Poniklo Imre

Poniklo Imre

3 videó
Magyar dalszerző, énekes, az Amber Smith frontembere, Budapest, 1974.

Pályafutását a Fanzine nevű kísérletező indie együttesben kezdte. Feloszlásuk után alapította meg az Amber Smitht, amelynek mai napig frontembere. Az Amber Smithszel eddig három nagylemezt, valamint számos kislemezt és EP-t jelentetett meg.

Társszerzője és előadója Yonderboi 2005-ös visszatérő kislemezének, a Were You Thinking of Me?-nek (2006-2007 során pedig koncertzenekarának, a Kings of Oblivionnak alkalmi tagja is).

Alapítója és dalszerző/gitárosa a már nem létező Raina poszt-rock instrumentális formációnak.

Poniklo 2009 szeptemberében jelentette meg első, cím nélküli szólólemezét. Az anyagon az Amber Smith-es Bátor Bence basszusgitáron pedig Michael Kentish (The Random Chocolates) játszik. A lemezt bevezető klip/kislemez, az " Éjjel" sikeres rádiós és tévés sláger volt 2010 során, majd 2010 nyarán a The Moog zenekar frontemberével, Szabó Tamással közösen jelentett meg dalt "Grace" címmel.

Poniklo jelenleg az amber smith következő, jelenleg cím nélküli lemezén dolgozik.

PONIKLO - Solaris
Poniklo - Nélkülem nem működsz
Poniklo Imre - It's a sin Pet Shop Boys cover live at A38

 
   

PONIKLO - Solaris



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2013. február 19. Nézettség: 736

Tetszik