Égi Kávéház

Égi Kávéház

8 videó
Az Égi Kávéház körülbelül két éve alakult, s létrejöttében közrejátszott József Attila és Pilinszky János írásainak szeretete, illetve nem titkolt szándékkal e két költőóriás műveinek még szélesebb körben való terjesztése. A tagok különböző zenei formációkból gyűltek össze, a debütáló lemez előzménye pedig a ’Kései sirató’ című rock-oratórium volt 2007-ben, amelyből néhány dal újrahangszerelve az Égi Kávéházon is hallható. A két zeneszerző Árva Gábor és Mester Balázs, a hanganyagot Koch Olivér hangszerelte. Keverés és mastering szintén Mester Balázs nevéhez fűződik.

A mindössze pár hónapja megjelent album már több mint 6000 letöltésnél jár, ami azt mutatja, hogy van igény a költészet és a rockzene ilyetén házasítására. A lemez ingyenesen letölthető az alábbi honlapról: http://egikavehaz.uw.hu/ A videó-megosztó portálokon is fellelhetőek vagyunk, egyelőre fotós klipekkel, ám tervbe van véve egy rendes hivatalos klip elkészítése.

A zenekar csapat tagjai:

Mester Balázs – ének, gitár (Tatu 18)
Árva Gábor – ének, gitár (Mea Culpa, Relics, ex-Facer)
Koch Olivér – billentyűs hangszerek (Relics)
Berényi Gábor – ének
Puskás Csilla – ének (Relics)
Kovács Roland – basszusgitár (Relics, ex-Empyema)

Égi Kávéház - Harmadnapon
Égi Kávéház - Mint Gyermek (József Attila)
Égi kávéház - A hetedik (József Attila)
Égi kávéház - Harbach 1944 (Pilinszky János)
Égi kávéház - Miféle földalatti harc (Pilinszky János)
Égi kávéház - Ne félj (Pilinszky János)
Égi kávéház - Tilos csillagon (Pilinszky János)
Égi kávéház - Ülni, állni, ölni, halni (József Attila)

 
   

Égi Kávéház - Harmadnapon



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2012. július 10. Nézettség: 764

Tetszik