Civil a pályán

Civil a pályán

9 videó - 1951
Teleki Jóska az üzem ünnepelt sztár-futballistája, de munkáját elhanyagolja, és így brigádjuk a versenyben lemarad. Emiatt összetűzésbe kerül a jól dolgozó, de a sportot nem szerető Rácz Pistával. Pista azonban megismerkedik Jóska húgával és a kedvéért sportolni kezd. Csakhamar meg is szereti mind a sportot, mind a lányt. Ő lesz a sportfelelős, és példája nyomán - az intéző Bogdán mesterkedései ellenére - egyre több dolgozó kezd aktívan sportolni.

Keleti Márton, a felejthetetlen filmvígjátékok rendezője az 50-es évek elején egymás után készítette az olyan sematikus, osztályharcos vígjátékokat, mint a Civil a pályán. A film főbb szerepeit többek között olyan színészlegendák játsszák mint Soós Imre, Latabár Kálmán, Görbe János és Gózon Gyula.
rendező: Keleti Márton
író: Gulyás Gyula, Csillag István, Szepesi György
forgatókönyvíró: Békeffy István, Nóti Károly
zeneszerző: Bródy Tamás, Fényes Szabolcs
operatőr: Illés György
vágó: Zákonyi Sándor
szereplő(k):
Soós Imre (Rácz Pista)
Szusza Ferenc (Teleki Jóska)
Latabár Kálmán (Karikás)
Görbe János (Dunai százados)
Ferrari Violetta (Teleki Marika)
Gózon Gyula (Lajos bácsi)
Peti Sándor (Inke bácsi)

Civil a pályán 1., 1951, civil, film
Civil a pályán 2., 1951, civil, film
Civil a pályán 3., 1951, civil, film
Civil a pályán 4., 1951, civil, film
Civil a pályán 5., 1951, civil, film
Civil a pályán 6., 1951, civil, film
Civil a pályán 7., 1951, civil, film
Civil a pályán 8., 1951, civil, film
Civil a pályán 9., 1951, civil, film

 
   

Civil a pályán 1., 1951, civil, film



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videa.hu videó.
Segítség a videa.hu típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: hétfő, 2010. november 15. Nézettség: 3,217

Tetszik  

Videó lista megjegyzések

Németh Péter
hétfő, 2012. március 5. 14:54
Jogos a két pont!