Szendy Szilvia

Szendy Szilvia

39 videó
Magyar színésznő.aki születet:
Kecel, 1977. február 26.
Szvetnyik Szilviaként anyakönyvezték, melyet Kerény Miklós Gábor, Kero javaslatára változtatott Szendi-re színészi pályafutása kezdetén.

Gyerekkorától szorosan kötődik a zenéhez, a keceli Arany János Általános Iskola ének-zene tagozatos osztályába járt. Tagja volt az iskola kórusának. Ezt követően a bajai Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Második osztálytól délutánjait a zeneiskolában töltötte, ahol megismerkedett a szívének oly kedves zeneelmélettel, valamint magánének és zongoraórákon is részt vett.

Érettségi után a Budapesti Operettszínház Zenés Színészképző Stúdiójába felvételizett, ahová Szinetár Miklós javaslatára felvételt is nyert. Már ekkor Oszvald Marika utódját látták benne. A stúdió elvégzése után azonnal szerződtette a teátrum. Elsőként a Dobostorta Lidikéjét játszhatta el, ezt követően az operett irodalom, majd minden szubrett szerepe megtalálta/megtalálja, melyeket német nyelven is játszik. Például a Csárdáskirálynőben Stázit ő alakítja a leghosszabb ideje, az évek során rengeteg Bónit „elfogyasztott”. Partnerei voltak Szolnoki Tibor, Faragó András, Arany Tamás, Marko Kathol (német), Kiss Zoltán, Bozsó József, Szabó Dávid, Peller Károly és Kerényi Miklós Máté.

2003-ban elsőként átvehette a legjobb szubrettnek járó Bársony Rózsi Emlékgyűrűt. Több hónapon keresztül turnézott külföldön például a Csárdáskirálynővel, Marica grófnővel és több nemzetközi Operett gálán is színpadra lépett. Az ország legtöbb színházában, szabadtéri színpadán fellépett már, valamint rendszeres résztvevője a müncheni és nürnbergi karácsonyi operett gáláknak. A Budapesti Operettszínház vezető szubrettjeként a színház által kiadott operett előadások DVD-in és CD-in szerepel. Sőt kollégájával, és állandó partnerével, Peller Károllyal pályájuk kezdetén megjelentettek egy operett slágereket tartalmazó kazettát Kicsike vigyázzon címmel. Számos televíziós műsorban és gálában szerepelt, rendszeres vendége Mága Zoltán újévi nagykoncertjének.

Operett szerepek mellett 2008-ban az Abigél musicalben kapott lehetőséget, hogy bizonyítsa tehetségét ebben a műfajban is. Kis Mari megformálása új kihívásokat jelentett, más karakter, más énektechnika és musical fiatalabb közönségének meghódítása. Musicalek világában történő kirándulása ezzel nem ért véget, Riaként bemutatkozhatott a Szép nyári nap című Neoton slágerekkel fűszerezett előadásban is. 2010-ben megtörtént első találkozása Brechttel, a Koldusoperában Lucyként a Polly Peachummal (Szinetár Dórával) közös boksz meccsük osztatlan sikert aratott minden előadáson. Nem is váratott sokáig magára a következő Brecht darab, ugyanis 2011. december 2-án A kaukázusi krétakör Gruséjaként drámai szerepkörben bizonyította, hogy a prózai színpadokon is megállja a helyét. 2012 nyarától ezt a vonalat tovább folytatva a Spirit Színház Molière A mizantróp című darabjában szerepel, melyet Quimby dalok feldolgozásával adnak elő. Jelenleg a Budapesti Operettszínház állandó művésze, valamint vendégként szerepel a Spirit Színházban. Emellett anyaszínházában egyes darabok játékmestereként is segédkezik.

2012. Broadway fesztivál, Szendy Szilvi - Szabó P. Szilveszter : Hogyha kell egy tánc 169.avi
Broadway Fesztivál 2012 Ahol az ember Szendy Szilvi Peller Károly Peller Anna Kerényi
Délibábos Hortobágyon-Szendy Szilvi, Szabó Dávid
Induljunk... - Szendy Szilvi, Peller Károly - Tomasz Biernacki, Aranypálca 2012.
Kálmán Imre : A Bajadér- Shimmy- Szendy Szilvi-Szabó Dávid
Mulatós Szendi Szilvi - Broadway Szilveszter 2009
Operett dalok - Peller Károly Szendy Szilvi
Peller Anna, Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté, Peller Károly - Ahol az ember
Peller Károly & Szendy Szilvi: Szép város Kolozsvár
Peller Károly & Szendy Szilvi: Te rongyos élet
SZENDY SZILVIA , DOLHAI ATTILA CIGARETTA keringő
Shimmy -Szendy Szilvi - Peller Károly
Szabó Dávid, Szendy Szilvi - Shimmy
Szendy Szilvi & Szabó Dávid - Cintányéros cudar világ (Broadway Fesztivál 2011)
Szendy Szilvi & Szabó Dávid - Ringó vállú csengeri violám (Duna Party 2011 - Vigadó tér)
Szendy Szilvi & Szabó Dávid - Shimmy (Duna Party 2011 - Vigadó tér)
Szendy Szilvi & Szabó Dávid - Te rongyos élet (Duna Party 2011 - Vigadó tér)
Szendy Szilvi & Szabó P. Szilveszter - Hogyha kell egy tánc
Szendy Szilvi, Kádár Szabolcs - Lili bárónő: Gyere csókolj meg... - BF 2012.09.15
Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté - Barbártánc
Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté - Kell a ritmus
Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté - Potyacsók
Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté - Szép város Kolozsvár
Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté - Te rongyos élet
Szendy Szilvi, Peller Károly - Budapest blokk
Szendy Szilvi, Peller Károly- Szép város Kolozsvár
Szendy Szilvi, Peller Károly - Szép város Kolozsvár
Szendy Szilvi, Peller Károly - Te rongyos élet
Szendy Szilvi, Szabó Dávid - Szép város Kolozsvár
Szendy Szilvi - Kerényi Miklós Máté- Szép város Kolozsvár
Szendy Szilvi - Kerényi Miklós Máté: Kálmán I. - Marica grófnő - Te légy az álmom
Szendy Szilvi - Kerényi Miklós Máté: Kálmán Imre - Bajadér - Barbár tánc
Szendy Szilvi-Peller Károly- Jön e velem nagysád..
Szendy Szilvi - Peller Károly: Kálmán Imre - Csárdáskirálynő - Te rongyos élet
Szendy Szilvi: Kálmán Imre - Marica grófnő - Ringó vállú csengeri violám
Szendy Szilvi és Kádár Szabolcs - Gyere csókolj meg tubicám
Szép város Kolozsvár-Szendy Szilvi, Szabó Dávid
Vágó Bernadett- Szendy Szilvi -Add vissza a levelem
Vágó Zsuzsi, Szendy Szilvi - Add vissza a levelem! (Abigél)

 
   

2012. Broadway fesztivál, Szendy Szilvi - Szabó P. Szilveszter : Hogyha kell egy tánc 169.avi



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: hétfő, 2013. március 11. Nézettség: 1,989