Badiny Jós Ferenc

Badiny Jós Ferenc

3 videó
Vitatott munkásságú autodidakta történetíró, nyelvész és sumerológus,aki született: Gács
1909. április 3-án – 2007. március 10-én.
Egyszemélyben, és vallásalapító. A sumer-magyar nyelvrokonság (nyelvazonosság) és Jézus pártus származásának hirdetője.
Gimnáziumi tanulmányait Balassagyarmaton végezte. A Ludovika Akadémia tüzér-, majd repülőkiképzése után kezdte el tiszti pályafutását. A Magyar Királyi Honvédségből 1940-ben kivált és a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait. 1946-ban érkezett Argentínába. Itt kezdett sumerológiával foglalkozni.
Az elméleti alapokat a római Institutum Pontificum Biblicumtól kapta, és mint Anton Deimel iskolájának a követője tanult. Ugyanezen intézettől nyerte képesítését, mely jóváhagyta tanterveit és kidolgozott tananyagát sumerológia tanszék létesítéséről a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetemen, mely tanszéknek a vezetésével az egyetem rektora 1966-ban meg is bízta.
Tagja volt a Nemzetközi Orientalista Kongresszusnak, annak 1967-es összejövetelén az USA-beli Ann Arborban az esztergomi királyi kápolna oroszlános díszítésének sumer és babiloni eredetét vizsgálta „Altaic People's Theocracy” c. munkájában. 1971-ben a canberrai (Ausztrália) kongresszuson – Argentína képviseletében – vett részt, ahol a párthus nép magyar vonatkozásait vizsgálta „The Ethnic and Linguistic Problem of the Parthians” c. előadásában. Néhány külföldön kiadott művének szerzőjeként, mint Francisco Jos Badiny szerepel.
Magyarországon elsőként 1996-ban adta ki könyveit az Orient Press Könyvkiadó. Sok kiadót felkeresett, de egyik sem vállalta fel könyveinek kiadását, - csak évekkel később.
Felesége halála után végleg visszaköltözött Magyarországra.[forrás?] A felsőoktatási intézménynek nem minősülő miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetemen megalapította 1997-ben az Ókori-, közel-keleti és sumerológiai tanszéket, melynek tanszékvezető egyetemi tanára volt.[4] 2007. március 10-én, 97 évesen hunyt el, sírja a budapesti Farkasréti temetőben található.

Badiny Jós Ferenc - A valódi magyar őstörténet Hun
Badiny Jós Ferenc előadása Miskolcon 1.
JÉZUS EVANGÉLIUMA - 2012

 
   

Badiny Jós Ferenc - A valódi magyar őstörténet Hun



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2014. február 7. Nézettség: 1,069

Tetszik