EMI - táborok

EMI - táborok

39 videó - 2010
Megalkuvás helyett nemzetpolitikát követelnek a magyar fiatalok, írták az újságok egy évvel ezelőtt az első EMI-táborról. Idén a fiatalok nemcsak követeltek, hanem a különböző, de valójában közös témájú előadások és az egyeztető kerekasztalok beszélgetései alapján felhívást fogalmaztak meg, melyben népszavazást és aláírásgyűjtést hirdettek meg a Kárpát-medencei magyarság önrendelkezése érdekében. A kezdeményezést támogatták az SZNT, EMNT és az MPSZ jelenlévő képviselői, ugyanakkor csatlakozott hozzá a MIT és a BKB is. Az SZNT elnöke másnap támogató nyilatkozattal üdvözölte a Felhívást, hamarosan több erdélyi szervezettől is hasonló megnyilatkozás várható. Az erdélyi közös álláspont létrejötte után széleskörű egyeztetések következnek a Kárpát-medence teljes területén élő magyarság szervezeteivel, melyet terv szerint a Vox Hungarica, egy, az ügy mellett álló szervezetek képviselőiből alakuló szervezet megalakulása követ, mely az országos és nemzetközi fórumok elé terjeszti a népszavazás, illetve aláírásgyűjtés eredményét.

"Ahol megtapasztalod, hogy mi egy vérből valók vagyunk"
Nélküled - Jobbik IT - EMI tábor 2015
Értékeltek a 11. EMI-tábor szervezői (Gyergyó TV)
NAPI AKTUÁLIS - Vona: Ennyi pénzt kaptunk eddig külföldről
Ötödik nap a 11. EMI-táborban (Gyergyó TV)
Harmadik nap a 11. EMI-táborban (Gyergyó TV)
Újra otthon az EMI-tábor
Vona Gábor és Szávay István előadása - EMI tábor 2015
Zajlik a 11. EMI-tábor (Gyergyó TV)
Megnyitotta kapuit az EMI tábor (Sóvidék TV)
Második nap a 11. EMI-táborban (Gyergyó TV)
Első nap az EMI-táborban (Gyergyó TV)
Ossian- A rock katonái (11.EMI tábor, Gyergyószentmiklós, 2015.08.05)
Kezdetét vette a 11. EMI-tábor (Gyergyó TV)
EMI TABOR MEGNYITO
Zajlik a 10. EMI-tábor
Vona Gábor - VII. EMI táborban - DunaTV (2011-08-15)
VII. EMI-tábor, 2011. augusztus 10-14, Gyergyószentmiklós
VI. EMI-tábor 2010. (5/5)
VI. EMI-tábor 2010. (4/5)
VI. EMI-tábor 2010. (3/5)
VI. EMI-tábor 2010. (2/5)
VI. EMI-tábor koncertek (Gyergyó TV) 3.
VI. EMI-tábor film (Gyergyó TV) 1.
VI. EMI-tábor 2010. (1/5)
VI. EMI-tábor, Gyergyószentmiklós
emi tabor
Emi Tabor 2010
Edda művek - Győzni fogunk
Híradó augusztus 16 - Véget ért a VI. EMI Tábor
VI. EMI-tábor 2010 GyergyóTV-ben -második nap-
VI. EMI-tábor 2010 GyergyóTV-ben megnyitó
Zajlik az EMI tábor 2010 SzékelyTv
VI. EMI tábor 2010 - Beszéljünk magyarul !
EMI-tábor 2010
Dr.Lenhardt:"Milyen válaszlépésre készül a Külügy az EMI tábor ellehetetlenítése miatt?"
VI. EMI-táborról Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere
VI. EMI-tábor reklám - koncertes
IV. EMI-TABOR 2008

 
   

"Ahol megtapasztalod, hogy mi egy vérből valók vagyunk"



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2011. június 10. Nézettség: 1,582