Vasvári Pál

3 videó
Vasvári Pál (eredeti nevén Fejér Pál; Bűd, 1826. július 14. – Havasnagyfalu, 1849. július 5.) történész, filozófus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja.

Vasvári Pál őseiről, a Fejér családról kevés adat maradt fenn. A Fejér családot még I. Rákóczi György felesége telepített be a Nyírségbe a XVII. században. Fejér János felszabadított jobbágy volt. 1746-ban született Gelsén. Bacsinszky András munkácsi görög katolikus püspök szentelte fel 1774-ben. Ezt követően 1781-ig Mándokon, 1795-ig Palágyon, majd 1814-ig szülőfalujában, Gelsén volt parókus. Nyugdíjas éveit lányánál, Sáránál, valamint annak férjénél, Zékány Bazil (László)-nál töltötte. Felesége Kőmíves Rozália volt. Több gyermekük született, de közülük csak hárman folytatták apjuk mesterségét: János, György és Pál.

János egyik fia (szintén János) 1829 és 1879 között Nyírcsászári parókusa volt.

Fejér Pál – Vasvári édesapja – 1786. január 25-én született Palágyon. 1814-től 1821-ig Dámócon parókus, 1821-től 1827-ig pedig Bűdön volt adminisztrátor, mivel a falu kegyura, Dogály János nem engedte parókusi kinevezését, mert mást szeretett volna parókusnak. Feleségül vette Méhey Erzsébetet, akitől öt gyermeke született: Ágoston, János, Emánuel, Elek és Pál. Közülük Emánuel pap, Elek pedig jogász lett.
Édesapja, Fejér Pál görög katolikus pap volt. Vasvári tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban kezdte meg. 1843-ban beiratkozott a pesti egyetemre, ahol bölcsészet szakon történelmet és természettant hallgatott, de idővel Horvát István hatása miatt teljesen a történelemnek szentelte magát. Mint egyetemi hallgató, vezérszerepet vitt az ifjúság körében. 1847-ben, a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetbe került tanárnak. Az 1848. márciusi események során Vasvári is ott volt a vezetők között. A 12 pont megalkotásában majd a népgyűlés elé terjesztésében főszerepet vállalt. A március 16-án a megalakult közcsendbizottmány tagja, a március 18-án a petíciót vivő küldöttségben szintén ott volt. Az április 11-én megérkező minisztereket ő üdvözölte, majd mint titkár nyert alkalmazást a pénzügyminiszter mellett.

Kossuth Lajos többször használta polgári futárként a horvát invázió alatt. 1849 elején Bihar, Szatmár és Szabolcs megyékben szabadcsapatot verbuvált, s annak vezére lett. Mint katona azonban nem volt ügyes, nem bírta a fáradalmakat. Erdélyben harcolt, mint őrnagy. Fântânele mellett a gyalui havason az Avram Iancu vezette román csapatok megölték, halála pontos dátumát illetően mind a mai napig eltérőek a vélemények

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Szekely Attila
 

Lomnici Zoltán: Vasvári Pál szellemétől még ma is félnek a románok



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2023. június 3. Nézettség: 70

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal