Ferrari

Ferrari

14 videó
A Ferrari S.p.A. versenyautókat és nagy teljesítményű sportautókat készítő olaszországi autógyár. A cég központja Maranellóban található. A gyárat Enzo Ferrari alapította 1929-ben Scuderia Ferrari (Ferrari versenyistálló) néven, ekkor még csak versenyautókat gyártott. 1947-ben gyártották első közúti sportautó modelljüket. Jelenleg az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező sportautó márka.

Az 1929-ben alapított céget amatőr versenyzők szponzorálására hozta létre Enzo Ferrari Modenában. Sok sikeres versenyzőt készítettek fel és versenyeztettek Alfa Romeókban, egészen 1938-ig. Ekkor Enzo Ferrarit az Alfa Romeo saját versenyrészlege élére nevezte ki.
1940-ben, amikor Enzo Ferrari felismerte, hogy szeretett csapatát, a Scuderiát az Alfa Romeo be akarja olvasztani, kilépett az Alfától és visszatért csapatához. Mivel jó ideig távol kellett maradnia a versenyektől, repülőgép-alkatrészeket és egyéb gépészeti termékeket gyártottak. A versenyeket a II. világháború is lehetetlenné tette. A gyár 1943-ban Maranellóba költözött, de 1944-ben lebombázták, és csak 1946-ra hozták helyre.

Az első közúti Ferrari, a 1,5 literes V12-es motorral szerelt 125S jelzésű modell 1947-ben készült el. A cél az volt, hogy a bevételből Enzo a versenyistállót támogassa. Az utcai autók is hamarosan népszerűek lettek. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Ferrarik karosszériáján olyan híres formatervező cégek dolgoztak, mint a Pininfarina, a Bertone, a Ghia és a Touring. A Ferrari kultuszautó lett a fiatal multimilliomosok körében, a kis példányszámú szériákat a hosszú várakozási idő ellenére is elkapkodták.

A Ferrarikat jellemzően kis hengerűrtartalmú V8 és V12-es motorokkal szerelték, leginkább középmotoros elrendezésben. Az 1980-as évek közepéig a Ferrarik jellemzően elég megbízhatatlanok voltak, gyakran szorultak szervizre. Ezt a rajongók a Ferrari speciális "karakterjegyének" tartották.
A Ferrari jelenleg a Fiat csoporthoz tartozik a Maseratival, az Alfa Romeóval és a Lanciával együtt.
1988-ban Enzo Ferrari felügyelte a Ferrari F40 bemutatását. Ez volt az utolsó autó, melyet az ugyanebben az évben bekövetkezett halála előtt bemutattak.
2009. május 17-én az olaszországi Maranellóban az RM Auctions és a Sotheby's akkor világrekordnak számító 12,1 millió dollárért árverezett el egy 1957-es 250 Testa Rossát. Ezt a rekordot most egy Bugatti Atlantic tartja, melyet 28 millió dollárért adtak el.

A Ferrari alapítójának, Enzo Ferrarinak szenvedélye volt az autóversenyzés. A gyár története azóta is szorosan összefonódik a Formula–1-gyel. A Ferrari a világ legsikeresebb és legnagyobb tradíciókkal rendelkező Formula–1-es csapata és az egyetlen jelenleg is létező versenyistálló, amely már az első Formula–1-es idényben is elindult, 1950. május 21-én, a Monacói Nagydíjon.
A Ferrari Formula–1-es csapata 1951. július 14-én szerezte első futamgyőzelmét, az argentin José Froilan Gonzálezszel a volánnál. A Ferrari eddig összesen 723 versenyt futott le a sorozatban, 191 versenyt nyert, 208 pole pozíciót szerezett és 197 leggyorsabb kört futott. Összesen tizenhat alkalommal nyerték meg a konstruktőri világbajnoki címet (1961, 1964, 1975, 1976, 1977, 1979, 1982, 1983, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007, 2008) és tizenöt alkalommal az egyéni világbajnoki címet. A csapat színeiben egyéni világbajnokságot nyert versenyzők: Alberto Ascari (1952, 1953), Juan Manuel Fangio (1956), Mike Hawthorn (1958), Phil Hill (1961), John Surtees (1964), Niki Lauda (1975, 1977), Jody Scheckter (1979), Michael Schumacher (2000, 2001, 2002, 2003, 2004), Kimi Räikkönen (2007).

"458 Italia" Official movie
458 Spider - Official video
2011 Ferrari 612 GTO
2012 Ferrari 458 Spider - First Drive
Best FERRARI Commercial Ever! [720p HD]
Ferrari 599 GTO - Intro
Ferrari 599 GTO at Mugello Video
Ferrari 612 GTO 2011
Ferrari 612 GTO Concept
Ferrari 612 gto
Ferrari FF 2012 HD
Ferrari TV Commercial | Ferrari 360 Spider | Amor Media Productions™
Knitted Ferrari
Official FF video / Video ufficiale FF

 
   

"458 Italia" Official movie



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2012. január 10. Nézettség: 1,017

Tetszik