Káin gyermekei

Káin gyermekei

1 videó - 2014
színes, magyar-francia dokumentum dráma, +18

Pali, Gabesz és Zsolt harminc éve a tököli fiatalkorúak börtönében leültek a vaságy szélére, és elmesélték emberölésük, lebukásuk és fogvatartásuk történetét. Többek között ezekből az interjúkból készült el a legendás 1985-ös Bebukottak című film, amit betiltottak, és csak a rendszerváltás után lehetett bemutatni. A film hidegvérrel ábrázolja a legrohadékabb, legdermesztőbb helyet, amit ember el tud képzelni. Ahol mindent az erő és az erőszak dönt el, ahol mikor bekerül az elítélt, azonnal összeverik a társai, majd az őrei, ahol három választása van a kamasznak, vagy egy csicska rabszolga lesz, vagy vállalja a rendszeres és csoportos nemi erőszakot, vagy lenyeli a borotvapengét, és befarcol.
A Káin gyermekei című film Monory Mész András 1985-ben Magyarországon készült Bebukottak című dokumentumfilmjének gyilkosságért elítélt fiatalkorú főszereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozik. E vállalkozás kiindulópontja az olthatatlan kíváncsiság - mi lesz a megbélyegzettel? Mi lesz azokból a fiúkból, akik kamaszkorukban embert öltek, egész fiatalságukat börtönben töltötték és legalább 25-28 évesek, amikor szabadulnak? Most, harminc évvel - több mint egy emberöltővel - később már tisztán látszik, milyen irányba kanyarodott az akkori kamaszok, mostanra meglett férfiak sorsa. Sors, bűn és örökség - Káin gyermekeinek szemén keresztül.

Rendező:
Gerő Marcell

Szereplők:
Barcsai Zsolt
Nagy Gábor József
Pásztor Pál

Káin Gyermekei

 
   

Káin Gyermekei



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2014. december 5. Nézettség: 1,846

Tetszik