Fonó zenekar

60 videó - 2000
A Fonó Zenekar Budapesten alakult, 1997-ben. Tagjai Magyarország különféle régióiból, Szlovákia és Ukrajna magyarlakta területeiről származó muzsikusok, akik a népzene előadását, oktatását és kutatását hivatásszerűen művelik. Zenéjük fő profilját a magyarság, valamint a Kárpát-Medence egyéb népeinek hangszeres és vokális zenei hagyománya, illetve a hiteles tolmácsolásra törekvő feldolgozások alkotják.
Az együttes muzsikusai gyűjtéssel, azaz zenefolklorisztikai terepkutatással is foglalkoznak, s az eközben szerzett tapasztalatokat is hasznosítják zenei arculatuk kialakításában. A zenekar tagjai (egyenként, de közösen is) más zenei műfajok előadóival is együttműködnek, mint a klasszikus vonószene, az opera, a modern jazz irányzatai, a world music, vagy az autentikus klezmer muzsika, s ez a tevékenységük immár több tucat hanglemezen tettenérhető.
A Fonó Zenekar oktatási feladatokat is vállal, elsősorban népzenei táborokban, mesterkurzusok vezetésének keretében, illetve gyerekeknek szóló hangszerismertető koncertek formájában. Koncertjeiket saját budapesti klubjukban, magyarországi és külföldi fesztiválokon, illetve koncerttermekben adják elő. Az elmúlt évek koncertjeinek helyszínei közül kiemelhetnénk a párizsi Theatre National de Chaillot, Theratre de Rond Point, illetve Théâtre de la Ville, a Nürnbergi Meistersingerhalle, a bécsi Museumsquartier, a római Villa Medici, a varsói Lapidarium színpadát, vagy az utrechti Rasa koncerttermét.
A Mixtura Cultivalis című lemezüket a Le Monde de la Musique folyóirat a „Choc de l’Année” („Az év szenzációja”) díjjal tüntette ki. 2006-ban a zenekar megkapta a Magyar Rádió és Televízió által alapított eMeRTon díjat, 2007 áprilisában pedig Kodály emlékdíjat vehetett át.

 
"Panelos" sírülő és jártató Zene:.Fonó zenekar.
Fonó - Bodrogközi csárdás és friss
Fonó - Kalotaszegi muzsika
Fonó 18: Fonó Zenekar, Mihó Attila és bandája: Kalotaszegi legényes, csárdás és szapora
Fonó Zenekar
Fonó Zenekar
Fonó Zenekar
Fonó Zenekar - 2010.10.22. - Fonó
Fonó Zenekar - Kalotaszegi (részlet)
Fonó Zenekar - Kalotaszegi (részlet)
Fonó Zenekar - Templomi koncert, Gyermely
Fonó Zenekar: május 12. 2010
Fonó Zenekar Elveszett a lovam
Fonó zenekar - 1. Széki 1/2
Fonó zenekar - 1. Széki 2/2
Fonó zenekar - 2. Mezőségi
Fonó zenekar - 3. Kalotaszegi
Fonó zenekar - 4. Hajnali
Fonó zenekar - A mérai hegytetőn (Kalotaszeg)
Fonó zenekar - Befogom a hat ökröm a járomba
Fonó zenekar - Csárdás (széki muzsika)
Fonó zenekar - Édesanyám rózsafája (Kalotaszegi)
Fonó zenekar - Elveszett a lovam
Fonó zenekar - Forgatósok és krucena
Fonó zenekar - Forgatósok és krucena
Fonó zenekar - Hajnali dalszöveggel
Fonó zenekar - Hateha! - Kalotaszegi (finálé)
Fonó zenekar - In memoriam Bohumil Hrabal
Fonó zenekar - Meggyújtom a csumám - Két szál pünkösdrózsa
Fonó zenekar - Méhkeréki román tánc
Fonó zenekar - Mezőségi dalszöveggel
Fonó zenekar - Mezőségi lassú
Fonó zenekar - Most jövök Gyuláról (Kalotaszegi)
Fonó zenekar - Nem loptam én életembe'
Fonó zenekar - Nincsen rózsa, mert lehullott a földre
Fonó zenekar - Piros kancsó, piros bor
Fonó zenekar - Sohase vétettem Szeben városának
Fonó zenekar - Szennyes ingem, szennyes gatyám
Fonó zenekar - Táncházi slágerek - teljes album
Fonó zenekar - Udvaromon aranyvályú, aranykút
Fonó zenekar - Vadbarokk stúdiófelvétel "Bach legényese"
Fonó zenekar : Ködnevelő szellő
Fonó zenekar: „Vadbarokk"
Fonó zenekar: Vajdaszentiványi táncok
Fonó zenekar Mezőségi
Fonó zenekar _ Ej a titkos szerelem
Fonó zenekar_ Három éjjel, három nap _05.
Fonó zenekar _ Ne kelljen festék orcámra _03.
Fonó zenekar _ Rozmaringos párna sarkán _ 04.
Fonó zenekar _ Titkosan kezdődik _2.
In memoriam Bohumil Hrabal. A Fonó zenekar muzsikál.
Jótékonysági szüreti bál 2012. A Fonó Zenekar 2.
Jótékonysági szüreti bál 2012. A Fonó Zenekar 3.
Jótékonysági szüreti bál 2012. A Fonó Zenekar 4.
Jótékonysági szüreti bál 2012. A Fonó Zenekar 5.
Jótékonysági szüreti bál 2012. Az eMeRTon-díjas Fonó Zenekar 1.
Két gyönyörű népdal Kalotaszegről - Fonó zenekar
Mondomix présente : Fono Zenekar
Székely Nemzeti Múzeum
XXXII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár - Vadbarokk - Fonó zenekar
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Fonó zenekar - Táncházi slágerek - teljes album



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Népzene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2015. július 28. Nézettség: 346

   


Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal