Magyarok a világ tetején

Magyarok a világ tetején

2 videó
Erőss Zsolt hazánk legismertebb hegymászója 1990-től, ekkor nyílt lehetősége élete első expedíciós mászására az Elbrusz 5642 méteres Nyugati csúcsára. Ezen a próbatételen derült ki számára, hogy minden „adott” a folytatáshoz: magasságtűrés, könnyű akklimatizálódás. Innen egyenes út vezetett a többi, sorban, egyedül vagy expedícióban meghódított csúcsra. A Negyedik Dimenzió magazin szeptemberi műsorának vendége volt Erőss Zsolt, aki bevezette a nézőket a hegycsúcsok meghódításának rejtelmeibe, fantasztikus történetekkel és csodálatos képsorokkal varázsolva a tévénézők elé a hegycsúcsok veszélyes és misztikusan gyönyörű világát.
Erőss Zsolt az első magyar állampolgár, aki feljutott a Mount Everest csúcsára, amiért 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Az iKaland fogantatása óta jelen van a csapatban, hegymászótúráink szakmai vezetője, felügyelője. Alpesi hegymászótúrákat és Kilimandzsáró csúcsmászást vezet. Expedícióin, túráin sokat filmezik és fotózik, rendszeresen tart előadásokat. 2010-ben egy lavinabaleset következtében jobb lábát térd alatt amputálni kellett. Sikeres rehabilitációt követően 2011-ben jutott fel a Lhotse (8516m) csúcsára, így 9 nyolcezres csúcs van a háta mögött.

Erőss Zsolt riport és részletek a Hópárduc Talpra Áll filmből
Negyedik Dimenzió - Magyarok a világ tetején

 
   

Erőss Zsolt riport és részletek a Hópárduc Talpra Áll filmből



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2012. november 6. Nézettség: 846

Tetszik