Geréb Ágnes

Geréb Ágnes

11 videó - 1952
Geréb Ágnes (Szeged, 1952. december 20. – ) pszichológus, szülész-nőgyógyász és független bába, 1977-től az apás szülés, majd az otthonszülés hazai úttörője. Édesapja Geréb György pszichológus, c. egyetemi tanár.
1977-ben végezte el az orvostudományi egyetemet Szegeden. Gyakornoki idejét is Szegeden töltötte, összesen tizenhét évet dolgozott szülész-nőgyógyászként a szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. 1977-től férjeket csempészett be a szülésekhez, ami akkoriban még tilos volt. Négy gyermek anyja.
2007-ben eltiltották a foglalkozásától, utána szüléskísérőként asszisztált. Tevékenységét ennek ellenére folytatta, otthonukban szülő nőknek segédkezett. 2009-ben maradandó fogyatékosságot, illetve halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg az ügyészség, miután egy általa vezetett szülés közben a magzat életét vesztette. 2009 novemberében Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) egyesítették a vádakat és úgy ítélték meg, hogy a cselekmény emberölésnek is minősíthető. Az emberölések elbírálása a megyei bíróságok hatáskörébe tartozik, így a per a Fővárosi Bíróságon folytatódott. Magyarországon ez volt az első eset, hogy orvost azzal vádoltak meg, hogy elvégzett egy beavatkozást annak ellenére, hogy tudta, halált okozhat. A Fővárosi Bíróság (FB) megállapította, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKP) szabályt sértett az átminősítéssel és az ügyet visszahelyezte. 2010. október 5-én ismét őrizetbe vette a rendőrség, miután egy általa vezett tanfolyam közben az egyik részvevőnél megindult szülés során a csecsemő légzése és vérkeringése leállt és újra kellett éleszteni. 2010. október elején élőláncot alkotva demonstráltak a letartóztatott Geréb Ágnes mellett az otthonszülés támogatói Geréb kiszabadításáért és az otthonszülés kérdésének rendezéséért. 2010. október 22-én a The Guardian baloldali brit napilap cikket közölt a letartóztatásáról és a fogvatartás körülményeiről, amelyben ügyvédje azt állította, hogy a szülésznőt oly módon vezették a tárgyalásra, hogy a lábbilincs tíz centiméteres sebet vágott a lábába. Három nappal később az LMP képviselője közleményben tudatta, hogy a Nagy Ignác utcai BV intézet parancsnokhelyettese, Tóth Gábor jogsértő módon megakadályozta, hogy parlamenti képviselők meglátogathassák a szülésznőt. 2010. november 8-án a bíróság ugyanazokkal az indokokkal az előzetes letartóztatását két hónappal meghosszabbította. 2010. december 22.-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte át. A Fővárosi Bíróság 2011 márciusában két év letöltendő fogházra ítélte első fokon. A vádlottak a tárgyalás utolsó előtti napján eljárási kegyelmet kértek az aktuális köztársasági elnöktől, Schmitt Páltól, aki azt elutasította. Azóta is folyamatos a házi őrizete, rendszeresek a tüntetések, tiltakozások. Geréb Ágnes nem kerülhet feltételesen szabadlábra A Fővárosi Ítélőtábla pénteken súlyosbította a Fővárosi Bíróság ítéletét Geréb Ágnes ügyében. Öt év helyett tíz évre tiltották el a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától, és a két év letöltendő fogházbüntetést is helyben hagyták, de egy év után nem szabadulhat feltételesen. Ráadásul még több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.
Az ítélet jogerős, nem lehet fellebbezni ellene. Pelle Andrea, Geréb ügyvédje bejelentette: Schmitt Pál köztársasági elnökhöz fordulnak kegyelemért.

Élőlánc a szabad szülésért
Engedjék szabadon Geréb Ágnest!- békés demonstráció
Free Geréb Ágnes - 01.
Free Geréb Ágnes - 02.
Freedom For Birth campaign video
Geréb Ágnes a Naplóban
Geréb Ágnes tanúságtétele a nők elleni erőszak áldozatai előtt, 2011. november 26.
Kölcsönkért mondatok Geréb Ágnes védelmében - Debrecen
Megszólalt a Geréb-ügyben érintett anyuka
Palya Bea Szülésdal -Geréb Ágnes börtöne előtt.wmv
tüntetés Geréb Ágnes jogtalan fogvatartása miatt

 
   

Élőlánc a szabad szülésért



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2012. február 25. Nézettség: 987

Tetszik