Kék tornádó /Blue Tornado/

Kék tornádó /Blue Tornado/

0 videó - 1991
magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 86 perc

Alex és Philip jó barátok és évek óta együtt repülnek. Egyik bevetésük alkalmával azonban furcsa dolog történik velük. Vakító fény árasztja el a teljes égboltot, s szinte képtelenség irányítani a gépeket. Alex a csodával határos módon megmenekül, Philip viszont eltűnik, s a bevetés után nem sokkal megtalálják a repülőgépe roncsait, viszont furcsa módon a holttestét nem. Alex bíróság elé áll, ahol elmondja a vele történteket, de senki nem hisz neki. Így a férfi elhatározza, hogy saját maga fogja kideríteni, mi is történt valójában. Elmegy a könyvtárba, hogy földöntúli dolgok után kutasson, hiszen biztos benne, hogy amit látott, nem földi eredetű. Ott ismerkedik meg Christinával, aki az ismeretlen eredetű történések nagy szakértője. A nő segít Alexnek kideríteni, valójában mi is történt vele, s a segítség mellett érzelmi kapcsolat is szövődik kettőjük között. Együttes erővel sikerül rábírniuk a katonai vezetést, hogy derítsék ki, honnan ered a megmagyarázhatatlan fényjelenség…

Rendező: Antonio Bido

Szereplők:
Dirk Benedict, Ted McGinley, Patsy Kensit, David Warner, Christopher Ahrens


 
   



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videó.
Segítség a típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2016. december 9. Nézettség: 305

Tetszik