Magyar Gárda

74 videó
A Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom az alábbi célok érdekében kívánja tevékenységét kifejteni:

A Mozgalom törvényes keretek között, az Alkotmányban biztosított alapvető szabadságjogok, közöttük főleg a véleménynyilvánítási, egyesülési, kérvényezési, panasz előterjesztési jogokon keresztül kívánja és próbálja céljait érvényre juttatni figyelemfelhívó megmozdulásain, megnyilvánulásain, illetve az illetékes hatóságok előtt, annak érdekében, hogy hazánk egy jobb, élhetőbb ország legyen mindannyiunk számára és azt unokáink részére is megőrizhessük.
A Mozgalom céljai csak azok lehetnek, amelyek az érvényes Alkotmánnyal összhangban vannak, ugyanakkor a célok azon ősi törvényeinkben biztosított több százéves alapvető szabadságjogainkkal és közjogi hagyományainkkal is összhangban vannak, amelyek a Magyar Államot, a Szent Korona testét és annak minden különbségtétel nélküli állampolgárát, azaz a Szent Korona tagjait évszázadok vérzivataros történelmén keresztül mind a mai napig megóvta. A Mozgalomhoz bárki, mindenféle megkötöttség nélkül, mindenféle különbségtétel nélkül, nemzetiségre, vallásra, politikai meggyőződésre, etnikai kisebbséghez tartozásra tekintet nélkül, az állampolgárok egyenlősége alapján csatlakozhat, akit a haza iránt érzett féltő szeretetétől vezérelve a Mozgalom céljaival szimpatizál. Egyetlen mérce van: Az évszázadokon keresztül a Szent Korona által jogilag is megtestesített Magyar Állam és a magyar nemzet érdeke nem csorbulhat, és a Mozgalom zászlaja tiltakozó megmozdulások jelképe fog lenni azok ellen, akik a magyar haza, a magyar egyházak, a magyar nemzet, a Szent Korona teste és annak tagjainak, azaz állampolgárainak ősi jogai ellen vétenek, vagy véteni készülnek.
A Mozgalom az Ország lelkiismerete, az állampolgárok szabadságjogainak hangos hallatója, biztosítéka kíván lenni. A Mozgalom fel kívánja hívni a hatalom figyelmét arra, hogy olyan törvényeket engedjen ismét hatályosulni ősi törvényeink közül, amelyek a hazát és a nemzet megtartását a jövőben, unokáink részére is garantálják. A Mozgalom az élő ellenállás és ellentmondás lesz az ősi szabadságjogok, a haza, a nemzeti érdekek védelmében, és kiáll a Kormány ünneplésére is, ha azok érvényesítésén önzetlenül munkálkodik. Az ellenállás és ellentmondás jogát a jelenlegi Alkotmányban is biztosított legerősebb törvényes keretek között, véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságon, kérvényezési jogon keresztül fejti ki, amelyet ősi törvényeink ugyancsak garantálnak. Az alkotmányos ellenállás, ellentmondás és hazaszeretet egyik legszebb példája a Rákóczi szabadságharc, ezért a Mozgalom zászlajára nagyságos II Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelmünk által választott CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE, azaz ISTENNEL A HAZÁÉRT ÉS A SZABADSÁGÉRT jelszót tűzte, és ezen zászlót mindannyiszor felemeli, akárhányszor az Isten, a Haza és a Szabadság hátrányára bármi is történne szent hazánkban. II. Rákóczi Ferenc zászlai alatt sokezer, többnemzetiségű elégedetlen felkelő vállalta a hosszú évekig tartó szabadságharcot, nemzetiségi, vallási, ideológiai, etnikai és minden egyéb különbségtétel nélkül: nem számított, hogy ki volt magyar, szlovák, román, cigány, ruszin stb. Egy dolog számított: hogy ki volt igaz fia a Szent Koronának és kiben váltott ki felháborodást és nemzeti ellenállást az ősi szabadságjogoknak lábbal való tiprása a külföldiek és belföldi kiszolgálóik által. Az alkotmányos ellenállás eme gyönyörű példája ihlette a Mozgalom létrejöttét, hirdetve: Magyarország Örökké Szabad, és nem megvásárolható, állampolgárai egymás ellen nem összeugraszthatóak, ősi szabadságaink nem megvonhatóak és nem csorbíthatóak.
A Mozgalom célja, hogy a társadalmi igazságérzet alapján bejelentett, vagy spontán, azonnali, bejelentést nem igénylő megmozdulásokat hirdessen, társadalmi párbeszédet kezdeményezzen minden olyan esemény kapcsán, amely a magyar államot és a magyar állampolgárokat, a magyar nemzet határon belüli vagy azon túli részének jogos érdekét, csorbítja vagy veszélyezteti.
A Mozgalom az Alkotmány alapján kérelmeket, panaszokat terjeszt elő az Országgyűlés képviselői részére, kérni és tiltakozni fog akkor, ha hazánkat, állampolgárait, nemzetünket jogsérelem éri, vagy érheti, ugyanakkor készen áll arra, hogy az országban kialakult természeti katasztrófahelyzetekben az állampolgárok és a hatóságok segítségére önkéntesen és önzetlenül siessen, segítse a szociálisan rászorultakat, véradással az egészségügyet.

Forrás: http://www.gardamozgalom.org

 
"A Gárda történelme"
"Ne hátrálj!" - újabb lépéssel közelebb a gárdisták jóvátételéhez
1941 - a Magyar Honvédség bevonulása Délvidékre
2009-es Horthy vonulás: két meghurcolt gárdistának ítéltek kártérítést közel hat év után
A 2007-es októberi avatás emlékére. Magyar Gárda Emlék videó 2015 Október.
A Gárda ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT!
A Gárda meghal, de nem adja meg magát!
A HVIM, a kézdivásárelyi ünnepségen
„A Jobbik nem fordított hátat az Új Magyar Gárdának”
A Jobbik színeváltozása - Echo Tv
A Magyar Gárda Indulója (Klipp1)
A gárdisták nem adják fel! - küzdelem a jóvátételért
A magyar gárdisták és a rendőrök együtt ásták ki az elakadt járműveket (2013-03-16)
A rendőrség fekete napja 1.: felmentett gárdistáknak fizet kártérítést a BRFK
Az áttörés filmje: közel 10 millió forint kártérítés 13 gárdistának
Bajtársiasság napi emlékmenet 2015. Hegedűs Lóránt beszéde. 2/4
Bajtársiasság napi emlékmenet 2015. Kormány Sándor, Kun Barna, Hegedűs Lóránt beszéde. 1/4
Bajtársiasság napi emlékmenet 2015. Mészáros István beszéde. 3/4
Bajtársiasság napi emlékmenet 2015. dr. Gaudi-nagy tamás beszéde. 4/4
Budapest 2007 08 25 - 2012 08 25 Éljen a Magyar Gárda
Budapest 2011 08 28. Emlékezni gyűltek össze XII. kerületi Turul-szobor előtt 1/4
Budapest 2011 08 28. Emlékezni gyűltek össze XII. kerületi Turul-szobor előtt 2/4
Budapest 2011 08 28. Emlékezni gyűltek össze XII. kerületi Turul-szobor előtt 3/4
Budapest 2011 08 28. Emlékezni gyűltek össze XII. kerületi Turul-szobor előtt 4/4
Budapest 2013.08.25. Gárda-eskütétel a Hősök terén!
Budapest 2014. 08.24. Emlékünnepséget rendeztek a gárda megalakulásának 7. évfordulóján.
Budapest 2014. július 05. Bajtársiasság napja
Csókakő 2014. Augusztus 16. Gárdistákat és csendőr szobrot avattak
Döbbenetes ítélet a Bajtársiasság napja miatti kártérítési perben- a gárdisták nem adják fel
Farkasréti temetőben a Rongyos Gárdára emlékezett a több száz megjelent.1/3
Farkasréti temetőben a Rongyos Gárdára emlékezett a több száz megjelent.2/3
Farkasréti temetőben a Rongyos Gárdára emlékezett a több száz megjelent.3/3
Fifth anniversary of the Hungarian Guard-Magyar Gárda születésének 5. évfordulója
Gárdisták állnak bíróság elé, a Mi Hazánk a civil erők bevonását kezdeményezi a rendteremtésbe
Gárdistákat állítottak bíróság elé a Mi Hazánk Horthy-felvonulása miatt
Gárdistákat állított elő a rendőrség
Gárdisták vére folyik ereimben
Gaudi a Lánchíd Rádióban a gárdisták győzelméről és a bevándorlásról
HVIM (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) indulója
HVIM Csikszereda
HVIM Kezdivasarhely
HVIM Marosvásárhely
HVIM Székelyudvarhely
Hej te bunkócska
„Holokamu" és környéke -- a teljes videó - vagy.hu
Hűséged, becsületed, vitézséged nem eladó!
Ináncsi József nyilatkozata a Szovjet emlékműnél 2014. október 30.
Jogerősen ítélt meg jelentős kártérítést az ítélőtábla tizenhárom gárdistának
Kézdivásárhely, a HVIM az 1956-os forradalomra emlékezett
Kolozsváron az Új Magyar Gárda Székely Szakasza*dec.1.
MAGYAR GÁRDA ZÁSZLÓBONTÓ NAGYGYŰLÉSE A BUDAI VÁRBAN 2007 08 25
MAGYAR ÖNVÉDELMI MOZGALOM TOBORZÓ VIDEÓ
Magyar Gárda - Ami a lakájmédiából kimaradt - 2. rész
Magyar Gárda Székelyek World Of Tanks
Magyar Gárda kolozsváron.wmv
Magyar értékelő: Magyar Gárda
Megszüntették a Gárda tagjai elleni eljárást
Mészáros István (Új Magyar Gárda) - "Magyar Októberekért" megemlékezés
NAPI AKTUÁLIS - Fizethet a BRFK a gárdistáknak
NAPI AKTUÁLIS - Ki akarja megszerezni Vona gárdamellényét?
Nemzeti Őrsereg
Nemzeti Őrsereg Eskütétel
Őrző Magyar Gárda Horthy Miklós Század Borsod.wmv
Őrző Magyar Gárda Mozgalom B.A.Z.Megye
Pákozd 2014. január 11. A II. Magyar Hadsereg doni áldozatára emlékeztünk
SZÉKELYHÍD
Trianon es kovetkezmenyei HVIM rovidfilmje
Újabb gárdistának ítéltek kártérítést a Bajtársiasság Napja miatt
Újabb ítélet a gárdisták kártérítési perében
Újabb tíz gárdista győzelme a Bajtársiasság napi rendőri brutalitás miatt
Újra lesz Magyar Gárda? - Így majálisozott a Mi Hazánk
Vona: A Jobbikot és a Magyar Gárdát nem lehet elválasztani!
Vona Ránk akarták uszítani a melegeket Sün atrocitás a M
a Tiltott T r i a n o n H i m n u sz
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Szekely Attila
 

Budapest 2011 08 28. Emlékezni gyűltek össze XII. kerületi Turul-szobor előtt 3/4



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2011. szeptember 5. Nézettség: 342

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal