Az asszony beleszól

Az asszony beleszól

0 videó - 1965
magyar tévéjáték, 56 perc

Az újságiró nyomoz a "sárga táska" után, s közben megismerkedik a harmincas évek városi középosztály és kispolgárság cifra nyomorúságával. Móricz Zsigmondot általában a paraszti élet nagyerejü ábrázolójaként tartják nyilván. Pedig Móricz város tárgyi írásai legalább ilyen jelentőségüek. Ez utóbbiak közé tartozik Az Asszony Beleszól címü regénye is, melyet Móricz Virág alkalmazott Televízióra. A történet a két világháború között játszódik és két vonalon fut. Főhőse egy fiatal ujságíró, aki szabadjegyet kap a Vígszinház előadására, mivel azonban nem tud elmenni, az Üllői úti házban szomszédainak ajánlja fel a jegyeket. De kiderül, a sok úri család olyan rosszul áll anyagilag, hogy még szabadjeggyel sem tud elmenni színházba, a villamosra, ruhatárra stb. sem telik nekik, s a jegyeik így családról családra, emeletről, emeletre vándorolnak. A történet másik szála: izgalmas nyomozás egy sárga táska után, nagyarányú szélhámosság leleplezése. Imre, a fiatal ujságíró végül is megfejti a sárga táska titkát és a mozgalmas nap mégis csak a Vígszinházban ér véget. Móricznak ez az üde írása keresztmetszetet ad a két háború közti budapesti középosztásról, tartalmatlanná vált formákról, egy önmagát tulélt réteg életéről.

rendező:
Esztergályos Károly
író:
Móricz Zsigmond

szereplők:
Judit Tóth
Zsigmond Fülöp
Lajos Básti
Edit Soós
Márta Fónay
György Györffy
Pál Somogyvári
István Nagy
Vera Szemere
Károly Kovács
Zsuzsa Gordon
László György
Miklós Szakáts
László Csákányi
Sándor Szakács


 
   



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videó.
Segítség a típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2016. január 6. Nézettség: 517