függetlenség jön!
2018. 03. 23. Sárgajárás Esztergomban a fidesz menesztéséért
2018. 03. 23. Útba esett trócsányi... HAJRÁ!
2018. 03. 24. A gázszerelő (orbánstróman) szerény, hivatalos székhelye a fő úton…
2018. 03. 24. A gázszerelő (orbánstróman) uradalma a Szári úton…
2018. 03. 24. Budaörs otp madarasteszkoban..
2018. 03. 24. Felcsút környékén még egy érdekességre bukkantunk.
2018. 03. 24. Felcsút orbán háza…
2018. 03. 24. orbán uradaom Hatvanpusztán…
2018. 03. 26. Orbánt és Rezsi Szilárdot egy üzenettel várjuk a Dél-Pestiben
2018. 03. 26. Orosz Mihály Zoltán szerint fideszes választási csalás történt Érpatakon!
2018. 03. 27. Mozgalmi találkozó Budapesten - Ruszkai Györgyikétől jelentkezünk
2018. 03. 28. Mészáros Lőrinc a Hír TV kérdésére elárulta, kire fog szavazni
2018. 03. 29. Akkor fogunk győzni, ha százak és ezrek lesznek a kifosztók házainál minden nap
2018. 03. 29. A nem integrálódott válaszom Lázár Jánosnak!
2018. 03. 29. Bóna barát, kábult cigány vs. Póka László Bóna Zoltán házánál
2018. 03. 29. Folytatódik a Sárgajárás. – Egészen a megoldásig
2018. 03. 29. Roma jogvédők tiltakoznak Lázár János szavai ellen
2018. 03. 29. Véleménynyilvánítás rezsiszilárd háza előtt is még az előállítások után is
2018. 03. 30. HA hosszúhétvége, akkor banki véleménynyilvánítás a szigetszentmiklósi bankoknál
2018. 04. 02. Ne nézzék hülyének a pártvezetők a választókat! Húsvéthétfői bankplakátolás
2018. 04. 03. Farkas Flórián és a korrupt ORÖ ellen tüntetnek a szervezet székháza előtt
2018. 04. 04. Ne Hazudj! – 2 szól az ősi parancsolat Ezek mégis azt mondják, hogy nekik
2018. 04. 04. Ne Hazudj! – 3 szól az ősi parancsolat Ezek mégis azt mondják, hogy nekik
2018. 04. 04. Ne hazudj! – Üzenet a fidesznek Tele van az ország plakátokkal, melyeken az
2018. 04. 05. A választás előtti utolsó véleménynyilvánítás bóna házánál
2018. 04. 05. Távoltartó tárgyalás lesz rezsi szilárd ügyében is a jövő héten
2018. 04. 05. Több Sárgapólós ma a csepeli rendőrségen volt a rezsiszilárdos előállítások miatt
2018. 04. 06. Ez van Székesfehérváron Agresszív fidesz birka nyuggerek..
2018. 04. 06. Fidesz búcsúztató - tali a führerrel másodszor... amikor elsunnyog
2018. 04. 06. Fidesz búcsúztató: Zárjunk le egy sötét korszakot! A rendezvény...
2018. 04. 06. Fidesz búcsúztató: Zárjunk le egy sötét korszakot! Bejutás - Meghívtak...
2018. 04. 06. Fidesz búcsúztató: Zárjunk le egy sötét korszakot! Bejutunk újabb próbálkozás...
2018. 04. 06. Ki és bezárva Székesfehérvár főteréről
2018. 04. 06. Sárgajárás Székesfehérváron a fideszbúcsúztató előtt. HA már eljöttünk megnézni...
2018. 04. 07. "A Harcosok!
2018. 04. 07. A véleménynyilvánítás és a kampány folyik.
2018. 04. 07. Az adóskamara egyik prominens személye fogalmazza meg véleményét. Zalaegerszegen
2018. 04. 09. Antal Bihari üzenete a Fideszre által megvásárolt szavazóknak
2018. 04. 09. Tüntetés a választási csalások ellen az OVB székháznál
2018. 04. 09. Uj valasztas 2018 videója
2018. 04. 09. VÁLASZTÁSI CSALÁS 2018⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️
2018. 04. 10. Egyre több bizonyítékunk van arra hogy a Fidesz csalhatott a választásokon
2018. 04. 12. Hogyan tovább? - Sajtótájékoztató az bóna zoltán fidesz képviselő háza előtt
2018. 04. 12. Hogyan tovább? - Sajtótájékoztató az első számú uzsorás háza előtt
2018. 04. 12. Lesújtó jelentés a magyar kormányról az EP-ben
2018. 04. 12. Nem rendelték el a távoltartást rezsiszilárdtól – Ismét egy apró győzelem T
2018. 04. 13. A Romano Kraj megköszöni Orbánnak a Magyarország feletti lehengerlő győzelmet
2018. 04. 13. Antal Bihari visszatért a 24 órás tiltásból és üzen
2018. 04. 13. Az egyéni felelősség és cselekvés nem hagyható ki
2018. 04. 13. Rendszerszintű a választási csalás
2018. 04. 14. Előre lezsírozva (a választás a Fidesznek) Ügyesek!
2018.04.14. Megfér egymás mellett a CEU és a Kárpátia, ha Orbán leváltása a cél
2018.04.14. Szamizdattal búcsúzik a Magyar Nemzet.
2018.04.14. Tüntetés
2018. 04. 15. Brüsszelből üzenik - Kormányellenes tüntetés a belga fővárosban
2018. 04. 18. Tovább alakulgató rezsim
2018. 04. 18. Utolsó állomásunk Hajrá
2018. 04. 19. A fidesz tudatosan szaggatta darabokra Magyarországot!
2018. 04. 19. A tettek minősítik az embert. Nincs ez másként a fideszeseknél,...
2018. 04. 19. Tessék nyugodtan félni az elkövetkezendő ötszázhetven évben is, lesz rá ok, garantálom
2018. 04. 20. BELETÖRŐDTÜNK?
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – Előjáték Bicske bankok
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – Előjáték Bicske fidesz iroda
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – Előjáték Budaörs otp végrehajtó Változást akkor leh
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – Maga a meccs Változást akkor lehet elérni ha olya
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – jobb híján orbán háza előtt folyik a foci Változás
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – orbán háza előtti közterület
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – utójáték Hatvanpuszta orbán uradalom
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – utójáték pénztáros lőrinc háza Fő út Változást akko
2018. 04. 21. 8. focizás Felcsúton – utójáték pénztáros lőrinc háza szári utca
2018. 04. 21. A Jobbikos béközép skandálja a "Viktátort"
2018. 04. 21. Hol vagyunk, uraim? Hova jutottunk?
2018. 04. 22. "Én egy senki vagyok vidékről..."
2018. 04. 24. Az utca mindenkié! – még a fidesz alelnöke,
2018. 04. 24. fideszmentesítsük az igazságszolgáltatást!
2018. 04. 25. Bencsik reméli, hogy a hadsereg megvédi a Parlamentet a tüntető csürhétől
2018. 04. 27. Frank Engel: Kirúgják Orbánt Európából!
2018. 04. 27. Hazaárulók
2018. 04. 28. Édesjóistenem, mit vétett ez a szerencsétlen ország,...!
2018. 04. 28. Nem csak nagy tüntetésekre kell várni, hanem álandóan, önállóan cselekedni.
2018. 04. 30. HA leszedik, hát visszatesszük. – Ha elveszik, hát visszavesszük.
2018. 05. 01. Éljen Május elseje a munka ünnepe!
2018. 05. 01. Kezeket fel!
2018. 05. 02. A hivatalokban nem hallgatnak meg,...
2018. 05. 02. Ma kezdődnek a kilakoltatások, több ezer családot raknak ki az utcára
2018. 05. 03. Az "autoriter irányba tartó" Orbán megbüntetéséről ír a Le Figaro
2018. 05. 03. Egy reménysugár nem ok arra, hogy hátra dőljünk
2018. 05. 03. Százmilliókkal károsította meg az államot...
2018. 05. 04. Demonstráció az MTV székháza előtt
2018. 05. 04. Demonstráció az MTV székháza előtt 1. (Mónika Szimuly)
2018. 05. 04. Demonstráció az MTV székháza előtt 2. (Mónika Szimuly)
2018. 05. 04. Demonstráció az MTV székháza előtt 3. (Mónika Szimuly)
2018. 05. 04. Demonstráció az MTV székháza előtt 4. (Mónika Szimuly)
2018. 05. 05. Lejárt a kövéres távoltartás. Bepótoljuk az elmúlt 60 napot
2018. 05. 05. Most kell igazán cselekedni, hogy az EU támogatja a SeVizás harcot.
2018. 05. 07. Észosztás helyett cselekvés.
2018. 05. 07. Ha nem fogadnak a minisztériumban, ...
2018. 05. 07. Jogunk van elmondani úgy a véleményünket, hogy a politikusok is meghallják
2018. 05. 07. Na mi van már, gazságügyi minisztérium?
2018. 05. 09. Bartus László: A háromharmad diktátora
2018. 05. 09. Isten, haza, csalás
2018. 05. 10. Elege lett Amerikának a magyar útlevélcsalásokból,
2018. 05. 10. Mészáros Lőrinc 304 ezer forintot keres percenként
2018. 05. 12. Magyarország egy DIKTATÚRA
2018. 05. 12. Magyarország egy DIKTATÚRA. (Sándorpalota)
2018. 05. 12. Magyarország egy DIKTATÚRA. (első számú uzsorás)
2018. 05. 12. Magyarország egy DIKTATÚRA. (trócsányi)
2018. 05. 12. Orbánék barátai, üzletfelei keselyűként csaptak le a Városligetre
2018. 05. 12. Orban epitkezesenel is elmondjuk hogy diktatura van.
2018. 05. 13. Magyar csoda – Mészáros Lőrinc...
2018. 05. 14. Az érinthetetlenek megérintése
2018. 05. 14. Márki-Zay Péter: a Fidesz egy bűnszervezet
2018. 05. 17. Míg mások szervezkedéssel altatják a népet, addig mi cselekszünk
2018. 05. 17. Rábukkantunk Tiborcz Istvánra a kastélyokat vásárló cégháló mögött,...
2018. 05. 18. Ha már kövér miatt Szigetszentmiklósra jöttem, előre hoztam a holnapi banki,
2018. 05. 18. kövéren röhög az ország, a feleségén a kormányhivatal.
2018. 05. 19. A lángot vinni kell, a parazsat pedig tartani kell !...
2018. 05. 19. Ha lúd!! Legyen kövér.....!
2018. 05. 19. Mivel most a távoltartó tárgyalásig minden nap jövök kövér miatt...
2018. 05. 19. Nem értik kövérék a véleménynyilvánítás szabadságát. Ezért válnak nevetségessé
2018. 05. 20. A hatalom (pénzhatalom is) a társadalom irányítása, ellenőrzése alatt tartható, ha
2018. 05. 20. Nem tudnak jó törvényt (nekik jó törvényt) hozni. Ezért inkább nem hoznak semmilyent
2018. 05. 21. A mai nappal felét már előre pótoltuk az esetleges kövéres távoltartásnak
2018. 05. 22. Kövér ellen döntött a strasbourgi bíróság
2018. 05. 23. Ha bírósági tárgyalás akkor véleménynyilvánítás
2018. 05. 25. Alapjog lesz a Diktatúra? – kövér nem hiába patronálja gulyás gergelyt?
2018. 05. 27. Demonstráció a miniszterelnök házánál
2018. 05. 31. Győzelem, vagy halál! – Erről beszélünk ma kövér háza előtt
2018. 05. 31. Hosszú Katinka útja az erkölcsi megsemmisülésig
2018.06.04. - Ma van a Nemzeti Összetartozás Napja
2018. 06. 06.Egyetlen fideszes politikust sem hívtak meg az Európai Néppárt konferenciájára,
2018. 06. 09. Banki és fideszirodás véleménynyilvánítás Szigetszentmiklóson
2018. 06. 09. Banki véleménynyilvánítás Dunaharasztiban
2018. 06. 12. Ha tárgyalásunk van, akkor természetesen véleményt nyilvánítunk...
2018. 06. 12. Már nem csak a bankok, hanem saját maguk nyugalma...
2018. 06. 12. Mivel az eljárásaink legnagyobb része az uzsorástól ered, így amikor csak tehetjük,...
2018. 06. 12. Önök azért nem akarnak Európai Ügyészséget, mert félnek a börtöntől!
2018. 06. 12. Véleménynyilvánító akció a Fővárosi törvényszéken. (1. kamera)
2018. 06. 12. Véleménynyilvánító akció a Fővárosi törvényszéken. (2. kamera)
2018. 06. 14. Bármennyit is mutyiznak a politikusok, bármennyire is nyalják a bankárok seggét...
2018. 06. 14. Úgy tűnik mégsem jövünk hiába a politikusok...
2018. 06. 15. A Sárgapólósok nem tűrik csendben a diktatúra épülését
2018. 06. 19. Bartus László: Semjén vesztegetőkre vadászik
2018. 06. 20. Orosz Mihály Zoltánt lekapcsolják a rendőrök. Körözött személy!
2018. 06. 22. A diktatúrát trócsányi is aktívan építi
2018. 06. 22. Terroros ügyben a sajtótájékoztatót természetesen az uzsorás háza előtt tartjuk meg
2018. 06. 22. Új játékot találtunk. - Ott ütünk, ahol gyengék, ahol több a szövetségesünk
2018. 06. 23. A zászlórúd nyugalma – Újabb „DIKTATÚRA” akció Szigetszentmiklóson
2018. 06. 26. Rés a pajzson: magyar állampolgárságot szerzett terroristát fogtak az EU-ban
2018. 06. 27. Aradszki András, kdnp képviselő eddig csak hírből ismerte a Sárgapólósokat
2018. 06. 27. Ebben a házban DIKTATÚRÁT építenek. – Véleménynyilvánítás orbán felcsúti háza előtt
2018. 06. 27. Mészáros (orbán-stróman) birodalom Felcsúton a Szári utcában
2018. 06. 27. Mészáros (orbán-stróman) székhely Felcsúton a Fő úton
2018. 06. 29. Mindent szabad, amit nem TILOS!
2018. 06. 30. KERTEK ALATT A KÖLTÖZÉS...
2018. 06. 30. Kedves OV és brigádja avagy Magyar eü felvonás 2.0
2018. 06. 30.Szigetszentmiklósi bankok és fidesz irodák
2018. 07. 03. Ismét DIKTATÚRA akció Szigetszentmiklóson
2018. 07. 03. Orosz Mihály Zoltán - gyöngyösi kátyúhelyzet
2018. 07. 06. Orosz Mihály Zoltán élő adásban volt - a miskolci járásbíróságról
2018. 07. 07. A Hatvannégy Vármegye megzavarta a Pride-ot
2018. 07. 07. Ellentüntetöket vett körbe a rendőrség
2018. 07. 07. Szigetszentmiklós. – Bankok és fidesz irodák
2018. 07. 09. A SeVizás győzelemhez három dologra van szükség:...
2018. 07. 10. NA KB.ENNYIRE SZAVAHIHETŐEK MINDENBEN.... EZ A NŐ :O TE SZENT ÉG.... :D
2018. 07. 10. Orosz Mihály Zoltán panaszt tett az igazságtalan rendőri intézkedés miatt
2018. 07. 11. Gazságügyi miniszter a nagy tákolmány buzerátor cáfolta azt a tényt, hogy...
2018. 07. 11. Ha bírósági tárgyalás, akkor véleménynyilvánítás
2018. 07. 11. Uborkaszezon ide vagy oda, a véleménynyilvánítás folytatódik,...
2018. 07. 12. LÁZÁR MÉG MINDIG HAZUDIK! 5 HAZUGSÁG FÉLPERC ALATT! Új rekord?
2018. 07. 13. István Veres konfliktusba kerül a bank biztonsági őrével - Pécsi sárgajárás
2018. 07. 13. Orosz Mihály Zoltán naposcsibéket oszt a rászorulóknak
2018. 07. 15. Még mindig oka van a véleménynyilvánításnak
2018. 07. 15. Nincs is fontosabb feladata a fidesznek és a fideszbőrbe bújt ellenzéknek, mint a...
2018. 07. 15. Vasárnap reggeli véleménynyilvánítás Szigetszentmiklóson. TE mikor indulsz?
2018. 07. 16. Orosz M. Z. a rendőrséget értesíti egy betörés ügyében
2018. 07. 17. A civileket nem eltakarítani kell, hanem csatasorba kell állítani...
2018. 07. 17. A legfontosabb véleménynyilvánító hely, hiszen a gazságügyi miniszter...
2018. 07. 19. A hétvégi betöréses lopás utózöngéi
2018. 07. 19. Ne legyen több Inárcs tragédia
2018. 07. 20. A hónap elején nyitott a felújított otp bankfiók Érden
2018. 07. 20. HA már Érden vagyunk, – mert tudjuk a reklámból, hogy:...
2018. 07. 21. Sokszoros DIKTATÚRA! Ismét akció Szigetszentmiklóson
2018. 07. 21. Tasnádi Péter: HOL VAN AZ IGAZSÁG?
2018. 07. 22. KI HISZ MÉG LÁZÁR SZAVÁNAK?
2018. 07. 23. A DIKTATÚRA nem szűnt meg. Kicsit elmosta az eső
2018. 07. 23. ÉBRESZTŐ magyar,eltakarítani a FIDESZT!
2018. 07. 23. Titkos város Fidesz BŰN tanyája..
2018. 07. 26. Orbàn diktatúrát épít! Te ezt hagyod?
2018. 07. 28. Dr. Tóth Bertalan reagált Orbán Viktor tusványosi előadására
2018. 07. 29. Te melyik körbe tartozol?
2018. 08 15. KILAKOLTATÁS ÉLŐBEN! 3 milliót vettek fel, 13,5 milliót követelnek vissza.
2018. 08. 13. Sevizások demonstrációja a budaörsi bíróság épülete előtt
2018. 08. 14. A távoltartó ülés előtt feltesszük a zászlórúdra, hogy MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!
2018. 08. 14. Félárbocon a diktatúra. Továbbra is nyilváníthatunk véleményt,...
2018. 08. 14. Kilakoltatás élőben. Kisbaba, várandós kismama stb. - Molnár F. Árpád Éli videója
2018. 08. 14. Ma ismét távoltartó ülés lesz kövéres zaklatási ügyben. Ez már a hatodik.
2018. 08. 17. Bencsik András Párttitkár úr
2018. 08. 17. István Veres - Látogatás képviselő háznál...
2018. 08. 17. Szégyelljék magukat kormánypárti képviselők! Maguk beszélnek keresztény értékekről?
2018. 08. 18. Bátor tettek és önzetlen áldozatok kellenek...
2018. 08. 18. István Veres a Kossuth téren véleménnyilvánít
2018. 08. 20. Senkit nem hagyunk az út szélén!
2018. 08. 20. Senkit nem hagyunk az út szélén II.
2018. 08. 20. Senkit nem hagyunk az út szélén III. Befejező rész
2018. 08. 20. Torockai a devizahitelesek problémájáról
2018. 08. 21. Faszságokra (tüzijáték) el tudtok menni, de plakátolni egyikőtök sem jött!!
2018. 08. 21. Ha már Balatonon jártunk, hazafelé benéztünk Akarattyára
2018. 08. 21. Ha már Siófokon jártunk, benézünk a fidesz irodába.
2018. 08. 21. Léhman György megemlékezés Siófokon. Botrány a bankokban!
2018. 08. 22. Orbán lepaktált az Unió bankjával a devizahitelesek kárára
2018. 08. 22. Osszátok meg! Orbán Viktor paktumot kötött az Unió bankjával
2018. 08. 23. Esztergomi fideszirodában érdeklődünk, hogy
2018. 08. 25. Mutassuk meg, hogy mi vagyunk az erősebbek, kitartóbbak, és hogy nem lehet velünk
2018. 08. 26. Fidesz központi BŰN tanya..
2018. 08. 26. Látogatás a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamaránál - Hangszóróból ordítanak az emberre!
2018. 08. 26. Nem számít hogy esik, vagy hét ágra süt a nap, a véleménynyilvánítást folytatni kell
2018. 08. 28. Ismét elmondjuk bóna zoltán fidesz országgyűlési képviselő háza előtt is,...
2018. 08. 28. Kilakoltatás - Indítsuk újra Magyarországot, állítsuk helyre...
2018. 08. 29. Ha tárgyalás, akkor véleménynyilvánítás...
2018. 08. 29. Tessék, így “mentette meg” a Fidesz a devizahiteleseket! Káposztásmegyeri kilakoltatás
2018. 08. 29. Véleménynyilvánítás úgy fickósan, kurucosan, egymagam,...
2018. 08. 30. Budaörsi bíróság elmarasztaló ítélete a sárgapólósok ellen
2018. 08. 30. Ismét tárgyalás, ismét véleménynyilvánítás
2018. 08. 30. Járásbíróság ítéletet hirdetett, melyről véleményt nyilvánítottak az érdekeltek 2
2018. 08. 31. A nem adom a házamat mozgalom tagjai transparens felvonásával fejezte ki véleményét
2018. 09. 01. A képviselő ház lépcsőjén újra..
2018. 09. 01. Kásler aláírást gyűjt a parlamentnél!!!
2018. 09. 01. Lámpagyújtogatás Szigetszentmiklóson
2018. 09. 03. Az 51-es körzet nyugalma
2018. 09. 03. Ismét tárgyalás, ismét véleménynyilvánítás.
2018. 09. 03. otp birtokvédelem után sajtótájékoztató a Laura úton
2018. 09. 04. Leányfalui kilakoltatási kísérlet
2018. 09. 05. Orosz Mihály Zoltán élő adásban volt - készüljünk a perre!
2018. 09. 06. Folytatás... Nem értünk oda a tárgyalásra így a dugót kihasznalva demonstrálunk
2018. 09. 06. Folytatás 2... Nem értünk oda a tárgyalásra így a forgalmi dugót kihasznalva demózunk
2018. 09. 06. Már szinte mindent elvettek az emberektől: pénzt, egészséget, biztonságot
2018. 09. 06. Nem értünk oda a tárgyalásra így a forgalmi dugót kihasznalva véleményt nyilvánítunk
2018. 09. 06. Orbán lepaktált a bankokkal: a kormány könnyít a végrehajtók terhein
2018. 09. 07. Orosz Mihály Zoltán élő adásban volt a bíróságon - rendőrségi közbelépés
2018. 09. 08. "Álmodtam egy világot magamnak..." - És abban nem volt helye kifosztó bankároknak
2018. 09. 08. Véleménynyilvánítás Halásztelken
2018. 09. 09. A Vezér tegnap Kötcséről azt üzente: harc, harc, harc ... Hogy értsük az üzenetet ?
2018. 09. 09. A kilakoltatások bizony folynak tovább, mert tétlenül nézed, hogy a kifosztó bankok a
2018. 09. 10. A kötvénnyel beengedett terroristák Magyarországra és az EU-ra is veszélyt jelentenek
2018. 09. 10. A reményt vesztett magyarságról, a butaság alapú társadalomról stb.
2018. 09. 10. Toroczkai László úton volt Badacsonyba
2018. 09. 11. A pillanat, amikor egy diktátor fejéhez verdesik az igazságot! - Guy Verhofstadt
2018. 09. 11. Ujhelyi István dr. Felszólalása a Sargentini-jelentés vitájában (Európai Parlament)
2018. 09. 12. Velencei karnevál. (Folytatas)- DIKTATÚRA buli fideszes politikusokkal
2018. 09. 12. Velencei karnevál. - DIKTATÚRA buli fideszes politikusokkal
2018. 09. 12. Velencei karnevál. {folytatjuk jönnek a Nagykutya 2} - DIKTATÚRA buli fideszesekkel
2018. 09. 12. Velencei karnevál. {folytatjuk jönnek a Nagykutya 3..} - DIKTATÚRA buli fideszesekkel
2018. 09. 12. Velencei karnevál. {folytatjuk jönnek a nagykutyak} - DIKTATÚRA buli fideszesekkel
2018. 09. 13. Fosnak a gyáva nyúl bűnözők..
2018. 09. 16. Magyarország DIKTATÚRA! - De megdönteni csak valódi cselekvéssel lehet!
2018. 10. 01. DIKTA-TÚRA folytatás...
2018. 10. 03. A trianoni emlékév bevezetéséről - Duró Dóra
2018. 10. 04. A legújabb kövér-hiszti is elutasítva!
2018. 10. 04. Kövér házmesternek nem sikerült az az utasítása és indítványa, hogy...
2018. 10. 05. Nekem van véleményem a pénzügyi és politikai önkényről.
2018. 10. 07. Kérdezzük, hogy az ukrán nyugdíjasok is részesülnek-e a beígért nyugdíjprémiumból?
2018. 10. 09. El néztem a király palotájába
2018. 10. 11. A Sárgapólósok így jutnak be a Törvényszék épületébe...
2018. 10. 11. A biztonsági őr rátámad a sárgapólósokra, a plakátot megrongálja!
2018. 10. 11. Alsó Duna partról. Ha már Pesten jártam..
2018. 10. 11. DIKTA-TÚRA már ötödször
2018. 10. 12. HA tárgyalás, akkor véleménynyilvánítás. - Most éppen Szigetszentmiklóson
2018. 10. 12. Rendőrség érdeklődik az akció iránt
2018. 10. 18. István Veres a kövér palotájánál demonstrál
2018. 10. 18. Rendori intezkedes...
2018. 10. 20. Nem is kell hülyét csinálni a hatalomból
2018. 10. 22. "Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához."
2018. 10. 22. Amikor a rendőrség új KRESZT alkot. -...
2018. 10. 23. Hatalmas erőkkel védik a székházat a Jobbik tüntetőitől. A HÍR TV-nek beolvasnak
2018. 10. 23. Jobbikos beszédek a székház előtt, kezdődnek a rendőri igazoltatások
2018. 10. 23. Jobbikos tüntetők a Fidesz-székháznál - mérce.hu
2018. 10. 23. John Urkon: Fidesz ellenes tüntetés a Lendvai utcánál, Magosányi Á. rendőri zaklatása
2018. 10. 23. Zeng az Orbán, takarodj a Fidesz székháznál. Jobbikos képviselőt zaklatnak a rendőrök
2018. 10. 25. A nyolcadik DIKTA-TÚRA.
2018. 10. 25. A nyolcadik DIKTA-TÚRA már a Kossuth téren tart...
2018. 10. 25. A vėgrehajtàsok ės kilakoltatások leàllítàsát követeljük orbán házánál. Hajrá!
2018. 10. 25. Ha egy SÁRGA pólós el indul ott tett és cselekedet lesz a BŰNÖZŐK ellen..
2018. 10. 25. Tárgyalás után sajtótájékoztató az uzsorás háza előtti közterületről. Hajrá!
2018. 10. 25. Trócsányinál is a végrehajtások leállítását követelik a bátrak. Hajrá!
2018. 10. 29. Amíg Orbán meccsre, addig Vajna cicája gyógykezelésre jár magángépen.
2018. 10. 30. Szólás után továbbra sincs szabadság Magyarországon
2018. 10. 31. Az is gyilkos, aki egy másik embert öngyilkosságba hajszol!
2018. 10. 31. Szerdai élővideóm a Fideszen belüli repedésről, a Jobbikkal való együttműködésről,...
2018. 11. 04. Véleménynyilvánítás a csaló,kifosztó bankok ellen és emlékezés azokra a társainkra,...
2018. 11. 06. A 9. DIKTA-TÚRA. - Mert még mindig ki vagyok tiltva Budapestről
2018. 11. 08. Orosz Mihály Zoltán élőzése
2018. 11. 09. Veres I. túrázása alkalmával járt orbán házánál, ahol nem rejtette véka alá véleményét
2018. 11. 12. Hova tűnt a pénz a Heves Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványból?
2018. 11. 15. A 10. DIKTA-TÚRA. - Mert még mindig ki vagyok tiltva Budapestről
2018. 11. 15. A 12. DIKTA-TÚRA. - Mert még mindig ki vagyok tiltva Budapestről
2018. 11. 16. Sneider Tamás élő Élő bejelentkezés a Magyar Állandó Értekezletről
2018. 11. 20. Ismét tárgyalás a Sárgapólósoknak. - Természetesen ismét
2018. 11. 26. Orbán őfelségét ma szembesítettem egy igazi király intelmeivel.
2018. 11. 27. Kósa Lajos, a rabszolgatörvény benyújtója leszarja, amit mondok.
2018. 11. 28. Apu, hod med be, Apu, hod med be, Póka Laci a körforgalomba?
2018. 12. 04. Orosz Mihály Zoltán élő - bűnözők rabolják, lopják szét a települést
2018. 12. 04. Orosz Mihály Zoltán élő - szétverték, szétlopják a bűnözők az elhagyott házakat
2018. 12. 04. Orosz Mihály Zoltán élő: 30 tyúkot téptek szét a kóbor kutyák Érpatakon
2018. 12. 05. Nem elég tudni, hogy "MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!" - a pofájukba kell nyomni minden nap
2018. 12. 07. Szerintetek nincs DIKTATÚRA? Ha van, akkor miért nem tesztek ellene?
2018. 12. 07. Veres István (: a selfi király: ahogyan egyesek nevezik : ) látogatása
2018. 12. 09. Tüntetés a ,,néphülyítés” ellen a köztévé székháza előtt - zoom.hu
2018. 12. 13. A Jobbik minden fronton a nép pártján áll. - Élőben jelentkezünk a Kossuth térről.
2018. 12. 13. A csuti vezír véleménye a betegekről, rokkantakról, magatehetetlen emberekről, idős
2018. 12. 15. Jakab Péter élő adásban volt.
2018. 12. 17. Jakab Péter élő: Sajtótájékoztató kerítés átmászással
2018. 12. 17. Jakab Péter élő: hangulat a köztévé előtt
2018. 12. 20. Ahol békés véleménynyilvánítókat büntetőjogi eszközökkel baszogatnak a
2018. 12. 20. Azt mondták a régi római császárok, hogy a népnek kenyér kell és cirkuszi játékok
2018. 12. 23. KNK - Karácsonyi Nemzeti Konzultáció! - eseménysorozat Póka László szervezésében
2018. 12. 28. Elbontják Nagy Imre emlekművét a Kossuth tér mellett.
2019-01-12 ORBÁN VIKTOR BEFOGADNÁ A MIGRÁNSOKAT! 2817727731575447
2019. 01. 12. Hétvégi bringás DIKTA-TÚRA ismét az O1G jegyében.... - NAHM
2019. 01. 15. 51-es körzet akció. Minél jobban vergődnek annál erősebb és hatásosabb az... - NAHM
2019. 01. 31. 20. DIKTA-TÚRA hazafelé. Ma hazafalé is gyalog megyek. Hiszen kell a sport,... - NAHM
2019. 02. 02. Orosz Mihály Zoltán: lopják a Trianon emlékmű kerítését Érpatakon
2019. 02. 08. Orosz Mihály Zoltán: A fideszmaffia nem törődik Érpatak közbiztonságával
2019. 02. 10. A mostani, hétvégi bankos, fidesz irodás DIKTA-TÚRA nem bringás - NAHM
2019. 03. 01. Elindult a Fidesz kizárása a Néppártból - Európai Hang
2019. 03. 02. Tavaszindító bringás DIKTA-TÚRA Szigetszentmiklós környékén - NAHM
2019. 03. 29. András Széll: Orbán elment a Zöld-foki szigetekre és vitte az államkasszát
2019. 03. 30. András Széll: Orbán undorító, gusztustalan pénzmosása a Zöld-foki szigeteken
2019. 03. 31. Kósamama belendült! Több, mint 10 millió forint vándorolt a fideszes... - DK
2019. 03. 31. Orosz Mihály Zoltán: két szomorú eseményről tudósítok.
2019. 04. 03. Meddig építhet még diktatúrát kövér házmester? - NAHM
2019. 04. 03. Szegény kövér házmester belefáradt a diktatúra csinálásba, ... - NAHM
2019. 04. 05. Jön a diktátor! - Ujhelyi István dr. és Tordai Bence sajtótájékoztatója - MSZP
2019. 04. 06. András Széll: Orbán elmeállapota már a középiskolában problémát jelentett szüleinek
2019. 04. 06. Szigetszentmiklós elő közvetítés Bringás DIKTA-TÚRA a gyémánt félkrajcárunkért - NAHM
2019.04.1.15.
2019. 04. 17. Sneider Tamás Miskolcon! - Jobbik Magyarországért Mozgalom
2020 a korrupció, a szegénység és az ágazati problémák éve lesz (2019.07.18)
2020.01.28. - Csoportosan próbáltak meg áttörni a kerítésen illegális bevándorlók Röszkénél
2020.04.30 - Szemléletváltás - Etnikai bűnözés 1. rész - Dr. Gaudi Nagy Tamás
2020.05.14 - Szemléletváltás - Etnikai bűnözés 2. rész - Dr. Gaudi Nagy Tamás
2020.09.15. - Patrubány Miklós nemzetpolitikai előadása - Tíz éve zajlik az MVSZ Petőfi-kutatása
2020.10.15. – Dr. Dányi László A Patrubány-Csoóri vita... c. könyvének bemutatója
2020.12.15.
2021.01.15.
2021.03.15.
2021.04.29. – A koronavírus-mizéria legnagyobb botránya Magyarországon
2021.05.15.
2021.05.28. - Patrubány Miklós: Üzenet a Szabadság Mozgalom híveinek
2021.06.15.
2021.06.19. 005. Patrubány Miklós
2021.06.20. - Patrubány Miklós Kossuth téri beszéde
2021.07.15.
2021.07.20. - MVSZ sajtótájékoztató – A kormány kötelezővé tenné a vakcinázást?
2021.10.15. Olaszliszka tizenöt éve gyilkolták meg Szögi Lajost
2022. Január 15. Patrubány Miklós nemzetpolitikai előadása
2022. Május 15. Patrubány Miklós nemzetstratégiai előadás élő adás
2104.10.28.Tüntetés az Internetadó ellen. 10/28/2104. Protest against Internet taxes.
2600 külföldi embercsempészt engedtek ki a börtönből!
150907 Cenzúra nélkül! Kubínyi Tamás - FEJETLENSÉG - ÁKTV
180412CN! A MAGYAR ÚT - KUBÍNYI TAMÁS - Álmos Király Televízió
180420CN! A CSALÁS RENDSZERE - KUBÍNYI TAMÁS - Álmos Király Televízió
180423CN! ELIGAZÍTÁS - KUBÍNYI TAMÁS - Álmos Király Televízió
180502CN! CIGÁNYVESZÉLY - KUBÍNYI TAMÁS - Álmos Király Televízió
180509CN! CSŐCSELÉK - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
180803CN! Miért jó magyarnak lenni? - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
180806CN! BÁRÁNDY GYÖRGY, A BESÚGÓ - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
180813CN! NEMZETPOLITIKA - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
180815CN! VILLÁMLÁS A BÜDÖSÖN - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
181206CN! ÖRÖMNAP - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
181213CN! LUCA-NAPI KARÁCSONYFA GYÚJTOGATÓK - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
181214 NAGY TIBOR MIÉP ELNÖK sajtótájékoztatója a parlamenti botrányról és tüntetésekről
190508CN! ELCSALT ÉRETTSÉGI + TÖRTÉNETI ALKOTMÁNY 1. - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190521CN! TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KAPCSOLÁS - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190527CN! VÁLASZTÁS UTÁN - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190619CN! RUSZKIK HAZA! - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190712CN! MAGYARUL ÉLNI JÓ - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190729CN! NO MACCABI! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190902CN! ÉL MAGYAR, ÁLL BUDA MÉG! - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
190923CN! A REGNUM MARIANUM ÚJJÁÉPÍTÉSÉÉRT - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
191021CN! RONCSTÁRSADALOMBÓL NEMZET? - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200114CN! A ZENE HATALMA - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200306CN! ÓVAKODJUNK A TÖRTÉNELEMTANÁROK EGYLETÉTŐL! - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200323CN! NÉPIRTÁS! - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200324CN! KEZDJÜK BILLEL! - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200325CN! MARCO VERGANO ÜZENETE A MAGYAROKNAK - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200327CN! ÖRDÖG ELLEN VALÓ - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200402CN! SIRALOMHÁZ A VILÁG - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200406CN! FLAGELLUM DEI, NAGYHÉTFŐ - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200409CN! MÉGIS VAN NAGYCSÜTÖRTÖK! - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200616CN! VÁLASZBESZÉD - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200619CN! ÉLŐSKÖDŐK - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200716CN! NIMRÓD NÉPE - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
200807CN! EXTRAPROFIT - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió
A "KALAPOS KIRÁLY" tündöklése és bukása / 1. Spiritual Tv. 198. adás
A "felcsúti kisgömböc" + a Google diktatúra...Spiritual Tv. 162. adás
A "köz"tv beismerte, hogy hazudoznak!
A "nyomorult választók" és a szomorú vasárnap
A "rend"őr futamító Magyar Anya Dusnok 2020 08 24
A-karton: felszólították Orbánt, hogy tisztázza magát
A 7 LEGIRRITÁLÓBB PÉNZKIDOBÁS
A 437 módosító javaslatból ennyit támogattak a „Nemzeti Együttműködés Rendszerében”
A 2006-os rendőri vezetők pere: ketten megrovást kaptak
ABORTUSZ - A NÉMA SIKOLY [ENG SUB]
A BUDAHÁZY-PER TANULSÁGA - JELENLEG IDEGEN ELNYOMÓ HATALOM URALKODIK MAGYARORSZÁGON
A Balatonnál vett turisztikai céget Mészáros Lőrinc cége
A Benes dekrétumok sem uniós hatáskör – Erdélyi Magyar Televízió
A Betyársereg megtalálta a két zászlógyalázót
A Budapest Pride és ami mögötte van | Kerekasztal-beszélgetés a Polgári Mulatóban
A CBA sem maradt ki az V. kerületi ingatlanügyletekből
A CIGÁNYINTEGRÁCIÓ CSŐDJE
A CIGÁNYOK FARKASA
A COVID oltástól UV-zöld lett a lányom anyateje
A CSOK-on túl: a Jobbik otthonteremtési javaslatairól (2018.02.02)
A Club Aliga is Mészároséké lett 18-07-26
A Corvinus bohócegyetem rektora idióta bűnöző PÖCS, sőt, FASZ! (Molnár F. Árpád "ÉLI"- Domján Tibor)
A Covid-diktatúra fenntartóinak arcára fog fagyni a mosoly jövő év tavaszán
A Covid rulett könyvbemutató
A DIKTATÚRA - Előre lezsírozva - Spiritual Tv.63.
A DISZNÓFEJŰ NAGYÚR KÖZBELÉP
A DK-s Niedermüller szerint a külhoni Magyarok jól jártak Trianonnal
A Deák téri gyilkosságról mondja el a véleményét ez a lény.
A Deák téri mészárlásról pár mondatban
A Démonok köztünk élnek
A FIDELITAS LEGNAGYOBB BEÉGÉSEI (CRINGE)
A FIDELITAS valódi arca - az N1TV leleplező riportsorozata 1. rész
A Facebook vagy Orbán a veszélyesebb? | AZONNALI
A Ferencvárosban is olcsón juthatnak lakáshoz a Fideszesek?
A Fidelitasnak régen nem volt szokása rendezvényeket megzavarni
A Fidesz, a kommunisták menedéke
A Fidesz-KDNP letérdelt Brüsszel előtt (2018.03.20)
A Fidesz-hívek egyre nevetségesebb módszerekkel provokálnak
A Fidesz 9000 ezer szavazót vesztett
A Fidesz Európa legkorruptabb kormánya
A Fidesz Izrael valódi szövetségese, a balliberálisok csak felmosórongy (Molnár F. Árpád - Domján)
A Fidesz Sorost vádolja
A Fidesz akadályozza a Trianon-törvény hatályon kívül helyezését
A Fidesz a korrupt politikusoknak kíván falazni a vagyonosodási vizsgálatok szabályainak lazításával
A Fidesz alelnökének kétmilliárdos biznisze
A Fidesz a saját szavazóit is becsapta - titokban telepítik be a migránsokat
A Fidesz a törzstáborából is veszített
A Fidesz behódolt a Jobbiknak: megszüntetik a letelepedési kötvényt - Híradó
A Fidesz beleáll Rogán helikopter-hazugságába
A Fidesz bűnöző bábja Farkas Flórián
A Fidesz és a MSZP soraiban is ott ülnek még a kommunisták
A Fideszes politikusok családtagjai vásárolják fel az állami földeket
A Fideszes választási csalás Törökszentmiklóson
A Fidesz felelőssége, hogy Gyurcsánynak esélye van visszakerülni a hatalomba.
A Fidesz háborút indított a politikai plakátok ellen
A Fidesz harca az ENSZ ellen kommunikációs háború
A Fidesz is megszavazta a Mi Hazánk irodájának bezáratását
A Fidesz ismét hazudott - Vona Gábor sajtótájékoztatója (2018.01.22)
A Fidesz ismét megmutatta igazi arcát - százezreket sértettek meg - Sneider Tamás (2018.01.31)
A Fidesz kivonul, ha a Jobbik kimondja az igazat a Salkaházi-programról
A Fidesz leterroristázta, a békemenetes Bencsik haverkodott vele
A Fidesz maga a Soros-terv (2018.03.06)
A Fidesznek 12 év alatt nem sikerült elszámoltatnia Gyurcsány Ferencet
A Fidesznél a családtagok támadása belefér a politikába
A Fidesz nem akarja Sorost nemkívánatos személlyé nyilvánítani?
A Fidesz nem kíváncsi az elvándorolt magyarok véleményére (2016.10.11.)
A Fidesz ördögi terve
A Fidesz ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta...
A Fideszre szavazók tömegei bűnöző pszichopaták (Bayerizmus, putrizmus) (Komment: Molnár F. Árpád)
A Fidesz retteg attól, hogy el kell számolnia az eltűnt pénzekkel
A Fidesz szavazók harmada szerint is nőtt a korrupció
A Fidesz szeme mindenkit lát
A Fidesz szerint Miskolc jövője a közmunka
A Fideszt nem érdekli, ha sztrájk lesz, és megbénul Miskolc!
A Fidesz többmilliós fizetéssel jutalmaz
A Fidesz végjátéka: eltüntetni még 650 milliárdot
A Fidesz véleménye a többi Tapolcai jelöltről - Sajtótájékoztató Dódity Gabriella tolmácsolásában
A HAZA VÉDŐIT ÜLDÖZIK A BŰNÖZŐK HELYETT!
A HELYZET FOKOZÓDIK - PÓKA LACI A RENDŐRÖKKEL BIRKÓZIK!
A HUN TV REJTÉLYE
A HVIM kordonja a Lánchídon I.
A HVIM kordonja a Lánchídon II.
A HVIM megvédi a családokat és gyermekeket a deviánsoktól
A Hír TV t hibáztatja Simicskó
A Hős utcai probléma nem szűnt meg, átalakult
A Hungária TV tulajdonosa - Drábik János és az MVSz elnöke a magyarság gerincét felpuhító ügyről
A Jobbik-kormány nem csak szavakban fogja megvédeni Magyarországot (2018.02.07)
A Jobbik Strasbourgban harcol tovább a férfiak nyugdíjáért
A Jobbik állati nyomozója rinocéroszbőrbe bújva buktatta le az gyöngytojást tojó tyúkot
A Jobbik az adófizetőt védi, a Fidesz a brókert
A Jobbik az eltitkolt migránsok nyomában - Hegedűs Lórántné sajtótájékoztatója (2018.01.31)
A Jobbik elnökségének döntése az ÁSZ bírságával kapcsolatban - Volner János (2018.01.10)
A Jobbik fizikailag is megakadályozná az állami földek eladását
A Jobbik lépései az orbáni diktatúra ellen-Volner János (2017.12.11)
A Jobbik megoldásai a kilakoltatási hullámmal szemben (2018.08.14)
A Jobbik modellje az Airbnb világában (2019.08.27)
A Jobbik nagyon nagy változásokat ígér kormányra jutásuk esetén
A Jobbik nem engedné szavazni azokat, akik nem végezték el az általános iskolát?
A Jobbik nem hagyja annyiban az ÁSZ koncepciós eljárását (2018.03.19)
A Jobbik nem hagyja következmények nélkül Orbán családi cégének csalását (2018.02.07)
A Jobbikon kívül az összes párt sz.rt sem ér. Nézd meg, miért látja így mindenki!
A Jobbik reagálása az ÁSZ disznóságára (2018.01.08)
A Jobbik számon kérte a Magyar Időket
A Jobbik szövetséget ajánl a magyar értelmiségnek (2018.08.12)
A Jobbik tagadja, hogy bármilyen közeledés lenne a párt és Simicska Lajos között
A Jobbik tiltott támogatást fogadott el?
A Jobbik ügydöntő népszavazáshoz kötné a befogadóállomások nyitását
A Jobbik választ vár a kormánytól az EU–USA szabadkereskedelmi egyezmény ügyében
A KORONAVÍRUS HASZONÉLVEZŐI [ENG SUB]
AKTUÁLPOLITIKAI KEREKASZTAL 193. ADÁS
A Karc FM-en leleplezik Soros ördögi tervét
A Keletiből Bicskére költözött a káosz
A Koronavírus Kutatóközpont vezetője a Mi Hazánk tüntetésén
A Koronavírus után Orbán börtönbe is kerülhetne (Molnár F. Árpád)
A LEGHÜLYÉBB SZAVAZÓK (kiakasztó)
A LEGIDIÓTÁBB FIDESZES MEGSZÓLALÁSOK
A LEGSÖTÉTEBB SZAVAZÓK - SOROS A MUMUS
ALLAHU AKBAR remix ft. Orban Viktor||
A MIÉP elnöke a cigánybűnözésről
A MÖM meglátogatta Lakatosékat Hajdú megyében
A Magyar Honvédség bevetését követeljük a felfegyverzett migránsok ellen!
A Magyar történelem hamisításai ,hazugságai napjainkban - Szántai Lajos előadása
A Mi Hazánk Búvár Kund Akciócsoportjának első akciója
A Mi Hazánk Kőbánya 12 pontja 2021-ben
A Mi Hazánk Mozgalom erődemonstrációt hirdetett Törökszentmiklósra, a helyiek nem alszanak
A Mi Hazánk a gazdák pártján áll!
A Mi Hazánk akciósorozatot indít a MÁV rendbetételéért
A Mi Hazánk az oktatásban is szegregálna
A Mi Hazánk az oligarchákat is megadóztatná (ATV, Szigorlat)
A Mi Hazánk az összes végrehajtási eljárás felfüggesztését követeli
A Mi Hazánk cáfolja a Fidesz "romaügyi" kormánybiztosának hazugságait
A Mi Hazánk csírájában fogja elfojtani a bűnözést
A Mi Hazánk első napirend utáni felszólalása
A Mi Hazánk felelősségre vonást követel a népnyúzó végrehajtók eljárásai miatt!
A Mi Hazánk feloldaná a korlátozásokat - Dúró Dóra
A Mi Hazánk felszólítja a kormányt: fejezze be az emberek zsarolását!
A Mi Hazánk kezdeményezésére a trianoni békeszerződésről tárgyalt az Országgyűlés Külügyi bizottsága
A Mi Hazánk lakossági fóruma Tatabányán
A Mi Hazánk leállítaná a romaintegrációs programok finanszírozását
A Mi Hazánk lezárásellenes tüntetése, ahol a rendőrök voltak a főszereplők
A Mi Hazánk nem csak a bevándorlást, a kivándorlást is megállítaná!
A Mi Hazánk ténylegesen megállítaná a migrációt
A Mi Hazánk tetteket vár a kormánytól a bebörtönzött székely vármegyések ügyében
A Miskolci Napló elismerte: fideszes hazugságot terjesztettek
A Munka Törvénykönyvébe ütközik a kormány kötelező oltásról szóló rendelete
A Munkáspárt is a földárverések ellen tüntetett
A NATO bővítés magyar vétóját szorgalmazza a Mi Hazánk
A NER tíz fő bűne - Sznobjektív [#43]
ANTI - HUNGARIAN ACTIONS IN UKRAINE (FULL VIDEO)
A Nagy Nemzeti Konzultáció KAMU
A Nemzet közös ihlet! - Jelenczki István - Bene Gábor - Szeged 2022 01 14
A No-go zónák melegágya: a lakcímkártyák feltétel nélküli kiadása.
A Nyírkai Jóslat törlése, Stopsoros Stop! Spiritual Tv. 64.
A P.T.K. VENDÉGE: JAKAB ISTVÁN - "...a helyzet fokozódik!"-
APÁTHY ISTVÁN A HUNGÁRIA TV STÚDIÓJÁBAN - 2009 SZEPTEMBER 10
APK. 311. Adás. Tramp triumfál? Orbán illiberalizál?
APK 300. adás 2018. július 26.
APK 308. adás. Vendégünk Dr. Ravasz László nyugalmazott bíró
APK 310. Kásler Árpád a Haza pártján!
A Parlament elé vonultak a Quaestor-károsultak
A Pintér-huszárok megvédték a szovjet megszállás emlékművét és a kommunista diktatúra jelképeit
A RENDSZER TRÜKKJE [ENG SUB]
A RETTEGÉS FOKA POLGÁRON
A Rádióban vonták kérdőre Novák Elődöt a szivárványos zászló eltüntetése miatt
A Salkaházi-riasztó helyett a Jobbik segített a miskolci nyugdíjason
A Soros-ösztöndíjas orbán viktor 1988-ból szól a mai VIKTÁTORHOZ - "Aki ehhez a nevét adja ..."
A Soros-ösztöndíjas orbán viktor 1988-ból szól a mai VIKTÁTORHOZ - a CIVIL SZERVEZŐDÉSEKRŐL
A Soros-ösztöndíjas orbán viktor szól 1988-ból, a mai VIKTÁTORHOZ - az ALKOTMÁNYRÓL
A Szájer-ügyről kérdeztük a kormánytagokat, majd jött a kordon
A Szerencsejáték Zrt.-nél kapott állást Zsiga Marcell 15-01-17
A TEK vetett véget a családok közti verekedésnek
ATV: A Mi Hazánk feloszlatását kéne kezdeményezni Horváth Aladár szerint
ATV Németh Sándoré , Orbán Viktor páholytársa
A V4-ek közül Magyarország fogadta be a legtöbb menekültet
AVS - TURKÁLÓK
A Velencei-tó szétrablása ellen tiltakoznak
AZ AGY-MOSOTT MAGYAROK DIKTATÚRÁJA! [OGY Választás 2018]
AZ ENSZ-NÉL JÁRTAM KÁRPÁTALJA, A KORONAVÍRUS ÉS A MIGRÁCIÓ MIATT
AZ IGAZI VÍRUS: A SZABADKŐMŰVESEK! Spiritual TV 122.
AZ ÚJ MINTAPOLGÁR
A badacsonyi gyilkosságról és teendőinkről
A balfasz ÁVÓ és az illegális bevándorlók esete Abszurdisztánban
A bankár, aki a Momentumot és a Fideszt is összeköti
A belvárosi ingatlanügyek újabb fejleményei
A benzinkutas-trafikos fideszes, uniós pénzből építtetett magának vadászpanziót
A bérüket követelték az ukrán vendégmunkások Balatonakalinál, tömegverekedés lett a vége
A betiltott Erő és Elszántság videó!
A bevándorlókkal hozta összefüggésbe a miskolci romákat a miniszterelnök
A biztonság kedvéért - 2020.12.03. - hatoscsatorna
A brókerbotrányok idején keletkezett Kósa Lajos közjegyzői okirata
Abszurd és szürreális az új kormányzati struktúra (ATV, Egyenes Beszéd)
A budapesti kormány elítélte az Úz völgyében történteket
A bukás - Kósa Lajos
A bűnözők a családjukkal, az áldozatok szülei a temetőben karácsonyoznak
A cigánybűnözés ellen vonult a Mi Hazánk és több szurkolói csoport
A cigányok ellopták a kerítést!!!
A cigányok lemigránsozására emlékeztették Hoppál Pétert - a pécsi gettó megnyitásának évfordulóján
A cigányok után a kutyákat is kasztrálná a Jobbik
A cigányság pusztítja a magyar multat
A cigányságról, álliberalizmus nélkül! (Molnár F. Árpád, Vincze, Szendáj, Kálmánchey)
A csalárd devizahitel I.
A csatatér, küzdelem a Honért... Bhagavad Gita - Spiritual Tv. 51. Adás
A csengeri asszony ügyvédje álmatlan éjszakákat ígér Kósa Lajosnak
A csőd szélén - Riport Vezér Szörényi Lászlóval
A csok kölcsön átverés ne vegyetek fel hitelt a bankoktól!
Activists block convoy of Hungarian Prime Minister Viktor Orbán at Yad Vashem
A dél-amerikai birtokpolitikához hasonlította az állami földek dobra verését az LMP
Áder nem kér a TEK-ből
A devizahitel az évszázad csalása (Zomborszky-Fehér Zsolt a migrációról is)
A devizahitel és kilakoltatás politikai háttere
A devizahitelt orbán viktor vezette be! Tudtuk: csapda! (Kovalcsik Enikő - Molnár F. Árpád "ÉLI")
A devizauzsora pszichológiája és a retardáltak (Molnár F. Árpád "ÉLI")
A diktátor érkezik
A diktátorok korának vége
Adócsaló adóhivatalnok
Adományokból vett terepjárót Torczkai
A dühös menekültek csapdában érzik magukat Budapesten
A fajvédő konferencia szervezőjének letartóztatása
A falu, ahol 99 százalékkal nyert a Fidesz négy éve
A fasisztának nevezett emlékmű spontán elemzése (Molnár F. Árpád, Domján)
A fehér ember kihalása miatt aggódik a Mi Hazánk
A félelem politikája
A férfiaknak nem jár negyven év munka után nyugdíj
Afganisztánban és Szíriában is plakátolni fog a kormány?
A fia hamvait sem vihette magával a kilakoltatott asszony
A fideszen kívül mindenki tiltakozik az internetadó bevezetése ellen (2014-10-22)
A fideszes Czunyiné sem beszél a titokban befogadott migránsokról
A fideszes Matolcsy György szerint havi 47 ezer forint elég a biztos megélhetéshez!
A fideszesek be vannak oltva kultúra ellen?
A fideszesek már nem csak velejéig korruptak, már gyilkolnak is! - Ki lesz a következő?
A fideszes jelöltek nem a munkájuk alapján kapnak helyet a listán
A fideszes képviselő magának építette a hollókői vendégházat?
A fidesz média-politikája!
A fidesz profitált a menekültválságból
Afrikába a migránsokkal! Így győztük le a Fideszt! (ATV, Egyenes Beszéd)
A gazdag migránsok előtt nyitva kapu.
„A gázolaj mellett a közbiztonság lett a legnagyobb hiánycikk!” - László Attila beszéde
A gombászokat is megadóztatná a kormány
Agrárminiszter: annyit itthon is meg lehet keresni, mint Afrikában
A gyerekeink fizetik meg a Fidesz kampányának árát (2014-09-26)
Ágyneműtartóba zárva, magát halottnak tettetve élte túl a támadást
A győzelem első napja - Orbán a taxiban❗| Somogyi András |
A halálbüntetés visszaállítását sürgeti a Mi Hazánk
A háromszázezres UKRÁN nyugdíjak nyomában
A haszid zsidók látványa évtizedekre nyúlik vissza Tokaj környékén
A hatalom a bűnözőket védi és fedezi
A hatalom árnyékában Trianon napján! Interjú Patrubány Miklóssal...
A határon túl más nevében is szavazhatsz
A hazai demokrácia jelenlegi helyzete - Vona Gábor (2017.12.08)
A hét vicce: "A Jobbik zavarosakat mond, a kormány határozottan megy előre a hátárvédelem ügyében"
Ahol a gyerekek nem a palántákat, hanem a szülők ürülékét kerülgetik játék közben (2015-02-06)
A jó Isten vagy az Ördög küldte nekünk Orbán Viktort?
A jogállam megszűnése Magyarországon?
A jogászok csatlakoznak !
Akad még melós Borsodban, de inkább törököket hoznak.
Akár börtönbe is kerülhet Dopeman 15-02-21
A karcagi Marcsi
Akár kétszázezer közszolgát is kirúghatnak
A kékfényes OROSHÁZI - Avagy ilyen egy terrorista? - 2015. december 21.
A keleti helyett a kelenföldi
A keresztény kultúrát meg kell őrizni
A kettős állampolgárok levélben szavazhatnak. Interjú Szigetvári Viktorral.
A kijárási tilalom első éjszakáján ételfutárok uralták Budapest utcáit
Akiket eddig kitiltottak az USÁ-ból
Akik letörik a magyar béreket...
A kilakoltatásokat szüntesse meg a Fidesz, ne a Jobbikot! - Z. Kárpát Dániel (2017.12.13)
Aki segít azt megalázzák nálunk
Aki ül és nem tesz semmit, mindenét el fogják venni! (Dr. Polgár Zoltán ügyvéd)
Akkor is kilakoltatás lesz! (A szekszárdi Fidesz miatt kért segítséget az Alkotmányos Ellenállástól)
Akkor sem lehetünk Cigányország!
A kormány éppen most fekszik le a diktatórikus EU-nak
A kormány és az EU vitája két hiteltelen szereplő politikai játszmája
A kormány kegyelem helyett felolvasta az ítéletet a Budaházy-ügyben
A kormány kiterjeszti a népességcserét? (2019.06.03)
A kormány koronavírusról mondott hazugságaival szembesítette a képviselőket Dúró Dóra
A kormány megadóztatná a Facebook-ot és az Amazont is
A kormány titokban 1300 menekültet fogadott be - Németh Szilárd szerint összekeverjük a fogalmakat
A koronavírus-időszak talán legszürreálisabb napja | AZONNALI
A koronavírusról másképp
A korrupcióellenes ügyészség felállításáról
A korrupció már a Fidesz-szavazóknak is szemet szúr
A korrupciónak vetnének véget Dunaújvárosban
A kötelező Covid-oltás ellen tüntetett a Mi Hazánk Mozgalom
A kötelező oltás ellen tüntettünk Mohácson is
A köztársasági elnökhöz fordult a menekülttábor ügyében Martonfa polgármestere
Aktuálpolitikai Kerekasztal 191. adás
Aktuálpolitikai Kerekasztal 192. adás
Aktuálpolitikai Kerekasztal 194. adás
Aktuálpolitikai Kerekasztal 195. adás
Aktuálpolitikai kerekasztal 20.
A külföldi bulihotelek helyett a magyar albérletkeresőket támogatnák
A lakók tiltakoznak, a fideszes polgármester hallgat
A lánybúcsú képeit keresik a rendőrök 14-06-27
Alaptörvény ellenes az országgyűlési törvény módosítása
A legcukibb Orbán-paródia: CSOK-király!
A legfőbb ügyészhez fordult a Mi Hazánk a budapesti parkolási rendszer visszaélései miatt
A leggazdagabb magyarok | Miből van ennyi pénzük?
A legjobb magyar belpolitikai Coub videók: 2019 március :) | Nemzeti Coubatov-lista 2019-03
A legnagyobb kémper zajlik, de ehhez Kovács Bélának semmi köze
A legvadabb Orbán-gyűlölők néztek farkasszemet a legszelídebb orbánistákkal
Alkotmány Helyreállító kerekasztal/Ukrajna-Oroszország viszonya
Alkotmánybírósághoz fordul a Mi Hazánk a védettségi igazolvány miatt
Alkotmánybíróságnál a kényszeroltás ellen 2021.09.29. | Dr. Fórizs Eszter, Czetli Balázs (részletek)
Alkotmány és Orbán Viktor (Durva)
Alkotmányos illegitimitás I.
Alkotmányos illegitimitás II.
Állami cégekben a miniszter élettársa 15-02-05
Állami mentőöv a romáknak
Állami támogatással költöztettek Miskolcra cigányokat. Ingyen lakást kaptak!
Állati reakciók Orbán Viktor beszédére
Áll a vonat Bicskén, gyalog indult a tömeg a Keletiből, kitörés a röszkei táborból
Állítsák vissza a trianoni szoborcsoportot! Távolítsák el a kommunista emlékművet!
Állítsátok meg Viktoraput!
Állitsuk meg az elmebeteget (Wick TriActin)
Álljunk ki a Covid-diktatúra ellen!
Állt a bál Rogán fórumán
Álmában támadt egy 92 éves nénire három cigány Gyöngyösorosziban
A luxus miniszterelnöke (Prime Minister of luxury)
A magyar Aranyvonat nyomában - Patrubány Miklós, Dr. Drábik János, Jakab István
A magyar állam feladta B-A-Z megyét?
A magyar bíróság a tolvajokat támogatja
A magyar dolgozók helyett a
A magyargyűlölő imre kertész is megkapta a legmagasabb állami kitüntetést
A magyarok harmada szegénységben és kirekesztésben él
A magyarok nászajándéka Mészáros Lőrincéknek
A magyarországi idei népszámláláson valljuk magunkat székelynek!
A magyar rendőr kínai??? - tudósítás tiltakozó tibetiek ismételt vegzálása miatti kártérítési perről
A magyar tudományos holokauszt - Dr. Egely György, Jakab István
A március 15-i megmozdulás 3 percben
A meggyilkolt magyar kislány családjánál járt az E&E
A meghurcolt székelyek, Beke István és Szőcs Zoltán is kiállnak Budaházyék kegyelme mellett!
A menekültek oldották fel a patthelyzetet
Amerika gyarmatosító üzenete: Presmman Magyarországot ostorozta beszédében | Rendkívüli hírek
Amerikai Népszava: Az ellenzék szégyene, hogy a Fidesz bojkottálja a parlamentet
Amerikai kitiltás: vagyonokat is zárolhatnak 14-10-18
Amerikai lobbistáknak fizet milliókat a magyar kormány - 2019-08-03
Amerikai szankciók a budapesti székhelyű orosz "kémbank" ellen
Amerikai tankok jöhetnek
Amerikai tiltólistán a NAV elnöke 14-10-17
Amerika nélkül tehetetlen a kétharmad
Amid Putin’s Ukraine War, Is Russia At Risk Of Losing Allies Serbia & Hungary To The West?
A migránsok pénzének elkobzását kezdeményezi a Mi Hazánk
Amikor NEM NÉZED a FIDESZ MÉDIÁT néhány napig...
Amikor a Fidesznek fáj az igazság
Amikor a miniszter mellébeszél
Amikor belefutsz a FIDESZ békemenetébe... Tisztelet a kivételnek!
Amikor egy elvetemult csavargo jut hatalomhoz HATVANPUSZTA Az Orbán uradalom!
Amikor hatástalan lehet a Fidesz karaktergyilkossági kísérlete
Amikor még Varga B. Tamás Fidesz utáló volt (VBT Orbánt zsidózó már Törölt videója!!!)
Amikor száz ukrán vendégmunkás költözik a kert végébe
A mini Berlusconi falujában már nincs locsolkodás, helyette mindenki focizik
„A miniszter úr 5 milliót keres, én meg 52 ezret. Maga szerint ez hogy működik?”
Amiről Magyarországon nem szabad beszélni...
A miskolciak béremeléséről nem lehet beszélni: Kriza elveszi a szót
A miskolci városvezetés egyre kínosabban magyarázkodik feketekassza-ügyben
A monori gyilkos dühe még a tárgyalása előtt is tart!
A múltat végképp eltörölni?
A nagykövetek felét lecserélték 15-01-17
A nagy stadionbiznisz: a fideszes vállalkozó kaszál, az állampolgár fizet (2018.08.21)
A nap híre Bodacz Balázzsal - 2023.07.17.
Ander Balázs - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Ander Balázs: "Mennyit érnek a keményen dolgozó kisemberek? "
Ander Balázs: "Orbán-Farkas két jó barát... Avagy cigányügy, süllyedő hajó?"
Ander Balázs: "Siófokon két kézzel szórták a pénzt" - Lánchíd Rádió
Ander Balázs: Fideszes csalások és hazugságok a hatalmuk megtartása érdekében (2019.11.04.)
Ander Balázs: Megtizedelve, avagy akikért már nem szól a harang (2018.09.24)
Ander Balázs: Vasútépítés, avagy a kormányközeli oligarchák másik kedvenc fejős tehene
Ander Balázs napirend utáni felszólalása (2018.12.03)
Ander Balázs vs Vargha Tamás: "A hadseregszétkergető Linder Béla is büszke lenne rátok!"
Ander vs Tasó: "Valami bűzlik a fideszes haverok homokozójává züllesztett dunakeszi járműjavítóban"
Andrei Marga susține că Ucraina trebuie să cedeze teritorii
Andy Vajna egyetlen kaszinón 3 milliárdot keresett (2015-06-09)
A nemzet VIP-je 13 milliárddal tolta túl a bulit
A nemzeti díszletépítés rendszerei , 1. rész: A Nyugat kultusza
A nemzeti díszletépítés rendszerei, 2. rész: A szabadságharc kultusza
A nemzeti öntudatnál jövedelmezőbb a nemzeti bűntudat? - Jakab Péter beszéde augusztus 20-án
A nemzet sportolója lesz Schmitt Pál? 2014-09-28
Ángyán : A maffia áll a háttérben
Ángyán: Ha tudtam volna, hogy ez készül, nem szálltam volna be
Ángyán: Rendszerváltás nélkül nincs esély!
Ángyán: Új hűbéri rendszer születik - Hír tv
Ángyán: még idén 2-300 ember kezébe kerül a hazai termőföld
Ángyán József: Az államnak inkább vásárolnia kell a földet (Hír Tv)
Ángyán József beolvas Kishantoson
A nő kezéből lopta el a telefont
Anonymous - Message to Hungary [#opHungaryGames]
Antikommunista siker: nem lesz Mandela Park a fővárosban
A nyugdíjakat is érintheti a megszorítás?
A parlamentekbe is betört az új (COVID) világrendről szóló harc
Apáti: Felesleges bábszínház ez az egész, mi sem most jöttünk a 6.20-sal!
Apáti István - Miért nem támogatják a magyar történelmi filmeket? (2016.11.23.)
Apáti István: Jutna pénz mindenre, csak nem kellene ellopni
Apáti István a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2016.09.20.)
Apáti István a Hír TV Reggel járat c. műsorában (2016.04.12.)
Apáti István az ATV Start c. műsorában (2016.11.15.)
Apáti István az ATV Start c. műsorában (2016.11.30.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2016.09.19.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2016.09.29.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2016.11.30.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2016.12.01.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2016.12.02.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2017.01.30.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2017.02.23.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2017.03.27.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2017.03.29.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2017.05.30.)
Apáti István sajtótájékoztatója (2017.06.07.)
A pilisi bánya ellen tiltakoztak, a fideszes képviselő szerint az ott élők kártékonyabbak
A pintérség megvédte a szovjet diktatúra jelképeit
A plakátrongálásra buzdító fideszes továbbra is szótlan marad
A plébánia még zárva
A politikusbűnözés megszüntetéséhez a mentelmi jog eltörlése szükséges
Ápolók feketében
Apósára hívta a rendőröket, a papa azonban keményen nekiment a járőröknek
Április 8-án meg fog születni a Stop Orbán - Jakab Péter sajtótájékoztatója (2018.01.19)
Április 14 Tüntetés - Mi vagyunk a többség (fények)
Április 14. Demonstráció, Bajcsy Zsilinszky utca
Április 14. Jobbik
Április 14. Jobbik 2
Arab és ázsiai számlákra szivároghatott ki 1300 milliárd forint
Aranytalicska díj 2015
A rémhírterjesztés címén elhurcolt P. Rita 32 éves kiskunhalasi nővel (Molnár F. Árpád, Koronavírus)
A rendszer már a gyermekeinket vette célba!
A rendszerváltás legnagyobb árulói
Árnyék Országos Roma Önkormányzat
A roma iskola tartozását el lehet engedni?
A roma jogvédők hergelik a cigányságot ellenünk - Toroczkai László - HÍR TV
A román államfő Trianonról
A román állam teljes költségén állítsák vissza az úzvölgyi temetőt eredeti állapotát!
A röszkei határátkelésért is fizetni kell 15-01-03
Ártatlan emberekre támadt a törökszentmiklósi brutális ámokfutó 2019.05.08.
A sályi gyilkosság miatt demonstrált a Mi Hazánk Mozgalom
A semmibe vezető kerítés
A sokadik fideszes mutyit leplezte le a Jobbik
Ásotthalmon a migráció támogatása ami jelenleg folyik! Fackelmann István, Nagy Sándor, Bene Gábor
A szabad Kanadából mára rendőrállam lett | Magyarországra jöttem #4
A szabadságért, a Covid-diktatúra ellen! - az eddigi legnagyobb tüntetésen elmondott teljes beszédem
A szabadságharc még ma is tart, ugyanazokkal vívjuk (2018.11.04)
A szándékos banki túlszámlázás sok százezer embert érint! (Szakértői interjúkkal)
A szavazatok újraszámlálását követeli a Jobbik
A szcientológusok nem vehettek részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén
A szennyvízből csónakázótó alakult ki a kertekben
A szülők felelősségét vizsgálná a Mi Hazánk az encsi licseléses esetnél
A tálibok EU-tagságát is támogatja a kormány?
A titokzatos Habony Árpád
Átlagbér a Rózsadombon és a magyar ugaron (2019.10.10)
Átláthatatlan Vajna céghálója?
Átlépett bérplafon és álláshalmozás az Orbán-kormányban
Átnevezték a Petőfi-laktanyát: Habsburg megszálló az új névadó
A tömeges illegális bevándorlás hatásai Magyarországra, a magyar emberekre
Atomháborúk, arabok, WTC, Finkelstein (Molnár F. Árpád - Emma Paradigma)
A tudatos választópolgár!
Átvilágítják Vajnát
Augusztus 30 legyen hivatalos ünnepnap a HAZATÉRÉS NAPJA
Augusztus 30. legyen hivatalos ünnepnap, a HAZATÉRÉS NAPJA!
Ausztriába mennek dolgozni a magyar nővérek
Autonómiát? A Fidesz el sem ment a székely menetre!
Autonómiát Erdélynek!
Autós üldözés Debrecenben
A választási csalások összesét eltussolták, vizsgálat nélkül! (Polgár Zoltán rekord-beadványa!)
A választások után elszabadul a pokol - Kérdéseitekre válaszolok 8. rész (2/2)
A valóság és propaganda - migránsok a hátsókapun
A városvezetés eltitkolta volna a rabkórházat.
A végegyházi mutyi vége
A végrehajtó maffia a kormányig ért! - Rádióinterjú (Spirit FM)
A vendégmunkások lelkiismerete szólalt meg, nem a kormányé!
A villamoson vette el a pénzét
A vírus, amely a Covid19 összes variánsánál veszélyesebb
A volt KISZ-titkár egész napra kizáratta Novákot a plenáris ülésről biszkus bekiabálásai miatt
A volt ügynök lelkiismerete tiszta
A vörösiszap katasztrófa felelősei nem úszhatják meg! Morvai és Balczó strassburgi felszólalása
Az ,,illegitim állam,, próbálkozásai
Az 50 korrupciós kérdés Orbánhoz, több volt, mint áprilisi tréfa - Novák Előd a Lánchíd Rádióban
Az ÁSZ elnöke alá sem merte írni a Jobbik büntetését
Az ATV-ben is hangsúlyoztam: a Mi Hazánk a pedagógusok mellett áll
Az ATV stábja is kiment Bécsbe, pont oda, ahová Lázár, de egészen mást talált
Az Adrián, luxusjachtról egyeztetett a belarusz helyzetről Szijjártó Péter
Az Anarchia jó! Van e lelkiismerete a politikusoknak? És Te ismered a lelked? APK 305. adás
Az Antifa budapesti támadásai után nyomoztak, brutális pedofilfelvételekre bukkantak | Rendkívüli
Az EP-választás tétje: Ki állítja meg a fideszes migránsbizniszt? (2019.04.26)
Az EU külügyi biztosa: Magyarország részt vesz Ukrajna fegyverellátásában
Az Elrabolt Baba, Bolvári Bátor Nyilas Botránya (A Legjobb Feljelentéssel Molnár F. Árpád)
Az Európai Ügyészségben sem lehet megbízni
Az Ifjak visszaadták a Trianon-emlékmű becsületét
Az LMP szerint Mészáros a földjeit akarja megmenteni az árveréstől
Az MNB 18 milliárdos üzletéről kérdez az LMP 14-09-06
Az ORÖ egy kiherélt béna kacsa Cigány belvita a Mi Hazánk elleni tüntetésen
Az Orbán-Maffia kiemelt bűnesetei | Letelepedési kötvénybiznisz
Az Orbán bánya miatt öntött ki a tó? 14-10-17
Az Orbán család és a Mészáros-birodalom kapcsolata
Az Orbán család nem a saját, hanem mindannyiunk lábán állva gazdagszik
Az Orbán kormány lop csal és hazudik
Az Orbán maffia igazi arca Fiderikuszal - Józan paraszti ésszel a valóság
Az RTL Klub propagandistáit is kivégeztetné Vadai Ágnes?
Az UKRÁN TITKOSRENDŐRSÉG lecsapott egy kollégámra
Az USA állhat a Kárpátaljai vegzálás mögött
Az Új Világrend
Az Ukrajnai Zsidó Közösség köszönetet mondott Magyarországnak
Az Unió után Kínának adják el az országot?
Az állam hozzon létre egy alapot, melyből az áldozatokat kárpótolják!
Az anyát 4 gyermekével és 3 unokájával dobja utcára a Fidesz! (Rövidebb változat)
Az a pohár lassan betelik!
Az azeri kapcsolataikról kérdezte a fideszes politikusokat
Az egész agrártárca levonult Mélykútra, hogy hűtsék a tüntetők indulatait
Az egészségügyi szakma a Jobbik mellé állt
Az egészségügy romokban - a stadionok árából mi mindenre telt volna (2018.03.06)
Az éjszaka leple alatt viszik ki az iratokat az I. kerületi önkormányzatból
„Az ellenzéket és a kormányt ugyanazok pénzelik”
Az ellenzék szerint visszatetsző Hende viselkedése
Az elmebeteg tomeggyilkos! szalasi es hitler klonja! felelmetes!
Az első COVID-beteg és az eltitkolt hírek [ENG SUB]
Az embercsempészek szélnek eresztése helyett elrettentőbb büntetést!
Az encsi lincselés az utolsó csepp a pohárban
Az én választási rendszerem
Az értelmetlen erőszak áldozataira emlékeztek a belvárosban
Azért lakta le Orbán az országot, mert cigány? (Tabuk a tudományban) (Molnár - Domján)
Az európai kisebbségvédelem új csúcsra hágott De nem a nemzeti kisebbségekére
Az év talán legdrámaibb beszélgetéséből (Nemzeti hősök összefogva) (HÍRHÁTTÉR-Film)
Az időjárás tett keresztbe a felcsúti kisvasútnak
Az igazság győzni fog ! (nyilvános Covid konferencia )
Az internetadó elleni tüntetésen történtek
Az interneten tiltakoznak az internetadó ellen - economy
Az oktatás reformja nélkül Magyarország rövidesen elbukik
Az olaszok megtartanák a Sámándobot?
Az oltás nem más, mint eutanázia – Gődényék tüntetésén jártunk | AZONNALI
Az oltásokkal kapcsolatos tényekkel szembesítette Dúró Dóra a honatyákat a Mi Hazánk képviselőjeként
Az oltatlanok jogaiért szólalt fel a magyar Országgyűlésben Dúró Dóra a Mi Hazánk képviselőjeként
A zombikról szólnak majd a névtelen cikkek, ha kitiltják Sorost Kósa anyjának sertéstelepéről
Azonnal feljelentéssel fenyeget a Fidesz vezetője, ha vagyonáról kérdezzük
Azonnali és hatékony lépéseket várunk a magyar és a szlovák kormánytól a Sajó ügyében!
Azonnali lemondásra szólította fel Borkai Zsoltot Tarlós István 19-10-12
„Azonnal menesszék a 45. leggazdagabb magyart”
Az önteltség nem ismer határokat
Az orbáni maffiaállam beszántja a Corvinust. Deák Dániel egyetemi tanárt kérdeztük
Az orbáni olimpia célja a bűnözés, és tragédia a népnek! (Blazovich Tímea, Bognár, Molnár F. Árpád)
Az orosz titkosszolgálati vezető családjának is magyar letelepedési kötvényeket vett
Az ország jachtja - Mészáros Lőrinc a taxiban❗| Somogyi András |
Az ország kétharmada korruptnak tartja a kormányt
A zsidó bérenc Orbán HAZAÁRULÁSA !
Az számít rendszerhibának, ha nincs lopás
„Azt gondolták, rászólnak, hogy ejnye, John, ne tessék így beszélni?”
Az ügyészséget okolják Gergényiék enyhe ítéletéért
Az ügyészséghez fordulnak a Vizoviczki-levél miatt
Az uniós pénzek lenyúlását profi szintre fejlesztették
Az uniós pénzek magánzsebekbe vándorolnak
Az ünnepek alatt is tombolt a bűnözés Magyarországon
Az utca embere a bevándorlás következményeiről
Az útdíj egy eszement döntés volt!
B.U.É.K. 2022 - SZÖVETKEZET TV
BÁTORNYILAS / ISTEN-EMBER ÉS AZ ÁLLATOK ( részlet) Budapest 2020.02.01.
BAYER MÁR A FIDESZESEKNEK IS SNASSZ - Bayer civilverő ámokfutása
BÉKÉS FIDESZESEK CIBÁLNAK EGY NŐT ORBÁN BESZÉDE ALATT TUSVÁNYOSON (ÚJ)
BEMUTATOM AZ ÚJ (COVID) VILÁGREND URAIT [ENG SUB]
BEST OF: Mészáros Lőrinc |S01E08|
BÍRÓITÁRGY-ALÁ-ÁS
BLOG - A baloldal utolsó cafatait is a várfalra tűznék!
BLOG - A nácik csak hülyéskednek az urnáknál
BLOG - A niggerezés átment bevándorlózásba
BLOG - Elavult a dublini egyezmény?
BLOG - Habony csúnyán megfázott Ibizán
BLOG - Lázár vagy Rogán a nagyobb?
BLOG - Mit tehetünk amikor tízezer bevándorló érkezik?
BLOG - Plakátokon balhéznak a Quaestor-ügy helyett!
BMW gyár Debrecenbe
►BOTRÁNY!Felháborító körülmények között él Farkas Flórán családja!
BUDAHÁZY ÉS TÁRSAI ÍTÉLETE - BENE GÁBOR ÖSSZEFOGLALÓJA 2016 08 30.
BUKARESTI VIZIT 1916. - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió 201207CN!
Bagoly mondja verébnek
Bakács Tibor Settenkedő lecigányozza Orbán Viktort a Tilos Rádióban (2016)
Balczó Zoltán: A romániai önkormányzati választások tanulságai (2020.10.06.)
Balhé volt a röszkei menekülttábornál
Balog István: Miért kell kussolni? 2017. március 15.
Balog Zoltán a Borkai-ügyről: Elfogadhatatlan, erkölcstelen, bűn
Balog Zoltánnak már csak 44 napja van (2018.02.23)
Bana Tibor sajtótájékoztatója (2017.04.27.)
Bandaháborúról beszél a Jobbik a Vizoviczki-ügyben
Bánffyhunyad: nem nyílhat meg az óvoda – Erdélyi Magyar Televízió
Bank perli a károsultakat
Barátjuk halálában mutatta meg valódi arcát a drog
Barbarizmus és félelem Kisszálláson! Orvul, hátulról letaglózta a magyar édesapát!
Bárddal vágták szét a fejét, mégis szabadlábon az elkövető
Bármit aláírok - Novák Katalin a taxiban❗| Somogyi András |
BátorNyilas és a dusnoki augusztus 20-a
Bayer, a fő seggnyaló
Bayer: Sivalkodnak a patkányok
Bayer Zsolt: Holnap odaadnám Vonának az országot!
Bayer Zsolt: „Szét kell verni a pofájukat”
Bayer Zsolt Budaházyról
Bayer Zsolt Miskolcon uszít, és sértegeti a Jobbik miskolci szavazóit (2014-09-11)
Bayer Zsolt a békeszerető demokrata
Bayer Zsolt a taknyukon és a vérükön rángatná ki a civileket a parlamentből
Bayer Zsolt a taknyukon és a vérükön rángatná ki a civileket a parlamentből Fq3970yzDpA
Bayer Zsolt beismeri, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István van a Nyugati Fény fotóin
Bayer Zsolt és az erőszak kérdése
Bayer Zsolt ígéretet tett az ATV Híradójának
Bayer Zsolt kedvenc vagy a legrohadtabb állat? (Molnár F. Árpád "ÉLI")
Bayer Zsoltra jut pénz, a miskolci munkavállalókra nem
Bayer leszarja, Bencsik szerint ez nem is háború
Bebörtönzött székely fiatalok - Bajkai István - ECHO TV
Befogadó állomás? Kriza hazudott
Bejelentést tesz a NAV-nál a Jobbik a turai kastély eladása miatt
Békemenetelő narancshorda
Békésen sétáló magyarokra támadtak az illegális határsértők a Keleti pályaudvarnál
Belga lapok szerint illegális orgián vett részt Szájer József fideszes EP-képviselő
Belharc a Fideszben
Bemutatja ifjúságpolitikai programját a Mi Hazánk Mozgalom
Bemutatjuk a világszerte hírhedt Orbán-cirkuszt, ahol a legmocskosabb bűnözők lépnek fel!
Bemutatták Havas Henrik Vona Gáborról szóló könyvét
Bencsik: Mészáros Lőrinc tényleg tehetséges
Bencsik András Mészáros Lőrincről
Bencsik András Novák Előd akciójáról a HírTV-ben
Bencsik Andrást emlékeztetik a múltjára
Béremelésért tüntettek 14-11-12
Bérlakásokat építsünk munkásszállók helyett
Bérletet vásárolt, hat óráig tartották fogva a fiatal doktornőt
Bertalan Attila: NINCS TOVÁBB! RENDSZERVÁLTÁS 2020 OKTÓBER 17!
Bertalan Attila beszéde a tüntetés végén a Kossuth téren!
Best of Fidesz
Best of Lázár János - Magyar Harcos
Best of Németh Szilárd 2 | Coubatov-lista SPECIÁL :)
Besült a provokáció a Jobbik rendezvényén
Besurranó tolvajt keresünk
Beszéljünk az Orbán-tervről!
Betiltanák a becsület napi megemlékezést
Betiltották, mégis jönnének a fajvédők
Betonba önthette áldozatát a fideszes képviselő
Bevándorlók ezrei az M1-esen
Bevezethetik a vasárnapi zárva tartást
Bevezetné a Google-adót a kormány
Bicske után több település is számíthat migránsokra
Bilincsben vezették el Budaházy Gyurit
Bill Clinton: Orbán hatalommániás 14-09-19
Birkák és strómanok
Bíró Ica - 180113
Bíró Ica kilakoltatása élőben 2020 (Tudósít: Molnár F. Árpád)
Bíróságok és gazságügy a devizahitel-tömegkatasztrófában (Balog István - Molnár F. Árpád "ÉLI")
Biszku soha nem megy börtönbe! - Echo Tv
Bizony, néha Orbán Viktornak is vannak őszinte pillanatai
Bizonyíték: így manipulálják a híreket közpénzből!
Bizonyítékok a Fidesz háborúpártiságára
Bizonyítjuk! A bankok maffiaként tették tönkre a világot! (Polgár, Molnár, Kovalcsik)
Bízva bízzál!
Bliccelő cigányok - balhé a vonaton
Blikk: Közel félmillióba került Hende és titkárnője párizsi luxusútja
Böcsödi Gergely helyi gazda meghurcolása klubrádió
Bod Péter Ákos: Magyarország túladóztatja a polgárait még Romániához képest is
Bódis Csaba a felmondó beadványt átadta - az "államtitkár átvette"
Bodrogival ünnepelt Orbán
Bogár László elegem van !
Bojkottálják a Lánchíd Rádiót - HírTV
Bőkezűen jutalmazzák magukat a városvezetők
Bolond vagy te, Kövér László! Teljesen hülye! (Simonek Ágica - Molnár F. Árpád)
Bombajó üzlet: Mészáros Lőrinc orosz atomerőműve
Bonyolódik Farkas diplomájának ügye
Bonyolult az egész OLAF-Elios-Tiborcz-ügy? Most elmagyarázzuk!
Borkai-ügy, Wittinghoff-szexvideó, László Imre elleni vádak: Ilyen durva kampány még sose volt!
Borkai Zsolt esete a Fidesz szerint magánügy
Börtönbe Matolcsyval!
Börtönbe kerül-e Mészáros Lőrinc?
Börtönbüntetést kapott mégis polgármester maradt
Börtönélet helyett a nemzeti vagyon kiárusítása miatt aggódnak Gyurcsányék
Borzolja a kedélyeket a magyar támogatás – Erdélyi Magyar Televízió
Botka lezárta a vitát az MSZP-ben
Botránnyal indult a parlament
Botrányos Petőfi-újratemetés
Botrányos szerelmi kapcsolat?
Bozóki: Orbán most vesztette el Budapestet
Bravo Hits 2018
Brüsszellel vizsgáltatná ki a DK a Kósa-ügyet
Brüsszel megvizsgálja az azeri kenőpénzek útját
Bucka tó
Budaházy-ügy: az amnesztiát támogatja a Fidesz és a Jobbik
Budaházy: A vádlotti védőbeszéd (Hunnia per) 2016.06.27.
Budaházy: Hét év után ítélethirdetés a Hunnia-perben!
Budaházy: Végigharcolok én minden harcot!
Budaházy György Interjú a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetben
Budaházy György és Gaudi Nagy Tamás értékelik Baka bíró ténykedését
Budaházy György évértékelője a 2020-as évről
Budaházy György felesége eljárási kegyelmet kér férjének a köztársasági elnöktől
Budaházy György védőbeszéde
Budaházy György védőbeszéde (kivonat)
Budaházy akár 20 évet is kaphat a terrorcselekmények miatt
Budaházy és Ahmed terroristák? Utólag is fejbe kell lőni a cigányt. (Molnár F. Árpád)
Budaházy megint börtönbe került - HírTV
Budaházy üzenete a Köztársasági Elnökhöz és az Igazságügyi Miniszterhez
Budapest Pride 2018 hazafias szemmel
Budapesten nem lesz BLM-szobor!
Budapest nem menekülttábor - ezt gondolja a budapesti választók többsége
Bukhatják a magyarok az amerikai vízummentességet
Bulinegyed: Beköltözött a bűnözés Budapest szívébe?
Bulira van pénz, fizetésemelésre nincs. Ez a fejlődés?
Bűn és büntetlenség - hogy engedhették haza az egyik Deák téri gyilkost?
Bűnszervezet működtethette a BKV informatikai rendszerét, Pintér Sándor köre vette át a bizniszt
Bűntudatkeltés és történelemhamisító manipuláció
Bűnügyi helyszín - Jakab Péter sajtótájékoztatója (2018.09.06)
Busás jutalmat kaptak Tarlós tanácsadói
C-Pont - Át a veteményen
CÉLPONT - 1.8 milliárdos állami megbízást nyert egy kis debreceni cég - felcsúti háttérrel
CÉLPONT - A Nagygömböc, azaz Mészáros Lőrinc féktelen étvágya
CÉLPONT - Aba többszörös csődje és Orbán Viktor titokzatos iskolatársa,
CÉLPONT - A gazdák 2 százaléka használja a földek kétharmadát. Interjú Sallai R. Benedekkel.
CÉLPONT - A hatalom beteggé tesz!
CÉLPONT - A közpénzekkel mutyizók nem néznek az önök szemébe
CÉLPONT - Börtönből a Parlamentbe, avagy miért fontos Orbánnak Farkas Flórián?
CÉLPONT - EU-s pénzek vagy kínai kölcsönök?
CÉLPONT - Értelmetlen beruházások EU-s pénzekből
CÉLPONT - Fideszes honatyák ünneplőbe öltöztették a szívüket
CÉLPONT - Fideszes szavazatvásárlás uniós pénzből?
CÉLPONT - Gazdasági üstökös Mészáros Lőrinc?
CÉLPONT - Gigahitelek Mészáros Lőrinc cégbirodalma mögött
CÉLPONT - Gyermekéhezés elleni harc elnapolva
CÉLPONT - Gyúróterem lett a 700 milliós kisvárdai roma projektből
CÉLPONT - Hol van a brókerbotrány állami felelőse?
CÉLPONT - Így loptok ti
CÉLPONT - Játékpénz és uzsora: amikor a polgármester lesz kiskirály
CÉLPONT - Kamupártok, avagy a demokrácia ára?
CÉLPONT - Kastélymutyi gőzerővel
CÉLPONT - Kettős állampolgárokkal csalták el a választást
CÉLPONT - Kinyitotta Magyarország határait a kormány
CÉLPONT - Korrupció kicsiben és nagyban
CÉLPONT - Közmunkások pucolták a diót, de a fizetséget a hivatal tette el
CÉLPONT - Közpénzkoncentráció: Orbán és Seszták városa mindent vitt
CÉLPONT - Luxushitelek Matolcsy embereinek
CÉLPONT - MVM: hogyan szivattyúzzák a pénzt az állami energiacégből?
CÉLPONT - Maffiózókkal a Fidesz a roma szavazatokért
CÉLPONT - Makovecz: Viktor zsarolható
CÉLPONT - Masszázs és léleksimogatás a szegénység ellen
CÉLPONT - Mekkora Orbán és a család vagyona? És hogyan veszik vissza tőlük?
CÉLPONT - Melyik párt van a Fidesz zsebében? Melyik nem?
CÉLPONT - Mészáros-birodalom, az ezerkarú polip
CÉLPONT - Mészáros Lőrinc luxus magángéppel szeli Európa egét
CÉLPONT - Milliárdosokat hízlal a magyar termőföld? A Fidesz szóban a kisgazdákat támogatja
CÉLPONT - Miniszteri sofőr vette meg a budai luxusingatlant, verseny nélkül
CÉLPONT - Mire költöttük az EU-ból érkező 14,000 milliárd forintot?
CÉLPONT - Mutyi séta az Andrássyn, avagy a megvalósult nemzeti együttműködés
CÉLPONT - Nagybirtok, állatok, vágóhíd
CÉLPONT - ORÖ szerződések
CÉLPONT - Orbán a multiknak osztja a pénzt
CÉLPONT - Pénzlenyúlásra született ördögi terv lett a nemzet büszkeségéből
CÉLPONT - Pócs János körzetében tiszta víz helyett a csapból is a Fidesz folyik
CÉLPONT - Pörög az ukrán nyugdíj- és szavazatbiznisz
CÉLPONT - Rekordméretűre hízott a bürokrácia, avagy a biztosok országa lettünk
CÉLPONT - Seszták Miklós magyarázza a bizonyítványt
CÉLPONT - Szabolcsi Kisisten: Terem polgármestere és a törvények
CÉLPONT - Szavazatvásárlás a Délvidéken is!
CÉLPONT - Százmilliókat loptak el az állami gigaberuházásból
CÉLPONT - Tiborcz, Pharaon - kastélyok és titkok.
CÉLPONT - Több ezer bűnöző kapott magyar állampolgárságot
CÉLPONT - Ünnep vagy kampány?
CÉLPONT - Varga István: Hűtlen kezelés a letelepedési kötvény létrehozása
CÉLPONT - Vendégházra kapta az uniós pénzt, de a polgármester sógórnője lakik benne
CÉLPONT - Voksturizmus: beépültünk a fideszes mozgósítók hálózatába
CÉLPONT: Focisztán - mennyi pénzt öntünk a labdarúgásba? És mi haszna ennek?
CÉLPONT: Hol vannak a Vörösiszap-tragédia állami felelősei?
CÉLPONT: Pörög az ukrán nyugdíj- és szavazatbiznisz
CÉLPONT: Tyukod, a kilátó-nagyhatalom
CIGÁNY "HONFOGLALÓK" A BELVÁROSBAN
CIGÁNYSÁG ÉS A KETYEGŐ BOMBA
CORONAVIRUS ŐRÜLET - Spiritual Tv. 121. ADÁS
COVID-fasizmus: a felelősöket nem vonják felelősségre, az ártatlanok ellen büntetőperek zajlanak
COZMA-GYILKOSSÁG ÚJRATÖLTVE
Célpont - Előzetesből szabadult, mert jelölt lett
Célpont - Nemes cél helyett NER-es cél, gyerekek helyett a haveré lett a kastély
Célpont Mészáros Lőrinc
Cigánybanda gyilkolta meg az idős házaspárt
Cigánybűnözés elleni törvénymódosítás és tüntetés
Cigánybűnözés már a Dunakanyar kapujában is
Cigánybűnözők estek egymásnak egy budapesti benzinkúton
Cigány faji felsőbbrendűséget hirdet a Momentum?
Cigányok, bérzuhanás, orbán ráhel, putri közmunka, hibbant magyarok, Diktátorok (Molnár F. Árpád-EP)
Cigányokat felhasználva folyik a történelemhamisítás
Cigányok megverik a kamerást
Cigányok reakciója Toroczkai légiójával szemben
Cigányok verekednek 80 millió forintos kampánytámogatás
Cigány szavazatok szerzése mulatásival és fideszes jelölttel
Cigány szavazatok vásárlása Mezőkövesden
Cigányútra tévedt Magyarország
Cigány vezető: A Fidesz nem segített, mi egymást segítjük
Cigifüsttől homályos, büdös, retkes, hajléktalanszállóként funkcionáló sátorba hív Fórizs Eszter
Ciolacu: vártam, hogy reagáljon Kelemen – Erdélyi Magyar Televízió
Civilek a háttérben
Civil erők bevonását a rendteremtésbe!
Civil tüntetés a Covid-diktatúra ellen
Civil tüntetés lesz a Petőfi-laktanya átnevezése miatt
Civil tüntetés lesz a Petőfi-laktanya átnevezése miatt
Corona vírus pánik kipukkanása közeleg
Corona vírus rejtélyei
Covid-19 "Fehér köpeny szindróma" - Dr. Pócs Alfréddal. Spiritual Tv.130.
Covid -19 - sajtótájékoztató - Dr. Pócs Alfréd, a Heves Megyei Orvosi Kamara elnöke 2020.04.20.
Covid-Fasizmus 2021.10.23.
Covid-halottnak könyvelik azt is, aki nem volt az
Covid Milliárdosok, nyertesek és vesztesek
Csak akkor jutnak haza, ha "tiszta a levegő" - Zsákutcában a rendteremtés Miskolcon
Csak akkor mehetünk ki a Fertő tó partjára, ha Kárpáti úr megengedi!
Csak a szavazatukra van szüksége a kormánynak, illetményüket viszont nem rendezik
Csak hátulról köpött Pásztor Istvánra, az oligarchia két hónap előzetesbe vágta!
Csak lázas? Akkor bejöhet. – Megnéztük, hogy működik a határellenőrzés Hegyeshalomnál | 24.hu
Csak mosolyogtak Orbánék, most az utcán tüntetnek a Fidesz ellen
Csalárd devizahitel II.
Csalárd devizahitel III.
Csalárd devizahitel IV.
Csalárd devizahitel V.
Csalárd devizahitel VI.
Csalással munkahelyteremtő támogatás?
Csalnak a letelepedési kötvénnyel?
Csalt a Fidesz? - Feljelent az MSZP
Csatlakozz az ellenálláshoz! 2018
Csendőrséggel integrálná a cigánybűnözőket a Mi Hazánk
Csengeri nő: Létezik az 1300 milliárd forint
Csintalan: Nem a reklámadó miatt robbant ki az Orbán-Simicska konfliktus
Csizek Csaba. Kormány Hivatali díjazások!.
Csoki & Hipo: Egy rém enyves család (Mézga szerepében Orbán)
Csökkent a FIDESZ-KDNP támogatottsága
Csókosok 32 ezerért a várba költözhetnek
Csupán újabb 10 milliónkba kerül az ingyen saul fia
Czerván nem tudja mennyit költöttek plakátokra
Czetli Balázs konteózik és zsidózik kicsit, majd befenyíti Márki-Zay Pétert
DÉ JÁ VU' DIKTATÚRA 1956-2018, SPIRITUAL TV. 82. ADÁS
DEMONSTRÁCIÓ: ELÉG VOLT! RENDET AKARUNK!
DEVIZAHITELESEK - Kubínyi Tamás, Rozgics Mária - Álmos Király Akadémia 191123
DK-s bűnjeleket mutatott be Novák Előd a PestiTV-ben
DK: Hazug a komány plakátkampánya
DK: Kósa ügye lehet a Fidesz legnagyobb korrupciós botránya
DK: Semjén és Pintér mondjanak le
DR. BENE GÁBOR TELJES BESZÉDE A KOSSUTH TÉRIEK MEGEMLÉKEZÉSÉN 2021. SZEPTEMBER 17.
DR. Drábik János a nagy újraindítási programról
DTV Vlog: KKK (Kokain, közpénz na meg a kurvák...Ez a ValóVilág...
De ce se feresc politicienii români de Orbán Viktor
Deli Károly elnök-helyettes a MIÉP-ről - 170923 Budapest
Délvidéki ,, Magyar " politika
Délvidéki magyarok véleménye a leszakításról
Demagóg 13. havi nyugdíj helyett igazságos nyugdíjrendszert!
Demográfiai katasztrófa fenyeget
Demokrácia Szerbiában
Demokratakör: Milyen jó a cigány asszimiláció! Nem rossz az, ha a népek keverednek"
Demonstrációt Törökszentmiklóson 2019.05.21.
Demszky megerőszakolta a volt élettársát Romániában? (Fürst Izabella - Molnár F. Árpád)
Derbi ultrák nélkül, telt házzal
Derékig hevertek a baromfitestek a vágóhíd padozatán
„De sikerült?”
Despacito Orbán Viktor Sértődős jobbraszavazók számára fokozot
Desperate immigrants storm the Serbian-Hungarian border
Deutsch Tamás: A legek Maccabi Európa játéka lesz Budapesten
Deutsch Tamás megnémult
Deutsch Tamás zsidósága és más Echo-s cigányok (HTV)
Deutsch szerint a Fidelitasra is visszaüt majd matricázós kampányuk
Deutsch szerint a bérunió a kommunizmus felé vinné az országot
Devianciák helyett a családok mellé állt a Mi Hazánk augusztus 20-án
Deviza, Olajmaffia, Orbán-Pintér Bombarobbantások, Kilakoltatás (Molnár F. Árpád és Polgár Zoltán)
Devizasemmisség, bírói korrupció (Dr. Polgár Zoltán jogász, jogtanácsos)
Diáktüntetés után - a legnagyobb problémák az oktatásban (2018.02.26)
Diktatúra! Póka Lászlót őrizetbe vették békés véleménynyilvánítás miatt
Diplomás kommunista vagyok
Disznó zabál Disznót vs Németh Szilárd Halyrá fidesz
Döbbenetes ítélet a Bajtársiasság napja miatti kártérítési perben- a gárdisták nem adják fel
Döbbenetes tények a vakcina-biznisz mögött [ENG SUB]
Dobó Róbert beszéde a tábor elleni demonstráción
Dócs Dávid alelnök békéscsabai beszéde: Az orwelli világ megelevenedni látszik!
Dől a pénz a felcsúti fociba 14-08-25
Dollármilliók nyomában - újabb részletek Szabó Zsolt botrányáról (2018.03.26)
Domboldalra építik a focipályákat 14-08-10
Döntsd el hogy kivel vagy - Zelenszkij érzelemdús üzenete Orbán Viktornak
Dr. Apáti - Z. Kárpát vs Kontrát: "Miért fontosabb a migráns, mint a magyar adófizető?"
Dr. Apáti István - "Migráns-vita" (2015-09-04)
Dr. Apáti István: "Az orbáni rendszer kezdi saját magát felélni" - Lánchíd Rádió
Dr. Apáti István: tények igazolják, hogy megjelent a fideszes bűnözés - Lánchíd Rádió
Dr. BENE GÁBOR: A NEEM PÁRT LÉNYEGE - BP. HŐSÖK TERE 2018 02 25
Dr. Farkas András üzenete a MOK előtt tüntetőknek
Dr. Fórizs kiválóan a választásokról és tragédiákról
Dr. Gyüre Csaba - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Dr. Lukács László György vs Lázár János: "Miniszterelnöki fogtündér"
Dr. Lukács vs Dr. Répássy: "Milliárdokkal hizlalja az Orbán-kormány a Gyurcsány üzletfelet?"
Dr. Morvai Krisztina: "A kerítés nem az ország védelmére készült" - Lánchíd Rádió
Dr. Nagy László előadása 2017 09 27
Dr. PÓCS ALFRÉD - SZÖVETKEZŐ MÉDIA SZÖVETKEZET TAGGYŰLÉS - II. rész
Dr. Pócs Alfréd, Dr. Tamasi József - Aktuálpolitikai Kerekasztal 19. HUN TV
Dr. Pócs Alfréd: Ha a nemzetért dobog a szívem...
Dr. Polgár Zoltán: Az Alaptörvény érvénytelen! (Molnár F. Árpád villámfilmje)
Dr. Rab Zoltán - Bemutatkozik a szövetkezet igazgatósága. 1. rész
Dr. Staudt Gábor: Vizoviczki-ügy - ATV
Dr. Staudt Gábor vs Tállai András: "Államkötvény-mutyi"
Dr. Varga-Damm Andrea: "Quaestor-percunami várható?'- Lánchíd Rádió (2015-07-14)
Dr. Varga-Damm Andrea a Hír Tv Egyenesen c. műsorában (2018.03.06)
Dr. Varga-Damm Andrea a Hír Tv Reggeli járat c. műsorában (2018.03.02)
Dr. Varga-Damm Andrea sajtótájékoztatója (2017.09.29)
Dr Robert Malone - Egy, a vírusnál sokkal nagyobb veszély leselkedik ránk
Drábik Jánost megfenyegette a háttérhatalom? - Tőke Péter
Drága bicikliutakat építenek 14-10-15
Drága lakás Kósa feleségének nevén 14-10-07
Drága lakása is van Lázár János kisfiának 14-12-02
Drága lesz a paksi áram
Drága nekünk a nyaralás – Erdélyi Magyar Televízió
Drámai a helyzet bicskén
Drasztikus lépések a családok védelmében (2018.08.30)
Drog, Szex, Bűnözés Orrba-Szájba
Drogbiznisz a Hős utcában a rendőrök szeme láttára - Zombik mindenhol
Drunker Bud Spencer pofonja a zsebharcosnak
„Duguljon el!” Csak Kövér szankcionálhatná Kövért
Dühös lett, mert az energiacelláról kérdezték 14-10-03
Duplán kifizette adósságát mégis utcára akarták tenni
Dúró Dóra: Állítsuk meg együtt a Covid-diktatúrát!
Dúró Dóra: Kompolton jártam, ahol egy diák szülei betörték a rajztanár orrát
Dúró Dóra: kampányfogás a pedagógusok kétezer forintos béremelése
Dúró Dóra a Hír TV Newsroom c. műsorában (2017.08.03.)
Dúró Dóra a Hír TV Reggeli járat c. műsorában
Dúró Dóra a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2016.11.16.)
Dúró Dóra a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2017.07.28.)
Dúró Dóra az ATV-ben: Presszió alá kell helyezni a kormányt
Dúró Dóra az ATV-ben: a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely ellenzi az oltás kötelezővé tételét
Dúró Dóra és Losonczy Pál sajtótájékoztatója (2017.05.16.)
Dúró Dóra és Szilágyi Zsolt sajtótájékoztatója (2019.11.19.)
Dúró Dóra jelképesen felgyújtotta a trianoni békeszerződést
Dúró Dóra sajtótájákoztatója (2016.06.02.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2016.08.08.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2016.08.16.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2016.08.25.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2016.09.16.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2016.11.15.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2017.01.31.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2017.02.13.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2017.06.09.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2017.08.03.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója (2017.08.31.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója - performansszal (2016.07.27.)
Dúró Dóra sajtótájékoztatója performansszal (2016.09.01.)
Dúró vs Lázár: "Miért sérti az önkormányzati törvényt Nyírő Józsefről közterületet elnevezni?"
Durva: avasi óvodában akar felnőtteket felzárkóztatni a Fidesz
Durva korrupciós szálak jöttek elő Borkai Zsolt ügyében?
ÉBREDJ FEL! MOZDULJUNK MEG! 2017 MÁRCIUS IDUSA
ECHO-mérleg (2018-06-17) - ECHO TV
EGY FIDESZES SZAVAZÓ TÖRTÉNETE
ELÉG. FÖLTÁMADOTT A TENGER!
ELÉG VOLT... A SZABADKŐMŰVESEKBŐL! Spiritual Tv. 158. adás
ÉLET-HALÁL KÉRDÉSEK - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió 2012111CN!
ÉLETBEN MARADNI - JÁSZAPÁTIN
ELKAPTUK A KORONAVÍRUST! A tesztek se sokat érnek [ENG SUB]
ELMEBETEG GYILKOSOK JÁRKÁLNAK KÖZÖTTÜNK
ÉLŐ! Orbán-Maffia Válságban! Tömeges Betiltások!
ÉLŐ ADÁS: Deviza népirtás, Orbán Ráhel pelenkabotránya, EÜ... (Molnár F. Árpád - Szendáj Andrea)
ELŐZETES - "Farkas Flóriánnak a börtönbe kell megrohadnia"
ELŐZETES - "Farkas Flóriánnak a börtönbe kell megrohadnia"
ELŐZETES - "Ha azt mondom, Orbán Viktort láttam egy homokos emberrel, akkor nekiállunk forgatni?"
ELŐZETES - "Ha azt mondom, Orbán Viktort láttam egy homokos emberrel, akkor nekiállunk forgatni?"
ELŐZETES - "Ha hazajönnek, engem is kivégeznek"
ELŐZETES - "Lassan mi leszünk kisebbségben"
ELŐZETES - "Meg akarnak bennünket ölni!"
ELŐZETES - "Vissza kéne állítani a halálbüntetést!"
ELŐZETES - A Blahán kirabolnak, de egy kilakoltatásnál 40 rendőr intézkedik
ELŐZETES - A cigányok hozzá sem értek a majdnem meglincselt nőhöz
ELŐZETES - A fantomukránok 300 ezerért a kormánypártra is leszavaznak
ELŐZETES - A fantomukránok 300 ezerért a kormánypártra is leszavaznak
ELŐZETES - A késelő szír nem fizet a magyarnak
ELŐZETES - A lefejezős polgármester településén a bűn az úr
ELŐZETES - Amíg a kórházban küzdött a rák ellen, a cigányok kifosztották a házát
ELŐZETES - A pénzünkön etetik, fürdetik a bevándorlókat
ELŐZETES - A román és helybeli cigányok egymást és a magyarokat is ütik
ELŐZETES - Azért lőtték le a lovat, mert megmérgezhette volna a dögkút fosztogatóit (+18)
ELŐZETES - Bevándorlók a Balaton partján
ELŐZETES - Cigányok háborúznak a drogpiacért
ELŐZETES - Cigánytámadás: Orbán Viktor vétesse le a fóliát!
ELŐZETES - Csak a cigányt nem lakoltatják ki
ELŐZETES - Csak a cigányt nem lakoltatják ki
ELOZETES - Dr, Drábik János: A 25 PONTOS TERV
ELŐZETES - Embereket késelnek, dinnyéket lékelnek Medgyesegyházán
ELŐZETES - Ezek a patkánymérget szíjják, ha szíjják!
ELŐZETES - Feketék elfoglalta utca: Drog, balhé és leszámolás
ELŐZETES - Fékezés nélkül, részegen csapódtak egy családi ház kapujába BMW-s cigányok
ELŐZETES - Gumibot használata kötelező! Rettegnek a cigányok!
ELŐZETES - Halottak és egy elnök is belekeveredett a nagy választási bizniszbe
ELŐZETES - Ide gázspray már nem elég! Ez olyan mint Harlem vagy Chicago!
ELŐZETES - Idős embereket gyilkoltak brutális módszerekkel
ELŐZETES -Így áll most Budaházyék ügye
ELŐZETES - Így élnek Magyarország legnagyobb szegregátumában
ELŐZETES - Így tűnnek el a roma felzárkóztatás milliárdjai
ELŐZETES - Így tűnnek el a roma felzárkóztatás milliárdjai
ELŐZETES - Jó ember a polgármester csak kicsit szétverte Malit
ELŐZETES - Jó ember a polgármester csak kicsit szétverte Malit
ELŐZETES - Kedvtelésből verte szét osztálytársa fejét egy cigány
ELŐZETES - Kedvtelésből verte szét osztálytársa fejét egy cigány
ELŐZETES - Leszámolás két cigány család között
ELŐZETES - Levágom a fejedet te köcsög – így tárgyal az arab a magyarral
ELŐZETES - Lopják a fagyállós borod? Éveket kaphatsz! Van ilyen?
ELŐZETES - Lopott kutyákkal harcoltatnak - akcióban az állatvédő szurkolókkal
ELŐZETES - Még mindig tanít a pedofil-gyanúba keveredett KDNP-s politikus
ELŐZETES - Mindenüket eladják a fűért és a szipuért
ELŐZETES - Orbán Viktor költözzön ezek mellé!
ELŐZETES - Orbán lemondott, a cigány vezető pedig elmenekült
ELŐZETES - Öregezés, zsarolás, kifosztás
ELŐZETES - Pizzériában, százezrekből működött a cigány önkormányzat irodája
ELŐZETES - Rájuk gyújtják a házakat
ELŐZETES - Röszke: rendőrök mellett dolgoznak az embercsempészek
ELŐZETES - Temetés után kilopták a koporsót a sírból, majd újraértékesítették
ELŐZETES - Vadállattá változnak az olcsó drogoktól
ELŐZETES - Villával támadt a drogos cigány
EP-választás: Bemutatjuk Orbán bevándorlásellenes programjának eltitkolt 8. pontját (2019.05.21)
EP-választás: Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!(2019.05.15)
EP-választás: Lakosságcsere Fidesz-módra (2019.05.13.)
EP-választás: Május 26-án a migránsmunkások hazazavarásáról szavazunk!
EP-választás: Május 26-a tétje: Ők lopnak, Mi visszavesszük! (2019.05.24)
EP-választás: Orbán törököknek adja a magyarok munkáját (2019.05.14)
ERŐSZAKOS BEOLTATÁS
ÉRTELMES ELLENÁLLÁS - MIGRÁNSÖSZTÖNDÍJ
ÉRTELMES ELLENÁLLÁS - RENDETLENSÉG
EU-Orbán-oligarchia: A romapénzeket is tovább lopják! (Ifj. Bogdán János - Molnár F. Árpád)
EU-agónia: Gyurcsány! Ballibek! Eladósítjátok az unokáinkat is, ti nácik! (Molnár F. Árpád - E. P.)
EU pénzekkel történő csalás az állami földek haveri tulajdonba adása
EXKLUZÍV - Budaházyékon akarnak példát statuálni
EXKLUZÍV - Csak az autonómia adhat életet Délvidéknek
EXKLUZÍV - Csak az autonómia adhat életet Délvidéknek
EXKLUZÍV - Korrupciós harcból az Országgyűlésbe
EXKLUZÍV - Pintér embere az Állambiztonságnál szolgált
EXKLUZÍV - Puzsér: Orbán rendszere miatt én is utcára vonulnék
EXKLUZÍV - Úgy vették el állampolgárságát, hogy nem is szóltak
EXKLUZÍV: KDNP-ből a Jobbikba
EZÉRT INDULT ELJÁRÁS MAGYARORSZÁG ELLEN
EZÉRT KELL TŰZPARANCS A HATÁRON! [ENG SUB]
EZÉRT NYERT A FIDESZ
EZ ITT MAGYARORSZÁG! - Toroczkai László a Kossuth Rádióban (2020.02.28.)
Ebben a Jobbik altal keszitett videoban minden benne van%2C amit a mai mediaviszonyokrol tudnunk kel
Ebben a Jobbik által készített videóban minden benne van, amit a mai médiaviszonyokról tudnunk kell
Ébredj Magyar! Eljött az idő! Őcsény, 2018. 08. 01- 05
Ébresztő Videó!
Eddig is hajléktalan voltam, de most leszek csak igazán az
Eddig mexikóiak, most tatárok dolgoznak Nógrád megyében
Édesanyád korrupcióba bevonod-e? (2018.03.14)
Egész Bicskéig ér majd a felcsúti kisvasút
Egy "cigány tartomány" terve miatt tett feljelentést a Mi Hazánk Mozgalom
Egy bevándorló üzenete a keletiből a Magyaroknak!
Egy drogdílert és két vásárlót fogtak
Egyed Zsolt - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Egy édesanya a pedofil nyomában
Egyedül a Mi Hazánk tiltakozik a be nem oltottak diszkriminációja ellen
Egyelőre csak a Fideszt sikerült felbosszantani a Horthy-szoborral, de a Mi Hazánk nagyon igyekszik
Egyelőre nem éreznek olthatatlan vágyat a koronavírus vakcinára a magyarok
„Egyénileg és kollektíve is képesnek kell lennünk megvédeni magunkat!” - dr. Apáti István beszéde
Egyenlő bérek nélkül nem lesz működőképes az Európai Unió
Egy fideszes "magánszemély" feljelentette a csimpánzokat ijesztgető kamionost
Egy film, amit nem lenne szabad elhallgatni: 100 évvel Trianon után - Juhász Zoltán, Jakab István
Egy hete ostromolják a magyar határt a román és bolgár autósok
Egy hétig ezen röhög mindenki, még a Fidesz-szavazók is | AZONNALI
„Egy ilyen szép hölgynek nem mondhatok ellent” - Torgyán József elolvadt Kálmán Olgától
►Egy katolikus pap üzent Orbán Viktornak! Ezt ne hagyd ki!
Egykori akt-modellt indít a Fidesz-KDNP 14-08-27
Egykori besúgó fideszes polgármester koszorúzta meg a kommunista diktatúra áldozatait (LMP)
Egy kutatás szerint Orbán népszerűsége mindenkit megelőz
Egymásnak feszültek a rendőrök és a jobbikosok: nem sikerült leverni a címert
Egymást püfölték az ifjú narancsbűnözők - sajnos mind életben maradt
Egymást tiporták a betolakodók a győri vasútállomáson (2015-07-24)
Egymilliárd forint uniós pénzt költöttek rá, de senki nem nézheti meg
Egymilliárdot eltüntettek, a kastélyt romokban hagyták.
Egymillióan tervezik elhagyni Magyarországot
Egymillió magyar jött el otthonról 10 év alatt
Egymilliós fizetést kapnak a megbízottak 14-11-16
Egymilliós lakhatási támogatást kapott a holding-vezér, béremelésre azonban nincs pénz.
Egy néni, aki híven tükrözi a fidesz szavazótáborát
Egyre romló közbiztonság, a bűnözők már fényes nappal, a nyílt utcán is késelnek
Egyre többen hagyják el az országot
Egységbe tömörülnek a devizahitelesek és a banki károsultak érdekképviseletei
Egy szavazat ára (2019.08.25)
Egyszerűsített honosítás anomáliái
Egy törökszentmiklósi lakos a helyi cigánybűnözésről
Együtt: Nyomoznak Simonka György ellen
Egy üzletember fizethette Semjén Zsolt vadászatát
Egy vármegyés lány a cigánybűnözésről
Egy volt polgármester kipakol
Éjszakai horgászattal szegte meg a kijárási korlátozást a Mi Hazánk pártigazgatója, feljelenti magát
Eladó a „cinizmus ereklyéje” 14-12-17
Elájultak a hallgatók Orbán beszéde alatt
El a kezekkel az Újszínháztól!
Elárasztják az országot a menekültek: a kormány konzultál
Elbocsátások jöhetnek jövőre
Eldurvuló plakátháború
Elég a kommunista utcanevekből - a Mi Hazánk átnevezné a kispesti Szabó Ervin utcát
Elég az értelmetlen lezárásokból!
Elég a zsarolásból, nem kérünk a kötelező oltásból!
Elege lett Mészáros Lőrincnek
Elég volt a bűnözésből!
Elég volt az oligarchákból, se Bige, se Mészáros!
Elemzők: Bármi megtörténhet a vasárnapi választáson
Elérte a globális diktatúra kontrollja Magyarországot? - Szakács Árpád
Élet a Fidesz után 1. - A vidék megmentése
Élet a Parlamentben Orbán Viktorral- Garantált a nevetés :D
Élet az Akadémián kívül és belül - Dr. Egely György, Jakab István
Életszínvonal: az utolsó előtti helyen állunk 18-12-15
Életveszélyessé vált a gibárti szerpentin!
Elfelejtett egymilliárd – Nincs következmény 14-12-11
Elfogadhatatlan a román miniszterelnök nyilatkozata
Elfogatóparancs van érvényben Demszky egykori bizalmasa ellen
Elhagyhatta a börtönt a 2006-os olaszliszkai gyilkosság egyik elkövetője
Elindult a verseny a cigány szavazatokért a Jobbik és a szocialisták között Ózdon!
Elios-lámpák: Semmit nem látsz de azt nagyon
Elios-ügy: Nem mutatták meg a dokumentumokat Kecskeméten
Elítélték a Légió Hungária vezetőjét
Eljárás indult Magyarország ellen a migránsok élelmezésének hiánya miatt
► Elképesztő dal terjed Orbán Viktorról! A FELCSÚTI TOLVAJBÁLON címmel!
Elképesztő igénytelenség Miskolcon a lyukói buszon
Elképesztő kilakoltatások
Elképesztő rongyrázás a vasutas szakszervezetben
Elkeseredett kifakadás
Elkezdődött a Virradat Program megvalósítása
Ellenzékből kormányozna a Jobbik
Ellenzéki pártok: Kósa Lajos álljon a nyilvánosság elé
Ellepték a Kossuth teret a tüntetők és a rendőrség
Elloptak egy második világháborús gránátot a Duna-mederből Dömösnél
Élő adásban csapott össze Gyöngyösi Márton és Kálmán Olga
Élő adásban mentek neki a Fidesz alelnökének
Élő adásban omlik össze a Soros-valóságshow
Élő kapcsolás Röszkére
Élő kapcsolás Röszkére
Élőlánccal akadályozná a menekülttábor felhúzását a Jobbik Szentgotthárdon
Előrehozott választás: „Minden lehetőséget meg kell vizsgálni”
Előre lezsírozva
Élő tudósítás a COVID-diktatúra elleni tüntetésről
Előzetes: Facsar Imre VIII. - AZ UZSORA BŰNCSELEKMÉNY
Előzmények - BátorNyilas előtt Dusnok 2020.10.10.
Elrendelték a nyomozást a kétmilliárdos mutyi ügyében
Első interpellációnk: Hajlandó-e a kormány az állambiztonsági múlt titkosításainak feloldására?
Első lépés az AM felé! Dr. Gyarmati Éva és Geri Tibor 4/4
Első lépés az AM felé! Orosházi Ferenc, Kerékgyártó László 4 2
Első lépés az alkotmányos magyar állam felé! Geri Tibor 4 3
Első lépés az alkotmányos magyar állam felé! Máté tamás 4 1
Első parlamenti felszólalásom: Alkotmány, WHO, Budaházyék
Első vezérszónoklatom a parlamentben: Elutasítjuk a vészhelyzet bevezetését!
Elszabadult a pokol... Vasárnapi élő 234. adás...Heffner Attila
Elszámoltatás: Végrehajtó, politikus a kínpadon
Elszámoltatják az elszámoltatási biztost
Eltávolította a szivárványos rongyot a budapesti Városházáról a Mi Hazánk alelnöke
Elterelték a figyelmet
Eltűnt szavazatok, érthetetlen eredmények 2018-04-17
Elutasították a Rogán elleni feljelentést
Elvtársak Közt - 1. epizód
Embercsempészek a határon
Emberiesség elleni bűncselekmény-e a be nem oltottak alapvető jogainak korlátozása?
Emberölés Dusnokon
Emberölés Szegeden
Emberrablás után hét évvel: közmunka Budaházynak
Embertelen állapotok
Embertelen állapotok a szegedi menekültfogdán
Emelkedik a letelepedési kötvény ára
Emlékeztek
►Én elmentem a Viktorhoz fél ésszel (Jobbik animációs videó)
Engedély nélkül dolgozhatnak ukránok és szerbek a hiányszakmákban?
„Én kocsmában iszok”: nem tetszik a nemzeti italbolt az érintetteknek
Ennél a kilakoltatásnál a parlamentig vezetnek a szálak
Ennyire értelmes a cigányelnök grat te balfasz
Ennyit ér a Salkaházi-programban osztott riasztó: „Nem jött senki.”
Ennyit ér az orbáni díszkerítés! + Hazaáruló katonák és rendőrök
Épül a Habony-média
Erdélyben építene kórházat a magyar kormány 15-06-06
Erdély román föld - román provokátorok zavarták Orbán Viktor tusványosi beszédét
Érdi szavazatszámláló bizottság alelnöke: bezártak minket
Érettségi találkozót szerveztek Farkas Flóriánnak
Erődemonstrációt tart Monoron a Mi Hazánk Mozgalom a cigánybűnözés ellen
Erősödik a MOM! Vendégünk: László Attila Tibor HUN TV
Érpatak ellen elkövetett Kormányhivatali visszaélések 1. rész
Érpatak ellen elkövetett Kormányhivatali visszaélések 2. rész
Érpatak nem kér az új rendből
Értelmes Ellenállás: Migránsok Magyarországon, avagy az Orbán-kormány átverése
Értelmes ellenállás - Apáti István a cigánysoron
Értelmes ellenállás I. rész
Értelmes ellenállás II. rész
Értsük már meg, hogy ez a pénz a miénk!
Este is káosz volt Röszkénél
Ételosztás - 2014.12.31.
Etetnek és itatnak bennünket – Tóth Zoltán a kampányról
Etnikai terror Magyarországon - Tiszaeszlár
Eurómilliárdokat bíztak Kósa Lajosra?
Eurostat: Magyarország a második legszegényebb állam az EU-ban
Éveken belül bekövetkezhet a nyugdíjkatasztrófa Magyarországon
Éveket kaphat a fideszes politikus
Évértékelő - Az új világrendről részletesen
►Ez a videó terjed Mészáros Lőrincről!Összehozták Kasszás Erzsivel!
►Ez a videó terjed Orbán Viktorról az interneten!
►Ez a videó terjed Orbánról, és Magyarország jövőjéről!Egyetértesz a videó készítőjével?
► Ez az elképesztő videó terjed Orbán Viktorról! Kegyetlen! Erre nincsenek szavak!
Ezek Orbán és a Fidesz szavazói!
Ezekbe fektetett Mészáros Lőrinc az év elején
Ezen a két dolgon múlik a magyarság megmaradása
►Ezért hagyják el az emberek az országot, és mennek külföldre dolgozni!(2017.03.22.)
Ezért kell nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat - XYZ
Ezért szavaztunk nemmel az új Orbán-kormányra
Ezért veszünk részt az Iszlám Állam elleni harcban
Ez lehet az elmúlt 27 év legnagyobb választási csalása
Ez lenne a rend? Bandaháborúk, fegyvertelen seriffek Miskolcon - Látótér
Ez népirtás, Holokauszt! Nincs helye a szép szavaknak! (Ifj. Bogdán János - Molnár F. Árpád)
Ezrek az utcán: Forradalmi változások kellenek!
Ezren, negyven ágyon
Ezrével érkeznek a menekültek Magyarországra
Ezt mindenkinek látnia kell! Az ellenzék rekord leordítása! (Dr. Polgár Zoltán)
Ezt tudja a szuperjacht, amin Mészáros Lőrinc lazulgat - Check Engine Kitekintő
Ez volt Magyarország legnagyobb majálisa
FAZEKAS GIMI TEV
FEGYVERROPOGÁS MAGYARORSZÁGON
FELÁLLÍTJUK A RONGYOS GÁRDA ELSŐ KÖZTÉRI EMLÉKMŰVÉT!
FELDERÍTŐ - "A buzikról mit gondolok?"
FELDERÍTŐ - "Én magát kivégzem a sportéletből" - Így tárgyalnak a fideszesek
FELDERÍTŐ - "Orbán megy, a kerítés marad!"
FELDERÍTŐ - 14 munkakörben teljesít a fideszes szuper-jelölt
FELDERÍTŐ - 14 munkakörben teljesít a fideszes szuper-jelölt
FELDERÍTŐ - 16 év után dőlt meg a fideszes polgármester
FELDERÍTŐ - 50.000 tonna szemét a négyes metróból?
FELDERÍTŐ - A fideszes polgármester eltussolta volna a gyermekbántalmazást
FELDERÍTŐ - A kampányban a szocik a Fidesszel üzleteltek
FELDERITŐ - Aki nem adja el a házát, elveszi az önkormányzat
FELDERÍTŐ - Akkor kamerázhatnának, ha nem álltak volna Soros mellé!
FELDERÍTŐ - A konyhán keresztül menekült el az izsáki polgármester
FELDERÍTŐ - A konyhán keresztül menekült el az izsáki polgármester
FELDERÍTŐ - Államilag teszik tönkre az üdülőfalut
FELDERÍTŐ - Az 1300 Orbán-migráns nyomában
FELDERÍTŐ - Az antikorrupciós politikus apja segíti a földmutyit
FELDERÍTŐ - Azé a föld...aki okosba lenyúlja!
FELDERÍTŐ - Cigány buli Fidesz-módra
FELDERÍTŐ - Csak az lehet szövetségi kapitány, aki Fidesz párttag
FELDERÍTŐ - Disznózabálónak hívják a magyarokat Svédországban
FELDERÍTŐ - Egész utcákat lopnak el a cigányok
FELDERÍTŐ - Elítélt bűnöző is tagja az Országos Roma Önkormányzatnak
FELDERÍTŐ - Elítélt fideszes polgármesterek
FELDERÍTŐ - Elsüllyedhet a település, de fontosabb Mészáros és Garancsi
FELDERÍTŐ - Eltűnt a Fidesz?
FELDERÍTŐ - Embertelen állapotok az idősotthonban - a bíróság szerint ez rendben van
FELDERÍTŐ - Feketén dolgoznak a biztonsági őrök a kormányhivatalokban
FELDERÍTŐ - Felakasztotta magát a Quaestor károsult
FELDERÍTŐ - Féláron újították fel Semjénék balatoni villáját
FELDERÍTŐ - Féláron újították fel Semjénék balatoni villáját
FELDERÍTŐ - Félmilliárdból épült mégis alig használják. Így működik az uniós pénzmágia!
FELDERÍTŐ - Fenyeget?? Dehogy, csak nehogy rossz felé menjél kisbarátom!
FELDERÍTŐ - Fideszes falurombolás: Iskolabezárás, haldokló vidék
FELDERÍTŐ - Fideszes városvezetés: Eltűnt EU-s pénzek és öt millás jutalom a férjnek
FELDERÍTŐ - Fogalmuk sem volt a cigányoknak, hova mennek
FELDERÍTŐ - Fogalmuk sem volt a cigányoknak, hova mennek
FELDERÍTŐ - Gazdagok hobbija végzi ki a Balatont
FELDERÍTŐ - Ha Tiborczék nem nyerhetnek, akkor győznek az üzlettársaik
FELDERÍTŐ - Halott város 20 milliárdos adóssággal
FELDERÍTŐ - Ha nem fizetsz zsebbe a polgármesternek, akkor megbüntet
FELDERÍTŐ - Használhatatlan bringapálya egymilliárdért
FELDERÍTŐ - Húszmilliós ösztöndíj-mutyi a Gazdasági Egyetemen
FELDERÍTŐ - III/III-as ügynököt is bevetettek Havas lejárató kampányába
FELDERÍTŐ - III/III-as ügynököt is bevetettek Havas lejárató kampányába
FELDERÍTŐ - Így k***a anyázik a fideszes polgármester
FELDERÍTŐ - Iratokat darálnak és olyan ügy miatt lesz új választás, amire tavaly rá se hederítettek
FELDERÍTŐ - Itt a lóvé, hol a diák?
FELDERÍTŐ - Itt a lóvé, hol a diák?
FELDERÍTŐ - Itt a nagy Fidesz-titok
FELDERÍTŐ - Ivóvízzel töltik fel a bányatavat
FELDERÍTŐ - Kié lesz a Balaton? - Mészáros Lőrincé
FELDERÍTŐ - Kié lesz a Balaton? - Mészáros Lőrincé
FELDERÍTŐ - Kirabolták? Ön a vádlott! - Fagyállós gazda másképp
FELDERÍTŐ - Kitálal Vizoviczki bizalmasa "Rogánnak négymilliót kellett vinni"
FELDERÍTŐ - Kitálal Vizoviczki bizalmasa - Nem vették jegyzőkönyvbe Rogán nevét
FELDERÍTŐ - Kitálal a Fidesz titkos kampány-segítője
FELDERÍTŐ - Közokirat-hamisítás miatt bukhat a fideszes vezetés
FELDERÍTŐ - Lehallgatják az önkormányzati dolgozókat
FELDERÍTŐ - Leleplezzük a QUAESTOR táskás emberét
FELDERÍTŐ - Magyarország halszagú?
FELDERÍTŐ - Magyarországra ömlik a szennyvíz egy román cégtől
FELDERÍTŐ - Magyarországra ömlik a szennyvíz egy román cégtől
FELDERÍTŐ - „Majd én megmutatom a banknak, hogy nem teszik tönkre a gyermekemet”
FELDERÍTŐ - Már a lovakat is? - Mészárosék most egy lovasközpontból lovasítottak közpénzt
FELDERÍTŐ - Már a lovakat is? - ezúttal egy lovasközpontból lovasítottak közpénzt
FELDERÍTŐ - Másfél milliárdos reneszánsz álom Ozorán
FELDERÍTŐ - Megnyomorítják a tokaji és a szabolcsi gazdákat
FELDERÍTŐ - Megszólalt Orbán állítólagos merénylője
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc aszfaltozni sem mer, ha facebookoznak
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc birodalma - Békés megye
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc birodalma - Borsod-Abaúj-Zemplén megye
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc birodalma - Borsod-Abaúj-Zemplén megye
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc birodalma - Heves megye
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc birodalma - Jász-Nagykun-Szolnok megye
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc birodalma - Jász-Nagykun-Szolnok megye
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc birodalma - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc birodalma - Veszprém megye
FELDERÍTŐ - Mészáros Lőrinc most csatornázott de mégis gáz van
FELDERÍTŐ - Migránsbűnözést hoz a tranzit zóna
FELDERÍTÖ - Migránshorda, embercsempészek, impotens rendőrség
FELDERÍTŐ - Minden szurkoló bűnöző?
FELDERÍTŐ - Nagykállói olajbárók
FELDERÍTŐ - Nekiment a KLIK-nek, kicsinálták
FELDERÍTŐ - Nem az Elios nyert, közel egymilliárddal olcsóbb lett a beruházás
FELDERÍTŐ - Nyert a Fidesz, a cigányok már Vonát akasztanák
FELDERÍTŐ - Nyolcszáz forintos adó a feketegazdaság ellen
FELDERÍTŐ - Ócsai polgármester: Ha tudom, hogy az N1, fel sem veszem!
FELDERÍTŐ - Offshore cégeket is támogat a kormány?
FELDERÍTŐ - Ömlik a sz*r a Dunába
FELDERÍTŐ - Orbánnal a felcsúti VIP-ben, majd a vádlottak padján
FELDERÍTŐ - Orbánnal bulizott, most a legkeményebb fegyházban ül
FELDERÍTŐ - Pedofil gyanúba keveredett a fideszes képviselő
FELDERÍTŐ - Pedofil gyanúba keveredett a fideszes képviselő
FELDERÍTŐ - Rászorulók segélyét nyúlta le a fideszes faluvezetés
FELDERÍTŐ - Sem járulékot, sem túlórát nem fizetnek - így működnek a munkaerő kölcsönzők?
FELDERÍTŐ - Semjén rénszarvasokat Kósa ezermilliárdokat reptet
FELDERÍTŐ - Semjén rénszarvasokat Kósa ezermilliárdokat reptet
FELDERÍTŐ - „Senkit nem hagyunk az út szélén” – indul a kilakoltatási szezon
FELDERÍTŐ - Skinhead mozgalomból a Fideszbe?
FELDERÍTŐ - Somogy keresztapái
FELDERÍTŐ - Sugárzó milliárdok Nyíregyházán
FELDERÍTŐ - Szembe ment a Fidesszel, most börtönben van
FELDERÍTŐ - Szembe ment a Fidesszel, most börtönben van
FELDERÍTŐ - Szennyvíz, patkányok, cigányok
FELDERÍTŐ - Titokban elszállásolt migránsok a hajléktalanszállón
FELDERÍTŐ - Tömegkatasztrófához vezethetett volna a fideszes mutyi
FELDERÍTŐ - Tovább mutyizik a fideszes polgármester
FELDERÍTŐ - Tovább mutyizik a polgármester
FELDERÍTŐ - Újabb büntetőeljárás a fideszes polgármester ellen
FELDERÍTŐ - Újabb félmilliárd az integrációra
FELDERÍTŐ - Újabb félmilliárd az integrációra
FELDERÍTŐ - Újabb kiskirályságot találtunk Baranyában
FELDERÍTŐ - Uniós pénzek hasznosítása Fidesz-módra
FELDERÍTŐ - Uniós pénzek hasznosítása Fidesz-módra
FELDERÍTŐ: Balaton-parti narancsos mutyiparti és röpködő százmilliók Siófokon
FELDERÍTŐ: Kolontár felejteni akar
FELDERÍTŐ EXTRA - Hazug Ripost szembesítés 2. rész
FELDERÍTŐ EXTRA - Mélyszegénységben élőket húzott le a 800 ezret kereső fideszes
FELDERÍTŐ EXTRA - Miniszteri szinten tudtak a miskolci feketekasszáról?
FELDERÍTŐ EXTRA - Szembesítjük a Ripostot hazugságaikkal
FELDERÍTŐ II. - Milliárdos mutyi Délvidéken
FIDESZ REALITY - ŐK KÉPVISELJENEK MINKET?
FIX TV | Enigma - Elárulták a kurdokat? | 2019.10.16.
FÓRIZS ESZTER - BALOG ISTVÁN - TÜNTETÉS A KORRUPCIÓ ELLEN 2017 02 14
FORRÓ DRÓT - Egy népszavazással elsöpörnénk őket
FORRÓ DRÓT - Harrach: keresek annyit, hogy eltartsam az ismerőseimet is
FORRÓ DRÓT - L. Simon: "A közmunkaprogram sikeres volt"
FÖVÉNYESI ERVIN - Bemutatkozik a szövetkezet igazgatósága. 2. rész
Fajvédőre csapott le a szoborkommandó
Falus Zsolt -BANKCSAPDA - Törvényszék tárgyalás után 2017.február 14.
Farkas Flórián nagyon régóta szeretett volna Orbán mellett dolgozni
Farkas Gergely - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Farkas Gergely és Szávay István A 2020. év Trianon Emlékévvé nyilvánításáról
Farkas Gergely sajtótájékoztatója performansszal (2016.08.04.)
Farkas Gergely sajtótájékoztatója performansszal (2017.07.04.)
Farkas Gergely vs Varga Mihály - "Mi is történt a tegnapi napon?" (2014-10-27)
Farkas vs Rétvári - "Mikor vallja be végre a Kormány, hogy nagy a baj?" (2014-10-20)
Fásult marhacsorda
Fazekas leszavazta a saját javaslatát
Fegyházba velük! (55 nm városi lakását 1,9 millióért akarja az orbáni végrehajtó maffia!)
Fegyverek & Rózsák
Fegyveresek segítségével rongálják a Jobbik plakátjait
Fegyverkereskedelem, gyilkosság, Orbán és Netanjahu a betiltásunk után (Molnár F. Árpád)
Fehérgalléros bűnözés a Magyar Pusztán
Fejezzék be a lélektani hadviselést a magyar nép ellen!
Feketekassza-ügy: Kriza tagad, a rendőrség nyomoz
Fekete tavasz - Alkotmányos válság...Spiritual Televízió 231. adás
Fél a Fidesz az ügynökakták nyilvánosságától? (LMP)
Felállították a szivárványszínű Black Lives Matter szobrot Ferencvárosban
Felcsúton élnek majd a leggazdagabb nyugdíjasok
Felderítenék a 90-es évek leszámolásait
Felderítő - Jobbikos sajtótájékoztató miatt tüntették el a migránsokat
Félelem a rendszerben - XYZ
Félelem és diktatúra már a sportban is
Felfüggesztett börtönre ítélték Biszkut
Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban
Felháborítónak tartja a Jobbik a SZOVA vezérigazgatója által felvett év végi jutalmat
Felháborodtak a roma vezetők Lázár János kijelentésén
Felház a Körcsarnokban
Felhívás! Mindenki a Jászságba!
Felhívás a nemzethez, no meg koronapánik || #MucsiVlog
Felismerik a képeken látható magyargyűlölőket?
Fel is újították a barátnőnek a bérlakást 14-09-19
Feljelentéssel fenyegették meg a Jobbik képviselőit (feketekassza - ügy)
Feljelentést tesz a Jobbik Deutsch Tamás ügyében
Feljelentést tesz a Mi Hazánk a kettős mérce miatt
Feljelentést teszünk a Sályon történt bűncselekmények miatt
Feljelentést tett a Mi Hazánk az Opre Roma Párt ellen
Feljelentést tett a Mi hazánk az Opre Roma párt ellen
Feljelentettem a védettségi igazolványokat gyártó céget csalás gyanúja miatt (ATV Start)
Feljelentik Kiss Szilárdot
Feljelentik a Garancsinak hitelt adó Eximbankot
Fellépés a törvényesség és a rend betartása mellett
Félmilliárd Vajna javára – 2014-09-03
Félmilliárd forintot adtak a CÖF-nek, de nem számoltak el vele
Félmilliárdos csalás
Félmilliárdot kaptak kormánypropagandára
Félmillió szavazatot veszített a Fidesz
Félmillió vendégmunkás: Embercsempész lett a kormány is?
Fél nap alatt elfogták a szomáliai erőszaktevőt
Fel narancsosok,proletárok
Fél órán belül kétszer fosztották ki a villamoson alvó férfit–az egyik tettest elfogták
Félreáll az ügynökvád miatt 17-05-01
Feltesszük a kérdést: Miért olcsóbb egy albérlet Bécsben? (2019.08.09)
Felújítás alatt lévő üzletbe surrant be
Felújítás önerőből és hitelből 18-09-05
Felvétel: Nőt vitt a bokorba a Jobbik alelnöke
Felvétel: zúgott az "Orbán takarodj!"
Fenyegeti Magyarországot az urán tanácsadó
Ferencvárosban nem lesz LMBTQ pad!
Ferenczik Róbertet is vegzálták a sünök
Férfiak 40 - Bodnár József Vasutas Szakszervezet - Halász Géza Mi Hazánk Mozgalom
Férfiak 40: A Fidesz koalíciós partnere a halál (2018.08.23)
Festmények Habony ex-anyósánál
Festmények ajándékba
Fiát is elvitte Orbán a VB-döntőre 14-07-14
Fidesz & Viktor Orban - Hungary's corrupt governing body since 2010 / A korrupció melegágya
Fidesz- Kéne 50 miliárd... Vegyük el az önkormányzatoktól!
Fidesz-MSZP kampányfilm 2010.
Fidesz - Titkos ülés
Fidesz-alkotmány
Fidesz-bosszú Fekete Lászlóval szemben
Fidesz-közeliek mégis bűnszervezetként említi őket Szijjártó
Fidesz: A magyar gazdaság túl gyenge az európai bérekhez
Fidesz: Kósa Lajos egy áldozat
Fidesz: Kósa meggondolta magát 15-01-26
Fidesz: Nem félünk Simicskától, nem félünk senkitől!
Fidesz: Soros régen jó ember volt
Fidesz: Veress Áront 2012 márciusában kizártuk a pártból
Fideszbárók és külföldiek helyett a magyar gazdáké legyen a jövő!
Fideszes államtitkár: "Persze, hogy vannak ukránok...ezzel nem tudunk mit kezdeni"
Fideszes alpolgármester is részt vesz a Jobbik plakátok rongálásában
Fideszes bojkott a kilakoltatások miatt tartott ülésen
Fideszes kasszából utaztatja a CÖF a Békemenetre a szavazóikat
Fideszes kémek a vádlottak padján
Fideszes kifizetőhely a Nemzeti Kereskedőház?
Fideszes kifizetőhelyet leplezett le a Jobbik?
Fideszes manipuláció a Jászságban
Fideszesnek kell lenni az iskolaigazgatói álláshoz?
Fideszes nem a trianoni emlékévre
Fideszes polgármester: "Nekem ez a dolog egyáltalán nem hiányzik"
Fideszes rendőri túlkapás a hazafiak ellen a 2018-as Pride-on.
Fideszes sajtótájékoztató az internetadóról (2008-04-06)
Fideszes szemfényvesztések - FaceBontó 23.04.14.
Fideszes villám viccek
Fidesz kampányfilm 2018
Fidesz kampányvideo 2014
Fidesz kapja be
Fidesz kormányzati tevékenységének értékelése Kubínyi Tamás által
Fidesz pro vs kontra
Fidesz szóvivő: A felcsúti kisvasút annál is jobban teljesít, mint várták
Fidesz választási csalás leleplezése 2018
Figyelem! Ne tedd bankba a pénzed, mert ellopják! (A piCsányi bankrendszer devolúciója)
Figyelemfelhívó polgári engedetlenségi akció a kommunista propagandaemlékműnél
Figyelemfelkeltő demonstráció a Tesco logisztikai központjánál
Film készül a Hunyadiakról és a nándorfehérvári diadalról - Deák-Sárosi László - ECHO TV
Fizessenek a koronavírus haszonélvezői!
Fizetés nélkül tankolt; keresik a kőbányai rendőrök
Fizető letelepedők
Flaszter 52. – Orbán tervez: 2030-ban megszűnik a nyugdíj?
Flaszter 66. – Mi idegesíti Orbán Viktort?
Flóri, hol a pénz? „Ön most viccel?”
Fogarasi Gábor beszéde a tábor elleni demonstráción
Fogolyzendülésért elítélt migránst is befogad a kormány
Fokozott rendőri jelenlét
Fokozott rendőri őrizet Budaházy Györgynél
Földadó: traktorokkal zárták el az utakat
Földárverés - 2015.11.16.
Földlicit: a Jobbik mindenhol vizsgálódni fog
Földmutyi miatt tiltakoznak
Földügy: bizottsági meghallgatás
Folyamatos népességcsere zajlik Magyarországon
Folyik tovább a Kilakoltatás!
Folytatódik az üzengetés Simicska Lajos hirdetőoszlopain 2017-10-04
Folytatódott a fideszes kémper
Fórizs Eszter már jobban van, bár szerintem megint elgurult a gyógyszere
Forradalmi program az erős és szabad Magyarországért!
Forradalom vs Totális Elnyomás!
Friendship-Barátság
Friss: A legkorruptabb ország és a legalacsonyabb órabér a magyaroké!
Függetlenség Napja - Élőben...Spiritual Tv. 147. adás
Fuldokló társadalmunk a saját sírját ássa - Dr. Ravasz László, Jakab István
Fülöp Erik sajtótájékoztatója (2016.07.26.)
Fura népszámlálás: Mit tegyünk? - Kérdéseitekre válaszolok 17. rész (Rendkívüli adás)
Füttykoncert Orbánnak
GYEREKRABLÁS OK A Bolvári és a Rácz család története 2020.04.18.
GYÖNGYFA nem a világvége, de innen már látszik. II. rész
Garabits fideszes megbízása 2014-09-28
Gárdisták állnak bíróság elé, a Mi Hazánk a civil erők bevonását kezdeményezi a rendteremtésbe
Gárdistákat állítottak bíróság elé a Horthy-felvonulásunk miatt
Gárdistákat állítottak bíróság elé a Mi Hazánk Horthy-felvonulása miatt
Gaudi-Nagy a hatalmas felháborodást kiváltó drasztikus Budaházy-Hunnia ítéletről
Gaudi: Nincs politikai akarat az elszámoltatásra
Gaudi a Lánchíd Rádióban a felháborító Gergényi ítéletről: " Nem úszhatják meg !"
Gaudi a rendőrök sajtónyilvánosságáról és a nemzeti jogvédőket kártérítésre kötelező justizmordról
Gazdák tüntettek a földtörvény ellen 14-09-30
Gellért: 11 töltényen múlott Biszku ártatlansága
Gergényi Péter még mindig SzabadLábon - másodfok
Ghis - Álarcosbál Maszkara
Giró-Szász András vagyona
Giró-Szász vagyona
Glatz Ferenc zsidó patkány akademista véleménye a Magyarokról
Globális cél a nemzeti kisebbségek eltörlése? - Demkó Attila, Gazsó Dániel
Gőgös: az "állami vagyont nemes egyszerűséggel el fogják lopni"
Gondolatok a magyarországi rasszizmusról
Gondolom, ezt se adja le az M1 Híradó. Mert a Diktátor nem engedi de mondjuk ki ezt
Gondolta volna? Már Mongóliából, Brazíliából és Egyiptomból is érkeznek hozzánk vendégmunkások
Goodfriend kiutasítását készíti elő a kormány?
Gréczy Zsolt: Azok a fideszesek ne kommunistázzanak, akiknek a szülei kommunisták!
Gréczy Zsolt: Orbán szövetségesei a kommunisták, a nácik és az euroszkeptikusok
Gréczy Zsolt: Választási csalást fedez az NVB elnöke
Gréczy utánajárna a Szijjártó-csodának
Grízbegisztán
Guillotine alá küldene ellenzéki politikusokat a fideszes polgármester
Gülledt szemű arRogáns Tóni bepipult, mert az ellenzék megakasztott egy 2/3-os törvényt
Gulyás: Nem tudtam, hogy kizárták 15-02-12
Gulyás: Orbán már nem tud máshová menekülni
Gulyás Mártonék narancssárgára festették az ÁSZ székházát
Gyalog indultak, kocsival érkeztek
Gyanús alakok a Cinege úton
Gyarapodik az Orbán család
Gyarapodik az enyveskezu Orbán család nehany evvel ezelott! azota megtobbet loptak ossze!
Gyár lesz, a munkaerőt meg majd meglátjuk
Gyerekeket is kivittek a pécsi Pride-ra - feljelentést tesz a Mi Hazánk
Gyerekenként 12 millióba kerül a bölcsi 14-09-22
Gyermekével együtt rúgja fel a menekültet az operatőrnő?
Gyilkosos játékok 2.0. Bosszú és megtorlás
Gyilkosságot okozott a banki kifosztás és családfenyegetés (Molnár F. Árpád a YouTube miatt is)
Gyökeresen átalakíthatják a Magyar Honvédséget, mutatjuk a részleteket
Gyöngyösi: Nincs tisztában a kormány azzal, kivel üzletel?
Gyöngyösi Márton - A nemzetiségi jogok védelme legalább olyan fontos, mint az egyéni jogoé
Gyöngyösi Márton - Fontosabb a piszkos pénz, mint a magyar emberek biztonsága? (2016.11.07.)
Gyöngyösi Márton - Mikor tesz már végre valamit a kormány hazánk leszakadása ellen? (2017.09.18)
Gyöngyösi Márton: Mikor vállal valós szabadságharcot Brüsszellel?
Gyöngyösi Márton a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2017.03.06.)
Gyöngyösi Márton a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2017.07.14.)
Gyöngyösi Márton a Hír Tv Newsroom c. műsorában (2017.12.04)
Gyöngyösi Márton a Hír Tv Newsroom c. műsorában (2018.01.16)
Gyöngyösi Márton az ATV A nap híre c. műsorában (2016.09.19.)
Gyöngyösi Márton az RTL Klub Magyarul Balóval c. műsorában (2018.09.27)
Gyöngyösi Márton azonnali kérdése Orbán Viktorhoz (2017.10.09.)
Gyöngyösi Márton reagálása Orbán Viktor napirend előtti felszólalására (2018.09.17)
Gyöngyösi Márton rendkívüli sajtótájékoztatója (2017.02.10.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2016.05.28.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2016.08.29.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2016.10.31.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2016.12.09.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2016.12.14.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2017.02.02.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2017.02.08.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2017.02.20.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2017.03.03.)
Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatója (2017.07.08)
Gyöngyösi Márton vs Orbán Viktor: "Semminek sincs következménye?"
Gyöngyösi Márton vs Vargha Tamás: "Újra nagyhatalmi konfliktusok ütközőpontjában Magyarország?"
Gyöngyösi vs Tállai: "Miért Orbán barátai viszik el a zsíros állami és önkormányzati üzleteket?"
Gyöngyöspata Igazságtalan ítélet
Gyöngyöspatán a magyaroknak járna kártérítés!
Győriek Borkai szexbotrányáról! | AZONNALI
Győzelem a Kúrián: A rendőrségnek fizetnie kell!
Győzike a taxiban❗| Somogyi András |
Gypsy Caravan: On the Road in Hungary
Gyűlöletbeszédek
Gyurcsány Ferenc: A szavazatokat újra kell számolni!
Gyurcsány és más kommunista vezetők közéletből való kizárására nyújtunk be törvényjavaslatot
Gyurcsány évet értékel
HABISZTI - A GAGYI CIGÁNYOK POLGÁRHÁBORÚT AKARNAK
HAVAS MEGMONDJA - Jó üzlet Orbán baráti körébe tartozni?
HAVAS MEGMONDJA - Miért Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus miatt?
HAVAS MEGMONDJA - Miért alázza meg Orbán az alattvalóit?
HAVAS MEGMONDJA - Mitől fél Kövér László?
HAVAS MEGMONDJA - Orbán Viktor már nem ateista?
HAVAS MEGMONDJA - Orbán kiakadt a Mazsihiszre?
HAVAS MEGMONDJA - Tele van a Fidesz egykori MSZMP pártkatonákkal?
HAVAS MEGMONDJA - Tiborcz és társai felvásárolták a fél országot!?
HAZAFIAK MEGSZÉGYENÍTŐ KIEBRUDÁLÁSA A KUFÁROK HÁZÁBÓL 2014 11 14
HAZÁNKRÓL! AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKRÓL MIHI 2015
HERBÁL x PEETY - ORBÁN NÉPMESE km. G€G€ (prod. by D-KOMS)
HITELES HÍRADÓ 14 - HITELES TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2015 11 03
HITELES HÍRADÓ 15 - HITELES AUTÓS TÜNTETÉS I. rész: A VÉGREHAJTÓNÁL 2015 11 07
HITELES HÍRADÓ 15 - HITELES AUTÓSVONULÁS II.rész: A NYUGATINÁL 2015 11 07
HITELES HÍRADÓ 16 - HITELES AUTÓS VONULÁS III. rész: ROGÁN HÁZÁNÁL 2015 11 07
HITELES HÍRADÓ 18 - HITELES AUTÓS TÜNTETÉS IV. rész: POLGÁR ZOLTÁN INTELMEI - KOSSUTH TÉR 2015 11 07
HITELES HÍRADÓ 22 - KÉSZ ÁTVERÉS! 2016 01 16
HITELES HIRADÓ 23 - DEVIZAHITELES KONFERENCIA SZEGED - DR. POLGÁR ZOLTÁN: ELÉG VOLT! 2016 01 22
HITELES HÍRADÓ 27 - POLGÁR ZOLTÁN: HITELES TÁRSADALMI TRAGÉDIA 2016 04 10
HITELES HÍRADÓ 28 - BÍRÓ ICA: TOBORZÓ - NYUGATI TÉR 2016 04 11
HITELES HÍRADÓ 29 - Orosházi: RENDSZERT KELL VÁLTANI! BP NYUGATI TÉR 2016 04 11
HITELES HÍRADÓ 31 - BALOG ISTVÁN: HITELES KÖVETELÉS - TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 32 - BALOGH BÉLA: WELLMANN AZONNAL TÁVOZZON! TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 33 - HÁMORI GÁBOR: A JOGÁLLAMISÁG HALÁLOS ÍTÉLETE - TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 34 - TAKÁCS ANDRÁS: WELLMANN GYÖRGY A STRÓMAN - TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 35 - POLGÁR ZOLTÁN: WELLMANN GYERE KI! - TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 36 - MÜLLER TIHAMÉR: WELLMANN TAKARODJ! - Tüntetés a Kúriánál 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 38 - HITELES ULTIMÁTUM 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 39 - RÁCZ ISTVÁN: WELLMANN EL LESZ SZÁMOLTATVA! - TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 40 - DABASI TAMÁS: MAGATOKÉRT KELL KIÁLLNI! TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2016 04 28
HITELES HÍRADÓ 43 - A SÁTÁN NAPJA 2016 06 06 - KIÁLTVÁNY A KÚRIA HATÁROZATA ELLEN
HITELES HÍRADÓ 44 - A SÁRGAPÓLÓSOK ELFOGLALTÁK AZ EU PONTOT - BUDAPEST 2016 06 09
HITELES HÍRADÓ 47 - ÜZENET A TÁRSADALOMNAK! - 2016 08 01
HITELES HÍRADÓ 49 POLGÁR ZOLTÁN: WELLMANN GYERE KI! - TÜNTETÉS A KÚRIÁNÁL 2016 09 30
HITELES HÍRADÓ 52 - BÍRÓSÁGI BOTRÁNY - DR. MONOSTORI ATTILA
HUN TV -Aktuálpolitikai kerekasztal 11
HUN TV - Aktuálpolitikai kerekasztal 14
HUN Tv - Aktuálpolitikai Kerekasztal 6.
HUN Tv - Aktuálpolitikai Kerekasztal 7.
HUN Tv - Aktuálpolitikai Kerekasztal 8.
HVIM Közlemény: Akciócsoport a bebörtönzött székely vármegyések szabadon bocsátásáért
Ha Lázár János a lovát indítaná el a választáson, az is megnyerné
Ha Mi győzünk, Ti nyertek! - Jakab Péter sajtótájékoztatója (2018.02.20)
Ha Molnár F. Árpád a tanácsadó, a történelem radikálisan más lett volna (MFÁ - Emma Paradigma)
Ha a Facebook kirekeszthet, akit akar...
Ha a bolond Orbán marad, beledöglünk! (Kovalcsik Enikő, Müller Tihamér, Polgár Zoltán)
Ha a pápát lemarházzák a KDNP-nek nincs véleménye
Habony-féle festménybérlés: Juhász hűtlen kezelést gyanít
Habony-ügy: a Fidesz.hu cáfolja Orbánt
Habony Árpád, a titokzatos tanácsadó 14-12-10
Habony Árpádnak Hong Kongban van bejegyzett cége
Habony Árpád után kutat az ellenzéki pártok fele
Habony MasterCard reklámja
Habony és Heim ügyei
Habony ingyen tarthatta esküvőjét a Szépművészeti Múzeumban
Habony lép Simicska helyébe?
Habony luxuslakása
Habony pert vesztett a Jobbikkal szemben
Habony után Kóka János is ünnepelne a Szépművészetiben
Háborognak az emberek a Balatonnál a boltzár miatt
Háború a vörös csillag ellen
Háborús helyzet Magyarországon
Háború törhet ki a Balkánon egy kiszivárgott uniós irat miatt?
Hack Péter: Völner Pál lebuktatásának, meggyanúsításának és lemondásának háttere
Hadházy: Kósa nagy bajban van
Hadházy egy újabb csalásról
Ha elegen jöttök, rendszerváltás lesz! Amíg nincs megoldás, nem megyünk haza!
Hagyják békén a gyerekeinket!
„Ha ideköltözik 90 ukrán, akkor ennek a területnek vége” | 24.hu
Ha kell, még több embert tiltanak ki - interjú az Amerikai Nagykövetség ügyvivőjével
Ha kormányra kerülünk , nem lesz Holokauszt oktatás!
Hal Turner talk show-ban, a zsidó holokauszt veszteségekről. APK.341.Adás
Halálraítélt Demokrácia (Giczy György, Molnár F. Árpád, Szendáj Andrea)
Halász János: Lassan az is kiderül, hogy meztelen voltam
Halász megsértődött, nem válaszolt, majd elmenekült
Ha nem ezek a politikusok, akkor ki lenne helyettük?
„Ha nem fogják vissza a cigány vezetők a sajátjaikat, akkor nagyon nagy problémák lesznek” | 24.hu
Ha nem lépünk akkor bárkivel megtörténhet az ami a Jobbikkal
Ha nincs oltásod, még végkielégítés sem jár!
Hanyas vagy? 71-es?
Hányféleképpen támogatja még a kormány a bevándorlást? (2018.01.30)
Ha pénz van, semmi nem számít
Harangozni kötelező
Harangozó: A Fidesznek az a jó migráns, aki fizet
Három a Magyar Igazság Mozgalom - Szeged Szőreg, 2022 január 8
Három embert is megkéselt mert kinevették
Hárommilliárdért kap fűtött pályát a felcsúti Pusklás Akadémia
Hárompárti tévévita az EU-ról: nettó ráfizetők vagyunk?
Hárompárti vita a földárverésekről Magyar Zoltán részvételével - Magyarul Balóval
Három szoba, három gyerek, négy kerék és fizetős M0-ás
Három témában indít országos aláírásgyűjtést a Mi Hazánk
Harrach Péter kedvenc verse
Haszilló Ferenc: teljes hangfelvétel
Haszonbérlettrükk: Kijátszaná a 2/3-os törvényt a Fidesz (2015-11-25)
Hatalmas változás Magyarország legdurvább nyomortelepén
Határnyitó kérdőjelekkel – Erdélyi Magyar Televízió
Határvédelem
Határzáras szivatás
Hatvanmillióval nem számolt el a Fidesz?
Hava$ Henrik ft. Dj Varga-B – közéletből eltávozós, szakmailag megsemmisülős 2018
Ha valaki hosszú idő után HAZA érkezik
Havas Henrik elszabadult, és cigányozik: a cigányok cigánykodnak
Haverokkal választatta magát újra Farkas Flórián, aki nem készül a börtönre
Havi 24 ezerért bérelnének kávéfőzőt 14-08-25
Havi 300 ezres ösztöndíj a Fidesz kommunikációs igazgatójának?
Hazaengedték a börtönből a Marian Cozma haláláért elítélt Sztojka Ivánt
Hazafiak Szövetsége - Giorgio Mondino - Fejes Zsolt - Kincsesné Salca Mária - Bene Gábor
Hazafiasságért 125 év börtön
Házkutatás a vadászházas polgármesternél
Házkutatás kövér lászló parancsára
Házon kívül 2017 06 14 / Simicska Lajos felemelkedése és bukása /
Hazudott a fideszes városvezetés, újra szállítják a szennyvíziszapot a város szélére
Hazugnak nevezte az ellenzék a Fidesz új plakátját
Hazugsággal hergeli a közvéleményt az oltatlanok ellen a kormány
Hegedűs Lóránt Istentisztelete Martonfán (TELJES)
Hegedűs Loránt beszéde a martonfaiakért 2015.08.14
Hegedűs Lorántné - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Hegedűs Lorántné - "Migráns-vita" (2015-09-04)
Hegedűs Lorántné: Fideszes capitaly (2017.05.16.)
Hegedűs Lorántné a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2017.01.25.)
Hegedűs Lórántné felszólalása
Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2016.07.07.)
Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2016.09.14.)
Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2016.09.22.)
Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2016.12.10.)
Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2017.01.24.)
Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2017.04.07.)
Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2017.05.13.)
Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2017.05.25.)
Hegedűs Lorántné vs Dr. Simicskó István: "Így loptok ti: fideszes korrupció a szórakoztatóiparban"
Helikopterrel rénszarvast vadászni nem urizálás | Zoom.hu
Helló röfik! - Jakab Péter sajtótájékoztatója (2018.01.08)
Helmeczy: pszichésen és fizikailag is tönkrement a csengeri örökösnő
Helyszíni riport: Szeméthegyek, lövöldözés és drogdílerek Kerepesen
Helyzetkép a Horvát határról
Hende: nem vagyok zsarolható
Hepehupás bicikliutat építetett az önkormányzat több százmillió forintból
Hetero férfiak, akik elmebetegen szerelmesek Orbán Viktorba (Szendáj Andrea - Molnár F. Árpád "ÉLI")
Hetero férfiak, akik elmebetegen szerelmesek Orbán Viktorba (Szendáj Andrea - Molnár F. Árpád)
Hét és fél év alatt tízezer orvos hagyta el Magyarországot
Hétfőn lezárta az Erzsébet hidat a Hatvannégy Vármegye, Budaházy szabadon engedését követelték
Heti Napló - Így menekült kameránk elől a filozófus ügynök
Hét migráns halt meg egy autóbalesetben Mórahalomnál
Hiába a fénykép, a kormány szerint csak pletyka a Semjén-vadászat
Hiába a tiltakozás, épülhet a látogatóközpont 14-09-25
Hiába tanultak, továbbra sincs állásuk 14-09-29
Hiányzik-e a Néppártban valakinek a Fidesz? Megkérdeztük a fejeseket! | AZONNALI
Híd a munka világába: Nézze meg a szövetkezet hírhedt irodáját
Hihetetlen! Arab parancsolta a rendőrkapitány családja kilakoltatását! (Dokumentumfilm)
Híradós voltam - kényszerítettek - avagy a FIDESZ központi agymosó propaganda gépezete
Hit (-etés) Gyülekezete
Hitelt kért Matolcsytól a Párbeszéd politikusa, miután megtudta, hogy rokonok
Hitleri vagy orbáni családmodell? A népességfogyás vége! (Molnár F. Árpád)
Hitler megtudja hogy a FIDESZ nyerte a 2018-as Választásokat! PARÓDIA!
Hofi Géza: A Fidesz kapja be
Hogyan éltem meg az előállítást? - Sajtótájékoztató 2015 07 25
Hogyan hoznánk haza az elvándorló magyarokat? - Kérdéseitekre válaszolok 24.
Hogyan lehet komolyan venni egy olyan költségvetést, amelyikben 6%-os inflációval terveznek?!
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai?
Hogyan tovább a CEU és a devizahitelesek ügyében?
Hogyan tovább magyarok? Tanakodó... Spiritual Tv. 67.
Hogyan válhat istenné egy hazug és korrupt politikus? / Vona Gábor vlogja - 21. rész
Hogy lehet még ma is szabadlábon Gyurcsány Ferenc? - Dr. Völgyesi Miklós, Jakab István
Hogy segítek a délvidéki magyaroknak
Hollik: a magángép Orbán nélkül is elindult volna
Holokauszt-kiállítás lehet, Trianon emlékpark nem
Hol van a szolidaritás
Hol vannak az eladott magyar tankok?
Homoszexualitás az iskolákban ?
Honfoglalás szagú bevándorlás Európában - Naponta 2 századnyi migránsnak álcázott katona Komáromnál
Honnan Volt Pénze a Migránsokat Segitő Civil Szervezeteknek? AZ IGAZSÁG! (NEM SOROS)
Horrorkaravánok: Segít a milliós büntetés?
Hortobágy
Horvát focicsapatot vesz Mészáros Lőrinc
Horváth: elképesztő, hogy Vida vizsgálná a NAV-ot
Horvát miniszterelnök: 48 percet töltött magyar légtérben a drón
Horvát miniszterelnök a magyar kettős benzinárról: a bíróság előtt ez nem fog megállni
Hotelből loptak, keressük őket
Hova menekülnének a politikusok? | AZONNALI
Hova tűnt 220 millió forint a Szegedi Vadasparkból?
Hová tűnt a cigányság felzárkóztatására szánt másfél milliárd forint?
Hová tűntek az EU-s milliárdok? / Vona Gábor vlogja - 20. rész
Hundreds of immigrants block highway as they migrate from Hungary to Austria
Hungarians & Armenians join forces to protest corrupt extradition of axe murderer
Hungary's Orban equated Western values with “migration, LGBTQ, and war.” Takes a sh*t on Romania too
Hungary: Razor wire fence fails to halt migrant and refugee influx into EU
Hungary issues ultimatum to Ukraine. Hungary will not support Ukraine “on any issue."
Húszmilliárdot kap az Eximbank, hogy Andy Vajnát finanszírozhassa
ÍA Mi Hazánkban "Szarban a rendvédelem"
IGAZSÁGOSABB IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁST AKARUNK!
ILYENEK A FIDESZES NYUGDÍJASOK?
ILYENEK A FIDESZES SZAVAZÓK (sokkoló)
ILYENEK A FIDESZ KÉPVISELŐI
ILYENEK ORBÁN "OLTALMAZOTTJAI"
IMA A MAGYARSÁGÉRT- IMA AZ IGAZSÁGÉRT... Heffner Attila
ITT MÁR NINCS BOCSÁNAT! - A brutális erőszak Körösladányban
Idegeneké az elsőbbség! - migránsok lakhatását fizeti a kormány (2018.01.23)
Idegroham és széteső kommunisták - Orbán Viktor válaszol az azonnali kérdések órájában! 2021.04.26
Igazsag 107 Laszlo Nagy
Igazsag 108.Laszlo Nagy
Igazsag 124. Laszlo Nagy
Igazsag 129. Laszlo Nagy
Igazsag 150.Laszlo Nagy
Igazsag 152. Laszlo Nagy
Igazság a Jobbikról és a határzárról
Igazságot Béke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak konferencia (élő)
Igazságot Magyarországnak 2. Rész. Fidesz, Jobbik, MSZP
Igazságügyi bizottsági ülés (2016.11.02.)
Így NEM támogatta a Fidesz a "2020 Trianon emlékév" tárgysorozatba vételét (2018.10.02)
„Így adják a magyarok pénzét a multiknak.” (ATV, Szigorlat)
Így árasztanak el minket a vendégmunkások - helyszíni riport
Így bérelhet vietnámi munkást a magyar helyett
Így bojkottálta a Fidesz a MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉT
Így bukott le a Fidesz pénzért induló kamujelöltje
Így demonstráltak az olcsó kínai méz ellen - felvétel
Így dolgozik a Fidesz Miskolcon
Így durvult el a magyar-amerikai viszony
Így épül az új világrend a koronavírus árnyékában [ENG SUB]
Így értékelte a Fidesz 5 ösre Miskolc közbiztonságát
Így estek össze a Közszolgálati Egyetem hallgatói a tanévnyitón
Így fog Orbán választásokat csalni (Polgár, Molnár, Kovalcsik, Pataki)
Így fogadja a magyar állam a külföldről hazatelepülő családokat
Így futamodtak meg a kormány szoborállítói
Így hazudik Dömötör Csaba államtitkár
Így hazudik a Fidesz
Így hazudik a média a Covid-halottakról
Így kampányol a fonyódi Fidesz
Így kell átadni egy motorvonatot
Így képzeli el a csendőrség felállítását a Mi Hazánk
Így lehet pár perc alatt átjutni a határkerítésen
Így manipulál a Fidesz-média!
Így manipulálja a Fidesz a választásokat 2. rész
Így mentették ki a koszovói páncélautókat a sebesült magyarok
Így mérne újabb csapást az ellenzékre a kormány
Így nevetett a 88 éves néni az állami vezetők fizetésén
Így nyomoz az állam a korrupció miatt!
Így nyúlják le a Balaton-partot az emberektől
Így öli meg a kormány a kistelepüléseket
Így reagált a kormány Manfred Weber kőkemény bírálatára
Így szabadította meg a szivárványos zászlótól Újbuda önkormányzatát is a Mi Hazánk
Így számolná fel a Jobbik a parkolási maffiát (2019.09.06)
Így szavazta le a Fidesz a miskolciak fizetésemelését (2015-02-06)
Így szavaztam
Így szavazza le a miskolci Fidesz a magyar föld védelmét
Így tagadják meg Simicskát a fideszesek
Így távolította el a szivárványos rongyot a budapesti Városházáról a Mi Hazánk alelnöke
Így telik egy nap Röszkén
Így teremtett Covid-diktatúrát együtt a Fidesz és a balliberális-globalista oldal
Így teszünk együtt csodát!
Így turnéztatja a migránsokat a határon a kormány
Így vadászik Semjén Zsolt Svédországban...
Így veszi meg Orbán a cigányok vezetőit
Így vívta meg a vesztes csatáját Orbán Viktor az Európai Parlamentben
Így zavarták el az Azonnalit a Fidesz kampánybuszától | AZONNALI
Illegális bevándorlók ezrei akarnak betörni Magyarországra a déli határnál
Illegitim az EP-választás - Tiltakozó megmozdulás a Kossuth téren
Illegitim az államunk
Illés: bűn az állami földek eladása
Illés Zoltán: Paks a Fidesz Bős-Nagymarosa
Ilyen, amikor a tulaj nem teheti ki a nem fizető bérlőt a saját lakásából
Ilyen brutális kampányt még nem látott Magyarország
Ilyen egy Fidesz-buli belső viharok idején
Ilyen robbanóanyagokat találtak a TEK-esek
Ima Magyarországért Verőcén 2018. március 25-én, tizenkettedik alkalommal
Íme a "keresztény rendszerváltás"
Impotens magyarság, külföldre menekült életerő (Molnár F. Árpád)
Imre Ferenc - Komlói helyzet
Incidente violente la Universitatea de Vară din Băile Tuşnad. Jurnalista agresată: „Eram sigur
Index: letartóztatták a kormány moszkvai lobbistáját
Indiai vendégmunkások helyett megbecsülést a magyar dolgozóknak!
Indulatos vita Kertész Imre díjáról 14-08-18
Indulnak a határvadászok
Informátor (2017-09-29) - Echo Tv
Ingyenélő féreg magyar nép? A legalkalmasabb miniszterelnöknek... (Molnár F. Árpád "ÉLI")
Ingyenes ellenanyag-tesztet és a víruskísérletek betiltását követeljük!
Ingyen kastély vadászoknak?
Inkább kukába dobták a 480 milliót, nehogy a romákra kelljen költeni
Interjú a Budaházy ügyről
Interjúban üzent Goodfriend Vida Ildikónak
Intézet-ügy: Vizsgálat indul
Intim fotóval támadják Borkait 2019-10-05
Ipari kamera 1,2,3
Ipari parkoké a kiváló magyar termőföld, a tönkrement gazdák tehetetlenek
Iráni transznemű nyert pert hazánkkal szemben
Irigylik tőlünk Orbán Viktort a románok
Iskolakertet árusít ki az önkormányzat, irodaház épülhet a helyén
Iskolapadba ültetné az időseket a Jobbik - Echo Tv
Ismét elmenekült az izsáki polgármester
Ismét fenyegetőznek az ukrán nacionalisták – Erdélyi Magyar Televízió
Ismét kivonult a Fidesz a Trianon-megemlékezésről az Országgyűlésben
Ismét leszavazta a Fidesz a külföldi magyarok szavazásának megkönnyítését (2016.10.24-25.)
Isten Útja!Újratervezés.Posta Imre előadása Szegvár 2019.12.08.
Isten hozott Orbániában! A videó erősen károsítja Ön és környezete egészségét!
István A Kiskirály - Aranyeső
István Veres sevizahiteles látogatása egy Százhalombattai OTP fióknál
Iszlamizácíó az Európai Unióban
Iszonyú drága volt a NGM karácsonyi partija
Ítélet a Tolvajkergetők ügyében | Tomcat exkluzív!
Itt a hazugság sem új és a zsarnokság sem. Itt minden új, régi!
Itt a kazánadó
Itt a lista, hogy mikre fogunk több adót fizetni jövőre
Itt a miskolci választási csalást leleplező hangfelvétel.
Itt a vége! Lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt
Itt az Orbán-Gyurcsány-Bajnai koalíció
„Itt él, vagy itt élősködik" | VS.hu
Itthon: Célpont: 3 milliárdos magángéppel röpköd Mészáros Lőrinc
Itthon nincs miért maradni, se munka, se élet
Itt már fogná mindenki a Kalasnyikovot... (Kovács Gyula viharos nyilatkozata)
Iványi Gábor: Orbán Viktor küldte ezeket az embereket
Izrael Titkos Tervei Magyarországgal, és Megtorlásokat Provokáló Kilakoltatások!
Izraeli honfoglalás Magyarországon, USA banki és magyar csalások (Bognár Tibor)
JELEN PODCAST / Szakács Árpád: "A NER-ben minden arany sárrá változott körülöttem"
JOBB EGY MENEKÜLT, MINT EGY FIDESZES
JOBBIK TÜNTETÉS RÖSZKÉN AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓK ELLEN
JOGOS TULAJDONOS KINT, JOGTALAN LAKÁSMAFFIA BENT!
JÚNIUS 4. AZ ÖSSZETARTOZÁS NAPJA - ÖSSZETARTOZUNK - BOJTORJÁN
Jachton, nőket ölelgetve fotózták Borkai Zsolt fideszes polgármestert
Jakab: Jogerősen elítélték a miskolci polgármester emberét
Jakab Péter (Jobbik): "Miskolcon röpködnek a milliárdok, közben fűkaszára sincs pénz"
Jakab Péter - Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével? (2018. 11. 26.)
Jakab Péter: "A miskolciak bére nem Ausztriához, hanem Hondurashoz közelít"
Jakab Péter: A harc folytatódik! (2019.07.12)
Jakab Péter: A harc folytatódik (2019.06.17)
Jakab Péter: A lopott pénz visszajár, ugye? (2018.06.04)
Jakab Péter: Elég volt! (2019.01.03)
Jakab Péter: Hová tűnik a rengeteg tb, amit a magyar emberek befizetnek
Jakab Péter: Lókupec-kormány
Jakab Péter: Magyarország korruptabb mint Ruanda - Lánchíd Rádió
Jakab Péter: Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével? (2018.11.26)
Jakab Péter: Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr? (2021.05.31.)
Jakab Péter: Mit gondol erről, Miniszterelnök úr? (2020.10.19.)
Jakab Péter Orbán Viktort oltogatja a Mokkában 2018.04.16
Jakab Péter a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2017.03.02.)
Jakab Péter a Hír TV Newsroom c. műsorában (2017.05.04.Ö
Jakab Péter a Hír TV Newsroom c. műsorában (2017.12.15)
Jakab Péter a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2016.11.04.)
Jakab Péter a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2017.08.25.)
Jakab Péter a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2017.12.18)
Jakab Péter a Hír Tv Egyenesen c. műsorában (2018.01.22)
Jakab Péter a Hír Tv Egyenesen c. műsorában (2018.04.16)
Jakab Péter a Hír Tv Magyarország élőben c. műsorában (2018.12.19)
Jakab Péter a Hír Tv Newsroom c. műsorában (2018.01.19)
Jakab Péter a Hír Tv Reggeli járat c. műsorában (2018.04.03)
Jakab Péter a Hír Tv Reggeli járat c. műsorában (2018.04.26)
Jakab Péter a Hír Tv Reggeli járat c. műsorában (2018.07.09)
Jakab Péter a Lánchíd Rádióban - A valódi rászorulók most sem kaptak élelmiszert (2015-04-08)
Jakab Péter a Lánchíd Rádióban - Köszönet a Hermanos tanároknak!
Jakab Péter a Lánchíd Rádióban: A futószalag kiszolgáltatottá tesz (2015-06-25)
Jakab Péter a Rabszolgatörvényről (2018.12.11)
Jakab Péter a kormánynak: Miért titkolják el a létminimum-adatokat?
Jakab Péter az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2017.06.12.)
Jakab Péter az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2019.06.24)
Jakab Péter az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2019.08.29)
Jakab Péter az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2019.11.25.)
Jakab Péter az ATV Start c. műsorában (2018.09.07)
Jakab Péter az ATV Start c. műsorában (2018.09.25)
Jakab Péter az ATV Start c. műsorában (2018.11.27)
Jakab Péter az ATV Start c. műsorában (2019.08.27)
Jakab Péter az M1 Ma reggel c. műsorában (2018.06.12)
Jakab Péter azonnali kérdése a belügyminiszterhez(2018.10.15)
Jakab Péter és Lukács László György vezérszónoki felszólalása (2019.11.20.)
Jakab Péter felszólalása a rabszolgatörvényről 2. (2018.12.11)
Jakab Péter reagálása Orbán Viktor napirend előtti felszólalására (2019.10.21)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2016.12.22.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.01.26.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.02.13.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.04.01.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.04.24.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.04.30.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.05.12.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.05.25.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.06.01.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.06.26.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.07.15)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.07.21)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.09.25.)
Jakab Péter sajtótájékoztatója (2017.10.27)
Jakab Péter sajtótájékoztatója performansszal (2016.10.28.)
Jakab Péter száraztésztát vitt Orbán Viktornak
Jakab Péter szerint mindenki antiszemita, csak ő nem
Jakab vs. Kövér
Jakab vs Kriza: Ismét a polgármester húzta a rövidebbet
Jegesmedvét még nem lőtt Semjén, de a Buda Cash botrány főszereplőjével vadászott már
Jegyzőkönyv: Az igazság a Tolvajkergetőkről 12.
Jegyzőkönyv: Az igazság a Tolvajkergetőkről 17.
Jobbik-Fidesz TV-vita: amikor lelohad a fideszes vigyor
Jobbik - Jakab Péter beszéde
Jobbik-szóvivő: Orbán zsebdiktátor | AZONNALI
Jobbik: "Orbán egy korrupt gazember!"
Jobbik: A Fidesz a kommunizmus útján?
Jobbik: A Fidesz egypártrendszert épít
Jobbik: A Fidesz kimutatta a foga fehérjét
Jobbik: A Fidesz tőkeerős „agrárcápáknak” játssza át az állami földeket
Jobbik: A föld azé, aki lenyúlja
Jobbik: Andy Vajnát és Habony Árpádot is vizsgálnia kellene a NAV-nak!
Jobbik: A számvevőszék a Fidesz megrendelésére kreált ügyészségi ügyet
Jobbik: Az Elios-ügy az Orbán-kormány és a kancelláriaminiszter felelőssége
Jobbik: „Betonba ment” az egészségügy támogatása
Jobbik: Bizonyított, Tiborcz az ország egyik leggazdagabb embere
Jobbik: Ez sunyi megoldás volt a Fidesztől
Jobbik: Kiss Szilárd tisztázza magát! (2015-07-31)
Jobbik: Orbán Viktor hazaáruló!
Jobbik: Összeállt a mozaik a "maffiakormány" ügyeiben
Jobbik: Pofátlan Orbán Viktor levele
Jobbik: Rövid pórázon próbálják tartani a főpolgármestert
Jobbik: az Orbán-rendszert a magyarok összefogása fogja leváltani - Lánchíd Rádió
Jobbik: pofátlan és kétszínű a kormány bevándorláspolitikája
Jobbik EP-kampányfilm 2019 II. - Orbán Viktor hazudik!
Jobbik MP Péter Jakab on pro-Fidesz HírTV - 19.12.2018 (english subtitles)
Jobbikos plakátokat rongáltak 2018-02-22
Jobbik tüntetés Röszkén Vona Gábor beszéde 1. rész
Jobbra Mi Hazánk, balra NÉP Pártja - oltatlanok, szavazásra fel!
Jogellenesen büntetett és kobzott el zászlókat a rendőrség a Mi Hazánk kegyeleti megemlékezésén
Jogerősen elítélték az Új Magyar Gárda főkapitányát
Jogerősen feloszlatták a "Szebb Jövőért Egyesület"-et (2014-10-09)
Jogerősen ítélt meg jelentős kártérítést az ítélőtábla tizenhárom gárdistának
Jogerős ítélet a Tolvajkergetők ügyében és Tomcat üzenete az emigrációból (exkluzív interjú!)
Jogi kisokos: az újvilágrend maszk jogilag ruhadarab, nem orvosi eszköz
Jó ha tudjátok ezeket csak szuronyheggyel lehet kipiszkálni
Jól élnek, de nem urizálnak 14-12-10
Jólétet minden magyarnak!
Jól indult az év a felcsúti Mészáros családnak 18-01-21
„Jóval több áfát kellene beszedni” 14-10-26
Jövő héten kiderül, hogyan kapják meg a nyugdíjasok a 10 ezer forint értékű utalványt
Jövőre Orbán Viktor már az ablakból nézheti az nb1-es meccseket - 444
Juhász: Ukrajnának nincs szüksége a magyar tankokra
Juhász Péter: Orbán nem Magyarországot, csak a zsákmányt félti
Juhász Péter meghekkelte a Fidelitas sajtótájékoztatóját
Juncker komoly ajánlatot tehet Magyarországnak a menekültügyben
Juncker pofon Orbán Viktornak - Kiderült, hogy miért!!!
Juszt László: Orbán Viktor beszólások
Juszt László Orbán Viktor beszólások
K.O - Szilágyi vs Forgács - "A cigány bűnözőket ne védjék azért, mert ők cigányok"
K.O. - "Vlagyimir, csak vicceltem!"
K.O. - Ander vs. Kamarás - "Ez nem Cigányország, Magyarország!
K.O. - Csárdi vs Tokody - "Van pénz korrupcióra"
K. O. - Dopeman vs. Sziva - Önmagát zabálja fel a Fidesz
K.O. - Együtt VS Jobbik "Portik Tamás nemcsak Rogánról, Habonyról és Vajnáról is beszélt"
K.O. - Gulyás Márton vs. Huth Gergely
K.O. - Gulyás vs Hont: Rogánék most az internetet figyeltetik
K.O. - Gyöngyösi vs. Juhász - "Orbán vagyonát a személyes gázszerelője kezeli"
K.O. - Gyöngyösi vs. Juhász - A magyar rabszolgákat felszabadítjuk
K.O. - Gyöngyösi vs Juhász - "Orbán vagyonát a személyes gázszerelője kezeli"
K.O. - Gyöngyösi vs Molnár - Egyáltalán nem biztos, hogy Pharaon halott
K.O. - Hegedűs Lorántné vs Bősz Anett: Történelmi bűn amit az SZDSZ elkövetett
K.O. - Hegedűsné vs Molnár - "A Fidesz már az MSZMP utódpártja"
K.O. - Jakab vs Szigetvári - Orbán egy bolsevik, ne hivatkozzon Horthyra
K.O. - Jobbik VS LMP "Versenyezzen velük a Csányi!"
K.O. - Jobbik vs. MSZP - "Orbán maffiaszerűen irányítja az országot"
K.O. - Jobbik vs. MSZP - "Orbán maffiaszerűen irányítja az országot"
K.O. - Jobbik vs MSZP - "Gyurcsány Ferenc egy politikai atombomba"
K.O. - Jobbik vs Momentum - "Orbán a sátán fiókája"
K.O. - Jön a Trianon-emlékév, de lélekben felkészültünk-e már rá?
K.O. - Kepli vs.Juhász - Ha ilyen marad az idő, megkoronázzák Orbánt a Duna jegén
K.O. - Momentum vs Jobbik - Maguk az új SZDSZ!
K.O. - Puzsér vs. Mirkóczki: Ki nem ért azzal egyet, hogy Polt Péter takarodjon?
K.O. - Puzsér vs Mirkóczki: Ki nem ért azzal egyet, hogy Polt Péter takarodjon?
K.O. - Szávay vs Szigetvári: Az orbánizmus tönkreteszi a jobboldaliságot
K.O. - Szél vs Mirkóczki - "Mi nem adjuk el a lelkünket az oroszoknak"
K.O. - Szilágyi vs. Forgács - "A cigány bűnözőket ne védjék azért, mert ők cigányok"
K.O. - Tarolnak a NER nemzeti nagytőkései
K.O. - Toroczkai vs Szigetvári - "A zsidóságot politikai fegyverként használják!"
K.O. - Zagyva vs Dopeman - "A Fidesz is olyan, mint a régi MSZMP"
K.O. - Zagyva vs Lakatos: A cigány-integrációs százmilliárdok nagy részét lenyúlták
K.O.: Balogh vs Herczeg - Az ügyészség szerint nincs Elios-ügy
K.O.: Hegedűsné vs Száva - Ha a Fidesz mondja az kampánybeszéd, ha a Jobbik az rasszizmus
K.O.: Incze vs Dopeman: "Homoszexuálisként támadja a buzilobbit"
K.O.: Jakab vs Molnár - A Jobbik nem egyezkedik a Fidesz-maffiával
K.O.: Jobbik IT vs Societas - Az Európai Unió nem fogja leváltani Orbánt
K.O.: Jobbik vs Együtt - Tiborcz bulijának feléből kijönne a köztisztviselők bérfejlesztése
K.O.: Jobbik vs LMP - "A kormányfő miért üzletel terroristákkal?"
K.O.: Puzsér vs Gaudi: Toroczkainak kihúzták a sorsjegyét, Budaházynak nem
K.O. Ander vs Kamarás - "Ez nem Cigányország, Magyarország!
K.O. Bogdán vs Forgács - "Örülj neki, hogy a migránsokkal foglalkoznak, addig sem minket bántanak"
K.O. HVIM vs Dopeman - "Lehet, hogy három hónap múlva Soros lesz az Isten"
K.O. Hadházy vs Staudt - "A korrupciót természetesen nem lehet megszüntetni"
K.O. Jobbik vs LMP - "Kormányzati szintre emelték a korrupciót"
K.O. Jobbik vs Liberálisok - Tegnap az ÁVÓ, ma az ÁSZ
K.O. Jobbik vs MSZP - "A Fidesz Sztálingrádja volt Hódmezővásárhely"
K.O. Juhász vs Jakab - "Cigánybűnözés nincs, roma felzárkóztatás van?"
K.O. Szávay vs Molnár - Gyurcsány kapóra jön a Fidesznek
KÁNVÁSI ENDRE - Bemutatkozik a szövetkezet igazgatósága. 3. rész
KDNP: nem magyarellenes a szlovák állampolgársági törvény
KEDVES FIATALOK! TUDTOK INGLISÜL?
KÉPVISELŐ VÁGTA - "A Fidesz a lopást szeretné folytatni ipari méretben"
KÉPVISELŐ VÁGTA - "A Fideszes falak leomlottak"
KÉPVISELŐ VÁGTA - "Hazudtak, lebuktak!"
KÉPVISELŐ VÁGTA - "Mészáros Lőrinc a magyar embereket támogatja!"
KÉPVISELŐ VÁGTA - "Ne vicceljen, ön most bosszantani akar..."
KÉPVISELŐ VÁGTA - A Fidesz egyetért az MSZP-vel: jöhetnek a migránsok
KÉPVISELŐ VÁGTA - Amikor Kósa Lajos szembemegy a miniszterelnökkel
KÉPVISELŐ VÁGTA - Az embereket fontosabb dolgok érdeklik az Elios-ügynél
KÉPVISELŐ VÁGTA - Betegre keresték magukat Rogán Antal haverjai
KÉPVISELŐ VÁGTA - Félmilliárdot a közgondolkodás javítására?
KÉPVISELŐ VÁGTA - Fidesz: Farkas Flóriánnal semmi baj
KÉPVISELŐ VÁGTA - Jó az, ha támogat az MNA
KÉPVISELŐ VÁGTA - Kinek triplázzuk meg a fizetését?
KÉPVISELŐ VÁGTA - Kommunista szombat? Kiváló ötlet!
KÉPVISELŐ VÁGTA - Magyar nyelvű plakátok és balos kommunikáció
KÉPVISELŐ VÁGTA - Megbocsájt a kormány az egykori besúgóknak?
KÉPVISELŐ VÁGTA - Mennyire lesz agresszív a Fidesz kampánya?
KÉPVISELŐ VÁGTA - Mészáros Lőrinc főteret vett
KÉPVISELŐ VÁGTA - Mondhatnám, hogy Hitlert éltette, de nem mondom
KÉPVISELŐ VÁGTA - Ne kergessenek már engem!
KÉPVISELŐ VÁGTA - Nem a tojásokon lesz a fideszesek neve, hanem bírósági papírokon!
KÉPVISELŐ VÁGTA - Németh Szilárd a Fidesz tesztalanya?
KÉPVISELŐ VÁGTA - Önnek fáj még Trianon?
KÉPVISELŐ VÁGTA - Ön támogatná pénzzel a Jobbikot?
KÉPVISELŐ VÁGTA - Ráhelnek üzenjük: Spanyolországban börtön jár a korrupcióért
KÉPVISELŐ VÁGTA - Tállai úr ügyei az X-aktákba tartoznak
KÉPVISELŐ VÁGTA - Utcán nem nyilatkozom!
KÉPVISELŐ VÁGTA - így darabolták fel újra Magyarországot.
KÉPVISELŐ VÁGTA: Trafiktörvény
KÉPVISELŐ VÁGTA – „Én a Fidesz-KDNP alaptörvény-módosító javaslatát támogatom!”
KI-JOZAN-OLDÁS Posta Imre Orosházi előadása 2020.02.21.
KI EZ AZ EMBER?! - Németh Szilárd, a TROLLkommentelő
KI KICSODA - MAGYAR MÓDRA
KIVÁNDORLÓK - III. rész - DIÓ, a magyar iskola és óvoda
KOMMENTÁR NÉLKÜL - Ez a Jobbik betiltásának első lépése
KOMMENTÁR NÉLKÜL - Megrongálták a Jobbik Villányi úti irodáját
KOMMENTÁR NÉLKÜL - Több ezer diák vonult a Parlament elé
KOMMENTÁR NÉLKÜL - Újabb 2.5 milliárd a cigányságnak
KORONAVÍRUS: VALAKI HAZUDIK!
KORONAVÍRUS CSŐD
KORONAVÍRUS ÉS TRUMP UTÁN
KORRUPCIÓELLENES LIGA - 2018.01.26 -- 1. rész
KORRUPCIÓELLENES LIGA - Nagy Tibor MIÉP elnök sajtótájékoztatója 2018. 01.26.
KORRUPCIÓELLENES LIGA TANÁCSKOZÁSA - 2. rész - 2018.01.26.
KORRUPCIÓ ELLENI TÜNTETÉS HELYETT: OROSHÁZI FERENC A ZÁSZLÓS - KOSSUTH TÉR 2014 11 08
KOSSUTH TÉRI PIKNIK 2020 - MEGJÖTT ORBÁN!
KOSSUTH TÉR KOPPÁNY TOBORZÓ 2017. ÁPRILIS
KÖZGÉP: KIZÁRVA
KÖZOKTATÁS - Nagy Tibor MIÉP elnök sajtótájékoztatója 1912115
Kabátot loptak - Keressük őket!
Kalauz akcióban
Kálló Gergely sajtótájékoztatója (2017.04.29.)
Kálló Gergely sajtótájékoztatója (2017.09.29)
Kalocsán is jól járt Tiborcz István cége
Kamuszervezetek
Káosz a keletiben
Kaparjon gyűjtsön
Karácsony: Orbán Viktor megfenyegette a változást akaró embereket
Kárikittyom, korrupt Viktor, mehetünk a börtönbe!
Karpatalja-Az elmúlt 70 év legnehezebb esztendejét élte túl a kárpátaljai magyarság
Kárpátia - Piszkos (Orbán) Fred
Kárpótlást az oltások mellékhatásai miatt egészségkárosodást szenvedőknek!
Kartell-ügyben érintett Szijjártó édesapja 14-10-01
Kasszás Erzsi több mint nyolcezer évnyi munkával kereshetné meg Mészáros Lőrinc vagyonát
Katonai erősítést és tűzparancsot a határra!
Kazahsztán: Orbán és Putyin reakciója, államcsíny vagy forradalom? - Horváth József
Kecskeméten megvédik az Elios-bizniszt
Kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai 2018-ban
Kedvező hitel a fideszes polgármester-jelöltnek 14-10-01
Kékfény – Puccskísérlet (2021.10.04.)
Kékfény – Sorozatgyilkos (2021.09.20.)
Kemény vita a koronavírusról: Boldogkői Zsolt professzor vs. Toroczkai László
Kényszerzubbonyt a parlamenti politikusoknak !
Kénytelen lesz engedni Orbán?
Kepli Lajos - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Kepli Lajos: A Gránitbank, a Fidesz-holdudvar pénztárcájaként működik
Kepli Lajos: A balaton pénztárosa
Kepli Lajos a Hír TV Reggeli járat c. műsorában(2017.01.26.)
Kepli Lajos a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2017.07.31.)
Kepli Lajos az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2016.08.17.)
Kepli Lajos és Hegedűs Lorántné sajtótájékoztatója (2016.07.20.)
Kepli Lajos sajtótájékoztatója (2016.07.08.)
Kepli Lajos sajtótájékoztatója (2016.07.18.)
Kepli Lajos sajtótájékoztatója (2016.09.10.)
Kepli Lajos sajtótájékoztatója (2017.01.06.)
Kepli Lajos sajtótájékoztatója (2017.07.07.)
Kepli Lajos sajtótájékoztatója (2017.08.11.)
Kepli Lajos sajtótájékoztatója - performansszal (2016.07.22.)
Kepli Lajos sajtótájékoztatója grafikával (2016.08.02.)
Képviselő Vágta: A németeknél is németek nyerik a pályázatokat!
Kérdések Orbán Viktorhoz - a COVID-19 kapcsán - Spiritual Tv.190. adás
Kérem vissza a pénzemet! - Levél a NAV-nak
Keresztbe feküdtek a felcsúti kisvasútnak
Kér tolmácsot? - Kósa Lajos hihetetlen dolgokat mondott!
Kész. Orbán beismerte. - Vona Gábor sajtótájékoztatója (2018.01.16)
Készpénzmentesítés, mint Kínában és aksigyárak, kínaiakkal. Kínai negyed lettünk, vagy mi van?
Keszthely kötelezte magát: Tiborczék megvehetik a kikötőt
Két gyermekét egyedül nevelő édesapa a cigánybűnözés legújabb áldozata Vácon
Két helyről kap fizetést a képviselő 15-01-03
Két hibbant antivaxer óbégat a békés budavári éjszakában
Két hónap alatt 9 százalékpontot esett a Fidesz
Kétmilliárdnyi ingatlan áron aluli eladását akadályozta meg a Mi Hazánk
Kétmillió forintos büntetés a BLM-szobor ledöntéséért?
Kétszer fizettek a lakásukért! Egyszer a csaló vállalkozónak, egyszer banknak
Kettévágja a tanga a fingot ? ► RIPORT
Két új határátkelő épül Békés megyében
Kevés az utas a felcsúti kisvasúton
Kevesek Magyarországa - Orbán Magyarországa
Ki a SOROS? Zsidó asszociációs társasjáték
Kiakadnak a pécsiek, amiért "Brüsszel" és az "ENSZ" bevezeti az arab számokat 2019-től...
Kiakadt Lázárék ingatlanvásárlásán az ellenzék
Kiakadt az ellenzék Orbán veje miatt
Ki a legdivatosabb? Orbán, Fodor, Deutsch, Gyurcsány neje? (Molnár F. Árpád - Emma Paradigma)
Ki állítja meg a katasztrófát? (2018.11.07)
Ki állította le a rajtaütést?
Kiáltvány! - Matyasovszki Gábor - Budapest Hősök tere 2018 02 25
Ki csapta be a választókat? - Jakab István monológ
Kicsoda Mészáros Lőrinc? – 1. rész | PartizánINFO
Kicsoda Mészáros Lőrinc? – 2. rész | PartizánINFO
Ki engedi be a migránsokat hazánkba? - Országos kampányt és kiállítást indít a Jobbik (2019.05.10)
Kiengedték a börtönből a tanárát megkéselő győri diákot
Ki fizeti vissza a 13 milliárdot? (2018.02.18)
Ki fizette Semjén Zsolt svédországi vadászatait?
Kifogásol a Jobbik
Kifőztem az Orbán-indexet
Kifütyülték és megtapsolták Orbánt 2014-08-11
Kihallgatás előtt....
Kihalnak a magyarok?
Ki hiszi el, hogy Mészáros az esze miatt gazdagodott meg?
Kijárási tilalomban kitöréstúra - feljelenti magát Novák Előd
Kik a kivándorlók?
Ki kaphat parlamenti belépőt
Ki kell irtani azt a hazugságot, hogy bűnös nemzetként megérdemeltük Trianont! (Polbeat)
Ki képviseli a vörösiszap-ügy áldozatait (így a magyar lakosságot is)?
Ki keres jól a letelepedési kötvényeken?
Kik és miért adakoznak a Fidesznek?
Kik támogatják a Jobbikot?
Kilakoltatás Ferencvárosban
Kilakoltatások? A Fidesz mindent megtett a bajbajutottakért!
Ki lopja el a magyar EU-pénzeket?
Kínából hazajött család tapasztalatai
Kína kémeket képezne a Fudan Egyetemen? - Tarjányi Péter
Kincses Péter beszéde a tábor elleni demonstráción
Kinek szól Orbán Viktor ünnepi fenyegetése?
Ki rendelte meg a Jobbik 660 milliós büntetését?
Kire szavaztunk?
Kire szavazzunk? - 1.
Kire szavazzunk? - 2.
Kire szavazzunk? - 3.
Kire szavazzunk? - 4.
Kire szavazzunk? - 5.
Kire szavazzunk? - 6.
Kirúgták a biztonsági őrt, mert őt okolják Kósa meghúzott autójáért
Kisfiam ezek többet lopnak, mint a kommunisták!
Kis létszámú ellentüntetők fogadták Orbán Viktort Kolozsváron
Kisnyilasoknak nevezte Orbán Viktor a Jobbikot a parlamentben
Kiss-ügy: Nevetségessé teszi azokat, akik Magyarország biztonságát garantálják
Kis színes (Természetfilm a Keleti pályaudvarról, 66 másodperc, 2015.09.04)
Kisvasút épül Felcsúton
Kiszivárgott a vasárnapi NER-híradó is!
Kitálal Vizoviczki: bizalmasa Rogánnak, 4milliót kellett vinni
Kitálalt a polgármester - Így osztja le a Fidesz a beruházásokat
Kitiltás, táskás emberek, FBI, euromilliárdok - nemzetközi szinten a Fideszes korrupció (2018.03.26)
Kitiltást tervez a magyar kormány is
Kitört a nagy hirdetőoszlop-háború
Kitörtek a menekültek
Kivándorlás: nekimentek Orbánnak az ellenzéki pártok
Kivándorlási hullám: több mint egymillió magyar hagyná itt az országot
Kiverte a biztosítékot Orbán beszéde – Erdélyi Magyar Televízió
Kizárhatják a Fideszt az EPP-ből – Erdélyi Magyar Televízió
Kölcsönkenyér visszajár: A Fidelitas is belekezdett a plakátháborúba
Kolontár 5. évforduló
Komancs és dakota törzsi gyűlés
Kommunisták a Fideszben...
Kommunista kérdés
Kommunista tempóban tagadja a Fidesz a klímaváltozást
Koncepciós ítélet egy rendpárti mozgalom ellen?
Kondor Katalin Budaházyról
Konkrét példákkal bizonyította Dúró Dóra a Parlamentben, hogy hazudik a kormány az oltásokról
Könnygáz a röszkei táborban, több ezer menekült érkezett egyszerre Magyarországra
Kontrát szerint rendben van, ha az Orbán-féle alapítvány állami pénzt kap
Könyökölt vagy nem? 14-07-28
Könyörtelen állami népirtás
Koporsót vitt a román nagykövetségre a Mi Hazánk
Korábban szabadulhatnak az izsáki rendőröknek
Kórházi szurkálás – a nyomozás állása
Körkép itthonról (2017-09-17) - Echo Tv
Kormányablak ovis szemmel - Rákosi restauráció Fidesz módra
Kormányprogram: Dolgozz vagy pusztulj! (2019-09-23)
Kormány van, kormányprogram nincs
Korózs: elég egy magyarországi lakcím a magyar nyugdíjhoz
Korrupció, hivatali bűncselekmény és választási bűncselekmény Miskolcon?
Korrupció Magyarországon 2018
Korrupció elleni tüntetés Budapesten 2014. 11. 08. - Összefoglaló
Korrupcióért elítélt politikus bujkál Magyarországon!
Korrupciómentes övezeteket hozna létre a Mi Hazánk
Körtvélyessy Zoltán pert nyert Strasbourgban
Kósa: Habony Árpád egy életveszély
Kósa: Habony életveszély
Kósa: Lesznek zavargások, de nem úgy mint 2006-ban
Kósa Lajos (Fidesz) nyilatkozata
Kósa Lajos: Édesanyja nem stróman
Kósa Lajos nemzetbiztonsági kockázat? (2018.03.16)
Kósa Lajos ragaszkodott édesanyja 800 millió forintos ajándékához
Kósa Lajos sajtótájékoztatója - 2018.03.13.
Kósa Lajost seggre ültetik
Kósa a fémkupakjával tarolt a neten
Kósa a hátsó ajtón menekült, de a közteresek megállították | Zoom.hu
Kósa édesanyja is kaphatott 800 milliót
Kósa és Tarlós Habonyról
Kósa és az örökös: Együtt Svájcban
Kósa esete 1300 milliárd forinttal
Kósa eurómilliárdjai és a milliós vadászkalandok elől is menekül a CÖF
Kósa felesége kapta volna a 800 milliót?
Kósi Márk - Mészárosnyi szerencsét a fiataloknak!
Kósi Márk sajtótájékoztatója (2017.04.12.)
Koszonom like okat azoknak akik szerint ez a valasztas csalas volt
Kötcsén kértünk egy adagot Németh Szilárd főztjéből, lángos lett belőle
Kötelező Holokauszt, Tiltott Holodomor (Molnár F. Árpád)
Kötelező oltás világszerte, elszegényedés. Mi a megoldás? 2020.11.19
Kötöttfogás 47. – Orbán repül
Kötöttfogás 54. – Képmutatás és Orbán arany fokosa
Kovács: nem kellene a TEK-kel viccelődni
Kovács Béla fizetése
Kovács Tamás a Hír Tv Privátszféra c. műsorában (2017.12.22)
Kövér: A kelet-európai munkavállalók kevesebb fizetéssel is beérik
Kövér: teljes káosz fenyeget
Kövér László a tüntetőkről - 2015. május 15.
Kövér László csökkentette 11 ellenzéki képviselő tiszteletdíját
Kövér László és családja élete legkeményebb kiosztása! (Simonek Ágica - Molnár F. Árpád "ÉLI")
Kövér László házelnök megnyilvánulása a Magyarok Világszövetségéről
Kövér László őszi utcai zavargásokra számít Magyarországon. Interjú Szanyi Tiborral.
Kövér László titkos villája a Hargitán
Kövér azzal dicsekedett, hogy hogyan játszotta ki a Fidesz a demokratikus rendszert!
Kövér letiltotta a cigánybűnözés elleni törvényjavaslatot
Kövér szabálytalanul záratta ki Novákot, ezért a Házbizottságot hívatja össze a Jobbik
Követeljük az iraki megszállásban való részvételünk befejezését!
Következmények:Posta Imre interjú a Budapest TV ben 2009 03 09- én a KözÉlet Extra műsorban
Kovid káosz - Politikai járvány/Rácz Szabó László Paraszt Stúdió Szeged
Középiskolásokat vezényeltek ki a déli határ védelmére, pénzt kapnak érte
Közmunkára ítélték Gulyás Mártonékat
Közösség ellen uszít a kormány
Közpénzből osztogatják a Fidesz propagandát Dunaújvárosban
Közpénzből töltött el öt napot Panamában Hende Csaba 21-07-10
Központi válaszok kellemetlen kérdésekre - Miket beszél?! #27
Köztéren fogunk a Rongyos Gárda előtt tisztelgő emlékművet állítani!
Köztünk élő hazaárulók
Kritizálod a fideszeseket? Akkor kizárunk!
Kriza Ákosnak nem tetszik az igazság, Jakab Péter akkor is elmondja (2014-09-26)
Kriza e-mail címéről leveleztek a feketakassza-ügyet kirobbantó vállalkozóval
Kriza elmondja, miért nem fogadta a japán nagykövetet
Krumplikirálynak krumpli jár!
Kubatov az ATV-nek válaszolva elismerte, hogy találkozott Vizoviczkivel
Kubatov elleni tüntetés a Fidesz székháznál
Kucsák képe többször szerepel a kalendáriumban, mint ahány hónap van az évben
Kulcsár Gergely - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Kulcsár Gergely - Álmosdi fideszes korrupció és a kóser gasztronómia
Kulcsár Gergely sajtótájékoztatója (2016.05.31.)
Kulcsár Gergely sajtótájékoztatója (2016.07.29.)
Kulcsár Gergely sajtótájékoztatója performansszal (2016.09.12.)
Külföldi parancsra hallgatta ki a rendőrség László Attilát, a MÖM vezetőjét
Külföldi vendégmunkások vehetik el a magyarok munkáját Kecskeméten is?
Különadót vetne ki a külföldi ingatlanvásárlókra a Jobbik (2019.10.22)
Különleges program-bemutató: A Virradat Program megvalósítása már elkezdődött
Kuncze: Orbánnak elszállt az agya Tusnádfürdőn
Kúriai verdikt: a rendőrség jogásza a sajtóban nem bemutatható és 150 eFt/mp sztárgázsira jogosul
Kuruc.info sajtóklub - első felvonás | Újbuda 2019.04.24.
L. Simon: Sokba fog kerülni a Miniszterelnökség Várba költözése
L. Simon cégét 63 millióvál támogatta a kormány
L. Simon felesége lett a többségi tulajdonosa a barackmagos cégnek
L. Simon uniós pénzből épít magán utat
LABORVÍRUS [ENG SUB]
LAKOSSÁGCSERE? MAGYAR CSALÁDOK UTCÁRA, KÜLFÖLDIEKNEK LETELEPEDÉSI ENGEDÉLY!
LAPZÁRTA - Indiai vendégmunkások dolgozhatnak a magyar tehenészetekben
LÁTÓTÉR - Bűzlő húslé ömlik át a román határon
LÁTÓTÉR - Drogpláza a Népligetben
LÁTÓTÉR - Gyerekek a drogbunkerben
LÁTÓTÉR - Szigorúan semmibe tartó vasútvonalak
LÁTÓTÉR - Új vadászmezők
LÁZÁR JÁNOS - AKINEK NINCS SEMMIJE, AZ ANNYIT IS ÉR REMIX
LÉLEKMENTÉS - Kubínyi Tamás - Álmos Király Televízió - 2103111CN!
LELEPLEZŐ/ 2 - AUTONÓMIA, REZERVÁTUM? VAGY BUNKER? SPIRITUAL TV. 285. adás
LEVÉL ORBÁN VIKTORHOZ ÉS MÁRKI-ZAY PÉTERHEZ
LIPTÁK LILLA: SZABADSÁGOT SZIMA JUDITNAK - TÜNTETÉS A KORRUPCIÓ ELLEN 2017 02 14 2017 02 14
LMP-s képviselő ajánlott fel támogatás a Jobbiknak
LMP: Átverték a devizahiteleseket
LMP: Vesztegetés miatt feljelentették Kósa Lajost
Lakásmaffia Ferencvársoban?
Lakásokat, irodákat vettek a fideszesek a pályázati potyapénzekből
Lakatos Béla kiakadt Orbán cigányozásán
Lakner Zoltán
Lakosságcsere, vagy lakhatási program (2019.10.02)
Lakosságcsere: Orbán százezerszám ömleszti be a migránsokat (Vincze - Molnár)
Laptopok és számítógépek tűntek el a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból
Lassan kinyílik a fideszesek szeme
Lassan világhírű lesz a pelenka, amit Orbán Ráhel eldobott
Látótérben a miskolci gettóhakni (2015-06-26)
Lázadás a szép új világ ellen
Lázár: Nem kellemes az MNB-ügy
Lázár: Örüljünk, hogy van, akit érdekel a 18. századi képzőművészet
Lázár: Pokorni árt a Fidesznek
Lázár: Pokorni saját magát végzi ki 14-12-18
Lázár: Spéder Zoltán nagy harcos és harcolni fog
Lázár: Zoltai nem az informátorom 14-09-18
Lázár: vonzom a bajt
Lázár János: A közmunka mellett nincs idő lopni
Lázár János: Ez a Fidesz plakátja? De hát én kormánytag vagyok!
Lázár János: Közmunka mellett nincs idejük lopni az
Lázár János: Lengyelország és Szlovákia leuralta élelmiszerekkel a magyar polcokat
Lázár János kirúgja L. Simon Lászlót
Lázár János kulipintyója Hódmezővásárhelyen
Lázár dal
Lázár megvédte a TEK-et és beszólt a sajtónak
Lázár nem írta be a budapesti lakást 15-02-01
Lázár nem mondott le
Lázár nem mutatja meg családtagjai nyilatkozatait 14-12-05
Lázár nem szeret sem Simicska, sem Mészáros zsebében turkálni
Leállította a politikai hirdetéseket Simicska - Echo Tv
Lebontja a Parlamentet védő kordont a Jobbik
Lebuktak a honosítással mutyizó hivatalnokok
Ledarálta az Alaptörvényt a Jobbik
Lefoglaltuk az LMBTQP-felvonulás elől az Andrássy utat és több más közterületet
Legalább három nap legyen egy évben, amikor nem végzünk abortuszt
Legnépszerűtlenebb magyar kormányfő - Tegnapi történelem (2018-02-26) - ECHO TV
Legyél rosszul Budapesten ?
Legyen Béke és Szabadság!
Legyen állami emléknap a Becsület Napja!
Legyen hivatalos állami emléknap a Becsület Napja!
Legyen végre világosság! - Jakab Péter napirend előtti felszólalása (2019.09.18)
Legyünk újra szabadok !
Lehallgatási botrány: Ki szerezte meg az izraeli kémszoftvert? - Tarjányi Péter
Lehet, hogy az egész csak vaklárma ?
Lehet-e szobrot állítani Horthy Miklósnak?
Lejárató kampány a dal ellen?
Lejárt a kilakoltatási moratórium
Lekaparják a kormányt kritizáló plakátokat
Lekapcsolná a villanyt Budaörs az M1M7 közös bevezetőn
Le kell-e mondania Kósa Lajosnak az 1300 milliárdos botrány miatt?
Le kell építeni Orbán „maffiaállamát”
Lekommunistázta a kérdező Hír24-es újságírót Orbán Viktor
Lemond Borkai Zsolt
Lemond a Kecel fideszes polgármester | Kecelinfo.hu
Lemondatnák a tarkólövéssel fenyegető fideszest
Lemondott a polgármester a közmunka miatt
Lemondott a részeg alpolgármester 14-08-27
Lenyűgöző drónfelvételek a Mészáros-birodalom legértékesebb szerzeményeiről
Lépett az ügyészség
Lépett az ügyészség
Lesz-e Magyarország kínai gyarmat? Vita a külpolitikai hatásokról és a fúrt kutakról / NYÍLT SISAK
Leszavazták a parlamentben az ANTIFA terrorszervezetté minősítését!
Leszedni sem érdemes az almát?
Lesz még Rajka szlovák falu?
Leszünk-e akkumulátorgyár-nagyhatalom? Vita a gazdaságról és migránskvótáról / NYÍLT SISAK
Letakarják a Soros-plakátokat Kispesten
Letartóztatják Pharaont
Letartóztatták a volt attasét 15-01-24
Letiltották a Hatvannégy Vármegye összes oldalát!
Letörték a kereszteket
Lévai Anikó: Van úgy, hogy agyon tudnám csapni Orbánt
Leválthatják a honvédelmi minisztert? 2014-09-04
Le vannak osztva a munkák Miskolcon?
Lezárult a terroros ügy? – Sokak szerint igen.
Liberális provokáció a pécsi demonstráción
Lidl és CBA: Bűnözés kenyérrel (Molnár F. Árpád)
Likudviktor - utolsó tánc
Lőfegyver, gumibot, teljes felszerelés 20 tüntető civil lakos ellen
Lopakodó diktatúra az új orbáni törvények (Polgár Zoltán - Molnár F. Árpád)
Lopás: Orbán nem értette a kérdést
„Lopás alapú kormányzás”
Lovardát is kettévágna a felcsúti kisvasút etyeki folytatása
Lukács: a meccsenkénti 170 néző miatt kell a kisvasút Felcsútra
Lukács László György sajtótájékoztatója (2017.05.02.)
Lukács László György sajtótájékoztatója (2017.06.013.)
Lukács László sajtótájékoztatója (2016.08.19.)
Lukács László sajtótájékoztatója (2017.02.02.)
Lungo Drom: Kinek a nevében?
Lusták, a magyarok dolgoznak helyettük, de senki nem küldheti el őket
Luxus irodaházat is vett az MNB – 2014-08-16
Luxuskastély a Nemzeti Bankosoknak 14-08-09
Luxusstadionok helyett nagyságrendekkel több támogatást adna a Jobbik (2018.01.23)
Luxusutazások politikusoknak Don Corleone módra: "Egy napon majd én is kérek tőled valamit!"
Lyukóban jártam az RTL-el
MAGYAR EXODUS - Még csak nem is gondolkodnak a hazaköltözésen
MAGYAR EXODUS - Varsói siker
MAGYAROK X. VILÁGKONGRESSZUSA - Patrubány Miklós
MAGYAR ÖNVÉDELMI MOZGALOM TOBORZÓ VIDEÓ
MAGYARORSZÁG: A HÜLYÉK PARADICSOMA?
MAGYARORSZÁG ÉLŐBEN – Összenőtt?
MAI HÍREK - Quaestor károsultak közé hajtott egy autó a Bécsi úton
MATOLCSY LEGSZEBB PILLANATAI
MÉG CSAK MOST JÖN AZ IGAZI COVID-DIKTATÚRA?
MEGISMÉTLŐDHET?! MORVAI KRISZTINA FILMJE A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁRA
MEGVÉDJÜK! Az erőszak ellen Pilisen
MÉSZÁROS 8 LEGNAGYKÉPŰBB PILLANATA
MÉSZÁROS LŐRINC NEM VÁRKONYI ANDREÁT CSERÉLTE LE, CSAK A HAJÓJÁT
MÉSZÁROS LŐRINC VAGYONA 660.000 MILLIÓ FORINT! Friderikusz Sándor, televíziós, Youtuber
MIÉP - Mi Hazánk - Nagy Tibor, Novák Előd - Álmos Király Televízió ÉLŐ 190220
MIÉP Országos Gyűlés - Tiszaeszlár 190810
MIÉPítünk, ők rombolnak! A hiteles nemzeti párt
MIÉP kampányzáró sajtótájékoztató - ATV Híradó 180405
MIÉP március 15. - NAGY TIBOR elnök beszéde - ÁKTV élő közvetítés felvétele - 180315
MIÉRT NEM KAPOTT ÁLLAMI KITÜNTETÉST MOLNÁR V. JÓZSEF A NEMZETI KORMÁNYTÓL (sem)?
MI GYŐZÜNK, TI NYERTEK - plakátkampányt indít a Jobbik
MI HAZÁNK - NOVÁK ELŐD: NEM LEHET ÚJ TRIANON! - Miskolc 2020 02 16
MISKÓ JÓZSEF - Bemutatkozik a szövetkezet igazgatósága. 4. rész
MI is az a "fake news"? (2018.03.12)
MNB-pénzek: "Önök ezt el akarták titkolni." "De sikerült?"
MNB-s százmilliárdok: Az ombudsman ellenére szavazott a Fidesz
MNB-százmilliárdok: Kövér aláírta a titkosításról szóló törvényt
MOGY 2022 AJÁNLÓ - Budaházy Edda: "Boldog az az ország, akinek ilyen terroristái vannak"
MOST VAN ITT AZ ALKALOM! ÍGY IS LEHET KORMÁNYOZNI! 2017. április
MSZP: Kósa tisztázza magát!
MSZP: jutott-e a Fidesz kasszájába Veress Áron hamis pénzéből
MSZP: ne legyen fideszes parcellák összessége az ország
MSZP | Bűnszervezetek kötnek szövetséget a Fidesz és a Lungo Drom nevében
MSZP | Így lopott 13 milliárdot Orbán veje az OLAF-jelentés szerint
MSZP | Korózs Lajos | Miért kapnak az ukrán nyugdíjasok magyar nyugdíjat?
MSZP | Meddig fizetjük az ukrán nyugdíjasok nyugdíját?
MSZP | Németh Szilárd 2 milliárdos botránya
MVSZ kiáltvány a világ népeihez! APK 304. adás
MVSZ sajtótájékoztató – A kormány kötelezővé tenné a vakcinázást
Maccabi=Kirekesztés közpénzből
Maffiahálózat intézi az állampolgárságot? 14-09-16
Magdi anyus jól kiosztja a telefonbetyár Orbánt
Magyar Anya Dusnok 2020 08 24
Magyar NERmesék - Andy Vajna Timi
Magyar NERmesék - Mészáros Lőrinc
Magyar Nemzet: Szabó Zsolt elrejtett vagyona
Magyar Önvédelem - Nemzetegyesítők
Magyar Zoltán - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Magyar Zoltán - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Magyar Zoltán - "Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról"
Magyar Zoltán - Ma este (2015-11-03)
Magyar Zoltán: "A Fidesz nem tudta átverni az embereket" - Lánchíd Rádió
Magyar Zoltán: "A nép döntéséig azonnali hatállyal állítsák le az állami földek privatizációját!"
Magyar Zoltán: "Az állami földek védhetetlen eladását hamis érvekkel próbálják védeni?"
Magyar Zoltán: "Megfojtják a hazai termelőket" - Lánchíd Rádió (2015-07-13)
Magyar Zoltán: "Minden árverésen jelen lesz a Jobbik" - Lánchíd Rádió (2015-11-02)
Magyar Zoltán: "ki a felelőse az újabb eltitkolt brókerbuktának?" - Lánchíd Rádió
Magyar Zoltán: Drónnal jártunk Mészáros Lőrinc luxus vadászkastélya felett
Magyar Zoltán: Továbbra is folytatódik a magyar föld kiárusítása
Magyar Zoltán: álszent a kormány földvédő javaslata - Lánchíd Rádió
Magyar Zoltán a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2015.10.10:)
Magyar Zoltán a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2016.05.03.)
Magyar Zoltán a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2015.11.26.)
Magyar Zoltán az M1 Ma este c. műsorában (2015.11.03.)
Magyar Zoltán sajtótájékoztatója (2016.07.05.)
Magyar Zoltán sajtótájékoztatója (2016.09.26.)
Magyar Zoltán vs Bitay Márton Örs: "Összefoglaló az Ángyán-jelentésekről V."
Magyar Zoltán vs Dr. Nagy István: "Egy újabb tönkretett nemzeti kincs?"
Magyar állampolgár akart lenni Pharaon?
Magyar állampolgárság pénzért?
Magyarellenes történelemhamisítás a Nemzeti Színházban
Magyar fegyverek az Iszlám Állam harcosainál
Magyar foci, kabaré: a Feröer-szigetekkel is 0-0 és 1-0! (Molnár F. Árpád - Vincze Krisztián)
Magyar föld: magyar jövő!
Magyar helyett idegent! Ez a kormány és a Continental jelszava?
Magyar indexálás, tűzifa áfacsökkentés (2018.03.01)
Magyarnak is járnak az emberi jogok - HUN TV
Magyar napszámosok Romániában? Már itt tartunk?
Magyarok Világszövetsége – A gyógyító orvosságok elhallgatása
Magyarok Világszövetsége élő közvetítése
Magyarok Világszövetsége élő közvetítése
Magyarok vagy légiósok
Magyarország, én így szeretlek
Magyarország - 2021 = Skizofrénia? ÉBRESZTŐ!!! Spiritual Tv. 232. adás/ öncenzúrázott változat
Magyarország 5,6 milliárd forinttal támogatja a törökországi menekülteket
Magyarország: Maximális és minimális terület követelései
Magyarország Előben: Kemény ítéletek a magyar terrorperben (Hír TV)
„Magyarország Mussolini-je” Nekiestek külföldön Orbánnak
Magyarország a magyaroké! - Bosnyák Attila András, (Martonfa polgármestere) beszéde
Magyarország a magyaroké! - Toroczkai László, (Ásotthalom polgármestere) beszéde
Magyarország a magyaroké! - Vona Gábor (A Jobbik elnöke) beszéde
Magyarország a magyaroké! - Z. Kárpát Dániel (frakcióvezető-helyettes, a Jobbik alelnöke) beszéde
Magyarország a magyaroké legyen, ne a vendégmunkásoké!
Magyarország az unió egyik legkorruptabb állama
Magyarország élőben Novák Előddel (2020-08-17) - HÍR TV
Magyarország előre megy? nem! hátra!Trianon modern változatban
Magyarország előre megy?nem!hátra -3.rész- Hát van igazság?!⛔(Ferkó Channel)
Magyarország felajánlotta segítségét
Magyarország halld szavunk
Magyarország helye az átformálódó világban: Toroczkai László (MHM) és Dr. Binszki József (DK)
Magyarország kincseit kétfelől is lopkodják
Magyarország legnagyobb nemzetbiztonsági kockázata maga Orbán Viktor
Magyarország már nem teljes értékű demokrácia - megszavazta az állásfoglalást az EP
► Magyarország nem a magyaroké?! Hallgasd végig ezt a hölgyet!
Magyarország nevű ,,állam,, jogilag nem létezik Geri Tibor a Hun Tv vendége 2016
„Magyarországon diktatúra van”
Magyarországon nincsenek oligarchák, Magyarországon Orbán Viktor van
Magyarország pártjai- Láss tisztán
Magyarország pártjai Láss tisztán
Magyarországról őszintén 2016 aug !! Osszad meg !!
Magyar tulajdonosok offshore cégekben 15-02-15
Magyarveszéllyel riogatnak – Erdélyi Magyar Televízió
Magyar zászló Dunába hajítása a Lánchídról.
Mahir-per: Újra ideiglenes intézkedést kértek Simicskáék
Májustól indulnak a magyar katonák az Iszlám Állam ellen
Máltán landoló közpénzek?
Már Budakeszin is felbukkant az olcsó ukrán munkaerő.
Már Románia felől is érkeznek menekültek
Már a Dunántúlon is csak egy sonkát ér az emberélet
Már a bűncselekmény is belefér a Fidesz kampányába
Marad a letelepedési kötvény?
Már a jövő héten megjelenhet a Jobbik hálapénz térképe
Már áram sincs a hivatalban, de 300 milliós sportcsarnokot építenek a fideszes faluban
Már az EU is vizsgálja Tiborczot
Március 15. ÉLŐ ADÁS és híradó, a "sehonnai bitang" emberekről
Már egy éve szóltak az aggályaikról 14-11-14
Mária Terézia lett a Petőfi laktanyából: miért? - Hossó, Schiffer, Ceglédi, Kulcsár
Már jár a kisvasút Felcsúton, el is repültünk felette
Már lövik a határ magyar oldalát!
Már ma jobban élünk mint holnap...holnap után
Már nemcsak rongálnak, lopnak is a Fidesz aktivistái
Már nudista kempingje is van Mészáros Lőrincnek 17-04-13
Már nyolc futsalos dolgozik Szijjártó minisztériumában
Már óvatosabban beszélnek az internetadóról 10-14-23
Mártha Imre: a piaci ár dupláján fog termelni az új paksi atomerőmű
Martonfa-forgalomlassító demonstráció 2015.08.06
Martonfa elöljárói megnézik a pécsi menekült helyzetet
Martonfai demonstráció a menekülttábor ellen
Más lesz a Horthy-szobor helyett
Más országok vezetői lemondanak fizetésük egy részéről, Magyarországon megemelték a tiszteletdíjakat
Matematikusan Orbán Mészáros Gyurcsány
Matolcsy: "Megérdemlem a fizetés emelést"
Matolcsyék nyithatnak borozót a Várban
Matolcsy felesége több mint 32 millió forintos hitelt kapott.
Matolcsy házánál jártak a Póka Lászlóék
Matolcsy szerint alacsonyak a jegybanki bérek
Matolcsy utalt a rokonának
Mától mi tanítjuk az mta-t, de kérjük a pénzüket is! Avagy már magyarok sem vagyunk szerintük...
Mától nem lehet élő halat eladni
McCain: Már januárban figyelmeztettem Orbánt
Meddig égeti magát a kormány az akkumulátorgyárakkal?
Meddig maradhat következmények nélkül a méltatlanná válás? (2019.09.25)
Meddig még ?
Meddig tartja még cselédbéren a kormány a magyar állami vállalatok dolgozóit?
Medical and Ethical Emergency Deliberation By Dr János Drábik
Még Kínában is hír volt a kormányellenes tüntetés
Meg akarták ölni Orbán Viktort (Molnár F. Árpád)
Megalakult a Hazafiak Szövetsège
Megalázták az EU-seggnyaló magyarországi cigány miniszterelnököt - a kínos kézfogás
Még a trianoni határok is tovább szűkülnek?
Megbénítaná Budapestet a traktoros képviselő
Megcsapolták volna az uniós pénzeket?
Megdöbbentő fordulatok a Facebook-perben!
Megduplázhatják a fizetést Matolcsyéknál
Megemlékezés 2006 őszi népfelkelés 15. évfordulójáról
Megérkezett a kárpótlás első fele Gyöngyöspatára
Megérkeztek hazánkba a kijelölt nemzetközi erők
Megfenyegette L. Simon a Hír TV-t? 14-09-05
Megfenyegették a magyarokat – Erdélyi Magyar Televízió
Megfutamítottuk a végrehajtót: Négy ember karácsonyát mentettük meg!
Meggyilkolt Kereszténydemokrácia - Film a KDNP elnökével (Giczy György - Molnár F. Árpád)
Meghalt a nyitott mellkassal szállított kislány
Megígérte, mégsem mondott le a polgármester 14-10-30
Megindult a kifliharc
Megint átadták, pedig még nincs kész – 2014-09-02
Megint jönnek? - Törökszentmiklós 2019.
Mégis jönnek a nemzeti italboltok? 2014-09-04
Mégis körözték Pharaont
Mégis marad a letelepedési kötvény
Mégis nyomoznak a belvárosi ingatlanok ügyében
►Megjelent a LEGJOBB Orbán-Dzsudzsák paródia! Ne hagyd ki Te sem!
Megkérdeztük Orbántól, mikor emelik meg a tanárok fizetését
Megkezdődött az új tanév: "Vannak olyan iskolák, ahol teljes tanári kart keresnek"
Megkötözték, csomagtartóba rakták, megerőszakolták - horror Miskolcon
Megmagyarázták, miért is kellett önkormányzati autókra lézerblokkoló
Megmaradás Háza Szatmáron – Erdélyi Magyar Televízió
Még mindig az ÁVÓ sok gyerekei vannak hatalmon
Még mindig káosz uralkodik a Keleti pályaudvar előtt
Megmondtam a végrehajtónak, hogy gyilkos! (Molnár F. Árpád, Gali Kati, Romsics Maya)
Megnémult a szürkefarkas Fidelitas
Megnéztük az Elk*rtuk című filmet (Filmkritika)
Megnyílt a Pokolnak kapuja - Film Bolvári Bátor Nyilasért - Spiritual Tv. 131.
Megosztja a jobboldalt Zoltai kinevezése – 2014-09-17
Mégsem volt fülkeforradalom
Megsértette Kövér a képviselők jogait 14-09-16
Megszólalt Farkas Flórián
Megszólalt az ATV-nek az önmagát megoperáló férfi
Megszűnhet a NSKI – Erdélyi Magyar Televízió
Megszüntették a Szent Korona díszőrségét, míg az államfőnek megmaradt
Megtaláltuk a határról hiányzó rendőröket!
Megtámadták a Fidesz-székházat az internetadó elleni tiltakozás után
Megtámadták a rendőröket a migránsok
Megtámadták az N1TV-t - N1TV under attack
Megtartottuk hivatalos sajtótájékoztatónkat
Még több orvos ment külföldre 15-01-30
Még több plakáthelyet venne a Jobbik
Megvédjük határainkat
Megvétózzuk a NATO-bővítést a világháború elkerülése érdekében?
Mekkora lenne Magyarország most, ha Orbán tárgyalta volna Trianont? | AZONNALI
Mely pártok akarják megoldani a devizakatasztrófát? (Spontán kérdés, négyen az asztalnál)
Menekülés a bankok karmaiból
Menekültek Keletije: hullahopptól a hungaristákig
Menekültek a Keletinél
Menekülteket fogadott be a menekültellenes kormány
Menekültek tüntetnek a Keletinél
Menekült riportok
Menekülttábor elleni demonstráció a 48 as téren
Menekültügy: a politikusok saját faszukkal verjék a csalánt!
Menj és szavazz!!!
Menjünk bíróságra, miniszterelnök úr!
Mennyibe kerül az adófizetők számára a korrupció? (2019.11.21.)
Mennyit ér egy élet munkája Magyarországon?
Menyhért Péter: "Gyalázatos Hungarikum" - 2017. március 15.
Merénylet az Elnök ellen! Üzenet a Magyar Társadalomnak!
Mészáros, hol van a villany?
Mészáros 60 milliót tett félre havonta 14-12-04
Mészáros: Hát, hogy lennék én Orbán strómanja?
Mészáros: Nem vagyok oligarcha 14-09-06
Mészáros Lőrinc: Magyarországon minden cég hozzám köthető
Mészáros Lőrinc a taxiban❗| Somogyi András |
Mészáros Lőrinc egyre gazdagabb, már a 8. helyen áll
►Mészáros Lőrinc elárulta hogyan gazdagodott meg.Gondoltad volna?(2017.02.28)
Mészáros Lőrinc elismerte: magánrepülővel utazik 18-01-31
Mészáros Lőrinc és a baloldal mocskos üzlete
Mészáros Lőrinc és az Aranyélet
Mészáros Lőrincet kivonszolták a parlamentből
Mészáros Lőrincet nem érdekli Felcsút jövője?
Mészáros Lőrinc földet vesz
Mészáros Lőrinc már a világ 1200 leggazdagabb embere között
Mészáros Lőrinc megszerezte a nemzeti szállodaláncot?
Mészáros Lőrinc milliárdja: „én a spájzban felejtettem egy 200-ast”
Mészáros Lőrinc negyedik lett 18-01-07
Mészáros Lőrinc tavat vett
Mészáros Lőrinc tehetséges ember
Mészáros Lőrinc tényleg egy tehetséges ember
Mészáros Lőrinc újra vásárolt, ezúttal a Balatonnál
Mészáros Lőrinc vagyona 100 milliárd forinttal nőtt
Mészáros Lőrinc vagyonszerzéséről Kádár János beszél!
Mészáros és Tiborcz egy cégben 2018-08-23
►Mészáros felháborodott, mikor azzal gyanúsították,Orbán miatt gazdagodott meg! (2017.02.28.)
Mészáros lassan olyan gazdag lesz, mint Soros - mi lehet a terve?
Mészáros lesz a leggazdagabb?
Mi, Veletek véget vetünk az agymosásnak - Volner János sajtótájékoztatója (2018.04.20)
Mi Hazánk - Apáti István beszéde - Miskolc 2020 02 16
Mi Hazánk - Fáklyás megemlékezés egy brutális gyilkosságról SÁLY, 2020 02 16
Mi Hazánk-Fekete István Szabadegyetem-A betiltott Trianon filmről Jelenczki István filmrendezővel 1.
Mi Hazánk-Fekete István Szabadegyetem-A betiltott Trianon filmről Jelenczki István filmrendezővel 3.
Mi Hazánk-Fekete István Szabadegyetem-A betiltott Trianon filmről Jelenczki István filmrendezővel 4.
Mi Hazánk-Fekete István Szabadegyetem-a betiltott Trianon filmről Jelenczki István filmrendezővel 2.
Mi Hazánk - Pakusza Zsolt: Rend a lelke mindennek! Miskolc 2020 02 16
Mi Hazánk: A kurd-török konfliktus nem a magyarok ügye!
Mi Hazánk Mozgalom és a migránsok - az Orbán-kormány átverése v2.0
Mi Hazánk Szeged - Indul a kampány!
Mi Hazánk az egyetlen párt, amely ellenzi a budapesti vonaglást
Mi Hazánk lakossági fóruma (Kecskemét, 2019.04.05.)
Mi Hazánk tüntetés
Mi Hazánk tüntetés a Covid diktatúra ellen az Alkotmánybíróságnál- Árendás Mónika - dr. Pócs Alfréd
Mi Hazánk tüntetés a Covid diktatúra ellen az Alkotmánybíróságnál- Dúró Dóra elnökhelyettes beszéde
Mi Hazánk tüntetés a Covid diktatúra ellen az Alkotmánybíróságnál - Novák Előd alelnök felhívása
Mi Hazánk tüntetés a Covid diktatúra ellen az Alkotmánybíróságnál - Szakács Árpád beszéde 1. rész
Mi Hazánk tüntetés a Covid diktatúra ellen az Alkotmánybíróságnál - Szakács Árpád beszéde 2. rész
Mi Hazánk tüntetés a Covid diktatúra ellen az Alkotmánybíróságnál -Toroczkai László beszéde 1.rész
Mi Hazánk tüntetés a Covid diktatúra ellen az Alkotmánybíróságnál - Toroczkai László beszéde 2.rész
Mi Hazánk tüntetés a Covid elleni oltások kötelezővé tétele ellen Orbán Viktor hivatala előtt 1.rész
Mi Hazánk tüntetés a Covid oltások ellen Orbán Viktor hivatala előtt-3. rész-Toroczkai Bill Gatesről
Mi Hazánk tüntetés a Covid oltások ellen Orbán Viktor hivatala előtt 4.rész -Toroczkai és Novák Előd
Mi Hazánk tüntetés a Covid oltások kötelezővé tétele ellen Orbán Viktor hivatala előtt 2. rész
Mi Magunk vlog - Bíráljuk a kormányt, bíráljuk az ellenzéket
Mi Magunk vlog - Soros szervezetek támogatják a kiilleszkedettséget
Mi a célja az "érzékenyítésnek"? - Kérdéseitekre válaszolok 9. rész
Mi a felcsúti polgármester sikerének titka? (2014-06-11)
Mi a jobboldali ellenzék baja a Fidesszel? | AZONNALI
Mi a pszichopátia? Azaz Puzsérnak volt igaza. (Molnár F. Árpád "ÉLI")
Miatta szar hely ez az ország: Polt Péter
Mi az az Orbán ?? Fideszes szavazók egyike xD
Mielőtt az orbánmaffiát megbuktató Hőst, Hajdu Attilát orbánék PSZICHIÁTRIÁRA HURCOLTÁK!
Mielőtt még Kuvaitnak képzelnék az országot! - Nunkovics Tibor sajtótájékoztatója (2019.08.12)
Miénk a Balaton!
Miért és hogyan tüntessünk március 15-én?
Miért gyűlöli a vitaminokat a gyógyszermaffia?
Miért ilyen drága Magyarországon a bankolás?
Miért ne Orbánt
Miért nem a Fidesz jelentette fel Soros Györgyöt?
Miért nem kaphat a Deák téri gyilkos életfogytiglani börtönt?
Miért nem vette át a kormány 300 ezer magyar memorandumát?
Miért nincs Magyarországon miniszterelnök-jelölt vita? Gyávaság, vagy politikai racionalitás?
Miért pénzeli a Fidesz-kormány az MSZP egykori pénztárnokának érdekeltségét?
Miért van Magyarországon Alkotmányos válság.
Miért van az, hogy többször is visszautasították a magyar vezetők Kárpátalját ?
Miért vette meg az MNB?
Mi fizetünk azért a Kínai Kommunista Pártnak, hogy legyen egy egyetemük az EU-ban
Mi folyik itt, Magyarországon? - Puzsér Róbert és Vona Gábor eszmecseréje
Migráció: Nem azt kell nézni, hogy mit mond a Fidesz, hanem, hogy mit cselekszik (2018.03.05)
Migránshelyzet - Keleti pályaudvar
Migránsok Győrben
Migránsok támadtak a határőrökre
Mi is az a Kormányablak? - Rákosi restauráció Fidesz módra
Mi jön még Orbán és Simicska háborújában?
Mikom 2
Mikor állítják vissza a határőrséget, mikor megy a TEK a határra?
Mikor elkezd derengeni az igazság....a "SÖTÉT" oldalon is! Dusnok 2021.01.27.
Mi lesz ennek a vége, egy felcsúti metró? (2018.01.17)
Milliárdokat buktak az önkormányzatok a brókerbotrányban
Milliárdokat költött a bevándorlási hivatal az első félévben
Milliárdokért fűtik a focipalyát
Milliárdok lapulnak a titkos fideszes számlákon (2018.03.23)
Milliárdokról mondott le az állam
Milliárdos jegybanki ingatlanok
Milliárdos támogatás Farkas cégének 15-02-16
Mindenhol béremelést követelnek a magyar dolgozók
Mindenki kötelessége fellépni a magyarországi politikai üldözöttekért! (Dr. Monostory Attila)
Mindenkitől mindent! (Szabadlábon őrjöng a világ legfőbb cigány uzsorása!)
Minden magyar felelős minden magyarért
Minden másnap fogat mosok, nem folyik szennyvíz a számból! - Tupó bácsi a bíróságon
Mindennek nyoma marad! Beszélgetés a fidess volt nyomdászával 2. rész
Mindenszentek napja - Mi Hazánk Hajdúböszörmény és a Mi Hazánk Ifjai akció
Mindnyájunknak el kell menni - Dúró Dóra beszéde a Mi Hazánk Orbán Viktor hivatala előtti tüntetésén
Miniszterelnök elvtársnak jelentjük, már az iskolákat is lenyúlják! (2018.08.15.)
Miniszterelnök úr, mikor rúgja ki végre Farkas Flóriánt?
Minket vegzált a karhatalom a bűnözők helyett
„Mint oldott kéve széthull nemzetünk”, avagy a játéknak vége?
Mire fizet Mészáros Lőrinc évi 15 millió forintot Orbán Viktornak? (LMP - Politika)
Mire használják az uniós pénzeket? Magáncélra!
Mire költi az MNB a milliárdokat?
Mire menne az oktatás 1300 milliárddal? (2018.03.17)
Mire számít a Mi Hazánk 2022-ben?
Mirkóczki: Hány udvariasan kopogtató Ahmad tartózkodik jelenleg Magyarországon?
Mirkóczki: a Budaházy-per ékes példa, hogy kettős mérce uralkodik - Reggeli járat
Mirkóczki: a kormány szavakban jobbról előzi a Jobbikot, de közben nem tesz semmit
Mirkóczki Ádám - Fedőneve: Fidesz? (2017.03.27.)
Mirkóczki Ádám - Ma reggel (2015-08-27)
Mirkóczki Ádám - Tényleg ennyire nehéz lemondani a piszkos pénzről?
Mirkóczki Ádám - Titkosszolgákat küld a kormány a szerkesztőségekbe? - Reggeli járat
Mirkóczki Ádám: Bevallják-e végre, hogy 27 éve hazudnak!?
Mirkóczki Ádám: Madarat tolláról, a kormányt Flóriánról? (2017.10.30.)
Mirkóczki Ádám: Párhuzamok (2018.10.24)
Mirkóczki Ádám: kezdjék meg a magyar-román határzár kiépítését! - Lánchíd Rádió
Mirkóczki Ádám a Hír TV Egyenesen c. műsorában (2017.12.14)
Mirkóczki Ádám a Hír TV Egyenesen c. műsorában (2018.01.09)
Mirkóczki Ádám a Hír TV Magyarország élőben c. műsorában (2015.11.23.)
Mirkóczki Ádám a Hír TV Newsroom c. műsorában (2017.09.12.)
Mirkóczki Ádám a Hír TV Newsroom c. műsorában élő bejelentkezés (2017.10.12)
Mirkóczki Ádám a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2018.02.06)
Mirkóczki Ádám a Hír Tv Peron c. műsorában (2018.03.01)
Mirkóczki Ádám a Nemzeti Emlékezet Bizottságról szóló törvény módosításáról (2017.11.28.)
Mirkóczki Ádám az ATV A nap híre c. műsorában (2016.10.18.)
Mirkóczki Ádám az ATV A nap híre c. műsorában (2017.03.17.)
Mirkóczki Ádám az ATV A nap híre c. műsorában (2017.07.10.)
Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd Kontra c. műsorában (2018.09.10)
Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2016.08.31.)
Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2017.04.12.)
Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2017.05.03.)
Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2017.05.10.)
Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (2017.12.15)
Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd ráadás c. műsorában (2016.08.12.)
Mirkóczki Ádám az ATV Start c. műsorában (2017.12.07)
Mirkóczki Ádám az ATV Start c. műsorában (2018.01.26)
Mirkóczki Ádám az ATV Start c. műsorában (2018.03.28)
Mirkóczki Ádám az ATV egyenes beszéd c műsorában (2018.03.08)
Mirkóczki Ádám az RTL KLUB Magyarul Balóval c. műsorában (2018.01.31)
Mirkóczki Ádám felszólalása (2018.02.19.)
Mirkóczki Ádám kétperces felszólalása (2018.10.18)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2016.10.19.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2016.11.09.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2016.11.11.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2016.11.17.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2016. április 19.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.01.13.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.01.25.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.03.22.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.05.02.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.05.24.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.05.31.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.07.07.)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.07.19)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.09.06)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.09.11)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.10.05)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.10.12)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2017.10.16)
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója - performansszal (2016.08.11.)
Mirkóczki Ádám vs L. Simon László: "A fedőneve: Fidesz?" (2015-03-09)
Mirkóczki Ádám vs Orbán Viktor: "Lehet így hitelesen kormányozni?" (2015-03-16)
Mirkóczki tájékoztatja az M1 nézőit, hogy mi folyik a propaganda tv-ben - Ma este (2018.03.20)
Miről szól a felcsúti stadion?
Miskolc 2014: A választási kampányban feketekassza működhetett
Miskolc főépítésze: "nem szándékunk eltakarítani a számozott utcákat"
Miskolc ma olyan, mint egy autó, amiben nincs motor
Miskolc mutatja: választási csalás eszköze lett a cigányság (2018.07.16)
Mit akar a háttérhatalom Romániában? - Előzetes a Szövetkezet Tv hangkönyvtárából
Mit gondolnak a magyarok?
Mit keresett titokban a Honvédség parancsnoka Ukrajnában?
Mit lehet még elvenni Simicska Lajostól?
Mit lép Amerika, ha kiutasítjuk Goodfriendet?
Mit lesz velünk? Mit akarnak életünkkel ?
Mit nyelünk a választásokon? - Jakab István, Juhász Zoltán
Mit okoz a kivándorlási hullám? - Folytatjuk múltheti témánkat
Mitől izzad a Fidesz?
Mi történik Gyöngyöspatán – Amikor a fideszes szájkaraté találkozik a valósággal
Mi történne Rogán Antallal egy jogállamban?
Mit tegyèl,hogy ne lègy zombi!
Mit tennék, ha a gyermekem meleg lenne? - az Egyetem TV mélyinterjúja
Mi van a börtön után?
Mkit lecsukna Orbán, Rezsi Szilárd, Kövér László, aki bármely népképviselővel beszélni próbál!
Mocskos kampány várható
Molnár F. Árpád, Krisztina Hotel 180113
Molnár az atv.hu-nak: Az IÁ miatt probléma, hogy kiderült, kurdokat ápolunk
Mondjuk ki együtt hangosan június 4-èn delutàn 16 ,30-kor ,hogy "Nem,nem soha"!
Mondok József mindent megköszönt az N1TV-nek
Morvai: „Ez a Viktor nem az a Viktor”
Morvai Krisztina felszólalása (2017. 04. 10.)
Morvai az állami bűnözők nyomában, avagy korrupció és földmutyik a Hortobágyon - Második rész
Morvai on the trail of government criminals or corruption and land trafficking in Hortobágy 02
Morvai on the trail of government criminals or corruption and land trafficking in Hortobágy 03
Most a Momentum képviselőjét verték össze a Jászságban
Most is "vicces" volt a Juncker-Orbán kézfogás
Most már nem fontos a család?
Most nem lesz netadó
Motoros embercsempészeket fogtak el a rendőrök az M1 es autópályán
Mozgássérültek között bújtatja a kormány Budán a migránsokat
Müller Cecília, érdekes meg szólalásai
Munkásszálló épül bevándorlóknak Ferencvárosban is
Muraru feljelentette Orbán Viktort – Erdélyi Magyar Televízió
Muslim refugees chant 'Fuck You' and ' Allahu Akbar' in Budapest
Műsorvezetői mélyrepülés az EchoTV-n
N1 KÁVÉZÓ - vendég: Patrubány Miklós: "A magyar állam a Magyarok Világszövetsége ellen dolgozik"
NAGY ATTILA ZOLTÁN - Bemutatkozik a szövetkezet igazgatósága. 5. rész
NAPI AKTUÁLIS - "Budapest!"- ezt skandálták a gyűjtőpontot illegálisan elhagyó bevándorlók
NAPI AKTUÁLIS - "Farkas Flórián bűnszervezetet vezet!"
NAPI AKTUÁLIS - "Ha a Lánchidat ma építenék, akkor Mészáros Lőrinc nyerné a pályázatot”
NAPI AKTUÁLIS - "Itthon vagy otthon"
NAPI AKTUÁLIS - "Lerohadt rólunk a hús!"
NAPI AKTUÁLIS - "Magyarországon senki nem állhat a törvények felett"
NAPI AKTUÁLIS - "Őskáosszal fenyeget a kormány tétlensége."
NAPI AKTUÁLIS - "Rogán Antal bűnöző"
NAPI AKTUÁLIS - 200 rendőrt vezényeltek a röszkei gyűjtőpontra
NAPI AKTUÁLIS - A CÖF szóvivője elmenekült
NAPI AKTUÁLIS - A Fidesz kitart a letelepedési kötvény mellett
NAPI AKTUÁLIS - A KDNP kivizsgálja Fazekas Sándort?
NAPI AKTUÁLIS - A fiatalok 90 százaléka drogozik a cigánytelepen
NAPI AKTUÁLIS - A fideszes szerint be kell fogadnunk a migránsokat
NAPI AKTUÁLIS - A holokauszt bemutatása kapott főleg támogatást
NAPI AKTUÁLIS - A káosz uralkodhat Budapesten
NAPI AKTUÁLIS - A kerítésépítésnél is mutyizott a Fidesz
NAPI AKTUÁLIS - A legfőbb ügyészhez fordult a Jobbik
NAPI AKTUÁLIS - Áttörték a röszkei gyűjtőpontot a migránsok
NAPI AKTUÁLIS - Az utolsó nemzeti vagyonunkat is eladnák!
NAPI AKTUÁLIS - Bakondinak nem tetszik, hogy tele van a f.szuk a határon szolgálóknak
NAPI AKTUÁLIS - Balhé az Igazságügyi bizottság ülésén
NAPI AKTUÁLIS - Baloldali hagyományokat ápol a Fidesz
NAPI AKTUÁLIS - Bevándorlók ugrottak össze rendőrökkel
NAPI AKTUÁLIS - Beveszik a magyarok a román parlamentet
NAPI AKTUÁLIS - Bűnszervezet irányítja a közmunkát?
NAPI AKTUÁLIS - Cégnek strandot, szavazatszállítónak pénzt?
NAPI AKTUÁLIS - Elkenik a vörösiszapot
NAPI AKTUÁLIS - Ellenzéki összefogással a "földmutyi" ellen
NAPI AKTUÁLIS - Elszámoltatást Quaestor-ügyben!
NAPI AKTUÁLIS - Elutasították az antikorrupciós javaslatokat
NAPI AKTUÁLIS - Felcsúton vonatoztat a Jobbik
NAPI AKTUÁLIS - Fideszes korrupció? Ja arról nem nyilatkozunk.
NAPI AKTUÁLIS - Gazdag migráns jöhet, a 2006-osoknak nincs kegyelem
NAPI AKTUÁLIS - Gyermekvállalás, élelmiszer áfacsökkentés leszavazva
NAPI AKTUÁLIS - Harmadik félidő a magyar-román után
NAPI AKTUÁLIS - Helyi népszavazást kezdeményez a Jobbik a befogadóállomásokról
NAPI AKTUÁLIS - Jobbik: A Fidesz mindenkit hülyének néz!
NAPI AKTUÁLIS - Jobbik: Hadsereget a magyar határhoz!
NAPI AKTUÁLIS - Jobbikos válasz a CÖF plakátokra
NAPI AKTUÁLIS - Kamaszok védik majd a határt
NAPI AKTUÁLIS - Ki akarja megszerezni Vona gárdamellényét?
NAPI AKTUÁLIS - Kiket gazdagítanak a letelepedési kötvények?
NAPI AKTUÁLIS - Kósa: "Előveszek egy Kalasnyikovot és mindenkit lelövök a teremben"
NAPI AKTUÁLIS - Kovács Bélát szajkózzák, Orbán vizsgálatától rettegnek
NAPI AKTUÁLIS - Közel-Keleti pályaudvar
NAPI AKTUÁLIS - Közel kétmilliárddal tűnt el az önkormányzat alapítványa
NAPI AKTUÁLIS - Külföldiek