Szegedi Barantások

Szegedi Barantások

1 videó
A legnagyobb viharban is, amit már a nemzetünk megélt, mindig akadt egy pici, olykor már hajszálnyi réteg, akik eme gazdag kultúránkat őrizték és igyekeztek a bizonytalan utókornak továbbadni, a legnagyobb hittel mégis.
Igyekszünk követni, olykor loholva a nyugati társadalmak által mutatott kulturális irányvonalat, hogy ránk is felfigyeljen valaki, hogy mi is értékesek legyünk. Sokszor nem értem, miért nem vesszük észre, hogy a mi kultúránk gazdagsága, nagysága százszor figyelemre méltóbb, mint az anyagias nyugaté. A miénk a munka becsületére, a szeretetre, a szépségre, az igazságos küzdelem szellemére épül. Ezen erényeket igyekeznek megőrizni napjainkban a barantások is. Egy kis csoportjukkal volt szerencsém találkozni Szegeden, és bepillantást nyerni az ő világukba.

2010. szeptemberében kezdődtek meg ismét Szegeden a baranta edzések egy kicsi, ám annál lelkesebb csapattal a Kiskun Hagyományőrző Sportegyesület keretein belül. Szerencsére az SZTE Sportközpont támogatja az egyetemi kezdeményezésű sportokat, így könnyedén teremhez tudtunk jutni.

Az edzések heti két alkalommal voltak megtartva teremben, majd tavasztól, a jobb idő beálltával heti 2 edzés még az újszegedi parkban is volt.
Idén nyáron egy álmom valósult meg, mikor Szabó József, az egyetemi a sportközpont igazgatója, semmi kivetnivalóját nem látta annak, hogy a barantát fel lehessen venni testneveléskurzusként, mikor megkapta a féléves tematikát és kurzusleírást. Így szeptembertől az SZTE hallgatók fel vehetik a hétfői baranta edzéseket, mint egyetemi kurzust.
Szeretném, ha ez az elkövetkezendő években is megmaradna, ha már nem is leszek itt. Edzéseinken jó hangulatúak, mindenki jól érzi magát. Legfőképpen egyetemisták és középiskolások járnak hozzánk.
Remélem, hogy februártól sikerül elindítani egy gyerek baranta csoportot is, ahol a kisebbek rengeteg játékkal ismerkednének meg és kezdenék elsajátítani a magyar kultúrát.
A barantás hagyományokat nem csupán őrzi, hanem meg is éli azokat. Minden edzés alkalmával táncolunk és népdalokat énekelünk. Kéthetente egész edzésen magyar táncokat oktatnak nekünk. Az edzések évkör szerint vannak felépítve. Így tavasszal birkózáson, földharcon van a hangsúly, nyáron a szabadban mindennel foglalkozunk, felkészülünk az edzőtáborra. Ősszel a vívás van terítéken; karddal, szablyával, lándzsával. Télen az alapozásé és az ütések rúgások elsajátításáé az idő. Minden edzés bemelegítéssel és koordinációfejlesztéssel indul. Ezután következnek a ráhangoló mozgások, a technikák tanulása, alkalmazása majd a szabadküzdelem. Edzés végén erősítünk, majd lenyújtunk.
Célunk, hogy Szegeden és Csongrád megyében valamint az országban minél többen ismerkedjenek meg a barantával. Szívesen vállalunk bemutatókat, foglalkoztatásokat és testnevelésórákat.


Kézér Dávid


Forrás: http://szegedbaranta.hu/

Szegedi Barantások

 
   

Szegedi Barantások



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2012. november 17. Nézettség: 700

Tetszik