Sinka István

Sinka István

13 videó
Sinka István (Nagyszalonta, 1897. szeptember 24. – Budapest, 1969. június 17.) Kossuth-díjas (1990) költő, író.
Bihari ridegpásztor családban született, maga is bojtár, majd juhász volt Nagyszalonta környékén. 1919-ben házasságot kötött Pap Piroskával. 1920-ban Vésztőn telepedett le. A Magyar Falu című „fajvédő” újság pályázatára küldte be első verseit. A lapban és irodalmi mellékletében, a Virágoskertben rendszeresen jelentek meg írásai. Féja Géza 1932-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre Szabadság című hetilapjában közölte verseit. A szeghalmi gimnázium vállalta első kötetének kiadását. Veres Péterrel, Szabó Pállal és Barsi Dénessel kötött barátságot. 1935-ben Barsi, Szabó és Sinka megalapították a Kelet Népe című folyóiratot. Versei a Szabadságban, a Komádi és Vidéke című lapban, a szlovákiai Magyar Írásban, majd a Válaszban, a Hídban, a Szabad Szóban, a Magyar Életben és a Magyar Útban jelentek meg. 1936-ban Budapestre költözött. Munkát nem talált, nyomorgott, betegen kórházba került. Felesége halála után Péczeli Katalinnal kötött házasságot 1937-ben. 1939-ben Püski Sándor, a Magyar Élet kiadója jelentette meg Vád című verseskötetét. 1945 után szembehelyezkedett a szocialista átalakulással, és hosszú időre kívül rekedt az irodalmi életen.

Művei [szerkesztés]



Sinka István emléktáblája egykori lakhelyén, a Keleti Károly utca 50. szám alatt
Himnuszok Kelet kapujában (1933)
Pásztorének (1935)
Vád (1939)
Denevérek honfoglalása (1941)
Fütyöri és a hét vadász (1941)
Harmincnyolc vadalma (1941)
Balladáskönyv (1943)
Hontalanok útján (1943)
Fekete bojtár vallomásai (1944)
http://mek.oszk.hu/03100/03181/
Kadocsa merre vagy? (1944)
Eltűnik a hóri domb (1961)
Végy karodra, idő (1964)
Mesterek utcája (1967)
Szigetek könyve (1972)
Válogatott versei (1977)

A folyón egy hajó menne...
Kicsi Hang: Sinka István - Sötét esztendők
Magyar requiem - 3. Üdv néked ifjúság (Sinka István verse)
Pusztaszó - Bondár Márta balladája (Nagy Szabolcs - Sinka István)
Pusztaszó - Fekete kapu
Pusztaszó - Német áfium (Pengő Csaba - Sinka István)
Pusztaszó - Virág hulljon, csillag essen...
SZÁLLNAK A VADLIBÁK SINKA I KUBIK A MIHI 2013
Sinka István - Fekete bojtár vallomásai (Hangoskönyv)
Sinka István - Szomorú halász
Sinka István: Anyám balladát táncol
Sinka István: Szállnak a vadlibák
Végy karjaidra idő _ Előadás Sinka István műveiből

 
   

A folyón egy hajó menne...



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2011. október 21. Nézettség: 1,470

Tetszik