Pál Tamás

Pál Tamás

3 videó
Énekes, színész.Budapest, 1981. április 13.
Pedagógus szülők gyermekeként. Féltestvére tíz évvel idősebb nála, rajta kívül egy fiatalabb testvére van. Gyermekkorában sokat költözködött, jelenlegi, fóti lakhelye előtt tizenegyszer költözött. Lakott Káposztásmegyeren, szülei válása előtt Rákospalotán élt, onnan nagyszüleihez költözött Újpalotára, majd házasságáig Újpesten élt.

Már kilencévesen szerepelt az iskolai színjátszókör Négyszögletű Kerek Erdő előadásában Mikkamakkaként. Középiskolai tanulmányait a Németh László Gimnáziumban folytatta, ahol tanulmányi eredményei folyamatos romlásnak indultak. Az éneklést tizenhat éves korában kezdte a Crazy Café karaoke-estjein. Színészi pályafutását a gimnázium színjátszóközében folytatta, ahonnan átkerült a Földessy Margit vezette Színjáték- és Drámastúdióba. Itt játszhatta el többek között a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Józsefét és a Szentivánéji álom több szerepét. Itt ismerkedett össze Eszterrel, akit később 2004-ben feleségül vett.

A Drámastúdión keresztül vehetett részt a 2002-es LGT-fesztiválon, ahol a Képzelt riport… koncertváltozatában és az LGT-koncerten háttérénekesként működött. Ezután társaival többször tett eleget Presser Gábor meghívásának. Ekkoriban főállásban a Fővárosi Vízműveknél dolgozott, miután külkereskedelmi üzletkötői végzettséget szerzett. A Megasztár tehetségkutató első szériájába küldött jelentkezése alapján még a válogatóba se került be, azonban a második évadban – vigaszágról – a döntőbe került. A versenyben nyolcadik helyezést ért el.

A tehetségkutató után, még 2005-ben jelent meg első nagylemeze Amit adhatok címmel. Később közreműködött a Desperado A csillagokban járunk járunk című 2007-es maxialbumán és DJ Váczy Indulj már! című számában. Közben szinkronszínészként működik

Pál Tamás - Sunset Boulevard
Pál Tamás - Wherever you will go
Tamás Pál - Mondd, Mit Vársz

 
   

Pál Tamás - Sunset Boulevard



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2013. február 27. Nézettség: 645

Tetszik