Vivat Bacchus

Vivat Bacchus

8 videó - 2001
A Vivat Bacchus egy öt tagból álló a cappella énekegyüttes. 2001-ben, egy angliai kirándulás alkalmával alakultak, a Bartók Béla Férfikar tagjaiként. Az első pár évben kisebb változásokkal, még mondhatni hobbi szinten tevékenykedtek.

Megalakulásukkor csupán négyen vettek részt benne, pár évig így működtek. Ám Zsiráf sajnálatos balesete nem tette lehetővé további aktív tagságát, így egy tagcsere történt. Nem sokkal később egy taggal bővültek, 2005-ben elnyerve a végleges formációt - "két Szabolcs, három Szentgyörgyváry" -, mely tökéletesen alkalmas volt egy ötszólamú énekegyüttes működésére.
Balásy Szabolcs (Charlie)
1979. december 3-án született Kaposváron. A pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumban tanult, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának ének-zene, karvezetés szakán diplomázott. Életét a zene teszi ki: az énekegyüttes "házi zeneszerzője", Ákos zongoristája a Még közelebb-turnén, a No more blues tagja, emellett musicaleket ír (Zrínyi 1566, Rákóczi - A fejedelem) és kórust vezet.
Bognár Szabolcs (Bogi)
1977. december 11-én született Pápán. Fuvola szakon végzett a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának ének-zene, énekművész szakán diplomázott (egyetemi tanulmányait folytatta ezután is). Hangi adottságaival hamar kitűnt a többiek közül. Kis idő elteltével operaénekessé válhatott, a Pécsi Nemzeti Színház tagjaként. Ezzel az énekegyüttesben a szólista szerepét tölti be, híres operettdalokat adva elő (Bánk bán, Zsuppán belépője).
Szentgyörgyváry Gergely (Geri)
1979. április 27-én született, Péter ikertestvére. Zenei tanulmányait a Püspöki Énekiskolában kezdte. Faipari érettségi után Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testnevelés-rekreáció szakán szerzett diplomát. Élete egyik felét a sport teszi ki, okleveles fitnesz-edző. Az énekegyüttes legmélyebb hangja, designere és felügyel az egészségükért. Szabadidejét nem rég született kisfiával tölti.
Szentgyörgyváry Károly (Karesz)
1971. március 29-én született, ezzel ő a rangidős. A pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában három évig a hegedűvel próbálkozott, de tanáraival közös megegyezéssel szakított ezzel a csodálatos hangszerrel. A hegedű után gitározni tanult, amivel sokkal több sikert ért el. Az éneklés- különböző formációkban,- végigkísérte az életét. Ennek köszönhetően találkozott élete párjával, akivel négy gyermeket nevelnek. Az utóbbi pár évben- az együttesen kívül,- mint félállású anya és az Országos Mentőszolgálat félállású dolgozója tevékenykedik. Társai "apukája".
Szentgyörgyváry Péter (Peti)
1979. április 27-én született, Gergely ikertestvére. Zenei tanulmányait a Püspöki Énekiskolában kezdte, tenorkürttel. 2002-ben diplomázott Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karának óvópedagógus szakán. A harcművészetek szerelmese, számos mese, vers, szöveg szerzője, az énekegyüttes menedzsere, vezetője, a "Négy Mustkétás Bt." ügyvezetője. Emellett három gyermek boldog édesapja.
Stumpf Árpád (Zsiráf)
Károly sógora, az énekegyüttes szülőatyja. Balesetének következtében nem tudott tovább részt venni a működésben, de megmaradt tiszteletbeli tagnak. Ám a művészettől nem pártolt el, rajzol, grafikákat készít, alkalmanként még énekel is, logopédushoz jár és a "Fogd a kezem" Alapítvány tagja.
Munkásságuk

Karrierjük tisztán felosztható két részre. Az első években még nem állt össze teljesen a koncepció, a tagok is váltották egymást, de amint kialakult a végleges változat, munkásságuk egy újabb szakaszába értek.
Megalakulás (2001-2005)
2001 júliusában álltak összedalolgatni, akkor még négyen. A Pannon Bartók Béla Férfikar volt a közös pont, számos előadásuk együtt zajlott. Az első pár évben még nem bővelkedtek fellépésekben, nevük se csengett annyira ismerősen. Ekkor kizárólag boros és baráti körökben mozogtak. 2005 novemberétől rendszeres fellépőjévé váltak a budapesti Andante Borpatikának. Ugyanebben az évben jelent meg az első lemezük, a Négy Mustkétás.

Történet (2006- )
2006 környéke meghozta nekik a várva várt sikert. Egyre több fellépés, médiában szereplés, egyre nagyobb ismertség. Külföldön is számos helyen megfordultak, nevük Európa-szerte, de még a tengerentúlon sem ismeretlen. Megjelent további négy lemezük (melyből egy DVD is), sikerrel jubiláltak és olyan hírességekkel dolgoztak együtt, mint pl. Demjén Rózsi, Sasvári Sándor, Bolyki Brothers stb., olyan helyeken, mint pl. Budapesti Sportaréna, Pécsi Kodály Központ.
Elnyerték a Kórusolimpia aranyérmét Kínában (a Bartók Béla Férfikarral, 2006 nyarán), és kiérdemelték a Pécs Város Művészeti Díjat is. Aktív résztvevői az Európa Kulturális Fővárosa programnak 2010-ben, továbbá számos borfesztivál állandó szereplői. Karrierjük a mai napig töretlenül fut.
10 éves jubileum [szerkesztés]

2011-ben ünnepelte az énekegyüttes tíz éves fennállását. Ennek alkalmából június 8-án egy nagyszabású koncertet adtak a Pécsi Kodály Központban. A két felvonás közötti szünetben meglepetésképp több pincészet borait kóstolhatták meg a vendégek. Sztárvendégek voltak: Ákos, Sasvári Sándor, Vermes Tímea, Kebuszek Zsolt, Mutapcic Mithad, La Bohéme Wirth Márton vezényletével és Kőszegi Sámuel.
Beszámolók szerint a felújított központ történetének legsikeresebb fellépése volt ez a jubileum. Ám ennyivel nem ért véget az ünneplés: decemberben két új lemezzel örvendeztették meg közönségüket, teljessé téve és lezárva ezt az évet.

Ákos

2005-ben megismerkedtek a híres magyar zenész-énekessel, Ákossal. A művész 2005 novemberében nyitotta meg az Andante Borpatika kapuit, innentől kezdve az énekegyüttes rendszeres fellépővé vált a színpadon. A baráti kapcsolatuk olyannyira elmélyült, hogy a fiúk a 2006-2007-es Még közelebb-turnén, illetve az ugyanezt a nevet viselő CD-n is részt vettek. Ez a tevékenység kölcsönösnek bizonyult: Ákos is jelentős szerepet vállalt a 2008-ban megjelent Boriginal munkálataiban, sőt, egy szólót is előad (Bromiosz virága).
Többször álltak közösen színpadra ( Prima Primissima, jubileumi koncert, Andante Borpatika) egy-egy dal erejéig (Az utolsó hangos dal, Adj hitet, Örök április).

Lemezeik

A Négy Mustkétás
A négy mustkétás 2005-ben jelent meg az első lemezük, A négy mustkétás címmel. Mint az kivehető ebből, itt még egy korábbi, négyes formáció volt érvényben. A lemezen magyar költők boros versei, népdalok és csak néhány saját dal található. Tiffán Ede és Zsolt támogatásával a felvételek a Bezerics-Németh családnak köszönhetően a szentgyörgyvári Batthyány Pincében készültek.
Borigina
2008 februárjáig kellett várni a második lemezre. A cím hivatott mutatni, hogy itt már nagyobb részben szerepelnek a saját szerzemények, mint a feldolgozások. Vendégszereplőként Ákos szólót énekel (Bromiosz virága), Pálffy István mesél (Cuvée házasítása). Különlegessége, hogy a magyar boros gazdák eddig nem látott összefogással támogatták elkészülését.
Dupla Magnum
2010-ben, egy azonos nevű koncerttel együttesen jött a folytatás. A cím utal az összetételre, ezúttal a CD mellé egy DVD is járult, az előbb említett koncert felvételével, többek között. Közreműködésként Sasvári Sándor énekel egy ütős szólót, továbbá hallható az Európa Kulturális Fővárosa induló is. A támogatottságuk egyre csak bővül.
A koncert
2011 decemberében, mindenféle utómunka nélkül adták ki a jubileumi koncert hanganyagát. A cél a hangulat átadása, sikeresen. A lemezen hallható a La Bohéme Wirth Mártonnal, Kőszegi Sámuel, Mutapcic Mithad, Kebuszek Zsolt és Stumpf Árpád Zsiráf is.

Forralt bor
Szintén 2011 decemberében látott napvilágot, egy különlegesebb meglepetésalbum. A lemez képek formájában vizuális, néhány saját dal, illetve átdolgozás képében pedig kellemes audiovizuális élményt nyújt, igazi karácsonyi hangulattal vegyítve. Hallhatjuk rajta Péter két gyermekét, Botondot és Blankát is.

Repertoár

Mindenképpen említésre méltó az az "eszköz", amivel elérték sikereiket: a dalaik. A repertoár több, mint négy órát tesz ki, számtalan népdal, fel-és átdolgozás, illetve saját szerzemény összességéből. Azért is fontos, mert itt mutatkozik meg a rendkívüli sokoldalúságuk. Elsősorban bordalokban utaznak, ám dalaik számos műfajt érintenek és ölelnek át. Egy-egy előadás alkalmával találkozhatunk a rock, pop, jazz, opera, rap műfajával, de ugyanúgy fellelhető a gyermekdal, a tangó és a musical is. Mivel a műfajnak, amit művelnek, nincsenek igazán kötöttségei, ezt a teljes szabadságot nagyszerűen fordították előnyükre. Sokszínűségükkel képesek bármikor bármilyen közönséget megragadni.

Ákos & Vivát Bacchus - Utolsó hangos dal - Prima Primissima
Ákos vs Vivat Bachuss - Vivat Bacchus
Vivat Bacchus & Ákos - Az utolsó hangos dal
Vivat Bacchus & Zsiraf - Ha meghalok
Vivat Bacchus - Bordalok
Vivat Bacchus - Boros szerelem
Vivat Bacchus - Dupla Magnum (Sasvári Sándor)
Vivat Bacchus - Dupla Magnum - V-Moto'Rock

 
   

Ákos & Vivát Bacchus - Utolsó hangos dal - Prima Primissima



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2012. augusztus 2. Nézettség: 822

Tetszik