Dr. Bagdy Emőke

Dr. Bagdy Emőke

10 videó
"Mindig szerettem tanítani és lelket gyógyítani. Ezt teszem ma is, és tanítok „nem középiskolás fokon” a média minden csatornáján és mindenütt, ahová hívnak, és ahol terjeszthetem a pszichológiai ismereteket. Remélem, sokáig végezhetem ezt a szolgálatot. Mégsem időt kérek a sorstól, hanem csak azt, hogy szabott életidőmben mindig a személyes érdekeltségen túlmutató értelme legyen annak, amit teszek." (2010, Napút)

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa.

1941-ben született Tiszafüreden, Bagdy István református lelkész és Fóris Julianna gyermekeként. Gyermekkorában többször költöztek. Miskolcon érettségizett a Vámos Ilonka, későbbi nevén Zrínyi Ilona Gimnáziumban.

Érettségi után – származása miatt – nem folytathatott rögtön egyetemi tanulmányokat, ezért először gyógytornász képesítést szerzett a budapesti Gyógytornászképző Szakiskolában (1961). 1963-ban nyert felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK pszichológia szakára, ahol 1968-ban kapott diplomát. 1972-ben védte meg bölcsészdoktori disszertációját ("A szenzitivitás-paranoiditás Rorschach diagnosztikai skálája").
Később a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen (HIETE) klinikus szakpszichológus (1982), szupervízor (1996), pszichoterapeuta (2001) végzettséget szerzett. 1982-ben lett a pszichológiai tudományok kandidátusa, 1995-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen pedig habilitált doktora (Habilitációs értekezés: A hivatás-személyiség fejlesztése, pályaszocializációs modellkísérlet).

1968-tól az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben (később: Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) dolgozott pszichológusként, 1982-től Klinikai Pszichológiai Osztály vezetőjeként; itteni működését klinikai pszichológiai és pszichoterápiás szakigazgatóként fejezte be.
1985-ben kezdte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a pszichológiai oktatás megszervezését, itt volt a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék vezetője (1987-1994), a Debreceni Orvostudományi Egyetemen pedig 1985-től 1987-ig az orvosi pszichológia oktatója. A ’90-es évek közepén tevékeny szerepet játszott a szupervízori szakirány hazai meghonosításában.
1994-től 2001-ig a HIETE klinikai pszichológiai tanszékének tanszékvezető tanára volt.
2000-től a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított, 2004-ig tanszékvezetőként. 2005-től ugyanitt intézetvezető volt 2010-ig. 2010-től pedig a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa.
Több száz tanulmányt írt, sok könyvet írt vagy szerkesztett, 1200-1300 előadást tartott (több mint félszázat idegen nyelven), számos ismeretterjesztő írást jelentetett meg.

A betegségek valódi okai - Dr. Bagdy Emőke
Adni, Adni, Gyarapitani, Növelni movie
Bagdy Emőke tanácsai az életre
Beszélgetés Bagdy Emőke kutató, egyetemi tanárral
Minden betegségünk okozója a stressz
Prof. Dr. Bagdy Emőke - Pszichofitnesz
Prof. Dr. Bagdy Emőke: Az érintés fontossága (Mesterkurzus)
Prof. Dr. Bagdy Emőke: Az önzetlenség és az altruizmus hatása az egészségre (Mesterkurzus)
Prof. Dr. Bagdy Emőke: Mi a véleménye a tudománynak a pozitív megerősítésekről?
Prof. Dr. Bagdy Emőke: Miért vésődnek be agyunkba a megerősítések?

 
   

A betegségek valódi okai - Dr. Bagdy Emőke



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2011. január 15. Nézettség: 2,368