Bödőcs Tibor

Bödőcs Tibor

5 videó - 1982
Bödőcs Tibor (Zalaegerszeg, 1982. december 11. -) Karinthy-gyűrűs magyar humorista.

Bödőcs Tibor 1982-ben született Zalaegerszegen. Egy zalai kis faluban, Búcsúszentlászlón töltötte ingergazdag gyermekkorát. „Szen’lászlót” műsoraiban számtalan kameraállásból bemutatta már. 2004-ben csatlakozott a Dumaszínházhoz és még abban az évben állandó kerettagja lett a Rádiókabarénak. Az országos ismertséget a 2005-ös Esti Showder szereplés hozta meg számára. A hazai stand up szcéna egyik frontembere, a Showder Klub oszlopos tagja. Közel öt év után kilépett a Dumaszínház társulatából, és közel egy évig tévés szereplést sem vállalt. Elmondása szerint szüksége volt az önállósodásra ahhoz, hogy továbbra is a minőségi humort tudja képviselni. A szétválás ellenére nem romlott meg a viszony a Dumaszínházzal, vendégművészként gyakran fellép náluk. Visszatért a Showder Klubba is.
Az utóbbi időben Az élet értelme és kertészeti tippek c. önálló estjével járta az országot. Szövegeiben a közélet, a történelem, a kultúra, és természetesen Bucsuszentlászló kocsmájának történéseiből sző sűrű hálót, gyakran említve kedvenc íróját Hrabalt, illetve filmrendezőit Tarr Bélától Quentin Tarantinoig. Az ex-kollegák által „kis-Hofinak” is hívott humorista kétszer nyert Bon-bon díjat, mielőtt 2010-ben megkapta a Karinthy-gyűrűt. Szintén ebben az évben tett szert egy másik gyűrűre is, ugyanis megnősült.

Bödőcs Show 1/2
Bödőcs Tibor - Agyporszívó
Bödőcs Tibor- Dolgozzál
Bödőcs Tibor.Showder.Klub.S09E03.
Bödőcs mennyünk mama??:D

 
   

Bödőcs Show 1/2



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: hétfő, 2012. március 5. Nézettség: 2,568