Karesz végakarata - út a füves cigarettától a koporsóig

Karesz végakarata - út a füves cigarettától a koporsóig

1 videó
A füves cigarettától a koporsóig
"Tudja-e Ön, hogy napjainkra minden időszakot meghaladó mértékben terjedt el a kábítószer fogyasztás és a kereskedelem? Hallott-e arról, hogy a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan nő a drog túladagolásban meghalt 18 és 30 év közötti fiatalok száma? Tisztában van-e azzal, hogy a középiskolásoknak több, mint a fele kipróbált már valamilyen - a komoly szerek előfutárának tekinthető - könnyű drogot? Ezek, sajnos tények, mint ahogy az is, hogy hiába létezik több tucat megelőzéssel foglalkozó szervezet és alapítvány, hiába próbálkoztak szigorúbb törvényi szabályozással, ma a drogliberalizáció hangzatos jelszavai sokszor még mindig nagyobb figyelmet és teret kapnak, mint a kábítószer ellen szóló józan érvek.

Manapság nagy szükség van az árral szemben úszásra, különösen érvényes ez a kábítószer fogyasztás tekintetében! A hangadó politikusok és az úgynevezett jogvédő szervezetek nem a fiatalok érdekeit szolgálják, hanem sunyi, hazug módon pont a vesztükre törnek viselkedésükkel. Bűnpártolás számba megy a "dekriminalizáció" felvetése, mellébeszélés az alkoholfogyasztással, dohányzással és a nemzetközi liberális gyakorlattal való példálódzás (v.ö. "A mindenséghez mérd megad!" ). A média még direktebben áll a témához: drogfutárokat állítanak a fiatalok elé példaképül a képernyőn, és tudatosan próbálják a fogyasztói szubkultúra világába terelni őket.
Mi mást ajánlunk. Nézzék meg Paulus Alajos két megrázó erejű alkotását, és legyenek segítségünkre abban, hogy mások is megismerhessék őket!
Célunk, hogy minden magyar fiatalhoz és környezetéhez eljussunk a magunk szerény eszközeivel.
Fogjunk össze egy drogmentes Magyarországért!"
A film alkotói

Tartalom:
Gáspár Karesz iszonyatosan jó gyerek volt, mindenki szerette: öregek, fiatalok, mindenki. Ehhez képest eltelt 10 év, és Karesz egy szomorú emlékké vált. Volt egy klikk, akikkel Karesz összetalálkozott. Ezt követően először csak a marihuánás (vadkender, kannabisz) cigarettát próbálta ki, majd jöttek különféle diszkó drogok, speed, meg extasy, majd végül a Heroin. majd a borzalmas halál. Karcsi még halála előtt orvosi segítséget kapott, de az sajnos már nem tudta megmenteni Karcsi életét. Szülei Karcsiról még mind a kábítószer abúzusa előtt, mind a heroinos szenvedései között videofelvételeket készítettek, amit a film készítőinek a rendelkezésére bocsátottak és a filmben is viszont láthatunk belük. Hatalmas fájdalom, hogy Karcsi elveszett. És ilyen körülmények között! Mert ha valaki halálos beteg, és azért kell meghalnia, az is könnyebb elfogadni, mint az ilyen értelmetlen halált. Tessék tudomásul venni: aki elkezd kábítószert fogyasztani, az is halálos beteg - egészíti ki mindezt Dr. Széles Géza orvos. Karesz édesapja börtönben lévő elítélteket is felkeres, akiktől arról érdeklődik, hogy ki próbálták e már valaha a kábítószert és egy tanulságos beszélgetést hallhatunk közöttük.
Ha valaki abból él, hogy drogot árul, vagy valaki drogot használ, annak nem lehet megmagyarázni az ellentétét. Nem lehet azt mondani egy dilernek, aki milliókat keres ebből, hogy öreg álljál le, mert hülyeség amit csinálsz és embereket ölsz meg.
És aki a drogozás útjára lépett, egyre kevésbé tudja kontrollálni önmagát.
"Például az én esetem" - mondja az egyik elitélt. "Se az anyámmal, se az apámmal, nem tudtam leülni. Senkivel! Megbeszélve azt a törést, ami bennem volt. És soha senkinek nem is fogom elmondani. Pedig csak egyetlen szó jóformán. Mondjuk maga a szó az: SZERETET. Végül is az lenne jó, ha vissza tudnék menni a CSALÁDHOZ. Csak elkell jutnom arra a pontra, hogy én találjak vissza." A droggal szemben akkor tudunk eredményesek lenni, ha a családok a megteremtik a gyerekeknek azt a biztonságot, családi melegséget nyújtó otthont, ahol jól érzik magukat, és oda tudnak figyelni egymásra, ahol tudják segíteni egymást, ahol megtudják hallgatni egymás problémáit. A magányosan szorongó ember a legkiszolgáltatottabb, a legmanipulálhatóbb, ezért nagyon fontos az identitás tudat, hogy kik vagyunk, hogy miért élünk, hogy hogyan akarunk eljutni az életűnk során. A marihuána gyilkossághoz, őrülethez, halálhoz vezet. A fű belépő a halál előszobájába. Az én fiam életét elvette egy izomagy, aki nem győz terpeszkedni a baromi nagy Mercédeszben és aki az Antillákra jár nyaralni, és nekem csak ökölbe szorul a kezem, amikor látom. Nagyon felhívom a figyelmet, hogy a 2 marihuánás cigarettából következik az aranylövés! Így lett az én fiamból, egy aranyos, vidám kis fickóból egy múmia, egy olyan szörnyeteg korpusz, hogy nem bánom ha a róla készült képeket csak este 11 után fogják nézni csak, de ezt ennek ellenére a gyerekeknek is látniuk kell! - mondja Karesz gyászoló édesapja.

A film második részben először egy hajóskapitány heroinfüggő fiát ismerhetjük meg, akit gyógykezelése közben apja a tengerre vitt dolgozni, a fia nehéz fizikai munkával enyhíteni tudja a drogelvonás szörnyű tüneteit és sikeresen letudjon szokni.
Majd pedig láthatjuk a sajnálatosan utolsó, Kassa nevű tengeri hajót, ami még Magyarországon van, Magyarországon készült, magyar alapanyagokból és magyar gépekkel. A diósgyőri kohó művek kiváló minőségű lemezeiből, 1939-ben és a mai napig az is acélszerkezete kitűnő állapotban van.
A Hajó a Magyar Tengerészeti Egyesület jóvoltából felújítás alatt áll. A felújításban drogfüggő, leszokni kívánó fiatalok segédkeznek, szintén azért, hogy kemény fizikai munkával csillapítsák a drog elvonási tüneteit.
A filmből meg tudhatunk sok tengerészeti jellegű érdekességet, miközben a drogfüggő, de leszokni akaró fiatalokkal hallhatunk tanulságos beszélgetéséket.
Végzetes veszélyeket rejt magában - mondja Karesz édesapja - hogy a családtagok eltávolodtak egymástól. Eszembe jut a fedélzetmester, hogy az az ember, milyen szeretettel fogta meg a dél-tengeri kisfiú kezét. És a kisfiú milyen őszinte bizalommal nyújtotta az ő kezét, az idegen Matróznak. Két ismeretlen között milyen csodálatos szoros kapcsolat jöhet létre, pár perc alatt. Hát hogyne jöhetne létra mindez, szülő és gyerekei között? Szeretném, ha a mai szülők átereznék ennek a problémának a súlyát, fontosságát. És nem kezelnék balkézről a család összetartását. Ennél fontosabb ma, ebben a felfordult és talán mondtatom talán reményvesztett világban, nincs! Én sokszor érzem az én Karesz fiam lelkének a végtelen fájdalmát. Érezem a kiszolgáltatottságát. A tehetetlenségét. És még énjének, egyéniségének utolsó maradékával is, saját maga akarja megoldani a problémáit. Már tudja, hogy elbukott, de az utolsó pillanatban sem kér segítséget. Minden gyerekben vannak soha fel nem fedezett ismeretlen érzések, gondolatok, melyet mindenki elől eltitkol. Miután szégyelli a szüleivel megosztani a problémákat, önmaga keresi a megoldást, és természetesen nem tudja, hogy egyedül, fiatalon, az ereje és a lehetőségei mennyire végesek. Valami érthetetlen büszkeségből, dacból nem fordul segítségért a szüleihez. És aztán jön a kábítószer, és az út vége, az esetek túlnyomó többségében az rettenetes. Ezeknek az embereknek nem csak a testük, hanem a lelkük, elsősorban a lelkük beteg. Ezt a beteg drogos lelket pszichológus, pszichiáter már nem tudja gyógyítani. Az a kórház, ahol ez gyógyítható, ott ha keresztény vagy, akkor a Jézus Krisztus, ha ateista vagy, akkor kizárólag egy érett, hiteles, valódi szeretet nyújtani képes ember lehet csak is a főorvos.

VÁLASSZ MAGADNAK VALAMI NAGY, VALAMI SZÉP ÉLET CÉLT, A MŰVÉSZETBEN, A TUDOMÁNYBAN, A VILÁG MEGISMERÉSÉBEN ÉS SZEBBÉ, JOBBÁ TÉTELÉBEN, A SPORTBAN, A SZERELEMBEN, STB.-BEN. TANULJ, SPORTOLJ, DOLGOZZ, PRÓBÁLD MEGÉRTENI A VILÁGOT ÉS SZERESS!
NE A DROG LEGYEN AZ ÉLETCÉLOD: DROG HELYETT VÁLASZD AZ ÉLETET!

út a füves cigarettától a koporsóig

 
   

út a füves cigarettától a koporsóig



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: vasárnap, 2013. január 20. Nézettség: 7,700