BUÉK! (1978)

BUÉK! (1978)

1 videó - 1978
Magyar filmdráma, 85 perc

Három fiatal vegyészmérnök-kutató - Laci (Bujtor István), Kati (Bodnár Erika) és Gyuri (Bálint András) - szilveszter előtt néhány nappal az elmúlt év megfeszített munkáját és annak az utolsó munkanapon várható eredményét ünnepli. Isznak, bolondoznak és megfogadják, hogy semmit sem tesznek ezentúl egymás tudta nélkül. Közösen dolgoztak egy fejlesztési programon, amelyet igazgatójuk is támogatott, és amely számukra bizonyosan szakmai előmenetellel kecsegtetett. A szilveszter délelőtt mégsem hozza meg a várt eredményt. Időközben új igazgatót neveztek ki, aki másként, óvatosabban értékeli az eredményeket. Amikor a három kutatót, külön-külön, tájékozódó megbeszélésre hívja be, a megnyilatkozásokat önérdek vezeti. Ebben a hangulatban kerül sor a közös szilveszteri mulatságra.

rendező:
Szörény Rezső

Szereplők
Perjes Laci
Bujtor István
Szathmáry Kati
Bodnár Erika
Tárnok Gyuri
Bálint András
Tárnokné, Éva
Esztergályos Cecília
Fodor, az új igazgató
Haumann Péter
Szabó, minisztériumi felettes
Márkus László
Réka
Meszléry Judit
Titkárnő
Káldi Nóra

BÚÉK! (1978)

 
   

BÚÉK! (1978)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videa.hu videó.
Segítség a videa.hu típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2019. január 1. Nézettség: 1,218

Tetszik  

Videó lista megjegyzések

Ernst Márti
szerda, 2019. január 23. 13:51
nincs hangja
Ujváriné Judit
szerda, 2019. január 23. 15:44
Szerintem van. Nézd meg a videonál a hangszóró nincs-e lehalkítva, vagy a gépeden a hang működik-e.