Naruto
354 videó - 2002
színes, magyarul beszélő, japán animációs sorozat, 30 perc
12 évvel ezelőtt egy kilenc farkú rókadémon(Kyuubi) tartotta rettegésben a Hidden Leaf falut (Konohagakure). A démon olyan erős volt, hogy egyetlen farkának egyetlen suhintásával hegyeket tudod eltüntetni vagy szökőárokat tudott előidézni. A szörny rengeteg ember mészárolt le, azonban a negyedik Hokagenak, saját életét feláldozva, sikerült elzárnia őt egy újszülött fiú testébe. Ez a fiú Uzumaki Naruto volt. Származása jelenleg még nem ismert. A negyedik Hokaget (Yondaime Hokage) hősként ünnepelték a Kyubi elzárásáért. Ő azt szerette volna, hogy Naruto is ebben a megtiszteltetésben nőjön fel mint a kilenc farkú "tárolója". Azonban a falú lakói magát a démont látták a fiúban, ezért féltek tőle és kiközösítették. Bár a harmadik Hokage megtiltotta a falu lakóinak, hogy beszéljenek arról, amit tudnak. Még a saját gyerekeiknek sem mondhatták el a 12 évvel ezelőtt történteket. Azonban szüleik Naruto felé tanusított viselkedésükből a gyerekek is elkezdtek ellenségesen viselkedni a fiúval. Naruto így barátok, család és elismerés nélkül nőtt fel. Nem erőltethette azt, hogy az emberek barátkozannak vele, így máskép kellett magát észrevetettni. Ezt csínytevésekkel próbálta elérni. Ez azonban megváltozott, amikor hivatalosan is nindzsa lett. Ezt a Többszörös Árnyék Klón technika (Multiple Shadow Clone Technique (Kage Bunshin no Jutsu)) alkalmazásával érte el, amikor megmentette mesterét Umuino Irukat az áruló nindzsa Mizuki karmaiből. Ez a kaland két dologra ébresztette rá Narutot, az egyik, hogy benne lakozik a kilenc farkú rókadémon, a másik pedig, hogy volt aki törödött vele (Iruka és a harmadik Hokage). Naruto nindzsává válása indítja el az események folyamát.
A Hebis barmok 6. rész_CÍME:Sasuke nélkül a városban
A Hebis barmok 7. rész_CÍME:Sasuke vs Deidara Accel World 01. rész Accel World 03. rész Accel World 04. rész Accel World 08. rész Accel World 09.rész Accel World 10. rész Accel World 12. rész Accel World 14. rész Accel World 15. rész Accel World 16.rész Accel World 17.rész Accel World 18.rész Accel World 19. rész Accel World 20. rész Accel World 21. rész Accel World 23.rész Accel World 24.rész Aquarion EVOL 22.rész - "Az Újjászületés Szárnyai" Egy akatsukis élete 24. rész_CÍME:Kakuzu = Sasuke Jormungand 07. rész Jormungand 07. rész - Afrikai Arany Pillangók 2. fázis Jormungand 08. rész KAKASHI HATAKE 4EVER Kuroko no Basuke 7. rész - "Valami Hihetetlent Fogunk Látni" Kuroko no Basuke 8. rész - "Most, hogy belegondolok" Kuroko no Basuke 9. rész - "A Győzelemért" NARUTO 1.RÉSZ (MAGYAR FELIRAT) NARUTO 2.RÉSZ (MAGYAR FELIRAT) NARUTO 4EVER NARUTO 94.RÉSZ [ Magyar szinkronnal ] NARUTO 98 RÉSZB MAGYARSZINKRON NARUTO 99 RÉSZ MAGYARSZINKRON NARUTO 100 RÉSZ A Tanár és A Diákja Közötti Elszakithatatlan Kötelék [ MAGYAR SZINKRON] NARUTO 101.RÉSZ MAGYARSZINKRONAL NARUTO 120.RÉSZ CIME:Vonyits és üvölts a tökéletes vadászkopó MAGYARSZINKRON NARUTO 121.RÉSZ CIME:Mindenki a Maga harcát Vívja MAGYARSZINKRON NARUTOBOL(ROCK LEE) NARUTO CSALÁDOK NARUTO HARCI JELENETEK NARUTO SHIPPUUDEN 135-136.RÉSZ magyar felirattal SPECIAL NARUTO SHIPPUUDEN 138.RÉSZ MAGYARFELIRAT CIM:A VÉG (TELJES VERZIÓ) NARUTO SHIPPUUDEN 173.RÉSZ [MAGYARFELIRAT] CIME - Pein születése NARUTO SHIPPUUDEN 181.RÉSZ# Cime:Naruto bosszú leckéje [MAGYARFELIRAT] NARUTO VIDI NARUTO VIDI NARUTO VIDI 2 KEDVENC RÉSZEIM Naruto - It`s the Snow Princess` Ninja Art Book! Naruto Movie 1 PART-3 (VÉGE) Naruto - Konoha Sport Fesztivál [Különkiadás] Naruto - The Konoha Sports Festival, Naruto 5.rész/szinkronosan_CÍME:Megbukunk? Kakasi végső döntése_[1.ÉVAD,SZEBB GRAFIKÁVAL] Naruto 6.rész/szinkronosan_CÍME:Az első küldetés! Irány a Hullámok Földje!_[1.ÉVAD,SZEBB GRAFIKÁVAL] Naruto 95.rész [ Magyar szinkronnal ] Naruto 96.rész Patthelyzet! A Sannin Leszámolás [ Magyar szinkronnal ] Naruto 97 Naruto Kalandja A Fürdöben [ Magyar szinkronnal ] Naruto 102.rész MagyarszinkronnaL Naruto 103.rész MagyarszinkronnaL Naruto 105.rész Cime:Egy ugrás a cél! Ellenfelünk a villámisten kardja! (MAGYARSZINKRON) Naruto 106.rész Cime:A Verseny Vége! A Sorsforditó Végső Sprint! (MAGYARSZINKRON) Naruto 107.rész Cime:Az Első ütközet Naruto és Sasuke között! (MAGYARSZINKRON) Naruto 108.rész Cime:A Megkeseredett páros megtört köteléke! (MAGYARSZINKRON) Naruto 109.rész Cime:A Hang meghívása (MAGYARSZINKRON) Naruto 110.rész Cime:Felkészülni A Sasuke mentő csapat (MAGYARSZINKRON) Naruto 111.rész Cime:Hang kontra Avatar Második Fekvonás (MAGYARSZINKRON) Naruto 112.rész Cime:Lázadás a csapatban igy bomlik meg az egység (MAGYARSZINKRON) Naruto 113.rész cime Teljes gázzal! A hústornyok csatája! MAGYARSZINKRONNAL Naruto 114.rész cime Viszlát, öreg haver! Én mindig hiszek benned! MAGYARSZINKRONNAL Naruto 115.rész Cime Én és a szemem vagyunk az ellenfeled! (magyar szinkron) Naruto 116 .rész cime: A mindent látó szem egyetlen vakpontja! (magyar szinkron) Naruto 117 .rész cime: A Vereség Nem lehetőség ! (magyar szinkron) Naruto 118 .rész Cime: A KÉSÖN VISSZA RABOLT KOPORSÓ (magyar szinkron) Naruto 119.rész Az új ellenfél felborítja a tervet! magyar szinkron Naruto 122.rész cime: Igaz vagy hamis? Shikamaru a ravasz stratéga visszavág! MAGYAR SZINKRON Naruto 123.rész cime:Támad Avar Szépséges Szörnyetege MAGYAR SZINKRON Naruto 124.rész cime:A Részeg Szörnyeteg a Piától Erős és Verhetetlen! MAGYAR SZINKRON Naruto 125.rész cime:Avar rejtett szövetségesei A sivatagi testvérek MAGYAR SZINKRON Naruto 126.rész cime:Gaara és Kimimaru Leszámolása MAGYAR SZINKRON Naruto 127.rész cime: A bosszúcsapás! A saspáfrány tánc! MAGYAR SZINKRONNAL Naruto 128.rész cime Aki nem ért a szóból! Magyar Szinkronnal Naruto 129.rész cime A szakadék a két fivér között magyar szinkron Naruto 130.rész cime Apa és fia! A széthasadt címer! magyar szinkron Naruto 131.rész cime:Mangekyo Sharingan titka magyar szinkron Naruto 132.rész cime:A barátomért magyar szinkron Naruto 133.rész cime: Egy barát könyörgése MAGYAR SZINKRON Naruto 134.rész cime: A könnyek vége MAGYAR SZINKRON Naruto 135.rész cime: A betarthatatlan ígéret MAGYAR SZINKRONNAL Naruto 136.rész cime: Beszivárgás vagy becserkészés? Egy újabb "S" osztályú küldetés! MAGYAR SZINKRON Naruto 137.rész cime: A zsiványok városa! A fuuma-klan árnyéka! magyar szinkron Naruto 138.rész cime Színtiszta árulás! A múló könyörgés! MAGYAR SZINKRON Naruto 139.Rész Cime: Rémek a mélyben! Orochimaru fészke! (MAGYAR SZINKRON) Naruto 140.Rész Cime: Kabuto csapdája! Két szívdobbanás között! (MAGYAR SZINKRON) Naruto 141.rész/Magyar Felirattal Naruto 141.rész cime: Sakura akaratereje MAGYAR SZINKRONNAL Naruto 142.rész cime: A három szökött rab (MAGYAR SZINKRON) Naruto 143.rész Futás Tonton! Most a te orrodra hagyatkozunk! MAGYAR SZINKRON Naruto 144.rész A háromfős csapat! Két ember és egy zsebkutyuli! MAGYAR SZINKRON Naruto 145.rész Cime: Eggyel feljebb! Az új Ino-Shika-Chou formáció! MAGYAR SZINKRON Naruto 146 .rész cime: A maradék becsvágy! Orochimaru árnyéka! magyar szinkron Naruto 147.rész cime: A végzet akarta így! Nem tudtok legyőzni! magyar szinkron Naruto 148.rész cime: Indul a bogárvadászat! Meg kell találnunk a bikouchuut! magyar szinkron Naruto 149 .rész cime Ilyen rovar, olyan rovar, ki a fene látja köztük a különbséget? MAGYAR SZINKRON Naruto 150.rész cime: Bazinagy bunyó a bűvös bogárért... Átvert, vagy átverő, nem mindegy! MAGYAR SZINKRON Naruto 151 .rész cime: A Byakugan lángjai! Én ezt az utat választottam! MAGYAR SZINKRONNAL Naruto 152 .rész cime Sohase temesd előre az élőket! magyar szinkron Naruto 153.rész cime: A szeretet acélos öklének leckéje magyar szinkron Naruto 154.rész cime: A Byakugan természetes ellensége magyar szinkron Naruto 155.rész cime: A vihar előtti csend magyar szinkronnal Naruto 156.rész cime: Raiga visszavág! magyar szinkronnal Naruto 157.r4ész cime Feküdj! Ömlik az életadó curry! magyar szinkron Naruto 158.rész cime: Mindenki kövesen engem! A nagy túlélő próba! magyar szinkron Naruto 159.rész Cime Elenség vagy barát? A sivatag fejvadásza! Magyar szinkron Naruto 160.rész Cime: Elfogni vagy elfogva lenni? Az okké templomi végjátszma! magyar szinkron Naruto 161.rész cime: Isten hozott látogató! Egy szörnyeteg? Vadállat? Valami? magyar szinkronal Naruto 162 rész cime Az elátkozott fehér harcos magyar szinkron Naruto 163.rész cime:a cselszövő az igazság reménye magyar szinkron Naruto 164.rész cime:A Túl későn érkező segitség magyar szinkron Naruto 165.rész cime Naruto halála magyar szinkronnal Naruto 167.rész Cime: Saggi felett elszáll az Idő MAGYAR SZINKRONNAL Naruto 168.rész cime: Forrósodó lábas! Keverd nyújtsd es forrald! magyar szinkronnal Naruto 169.rész cime Emlékek az elveszet oldal magyar szinkron Naruto 170.rész cime Csapás a bezárt ajtó! magyar szinkronnal Naruto 171.rész cime:Behatolás a megtervezet csapda magyar szinkron Naruto 171.rész cime:Behatolás a megtervezet csapda magyar szinkron Naruto 172.rész cime:Bánat a meghasadt sziv magyar szinkron Naruto 172.rész cime:Bánat a meghasadt sziv magyar szinkron Naruto 173.rész cime:Vizí ütközet a szabadfjára engedett stilusmagyar szinkron Naruto 174.rész cime:Ez nem lehet! Nindzsa stílus: Celeb Pénzeszsák Jutsu! magyar szinkron Naruto 175.rész cime: Itt áss, Kutyus! Az elásott Kincs Nyomában! magyar szinkronnal Naruto 176.rész cime Fuss, kerülj cikkcakkba! Üldözd a hasonmásokat !magyar szinkronnal Naruto 177.rész cime Óh kérem postás úr magyar szinkronnal Naruto 178.rész cime:Találkozás! Egy csillag nevű fiú magyar szinkronnal Naruto 179.rész cime: Nyári csillag! Az emlékek altatódala! magyar szinkronnal Naruto 180. rész cime: A titok! A tökéletes páva ára! magyar szinkron Naruto 181.rész cime: Hosikage! Az eltemetett igazság magyar szinkron Naruto 182.rész cime Találkozás! Az elveszett idő magyar szinkronnal Naruto 183.rész cime A fényesebben ragyogó csillag magyar szinkronnal Naruto 184.rész cime Inuzuka Kiba fárasztó napja magyar szinkronnal Naruto 185.rész cime az Avarrejteki legenda Az omba létezik magyar szinkronnal Naruto 186.rész cime :A nevető Shino magyar szinkronnal Naruto 187.rész cime: Az avarrejteki költöztető brigád magyar szinkron Naruto 188 .rész cime A célpontok a kereskedők! magyar szinkron Naruto 189.rész címe Kifogyhatatlan fegyverek tárháza! magyar szinkron Naruto 190.rész cime: A mágnes mester gyengepontja! magyar szinkron Naruto 191.rész cime Halálos ítélet! Felhős idő várható itt-ott napsütéssel! magyar szinkronnal Naruto 192.rész cime Digi-dagi daganat! Ino kikészül! magyar szinkronnal Naruto 193.rész cime Kihívás, most vagy soha! Fiatalság, bolondság! magyar szinkron Naruto 194,rész cime Az elátkozott kísértetkastély magyar szinkronnal Naruto 195.rész cime A legnagyobb rivális magyar szinkronnal Naruto 196.rész cime A makacsság átka! Tanítvány a mester ellen! magyar szinkronnal Naruto 197.rész cime:Krízis! A titkos gyülekező! magyar szinkronnal Naruto 198.rész cime : Még az Anbu is feladja! Naruto emlékei! magyar szinkronnal Naruto 199.rész cime Az elhibázott célpont MAGYAR SZINKRON Naruto 200.rész cime: A nagy segítség! Pont jókor jöttél! MAGYAR SZINKRONNAL Naruto 201.rész cime: A csapdák csapdája! Visszaszámlálás indul! MAGYAR SZINKRON Naruto 202.rész cime: Az öt legjobb nindzsa harc! MAGYAR SZINKRON Naruto 203.rész cime: Kurenai döntése! A nyolcas csapat magára marad! MAGYAR SZINKRONNAL Naruto 204.rész címe: A célpont Yakumo! Az elzárt erő! MAGYAR SZINKRON Naruto 205.rész cime:Kurenai küldetése! A harmadiknak tett ígéret! MAGYAR SZINKRON Naruto 206.rész Látomás vagy valóság? Az érzékek ura! Naruto 207.rész cime: A felszínre tört technika! MAGYAR SZINKRONNAL Naruto 208.rész cime:A felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincs! magyar szinkron Naruto 209.rész cime: Az ellenség a nindzsák legalja! MAGYAR SZINKRON Naruto 210.rész cime: A vadító vadon! MAGYAR SZINKRON Naruto 211.rész cime: A lángok emlékei magyar szinkron Naruto 212.rész cime Mindenki a maga útján magyar szinkron Naruto 213.rész cime: Az elveszett emlékek magyar szinkron Naruto 214.rész cime Vissza a valóságba! magyar szinkronnal Naruto 215.rész cime Múlt ami bár ne is létezbe magyar szinkronnal Naruto 216.rész cime:A Célba vett shukaku magyar szinkronnal Naruto 217.rész cime: Homokrejtek és Avarrejtek szövetsége magyar szinkronnal Naruto 218.részcíme: Engedetlen homok! Ellentámadás magyar szinkronnal Naruto 219.rész cime A Titkos fegyver újjászületése magyar szinkronnal Naruto 220.rész cime A Leszámolás magyar szinkronnal Naruto Harcok 2. Naruto Kedvenceim Naruto Kedvenceim .2 Naruto Movie 1-Naruto - It`s the Snow Princess` Ninja Art Book-PART-1 MAGYARFELIRAT Naruto Movie 1-Naruto - It`s the Snow Princess` Ninja Art Book-PART-2 MAGYARFELIRAT Naruto Movie 2 PART-1 magyarfelirat Naruto Movie 2 PART-2 magyarfelirat 大激突!幻の地底遺跡だってばよ Naruto Movie 2 PART-3 magyarfelirat 大激突!幻の地底遺跡だってばよ Naruto Movie 2 PART-4 magyarfelirat 大激突!幻の地底遺跡だってばよ (VÉGE) Naruto Movie 3: Large Interest Stirred Up! Cresent Moon Island`s Part-1 magyarfelirat Naruto Movie 3: Large Interest Stirred Up! Cresent Moon Island`s Part-2 magyarfelirat Naruto Movie 3: Large Interest Stirred Up! Cresent Moon Island`s Part-3 magyarfelirat (VÉGE) Naruto OVA 1 ( Feliratos) Naruto OVA 2 ( Feliratos) Naruto Shippuden 3.rész Magyarfelirat Naruto Shippuden 4.rész Magyarfelirat Naruto Shippuden 5.rész Magyarfelirat Naruto Shippuden 6-7.rész PART-2 magyarfelirat Naruto Shippuden 130.rész Magyarfelirat Naruto Shippuden 137.rész Magyarfelirat Cime:Amaterasu Naruto Shippuden 139.rész Magyarfelirat CIM:TOBI REJTÉLYE Naruto Shippuden 144.rész Magyarfelirat CIM: A Vándor Naruto Shippuden Movie 1 Part-1 Magyarfelirat Naruto Shippuuden #163.Rész CIME:Kirobbanás! Sennin mód! [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #164.Rész [MAGYARFELIRAT] CIM:Válság! Elmúlik a Remete-forma! Naruto Shippuuden #165.rész CIME: A Kilencfarkú elfogása teljesítve! [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #167.rész CIME-Chibaku Tensei Naruto Shippuuden #168. rész Cime :A 4.Hokage [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #170.rész cime:A Nagy kaland! A Negyedik Hokage Örökségének Keresése Naruto Shippuuden #171.rész cime:A Nagy kaland! A Negyedik Hokage Örökségének Keresése Naruto Shippuuden #172.rész - Találkozó [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #174.rész -Cime Uzumaki Naruto története [MAGYAR FELIRAT] Naruto Shippuuden #175.rész -Cime: Konoha hőse [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #177.rész - Iruka próbái [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden # 178. rész -Cime Iruka eltökéltsége [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #179.rész Cime: Iruka Gaiden filler-arc vége [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #180.rész - cime: Inari, és a próbára tett bátorság [Magyarfelirat] Naruto Shippuuden # 182 .rész cime :Gaara Kazekage visszatér [magyarfelirat] Naruto Shippuuden #183.rész Cime:Kitörés! [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #184.rész cime:Tenten csapata elindul [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #185. rész # Cime: A senki földje Naruto Shippuuden #186.rész cime: # Ah, a fiatalság gyógyító pirulája [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden #189.rész cime:# Sasuke enciklopédiája (Magyarfelirat) Naruto Shippuuden #190.rész cime:Naruto és az öreg katona Naruto Shippuuden #191.rész Naruto Shippuuden #193 .rész cime:Az ember, aki kétszer halt meg MAGYARFELIRATTAL Naruto Shippuuden #194.rész A legrosszabb hármas verseny (MagyarFeliratos) Naruto Shippuuden #195.rész cime:Konoha története | Szövetség a 10-es csapattal (magyar felirattal) Naruto Shippuuden # 196.rész cime:# Sötétségbe rohanás (magyar felirattal) Naruto Shippuuden #199 .rész cime:Az Öt Kage gyűlése (Feliratos) Naruto Shippuuden #204.rész cime:Sasuke ninja útja [MAGYAR FELIRAT] Naruto Shippuuden #208.Rész Cime:Barátként (MAGYAR FELIRATOS) Naruto Shippuuden #210 .rész cime: A tiltott szem-jutsu MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden #210 .rész cime: A tiltott szem-jutsu MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden # 211.rész cime:Shimura Danzou MAGYAR FELIRATOS Naruto Shippuuden # 211.rész cime:Shimura Danzou MAGYAR FELIRATOS Naruto Shippuuden #212 .rész cime:Sakura feloldása MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden # 212.rész cime:Sakura feloldása MAGYAR FELIRATOS Naruto Shippuuden # 213.rész MAGYAR FELIRATOS Naruto Shippuuden # 214.rész cime: A Teher MAGYAR FELIRATOS Naruto Shippuuden #215.rész cime:Az elkerülhetetlen végzet MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden #215.rész cime:Az elkerülhetetlen végzet MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden # 216.rész cime:Első rangú shinobi MAGYAR FELIRATOS Naruto Shippuuden # 219 .rész Cime:Hatake Kakashi a Hokage MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden # 219 .rész Cime:Hatake Kakashi a Hokage MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden #220 .rész cime A Nagy Varangy jóslata magyar felirat Naruto Shippuuden - 197-198. rész # Special: Kage-gyűlés-arc ~ A 6. Hokage Danzou MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden - Konoha ostroma 1.rész Naruto Shippuuden - Konoha ostroma 2.rész Naruto Shippuuden.216.rész cime:Első rangú shinobi MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden. ~ 197-198. rész # Special: Kage-gyűlés-arc ~ A 6. Hokage Danzou MAGYARFELIRAT Naruto Shippuuden 001-002.rész part-1MAGYARFELIRATTAL Naruto Shippuuden 001-002.rész part-2 MAGYARFELIRATTAL NarutoShippuuden 125.Rész magyarfelirat NarutoShippuuden 126.Rész magyarfelirat NarutoShippuuden 127.Rész magyarfelirat NarutoShippuuden 128.Rész magyarfelirat NarutoShippuuden 129.Rész magyarfelirat NarutoShippuuden 131.Rész magyarfelirat NarutoShippuuden 132.Rész magyarfelirat NarutoShippuuden 133.Rész magyarfelirat NarutoShippuuden 134.Rész magyarfelirat Naruto Shippuuden 135-136.rész magyarfelirattal SPECIAL Naruto Shippuuden 140.rész Naruto Shippuuden 141. rész - Igazság Magyarfelirat Naruto Shippuuden 142.rész - Magyarfelirat Cim :Harc a viharfelhő szurdoknál Naruto Shippuuden 143. rész - Sasuke a Nyolcfarkú ellen Naruto Shippuuden 145. rész - A Tiltott Jutsu Örököse Naruto Shippuuden 146. rész - Az Örökös megérzése Naruto Shippuuden 147. rész - A csaló ninja múltja Naruto Shippuuden 148.rész: A sötétség örököse! Naruto Shippuuden 149. rész - Búcsúzás Magyarfelirat Naruto Shippuuden 150:Rész A Tiltott Technika feloldása Naruto Shippuuden 151. rész - Mester és tanonc (Feliratal) Naruto Shippuuden 152.Rész Komor hírek! Naruto Shippuuden 153.Rész A mester árnyékát követve! Naruto Shippuuden 154.rész Kódfejtés! (magyarfelirat) Naruto Shippuuden 155.rész Az első kihívás! (MAGYARFELIRAT) Naruto Shippuuden 156.rész Magyarfelirat Naruto Shippuuden 157.rész Konoha ostroma! Naruto Shippuuden 158. rész # A hithez való erő Naruto Shippuuden 159.rész # Kakashi vs. Pein [ MAGYARFELIRAT ] Naruto Shippuuden 160.rész Cime:Pain rejtélye! [ MAGYARFELIRAT ] Naruto Shippuuden 161.rész Naruto Shippuuden 161.rész Naruto Shippuuden 162.RÉSZ [Magyarfelirat] CIME:Fájdalmat a Világnak! Naruto Shippuuden 164.rész MAGYARFELIRAT CIM:Válság! Elmúlik a Remete-forma! Naruto Shippuuden 166. rész (Magyar Felirat) CIME: Vallomás NE LINKELD BE A VIDEOIMAT KIRUHOSINO ME Naruto Shippuuden 169.rész A Két Tanítvány [MAGYARFELIRAT] Naruto Shippuuden 176.rész Cime: Iruka, a tanársegéd [MAGYARFELIRAT] NarutoShippuuden 187.rész cime: A bátor tanár és a ninja diák meséje 1-2 NarutoShippuuden 188.rész A bátor tanár és a ninja diák meséje 1-2 (MAGYARFELIRAT) Naruto Shippuuden 192. rész Cime: Neji krónikái (magyarfelirattal) Naruto Shippuuden 200.rész Cime:Naruto közbeszól MAGYARFELIRATOS Naruto Shippuuden 201.rész (Feliratos) Naruto Shippuuden 205. rész # cime: Háborús nyilatkozat (MAGYARFELIRAT) Naruto Shippuuden 207 .rész Cime:Bijuu vs Bijuu (MAGYAR FELIRATTAL) Naruto Shippuuden 209 .rész Cime:Danzou jobb karja MAGYAR FELIRATTAL Naruto Shippuuden 217.rész cime:A besurranó MAGYAR FELIRATTAL Naruto Shippuuden 218.rész cime : # Mozgolódó Nemzetek MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden 218.rész cime : # Mozgolódó Nemzetek MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden 220.rész/Magyar Felirattal_CÍME:A Nagy Varangy jóslata Naruto Shippuuden 221.rész/Magyar Felirattal Naruto Shippuuden 221.rész magyar felirat Naruto Shippuuden 222.rész/Magyar Felirattal Naruto Shippuuden 222.rész magyar felirat Naruto Shippuuden 223.rész cime :A fiú és az Óceán magyar felirattal Naruto Shippuuden 224.rész Naruto Shippuuden 225 .rész Naruto Shippuuden 226.rész cime: Csatahajó sziget magyar felirattal Naruto Shippuuden 235.rész: Nadeshiko Falu Kunoichije (Magyar Felirat) Naruto Shippuuden 236.rész: Barátok, kikre számíthatsz (Magyar Felirat) Naruto Shippuuden 237.rész: Oh, az én hősöm Tsunade-sama! [Magyar Felirat] Naruto Shippuuden 238.rész: Sai szabadnapja [Magyar Felirat] Naruto Shippuuden 239.rész: A Legendás Ino-Shika-Cho [Magyar Felirat] Naruto Shippuuden 240.rész: Kiba elhatározása [Magyar Felirat] Naruto Shippuuden 254.rész: A szupertitkos S-rangú küldetés (Magyar Felirat) Naruto Shippuuden 255.rész: A művész visszatér (Magyar Felirat) Naruto Shippuuden Harmadik Mozifilm Cime - A Tűz Akaratának Örökösei! Part-1 "Magyarfelirat" Naruto Shippuuden Harmadik Mozifilm Cime - A Tűz Akaratának Örökösei! Part-2 "Magyarfelirat" Naruto Shippuuden Harmadik Mozifilm Cime - A Tűz Akaratának Örökösei! Part-3 "Magyarfelirat" Naruto Shippuuden Harmadik Mozifilm Cime - A Tűz Akaratának Örökösei! Part-4 "Magyarfelirat" Naruto Shippuuden Movie 1 Part-2 magyarfelirat Naruto Shippuuden Movie 1 Part-3 magyarfelirat Naruto Shippuuden Movie 1 Part-4 magyarfelirat(VÉGE) NarutoShippuuden Movie 2 Part-1 MAGYARFELIRATTAL NarutoShippuuden Movie 2 Part-2 MAGYARFELIRAT NarutoShippuuden Movie 2 Part-3 MAGYARFELIRAT (VÉGE) Naruto Shippuuden Movie 4 - special - Magyar Felirattal Naruto Shippuuden Mozi 4 - Cime :Az Elveszett Torony magyar feliratos Naruto Shippuuden Mozi 4 - Cime :Az Elveszett Torony magyar feliratos Naruto Shippuuden Mozi 4 - Cime :Az Elveszett Torony magyar feliratos PART-1 Naruto Shippuuden Mozi 4 - Cime :Az Elveszett Torony magyar feliratos PART-2 Naruto Shippuuden ~ 197-198. rész # Special: Kage-gyűlés-arc ~ A 6. Hokage Danzou MAGYARFELIRAT Naruto Shippuuden ~ 197-198. rész # Special: Kage-gyűlés-arc ~ A 6. Hokage Danzou MAGYARFELIRAT Naruto Shippuuden ~ 202.rész cime:Villámok harca!! MAGYARFELIRAT Naruto Shippuuden ~ 203. rész # Sasuke ninja útja MAGYAR FELIRAT Naruto Shippuuden ~ 206. rész # cime: Sakura érzése MAGYAR FELIRAT Naruto Shipuuden 6-7.rész part-1 Naruto és a többiek (kis gyerekként) Naruto opening Nejí Kakashi és Naruto One Piece 549.rész - "A felnyílt seb! Luffy vs. Jinbe!" One Piece 550.rész - "Szerencsétlenség történt Hodival! A paktum valódi ereje!" One Piece 551.rész - "A csata elkezdődik! A Gyonkord-tér!" Queen's Blade: Beautiful Warriors 02. rész SASUKE A CUKI FIÚ SASUKE A CUKI^^ SASUKE ÉS SAKURA SZERELME 1. SASUKE ÉS SAKURA SZERELME 2. SASUKE FOREVER Sakurachan Sasori és Naruto Harcai School Rumble 1.rész Tsuritama 06. rész Zetman 08. rész Zetman 09. rész Zetman 10. rész dragon ball gt special goku öröksége magyar szinkron naruto 11.rész animax sasuke&sakura Videók
Videó ListákMagyar videók
Nemzetközi videók
|
Naruto 134.rész cime: A könnyek vége MAGYAR SZINKRONEz a videó a Film & Animation (Animációk) nemzetközi kategóriába van besorolva. Videó megjegyzések
|
![]() |
Tartalom | Weboldal | Partnerek | Személyes |
---|---|---|---|---|
Kapcsolat | Állampolgárság | Fejlesztőt keresünk | Itt-ott baráti közösség | Bejelentkezés |
Segítség | Magyar filmek | Hibajelentés | Sapientia Hungariae Alapítvány | Regisztráció |
Szerződési feltételek | Magyar történelem | Fejlesztések blogja | Magyar Táltos honlap | Lakóhely beállítása |
Adatvédelmi nyilatkozat | Szerkesztők | Béta-tesztelés | ||
Alapítvány | Rádió |