Jelenetek egy házasságból II (Scener ur ett äktenskap II) 2003.

Jelenetek egy házasságból II (Scener ur ett äktenskap II) 2003.

1 videó - 2003
színes, svéd film

Újraéledt bennem a vágy, így hát elvonultam három hónapra, hogy minden időmet új terhességemnek szenteljem, és nekilássak a forgatókönyvnek. 2001-ben, szeptember 18-án, kedden fejezte be utolsó forgatókönyvét, Saraband címmel. “A Saraband a rendező egyik emlékezetes alkotásához, a több mint harminc éve forgatott “Jelenetek egy házasságból” c. tv-sorozathoz kötődik, mivel annak házaspár-főhőse, Johan és Marianne áll a történet középpontjában. Bergman azonban új filmjét nem folytatásnak szánja: “Egyszerűen annyira közelről ismerem őket, hogy szívesen fantáziálok az életükről.”

A nyolcvanhat éves nyugalmazott professzor – aki időközben multimilliomos lett – a világtól távol él, anyai nagyszülei egykori, visszavásárolt és átalakított villájában. Nem messze tőle korábbi házasságából származó fia, Henrik tanítja a csellójáték titkaira tizenkilenc éves lányát, Karint. Henrik nem heverte ki felesége, Anna halálát. A zenén kívül életének egyetlen értelme maradt: a lánya. A kis tóparti ház és a villa között nincs semmi kapcsolat, legfeljebb a gyűlöleté és a megvetésé. Ebbe a “csendéletbe” toppan be váratlanul – “teljesen értelmetlen késztetésnek” engedve -, hosszú évek után Johan elvált felesége, a még mindig aktív ügyvéd, Marianne. A prológus és epilógus övezte tíz jelenetben Bergman ennek a váratlan látogatásnak a következményeit meséli el. A megdermedt ember viszonyok aktivizálódnak, a csönd jégpáncéljában élő lelkek beszélni, kiabálni kezdenek. A múlt könyörtelenül benyomul a jelenbe, hogy újból áldozatokat követeljen magának.

rendező: Ingmar Bergman
forgatókönyvíró: Ingmar Bergman

szereplő(k):
Erland Josephson (Johan)
Liv Ullmann (Marianne)
Börje Ahlstedt

Jelenetek egy házasságból 2 Saraband

 
   

Jelenetek egy házasságból 2 Saraband



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videa.hu videó.
Segítség a videa.hu típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2013. július 20. Nézettség: 781

Tetszik