Papp István "Gázsa"zenekar

23 videó
Papp István 'Gázsa'
Erdélyben, Kolozsváron született 1959-ben. Már hét éves korában elkezdett hegedűn tanulni. 1978-ban végzett a kolozsvári Zene Líceumban.
Népzenész pályájának első állomása a Bodzafa együttes volt. A kolozsvári, dési, tordai táncházakban heti rendszerességgel muzsikáltak és számtalan koncertet adtak Románia különböző városaiban. 1977-ben egyik alapítója volt az erdélyi táncházmozgalomnak. Népzenei gyűjtések sokaságán vett részt, hogy a helyszíneken eltanult új dallamokkal folyamatosan bővíthesse repertoárját, és ezt a megszerzett tudást a táncházakban is kamatoztatta. A Bodzafa együttessel több bakelitlemezük jelent meg, köztük az igazi kuriózumnak számító Magyarózdi népzene, amely először mutatott be egy falu monográfiáját, balladákkal, táncrendekkel.

1982-től 1989-ig a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák (a mai Háromszék Együttes elődje) hivatásos népi együttes zenekarvezetője volt. Itt alapította meg a Kova zenekart, (ami a Stúdió Táncegyüttes állandó kisérőzenekaraként is működött), akinek tagjaival a székelyföldi táncházak állandó részvevője volt (Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszerdában, de főleg Kézdivásárhelyen muzsikáltak rendszeresen).

Budapesten az 1990-es évek elején a Malév Kamarás együttesben játszott world-musicot, majd 1992-től kezdve Kelemen László meghívására a Budapest Táncegyüttes prímása lett. Jelenleg is a Honvéd Együttes, Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának zenekarvezető prímása.

1993-ban megalapította harmadik saját zenekarát, a Gázsa Bandet. Az évek során az együttes bejárta a világot. Európán kívül például Japánban, Kínában, Tajvanon, Mexikóban, Indiában, Egyiptomban, Kanadában és többször az Egyesült Államokban is megfordultak. (Egy 2004-es amerikai koncertsorozat egyik állomásaként a washingtoni filharmonikusokkal is tartottak egy Bartók-Liszt-Brahms-műveket tartalmazó, és azok népzenei gyökereiről szóló koncertet).
A világ minden táján népszerűsíti a népi kultúrát és az autentikus népzenét. Munkájának sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy tavaly tizedszer kellett eleget tennie egy amerikai meghívásnak.

Zenei kvalitásait nem csak autentikus zenészként kamatoztatja. Szentgyörgyi éveiben állandó tagja volt a városi kamarazenekarnak, ahol a nagy klasszikusok mellett kortárs magyar és román műveket adtak elő. Régizene muzsikus volt a csíkszeredai Régizene Fesztiválokon a Barozda együttessel. Mellette a kolozsvári és szentgyörgyi színházak előadásaiban vállalt különféle zenész-színész megmérettetést. Évekig ment vele Budapesten az Új Színház Vérnász című darabja is. Szerepelt a Vagabond című Szomjas-filmben, egy indiai játékfilmben, valamint közreműködött az 1100 év Európa közepén című, 62 részes dokumentumfilm kísérőzenéjében is.

A hivatásos táncegyütteseknél betöltött szerepe révén sokféle népzenei dialektust sajátított el. Így kijelenthető, hogy kimagaslóan széles népzenei repertoárral rendelkezik, mely köszönhető továbbá hosszú táncházas múltjának és erdélyi gyökereinek is.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Szabó Dániel és a Gázsa zenekar: Kalotaszegi hajnali, legényes



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Népzene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: hétfő, 2015. augusztus 3. Nézettség: 292

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal