Egy Nap (2018)

Egy Nap (2018)

1 videó - 2018
Magyar játékfilm, dráma, 99 perc

Anna 40 körül van. Rohan. Van három gyereke, férje, munkája, anyagi szorongása. A pénzük fillérre, a napjaik percekre vannak beosztva. Anna odaér, megígér, elintéz, elhoz, fejben tart, órát tart. Anna nem éri utol a férjét. Szeretne beszélni vele. Úgy érzi, muszáj lenne. Úgy érzi, elveszti őt. És úgy érzi, nem térhet ki a mindig soron következő feladat elől. A hétköznapi, a masszívan monoton ütközik a törékennyel, a nem ismételhetővel.

Szilágyi Zsófia egy Pécsett szerzett diploma után a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán végzett 2007-ben Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában. Az Egy nap első játékfilmes rendezése, amely a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült. Az Egy nap világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt, ahol az alkotás az 57. Kritikusok Hete versenyszekcióban szerepelt és ott a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége az Európai Filmakadémia kérésére összeállított egy 12 filmből álló listát is, amelyen szintén helyet kapott az Egy nap, s amely ezzel esélyessé vált az Európai Filmdíjra is.

rendező:
Szilágyi Zsófia

Szereplők
Anna
Szamosi Zsófia
Szabolcs
Füredi Leo
Simon
Barcza Ambrus
Sári
Varga-Blaskó Zorka
Márkó
Gárdos Márk
Gabi
Láng Annamária
Mari
Vándor Éva
Csaba
Hajduk Károly

Egy nap

 
   

Egy nap



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videa.hu videó.
Segítség a videa.hu típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2019. május 28. Nézettség: 661


Videó lista megjegyzések

Basi Luca
csütörtök, 2019. május 30. 23:36
Nagyon jo film. Kivalo alakitasok, gyerekszereploket is beleertve.
Varga Róbert
szerda, 2019. július 3. 14:56
remek realista film