Székelykapu - Átjáró a tündérkertbe

Székelykapu - Átjáró a tündérkertbe

2 videó
Székelykapuk – szinte nincsen magyar, akinek a pillantását még nem vonta magára e faragott emlékművek egyik-másik a Kárpát medencében vagy akár a világ más tájaira elcsángált példánya. Ám aki már járt ott, ahol e díszes kapuk gyökereiket mélyen a földbe eresztették, azoknak nem csupán a szeme gyönyörködik a látványban, hanem a szívét is átjárja valami megmagyarázhatatlan simogató édes érzés. És a kapu megnyílik…
A házak előtt ott pompálkodnak a hagyományos a galambbúgos cserfakapuk, amelyek rendszerint igen szép faragványokkal, metszvényekkel és növénydíszlettel vannak ékesítve élénk, kirívó színekkel kiemelve. Ezeknek a kapuknak rendszerint két köríves nyílata van: a nagykapu, melyen szekérrel járnak, és a gyalog vagy kiskapu. A díszítés mellett soha nem maradt el az a felírat, amely a csináltatók nevét és az évszámot mutatja. Nem ritka a 150-200 éves sőt a régebbi ív kapu Székelyföldön, amelyek inkább ékítményből nem pedig szükségből állnak a porták előtt.
A székelység mulandó anyagból készült jelképe töretlenül dacol az idővel, és ma is pontosan azt az arcát mutatja, amit évszázadokkal ezelőtt.
„Székelykaput láncfűrésszel nem lehet ácsolni, mert ahhoz kéz, erő, véső, hit és öröm kell. Mindig szebbre kell törekedni, de soha se térhet el a hagyományos faragási technikájától. Idegen jelkép nem kerülhet rá, mert az a jelkép meg se állna azon a kapun, biztos leszökne róla.” – jegyezte meg Haszmann Pál, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum igazgatója.
Molnár V. József, néplélekrajz kutató szerint nagyon beszédesek a kapuk, de mindenképpen a Napnak a jelképe rajta kell lennie.
A székelységnek az épített örökségében a legdrágább jelképe a székely kapu, amely egy intézmény, sok mindenről beszél és sok mindenre int. Minden jelkép jelentést hordoz.

Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes szerint a székely kapuállítással a legények régen bebizonyították szívük választottjának, hogy alkalmasak sok mindenre, hogy érdemes velük foglalkozni, hogy van bennük életerő és lendület. Ezt kellene a mai fiatalság is gyakorolja, egy szép ház vagy egy kapu felhúzásával bizonyítson a szíve választottjának.

És, hogy meddig fog létezni Székelyföldön a székely kapu?
„Mindaddig, amíg új áldást hoz a pünkösdi nap, mindaddig amíg őriznek az őrzök és építenek az építők, amíg a világban szétszóródott magyarok magukkal visznek valamit e Tündérkertből addig új kéz vési az új fába az ősi mércét addig áll a székelyek kapuja..."

HAGYATÉK : SZÉKELYKAPU - ÁTJÁRÓ A TÜNDÉRKERTBE / HD /
Székelykapu állítás Farkaslakán

 
   

HAGYATÉK : SZÉKELYKAPU - ÁTJÁRÓ A TÜNDÉRKERTBE / HD /



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2012. szeptember 19. Nézettség: 1,089