Dűvő zenekar

43 videó
Magyar népzenét játszunk, elsősorban hagyományokat őrző stílusban. A zenekar 1979-ben alakult, 1981 óta koncertezünk önálló együttesként. Repertoárunkban a Kárpát-medence minden etnikumának a zenéje megtalálható. Az együtt muzsikálás mellett népzene gyűjtéssel és tanítással foglalkozunk. Együttesünk több rangos hazai fesztiválon is részt vett, de számos más országok lakóit is megismertettük hazánk zenéjével.

Dűvő :A zenekar több átalakuláson ment keresztül, jelenlegi felállásban 2008 óta tevékenykedünk.
Az örök Hrúz testvérek mellé csatlakozott a Méta zenekarból kivált Mohácsy Albert és Nagy Zsolt és a fiatal tehetséges salgótarjáni énekes, Kubinyi Júlia, aki a „Felszállott a páva” verseny egyik győztese lett.

A zenekar 1983-ban nyerte el az egyik legrangosabb magyar díjat, a „Népművészet Ifjú Mestere” címet és kétszer kaptuk meg a „Kiváló Együttes” kitüntetést.
Nógrád megye önkormányzata a Madách Imre díjat adományozta részünkre, Salgótarján város önkormányzata a Pro Arte és a Pro Urbe címmel ismerte el tevékenységünket.
A zenekar sikeres pályafutását egy kislemez, egy nagylemez, két kazetta, tizenhárom CD lemez megjelenése bizonyítja.

 
"Dűvőlet - pillanatképek" - Palatkai
2014 03 30 TT 35 éves Düvő zenekar
A Dúvő "lesz ahogy vót..."
Csávási
Dűvő - "Hallod-e, te szegény juhászlegény..."
Dűvő: Vajdaszentiványi táncok
Dűvő Zenekar - Asztali nóta, cigány csárdás, szökő és Rákóczi mars (Szászcsávás)
Dűvő Zenekar - Cimbalommuzsika (Vajdaszentivány)
Dűvő Zenekar - Dunamenti Music | Carpathian Folk Festival (MN, USA)
Dűvő Zenekar - Édesapámnak, Zsolt
Dűvő Zenekar - Ej, de sokkal többet loptak nálamnál (Gömör)
Dűvő Zenekar - Hallja-é, hallja-é (Bodrogköz)
Dűvő Zenekar - Magyarországi román zene (Méhkerék, Elek)
Dűvő Zenekar - Music from Gyimes | Carpathian Folk Festival (MN, USA)
Dűvő Zenekar - Music from Kalotaszeg | Carpathian Folk Festival (MN, USA)
Dűvő Zenekar - Music from Szászcsávás | Carpathian Folk Festival (MN, USA)
Dűvő Zenekar - Sose búsúlj, úgyis késő (Szék)
Dűvő Zenekar - Székelyföldi cimbalommuzsika
Dűvő Zenekar - Tánczene (Magyarpalatka)
Dűvő Zeneker - „Azért, hogy a szitarosta kerek"
Dűvő a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek 9. Találkozóján -- 1. rész
Dűvő és Kubinyi Júlia a Fonóban - Nyitra környékéről
Dűvő zenekar - 01 Cigányoknak (Örkő, Szászcsávás)
Dűvő zenekar - 01 Katonakísérő (Szék)
Dűvő zenekar - 03 Nyitótánc (Ördöngösfüzes)
Dűvő zenekar - 05 Romános
Dűvő zenekar - 06 Kilenc öles a kazári magtár
Dűvő zenekar - 07 Roma őrület szaxofonon (Örkő)
Dűvő zenekar - 08 Apám nótái (Palóc)
Dűvő zenekar - 08 Kalotaszegi prímásoktól
Dűvő zenekar - 09 A mai Moldvából
Dűvő zenekar - Édes-kedves feleségem
Dűvő zenekar - Ej, de sokkal többet loptak nálamnál
Dűvő zenekar - István napi köszöntő (Szászcsávás)
Dűvő zenekar - Rimóci csárdás
Dűvő zenekar: Kalotaszegi forgatós és legényes
Dűvő zenekar: Kalotaszegi szapora
Egeresi
Mahala - Dűvő zenekar
Palatkai
Szécsényi Iglice Néptánc Együttes és a Düvő zenekar-2011.08.18..avi
Szováti
Zsarolyáni
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Dűvő zenekar - Rimóci csárdás



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Népzene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2015. augusztus 1. Nézettség: 228

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal