A Poma utcai bűntény (Il delitto di Via Poma) 2011.

A Poma utcai bűntény (Il delitto di Via Poma) 2011.

1 videó - 2011
Olasz krimi, 100 perc


1990. augusztus 7-én nagy indulatokat kiváltó bűntény történt Rómában a Carlo Poma utcai társasház egyik irodahelyiségében. Egy fiatal lányt öltek itt meg különös kegytelenséggel. Az alig húsz éves Simonetta Cesaroni titkárnőként dolgozott egy római cégnél, akik időnként munkaerőkölcsönzéssel is foglalkoztak. Ezen a nyári délutánon is egy másik cégnél kellett munkát végeznie egy szabadságolások miatt kiürült irodában. A lányt hiába várta haza este aggódó családja, ő mégsem jött, és hírt sem adott magáról mint korábban. A lány húga, annak barátja, és Simonetta főnöke indultak megkeresni őt, de arra senki sem volt felkészülve, amit találtak. A film valós eseményeket dolgoz fel. A bűntény és a több mint húsz évig tartó nyomozás sokáig szerepelt az újságok címlapjain, tévéműsorokban, és sok évig foglalkoztatta a közvéleményt, illetve a szakértőket egyaránt. Bár 2011-ben jogerősen elítélték a gyilkosság immár sokadik feltételezett elkövetőjét, a lány egykori vőlegényét, őt 2014-ben bizonyítékok hiányában felmentették, így az ügy mai napig megoldatlannak látszik.

rendező:
Roberto Faenza

szereplők:
Silvio Orlando
Inspector Montella
Astrid Meloni
Simonetta Cesaroni
Fabrizio Traversa
Raniero Busco
Giorgio Colangeli
Pietrino Vanacore
Giulia Bevilacqua
Paola Cesaroni

A Poma utcai bűntény 2011 dvdrip......

 
   

A Poma utcai bűntény 2011 dvdrip......



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez videa.hu videó.
Segítség a videa.hu típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2022. június 24. Nézettség: 104