Csörgess meg! (Szinház)

Csörgess meg! (Szinház)

1 videó - 2009
A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ előadása. Mobil revü színészekre és telefonokra

" A mobiltelefon átszövi a mindennapjainkat. Teljesen megváltozott az életünk, az enyém is. Egy ideje foglalkoztat és valamilyen módon mindig bekerül az előadásokba. Ezért arra gondoltam, miért ne szólhatna erről egy előadás.
Rabjává váltunk?
Kettős dolog ez. Van jó oldala is: a héten lehetett egy szülésről hallani, ami ha nincs mobil, akkor az anya vagy a baba halálával végződik. Ugyanakkor dühítő. A színházi emberek nagyon mérgesek, ha előadás közben, a nézőtéren megszólal egy telefon.
A Csörgess meg! arról szól, amit én látok a mobiltelefonálásból.
Ülök valahol és hallom, hogy telefonálnak, akarva akaratlanul részese vagyok a beszélgetésnek, pedig nem tartozik rám. Régen bemutatkoztunk, most rá van írva a kijelzőre, ki keres, ha akarom, felveszem, ha akarom, nem. A mobil rossz szokásokat rögzít, rontja az illemet, az érzelmeinket, a kapcsolatainkat.
Hasonlóan készült az előadás, mint a HírlapSzínház. Egyrészt azért, mert ennek sikerén felbuzdulva, ezekkel a színészekkel szerettem volna egy másfajta előadást csinálni. Kiderült ugyanis, hogy milyen kreatívak, izgalmasan gondolkodnak. Nagyrészt a színészek írják a jeleneteket, Sirokay Bori, dramaturg és Gazdag Péter, irodalmi munkatárs vezetésével. Sőt, az előadás zenéjét is a színészek játsszák." - Máté Gábor.

Rendező:
Máté Gábor

Szereplők:
Bányai Gábor
Bozó Andrea
Fenyő Iván
Görög László
Fekete Györgyi
Járó Zsuzsanna
Hüse Csaba
Mészáros Sára
Kaszás Gergő
Mészáros Máté
Ötvös András
Schruff Milán
Vajda Milán

Csörgess meg!

 
   

Csörgess meg!



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2015. szeptember 30. Nézettség: 586

Tetszik