Szentendre Táncegyüttes

Szentendre Táncegyüttes

1 videó
A Szentendrei Tavaszi Fesztivál keretén belül, jubileumi gálaműsorral ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a Szentendre Táncegyüttes. A szombat esti eseményen az együttes az elmúlt három évtized legszebb koreográfiáit mutatja be.
Két műsorban 250 táncos, alapító tagok és a legfiatalabbak fellépésével ünnepli jubileumát a táncegyüttes. A délután háromkor és este fél hétkor kezdődő előadásokban a muzsikáért a Dűvő együttes felel, az énekes Tintér Gabriella, míg az est házigazdája Berecz István lesz.

A fennállása harminc esztendeje alatt a Szentendre Táncegyüttes számos díjat, elismerést gyűjtött be. Szentendre város Közművelődési díjban, Pest megye pedig Népművészetért díjban jutalmazta az együttest. Több fesztiváldíjat is elnyertek, többek között 2011-ben az Országos Szolnoki Fesztivál Együttesi Nívó díját kapták, 2013-ban pedig Együttesi első díjat és a Koreográfiai első díjat hozták el. A Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán 2006-tól 2012-ig többszörösen Kiváló Együttes címet értek el, és megkapták a Martin György Néptáncszövetség által alapított Martin György-emlékérmet.

A 2012-es Felszállott a páva tévés vetélkedőjében a középdöntőig jutottak, ahol produkciójukat különdíjjal jutalmazták. Tavaly nyáron hatalmas sikerrel szerepeltek a Smithsonian Folklife Festival 2013 rendezvényén Washingtonban, amelyet összesen több mint 1,2 millió néző láthatott.

Az együttes vezetői 2000 óta olyan szakmai kiválóságok, mint Kocsis Enikő és Fitos Dezső Harangozó-díjas, EuróPAS Magyar Táncdíjas, Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranygyöngyös, Örökös Aranysarkantyús szólista koreográfusok, táncművészek. A vezetőség minden évben táborokat és gyűjtőutakat szervez, eleven kapcsolatot tartanak fenn a határon túli magyarsággal – Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken egyaránt. Rendszeresen működnek együtt színházakkal, filmesekkel, hagyományőrzőkkel különféle produkciókban.

A 30 éves Szentendre Táncegyüttes jubileumi műsorának szervezői és rendezői az együttes vezetői, Kocsis Enikő és Fitos Dezső.

A Szentendre Táncegyüttes a Budavári Borfesztiválon.......Ahogy én láttam

 
   

A Szentendre Táncegyüttes a Budavári Borfesztiválon.......Ahogy én láttam



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2015. április 29. Nézettség: 1,291

Tetszik