Leander Rising

Leander Rising

92 videó
A Leander egy magyar együttes Budapestről. Kezdetben Köteles Leander multifunkcionális zenész szólóprojectjeként indult bemutatkozó klipje, a „Csak Te” volt, ami elsőre nagy port kavart az interneten és a hazai szintéren.
A videó híre gyorsan eljutott Vörös Attilához, a hazájában akkor már jól ismert fiatal gitártehetséghez - aki 2010-ben csatlakozott a legendás amerikai Nevermore együtteshez – és egy gyors találka után már duó-ként funkcionált tovább a project.
A gitáros eleinte vendégszólóival egészítette ki Köteles Leander szerzeményeit („Viharom Tavaszom” , „Ördög Naplója”), később azonban már duo-ként működött tovább az addigra már komoly népszerűségre szert tett közös projectjük – amely időszakban született meg a Seress Rezső által megírt világhírű „Szomorú Vasárnap” c. dal feldolgozása, a Rihanna – Only Girl cover, illetve az első közös saját daluk, a „Szívidomár”. Mialatt Attila az Egyesült Államokban turnézott, Kötelese Leander elkészítette a duo egyik talán addig legsikeresebb klipjét, a Lady Gaga „Bad Romance” covert.
2010 szeptemberében aztán egy újabb fordulat következett be a project életében. Egy teltházas fővárosi koncerten – ahová közel 600 ember jött el egy 150 fősre tervezett klubba - debütált a duó, aminek a sikerein felbuzdulva Takács „Jozzy” József gitáros (Wendigo/String Theory) és Maczák Márk dobossal kiegészülve megalapították a zenekarukat, a project-ként már jól bevált Leander néven.
Az együttes első igazi debütálása egy kisebb, 4 állomásos miniturné volt 2011 márciusában. A turné minden egyes állomása teltházas volt, a fővárosban pedig közel 900 ember volt kíváncsi az együttesre.
A nem sokkal ez után a tanulmányaira koncentráló – éppen államvizsgázó – Maczák Márk dobos helyére az a Budai Béla érkezett, aki a Vulgar Display Of Cover PanterA tribute zenekarban akkor már egy ideje együtt zenélt Vörös Attilával.
A lendületen ez végül mit sem változtatott, amit jól bizonyítanak az eddigi fellépések, egy hihetetlenül sikeres nyári fesztiválturné illetve egy 1200 fős Zöld Pardonos koncert, ahol már a szakma mellett a Sony Music is felfigyelt az együttesre.
Az együttes 2011 júliusában végül le is szerződött a Sony Music-hoz, szeptember 10-én pedig elkezdi a több mint 2 hónapos országos turnéját.
A történet még csak most kezdődik…

2008-2009 Leander High School Lionheart Chamber Singers - Au joly jeu (Janequin)
2013.02.07 - Aréna - Leander Rising - MMXII + 8. Főbűn
A Dürer Kert, a Kettőnégy és a Rockélet bemutatja: Gard n' Roll - Leander Rising
Akusztik Leander Rising - MMXII & 8. Főbűn
Akusztik Leander Rising - MMXII & 8. Főbűn
Akusztik Leander Rising - Reborn
Akusztik Leander Rising - Szívidomár
Akusztik Leander Rising - Szívidomár
Családlátogatás: Leander Rising
LEANDER RISING - BENNEM
LEANDER RISING koncert 2014. Budapest PARK (HD)
Leander
Leander - Alföld Televízió, teljes adás, 2012.01.20.
Leander-Bad Romance cover (tribute)
Leander - Diamond And Coal
Leander - Diamond and coal
Leander - Hangfoglalás 2011 HD
Leander - Széttépett érzelmek (csati)
Leander - Szívidomár (full album)
Leander - Szomorú vasárnap
Leander Interjú
Leander Rising - 8. Főbűn @ Zöld Pardon 2013.06.04
Leander Rising - 8. főbűn/ Sin Number Eight (Hungarian version)
Leander Rising - A gyermek énbennem
Leander Rising - A gyermek énbennem
Leander Rising - Az Ördög Naplója / The Devil's Diary
Leander Rising - Az ördög naplója/ The Devil's Diary (Hungarian version)
Leander Rising - Bad Romance (Lady Gaga Cover) + LYRICS
Leander Rising - Bad Romance by Lady Gaga
Leander Rising - Behind the scenes: Entering the stage, Bennem live at Zöld Pardon 2013.06.04
Leander Rising - Bennem (Audio)
Leander Rising - Bennem [Dalszöveg]
Leander Rising - Between Two Worlds and I (feat Sharon den Adel & Chris Broderick)
Leander Rising - Bound To Belong + LYRICS / Csak Te
Leander Rising - Csak Te / Bound To Belong
Leander Rising - Diamond And Coal
Leander Rising - Félelem Nélkül (Unofficial)
Leander Rising - Félőlény (Official Music Video 2013)
Leander Rising - Ghost Away
Leander Rising - Gloomy Sunday + LYRICS / Szomorú Vasárnap
Leander Rising - Hóvirág
Leander Rising - Kés a szívben (Official Audio)
Leander Rising - Két Világ Közt / Two Worlds And I
Leander Rising - Két világ közt (Acoustic Version)
Leander Rising - Két világ közt (Live)
Leander Rising - LŐJETEK FEL (akusztik) Dal 2015
Leander Rising - Lőjetek Fel
Leander Rising - Lőjetek Fel (Acoustic Rehearsal)
Leander Rising - Lőjetek fel (Official Audio)
Leander Rising - Ma Reggel (Audio)
Leander Rising - My Storm, My Spring + LYRICS / Viharom, Tavaszom
Leander Rising - Nem akarok többé játszani (Akusztik,A38)
Leander Rising - Némán állni
Leander Rising - Némán állni (Official Audio)
Leander Rising - Némán állni - 2012.12.28 Akvárium klub
Leander Rising - Némán állni acoustic
Leander Rising - Nyolcadik FőBűn / Sin Number Eight
Leander Rising - Öngyötrő (Album Teaser)
Leander Rising - Öngyötrő (Official Audio)
Leander Rising - Öngyötrő w/ Csóka Laci + 27 év w/ Kállai Ernő @ Budapest Park 2014.05.29
Leander Rising - Only Girl by Rihanna
Leander Rising - Piano
Leander Rising - Reborn
Leander Rising - Reborn (Live)
Leander Rising - Reborn + LYRICS
Leander Rising - Selfish Dirt
Leander Rising - Selfish Dirt cover by Csóka Laci
Leander Rising - Sin Number Eight (Typography)
Leander Rising - Six Feet Under (Solo: Jeff Loomis) + LYRICS / Bennem
Leander Rising - Szerelmes Dal
Leander Rising - Szerelmes Dal
Leander Rising - SzívIdomár / Heart Tamer
Leander Rising - Szomorú vasárnap (Live)
Leander Rising - Take Me (Official Audio)
Leander Rising - Vakon tartva (Official Audio)
Leander Rising- Viharom Tavaszom / My Storm My Spring
Leander Rising - Viharom tavaszom - 2013.03.15.TrafoClub Gödöllő
Leander Rising - Werk (Part 5)
Leander Rising: Lőjetek fel (A Dal 2015 élő produkció)
Leander Rising Interjú Part1 Radio Szentendre 20131018
Leander Rising Selfish Dirt (HUN)
Leander Rising Tatabányán
Leander Rising akusztikus koncert @ A38, 2013.04.27.
MR2 Akusztik Leander Rising - Az Ördög Naplója
MR2 Akusztik Leander Rising - Csak Te
MR2 Akusztik Leander Rising - Nyolcadik Főbűn
Miserium - Insubordinate (Golden Ashes) feat Leander Köteles
NOWmagazin interjú: Leander Rising - infók az új lemezről!
Scar Symmetry Vocal Cover by Leander (Prism and Gate)
Stjärna mot Stjärna - Zarah Leander und Birgit Nilsson
Szomorú Vasárnap / Gloomy Sunday - Leander & Attila Voros
Zarah Leander & Sven-Olof Sandberg sing "The Merry Widow", 1940

 
   

2008-2009 Leander High School Lionheart Chamber Singers - Au joly jeu (Janequin)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2013. április 11. Nézettség: 1,954

Tetszik