2 videó - 1886

Bajcsy-Zsilinszky Endre Kálmán (Szarvas, 1886. június 6. – Sopronkőhida, 1944. december 24.) politikus, újságíró

A Zsilinszky név először 1720-ban a békéscsabai evangélikus anyakönyvben szerepel. Bajcsy-Zsilinszky dédapja id. Zsilinszky Mihály jómódú parasztember volt, akit bíróvá választottak Békéscsabán. Id. Zsilinszky Mihály elsőszülött fia, Mihály 1838-ban Békéscsabán, idősebb fia dr. Zsilinszky Endre 1852-ben, szintén Békéscsabán született. Id. dr. Zsilinszky Endre 1883-ban feleségül vette Békéscsabán Vilim János ügyvéd mostohalányát, Bajcsy Máriát, aki a családdal rokonságban állt. A házasságból négy gyermek született: Endre, Gábor, Margit és Erzsébet. Az 1886. június 6-án született fiúgyermeket Endre Kálmán névre keresztelték.
A háború kitörésekor azonnal frontszolgálatra jelentkezett. A világháborúban mint huszártiszt vett részt, a II. lovashadosztály tagja volt. Ezredének történetét több fegyverténnyel gyarapította és hősi helytállását kitüntetésekkel ismerték el. A szerb frontra irányították, később az olasz frontra került, majd 1916. június első napjaiban, a 2. császári és királyi lovashadosztály egyik lövészhadosztályának a kötelékében az orosz frontra vezényelték. 1916 szeptemberében súlyosan megsebesült, katonai kórházba szállították, ahol nagyon lassan lábadozott. 1917 elején – saját kérésére – ismét a frontra engedték.
A háború után az ellenforradalmi szervezkedések központjába került és 1918-ban tevékeny részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalapításában, emiatt később Bécsbe kényszerült emigrálni. A magyar kommün idején a bolsevisták elfogták, de megszökött és Szegedre menekült.
Magyarországra való visszatérése után Szegeden helyezkedett el. Itt publicisztikai működésével nagy szolgálatokat tett a keresztény nemzeti gondolatnak. Támogatását élvezték a nacionalista erők, valamint a Gömbös Gyula által vezetett néppártiak.
A proletárdiktatúra bukása után Budapesten megalakította a Szózat című napilapot, amelynek főszerkesztője lett.
A második világháború kitörése után a Független Magyarország című hétfői politikai hetilap főszerkesztője volt. Elmélete szerint a németek visszaszorítása érdekében a Duna-menti kis népeknek össze kellene fogniuk. Irodalmilag is működött és több könyve aratott méltán kiérdemelt sikert.
1941-től a Szabad Szó című nemzetiszocializmus-ellenes lap szerkesztője volt, ebben az évben az egyik főszervezője volt a március 15-ei nemzetiszocializmus-ellenes tüntetésnek.


Az FKGP által készített emléktábla Bajcsy-Zsilinszky volt lakóházán. (I. kerület Attila út 37.)
1942. november 19-én országgyűlési felszólalásában kevesellte a pénzügyminiszter által beterjesztett hadügyi költségvetést, mely szerinte kiszolgáltatta az országot a külső támadásoknak. Másfélmilliós, jól felszerelt honvédség felállítását követelte, egyetlen biztosítékképpen a korábbi kisantant most éppen német vezetéssel való szervezkedése, azon belül is az egyre vakmerőbb és provokálóbb román fenyegetés ellen.[2] A másfélmilliós honvédség realitását jól szemlélteti, hogy ekkoriban a magyar hadiiparnak problémát jelentett annak a 20.000 főnek a felfegyverzése, akiket a fronton harcoló 2. magyar hadsereg veszteségeinek pótlására kellett volna kiküldeni.
1944. november 9-én elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága (MNFFB), amely a német megszállással és nyilas hatalommal szembeni ellenállókat és demokratikus pártokat tömörítette. Az elnökség elvállalására a Bizottságot létrehozó Magyar Fronttól kapta a felkérést.[3][4] A Bizottság legfőbb feladatának a fegyveres felkelés megszervezését és a szovjet csapatokkal együttműködve az ország, és elsősorban a főváros felszabadítását tartotta. Árulás következtében a nyilasok november 22-én az MNFFB vezérkarának gyűlésén rajtaütöttek és a résztvevőket letartóztatták. Bajcsy-Zsilinszkyt, aki nem volt jelen, ugyanebben az időben külön tartóztatták le. Valamennyiüket a Margit körúti katonai fegyházba hurcolták, ahol brutálisan megkínozták őket. Ezt követően társait még ott kivégezték, míg Bajcsy-Zsilinszkyt a sopronkőhidai fegyházba szállították, ahol december 24-én felakasztották. A háború után, 1945. május 27-én ünnepélyesen eltemették Tarpa nagyközségben.[5]