Nyírő József - Jézusfaragó ember

Nyírő József - Jézusfaragó ember

1 videó - 1993
színes, magyar színházi felvétel, 123 perc
Nyírő József: Jézusfaragó ember című havasi játékát 1993-ban állította színpadra Csiszár Imre a Békéscsabai Jókai Színházban. Az előadás felvételét május 26-án, 19.30-tól nézhetik meg az érdeklődők a Duna Televízióban.

Ajnádi Ferenc szobrász a család nehéz sorsának jobbra fordulását várja élete fő művének - a fából faragott Krisztus szobor - elfogadásáról. De a kis falu közössége elutasítja a megrázó, szomorú Krisztus ábrázolást. Hogy pénzhez jusson, felmegy a havasokba és beáll a favágók közé. A természet zord törvényei és a keserves fizikai munkát megismerve rádöbben arra, hogy az embereknek, akik összetartanak, egymást segítik, derűt, szépséget kell adni és ezentúl a gyermek Jézust faragja meg, felvidítva felnőtteket, gyerekeket egyaránt.

rendező: Csiszár Imre
operatőr: Szalay Z. László

szereplők:


Bartus Gyula (Ajnádi Ferenc)
Darkó Éva (Anikó, a felesége)
Hodu József (Éltes Dávid, havasi faragó)
Kovács Edit (Véri, a felesége)
Gáspár Tibor (Ártó Mihály, favágólegény)
Matus György (Üdő Máerton, az erdők százesztendős apja)
Tomanek Gábor (Plébános)
Harkányi János (Ülü János)
Kalapos László (Incze Ignác)
Muszte Anna (Inczéné, Az Ajnádiék szomszédasszonya)

Nyírő József - Jézusfaragó ember

 
   

Nyírő József - Jézusfaragó ember



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2012. július 7. Nézettség: 1,265

Tetszik