Rácz Gergő

Rácz Gergő

15 videó - 1976
Rácz Gergő (Budapest, 1976. március 4. - ) magyar énekes a V.I.P együttes egykori tagja.

Zenei tanulmányait 11 éves korában kezdte klasszikus gitározással a XVIII. kerületi zeneiskolában. 15 évesen elindult az Országos Zeneiskolai Gitárversenyen, ahol első helyezést ért el. 14 éves korától tagja volt a Park zenekarnak, amelyet Fenyő Miklós segített. 1995-ben felvették a Zeneművészeti Főiskolára klasszikus gitár tanszékre. Gergő már a V.I.P együttes megalakulása előtt írt dalokat és azokat elküldte a BMG kiadónak. A számok megtetszettek a lemezkiadónak, de ők egy fiúcsapatban gondolkodtak. Környei Attila menedzser néhány hét múlva felhívta, és bemutatták Rakoncai Viktornak, aki kettőjük mellé elhívta Rakonczai Imrét és Józsa Alexet, így 1997 elején megalakult a V.I.P. Gergő az együttessel eljutott az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójába, majd 1997. május 3-án a dublini döntőn ahol 12.[1] helyet értek el a Miért kell, hogy elmenj? című dallal. 1997 és 2001 között öt albumuk jelent meg. 2001. április 13-án egy koncerttel búcsúztak rajongóiktól.

A V.I.P feloszlása után 2004-ben a Fool Moon nevű acappella együttes tagja lett.

A Dal 1. Elődöntő - Rácz Gergő - Csak állj mellém - Eurovision Hungary 2012-02-03
Bencsik Tamara és Rácz Gergő a stúdióban énekel, 2011.11.30.
Fool Moon - Rácz Gergő - Change the world (Krém)
Rácz Gergő & Fool Moon & Malek Andrea
Rácz Gergő - Csak állj mellém! (Lyrics Video)
Rácz Gergő - Csak állj mellém! (Official Video)
Rácz Gergő - Shotgun (Official Lyric Video)
Rácz Gergő - Timeline (egyszemélyes acappella)
Rácz Gergő: Bennünk a világ
Rácz Gergő: Húzz fel bármit
Rácz Gergő: Megy a lány
Rácz Gergő: Súgd a nevem
RakonczaiViktor&RaczGergo-Lélegzet.m4v
Tolvai Renáta - Rácz Gergő: Ez még csak a kezdet - Dragmatic & Kincses Remix
Tolvai Renáta - Rácz Gergő: Ez még csak a kezdet - Official HD video - MistralMusic

 
   

A Dal 1. Elődöntő - Rácz Gergő - Csak állj mellém - Eurovision Hungary 2012-02-03



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2013. február 28. Nézettség: 603

Tetszik