Zséda

Zséda

65 videó
Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda (Pápa, 1974. december 30. – ) magyar énekesnő, színésznő.
Szentesen, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán tanult. 15 éves korától Sík Olga tanárnőnél tanult énekelni, majd három színházban (Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház) mutatta meg színészi képességeit. Hét évig tanult hegedülni és a művészi pálya mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemen szerzett diplomát, mint szociálpedagógus.
2000-ben ment férjhez dr. Takács Szabolcshoz, aki egy gyógyszerforgalmazó cégnél dolgozik tudományos munkatársként. 2007. szeptember 27-én pedig megszületett első gyermekük, Nimród.

Cotton Club Singers (1994-2001)
1994-ben Szűcs Gabriellával, Kovács Péterrel és László Boldizsárral alapították meg együttesüket, amellyel első két évben a belvárosi Cotton Club nevű szórakozóhelyen énekeltek. Később többek között a Budai Parkszínpadon és a Budapest Kongresszusi Központban is felléptek. Az együttesnek Adriennel hat év alatt öt nagylemeze jelent meg. 2001-ben kilépett a 2009-ben megszűnt formációból és azóta a White Chocolate nevű zenekar mellett szólókarriert folytat.
Szóló karrier (2002-jelen)
Zséda 2001-ben kilépett a zenekarból és azóta szólókarriert folytat. Washingtonban a magyar delegáció képviseletében fellépett a Folger Shakespeare Library-ban rendezett magyar esten melynek műsorát Tabányi Mihály kísérte.
Első debütáló albuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, melynek producere Rakonczai Viktor lett, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak. Az album elérte a aranylemez minősítést.
Az album legsikeresebb dala és egyben első nagyobb siker a Valahol egy férfi vár volt, amely három hétig vezette a VIVA televízió slágerlistáját.
Adrienn első albumát a Mennem kell tovább cimű sikerballadájával folytatta.
2003 őszén útjára indul a Szeress most! című szappanopera az RTL Klub-on, aminek főcímdalát énekli. Ez a szám hatalmas áttörést és országos ismertséget hozott neki. Három hétig vezette a VIVA Chart listáját is.
2004-ben jelent meg Adri második albuma Zséda-Vue címmel. Az albumról több sikeres kislemez is megjelent, többek között: Motel, Mindhalálig mellettem vagy az Újhold. Ez volt első olyan albuma, amely elérte a platinaminősítést.
2005-ben jelent meg első karácsonyi albuma Ünnep címmel, amely szintén elérte a platinaminősítést. Az albumról az A szürke patás című számból készült videoklip, mely máig is kedvelt karácsonyi dal lett Magyarországon.
2007-ben Létray Ákos felkérte az akkor első gyermekét váró Adriennt egy duettre a Valahol című számhoz. A dal 2007-ben a VIVA TV éves zenei összesítésében a második, egyben az első magyar dal lett. A duett több mint 40 héten át szerepelhetett a Mahasz Top 40 rádiós slágerlistán igy talán Adrienn eddigi legnagyobb sikere lett.
2008-ban jelent meg Zséda negyedik albuma Rouge címmel. Az album első kislemeze a Fekete rúzs, amely a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet.
Az Rouge album következő kislemeze az És megindul a Föld, 2009 egyik legjátszottabb hazai dala lett.
2009. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában adott telt házas koncertet a varázslatos énekesnő. A műsor közel 15 éves pályafutásának keresztmetszete volt, valamennyi nagy slágere, legkedvesebb dalai hangzottak el az Arénában, és persze a legfrissebb, a Rouge album legjobbjai sem maradhattak ki a repertoárból.
2011 őszén megjelent az énekesnő Legyen úgy című dala, amely azonnal közönség siker lett.

Adagio & Zséda: Őrjítő vágy
Benedek Elek
DuDance-Dudy&Zséda
Ha zene szól - Polyák Lilla, Zséda, Antal Timi, Tabáni István, Kocsis Tibor, Vastag Csaba
Létrai Ákos & Zséda ( duett ) - VALAHOL
Mága Zoltán - Zsédenyi Adrienn: Time To Say Goodbye
Megasztár 4 Döntő 6 - Lakatos Krisztián & Zsédenyi Adrienn - Quando, Quando, Quando (+zsűri)
Micimackó - Zséda „Az én világom"
Szent György Napok 2013 - Zséda, Charlie, Falusi Mariann, HADDAWAY
Valahol (Zséda-Létray Ákos)
ZSÉDA - DANCE [Symbol party video]
ZSÉDA - Hány percet élsz (official videó HD)
ZSÉDA - LEGYEN ÚGY! (Official Video) HD
ZSÉDA-MOTEL!
ZSÉDA - Mindhalálig mellettem
ZSÉDA - Szeress most
ZSÉDA Mindhalálig mellettem
Zséda & Vastag Csaba - Legyél a másé! (Család barát 2015-11-24)
Zséda & Vastag Csaba - Legyél a másé (Official Audio)
Zseda, Maga Zoltan - Time To Say Goodbye (Live, Duna TV, 2011-01-01)
Zséda, Rakonczai Imre: Hosszú
Zséda - (Domján Edit) Köszönet mindenért. Prima Primissima díjátadó gála
Zséda - A Skorpió Hava
Zséda - Ajtók mögött
Zséda - Ajtók mögött (Rouge, 2008)
Zséda - Dance /Lotfi Begi's Nu Disco Remix/
Zséda - És megindul a föld
Zséda - És megindul a föld
Zséda - Fekete rúzs
Zséda - Fekete rúzs.mp4
Zséda - Fogy az idő
Zséda - Fogy az idő ....
Zséda - Ha egy csillag sem ég...
Zséda - Hány percet élsz (Official Audio)
Zséda -Hazatalálsz
Zséda - Legyen úgy
Zséda - Legyen úgy! [official lyrics video]
Zséda - Létray Ákos Duett "VALAHOL" Directed by Steve Hola
Zséda - Ma éjjel
Zséda - Mága Zoltán Újévi koncert. Time to say goodbye 2011
Zséda - Más Világ (Official Lyrics Video)
Zséda - Mennem kell tovább
Zséda - Mindhalálig mellettem
Zséda - Motel
Zséda - Téli rege
Zséda - Tisztaszív
Zséda: Good Bye
Zséda: Motel
Zséda: Rám valahol...
Zséda: Szervusz Budapest
Zséda Legyen úgy
Zséda Szeress most
Zséda _ Hazatalálsz ...
Zséda_Szürke patás
Zséda_Titok a szélben_0001.wmv
Zséda_Valahol egy férfi vár
Zséda a városban - Zséda 2012 kalendár trailer
Zséda és Ákos
Zsédenyi Adreienn Zséda - Szeress most Live
Zsédenyi Adrienn (Zséda): Ünnep [Full album] (2005)
Zsédenyi Adrienn, Rakonczai Imre. Hosszú forró nyár.
Zsédenyi Adrienn - Szürke Patás.wmv
Zsédenyi Adrienn - Tisztaszív
Zsédenyi Adrienn. 2015. Szenes Iván Emlékkoncert. Szervusz Budapest.
Zsédenyi Adrienn. Hosszú az a nap. 2015. Szenes Iván Emlékkoncert.

 
   

Adagio & Zséda: Őrjítő vágy



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2010. december 15. Nézettség: 1,843

Tetszik