Debrecen elfeledett bölcsessége 1956

Debrecen elfeledett bölcsessége 1956

1 videó - 2006
A város, ahol először "győzött 56",
1956. október 23-án Debrecenben vonultak legelőször az utcára a fiatalok,
itt lőttek először a békés tüntetőkre, s ez a nagy történelmi múltra
visszatekintő közösség volt képes arra, hogy valamennyi kommunistát kiszavazza a város forradalmi bizottmányából.
Akik a Debrecen elfeledett bölcsessége című filmben nyilatkoznak,
Pampert Viktor, Kozák József, Osvai Károly, Jakab Judit, Gazdag Ibolya…,
személyes emlékeik felidézésével voltaképpen megerősítik eddigi ismereteinket. Megerősítik és árnyalják.
A film létrejöttét szorgalmazó Pampert Viktor és az egykori súlylökő bajnok, Kozák József szavaiból ugyanis az is kiviláglik, milyen hatékonyan támogatták
az egyetemi ifjúság szervezkedéseit a munkásfiatalok. Például a golyóscsapágy-gyár ifjú munkásai, akik nem csak a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság első titkárának, Komócsin Zoltánnak a kétkulacsosságán láttak
át (Komócsin ugyanis, annak érdekében, hogy a város forradalmi
bizottmányába elvtársaival együtt beférkőzhessen, eleinte a megmozdulások hívének adta ki magát), de a tűzparancsot vezénylő kommunistákkal szembeni, egyetlen „fegyver”, az általános sztrájk megszervezésében is
oroszlánrészt vállaltak.
Ezek a józan gondolkodású, edzett fiúk sorsdöntő helyzetekben olykor bizony előrelátóbbaknak és bátrabbaknak bizonyultak, mint az elvek magasában szárnyaló, átszellemült kortársaik – erre is rávilágít a dokumentumfilm,
amelynek mind a mai napig nem akadt forgalmazója a műsorínséges hazai
médiában. Tragédiájuk csak egy volt – ezt a vége felirat után a látottak-hallottak fölött eltűnődő néző mondja ki, nem a filmben nyilatkozók – hogy nem állt mellettük, fölöttük egy Hunyadi, egy Kapisztrán, aki kellő taktikai
leleménnyel győzelemre vezethette volna azt a lelkes, bátor és bölcs sereget,
amelyik 1956 októberét felszikráztatta. Nekik, szegényeknek nem egy sziklajellemű, nem is egy szent Jánost rendelt a sors, csak egy sunyit, egy árulót. Egy Kádárt. Aki aztán hosszú regnálása során minden módon
igyekezett gondoskodni róla, hogy 1956 örököseiből kivesszen minden bölcsesség, bátorság, hazafias lelkesedés.

Rendező: Fuszenecker Ferenc, Pamper Viktor

Debrecen elfeledett bölcsessége 1956 Teljes film

 
   

Debrecen elfeledett bölcsessége 1956 Teljes film



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2012. október 27. Nézettség: 1,232

Tetszik