Ádok Zoli

Ádok Zoli

73 videó
Magyar énekes, színész,aki született:(Szeged, 1976. március 22-én.
Szegeden született, a család második gyermekeként. Egy nővére van, Marietta. Középiskolai tanulmányait a Szegedi Művészeti Szakközépiskolában kezdte el balett szakon. Két évvel később átjelentkezett a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, ahol 1996-ban érettségizett.
. 1998-tól több színház tagja is volt egyszerre. A Budapesti Operettszínházban a Hotel Menthol és a Van, aki forrón szereti című darabokban lépett fel, míg a Tatabányai Nemzeti Színházban az Emil és a Detektívek táncjeleneteinek koreográfusa is volt. Külföldön is felkérték több szerepre, az ausztriai Klagenfurti Nemzeti Színházban a Csárdáskirálynőben játszott. 2000-ben a La Dance kortárs balett társulat tagja lett, és még ebben az évben leszerződött a baseli Häbse Színházhoz, ahol a Fame című musicalben szerepelt. Ezután a bécsi Metropol Színház tagja is volt egy évig. 2001-ben visszatért Magyarországra, és egy évig újra a Budapesti Operettszínházban játszott.
2007-ben jelentkezett az RTL Klub tehetségkutató műsorába a Csillag Születikbe. A műsorban a Fever című dalt adta elő egy táncos produkcióval, de csak a középdöntőig jutott el. A csatorna segítségével 2008-ban elkészült első szólóalbuma Tánclépés címmel. Az album első kislemeze a címadó dalból készült, melyet gyakran játszottak a magyar rádiók és a zenei csatornák. 2009-ben Márk és Tompos Kátya visszalépése után őt kérték fel, hogy képviselje Magyarországot a Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalversenyen a Tánclépés című dal angol változatával a Dance with Me-vel indult. Még ebben az évben megjelent második kislemeze és videoklipje is, a Velem a fény című dalból.

11.Hungary. Zoli Adok - Dance With Me HD
2009.03.07. - Ádok Zoli beszélgetés (Story TV Esti Frizbi)
ADOK ZOLI - VELEM A FENY (TANCLEPES)
ÁDOK ZOLI Dance With Me - Krónika by D.B.TRADE CO - 1. deo
ÁDOK ZOLI Dance With Me - Krónika by D.B.TRADE CO - 2. deo
Ádok Zoli
Ádok Zoli, mint Herodes!
Ádok Zoli - Dance With Me (Short Eurovision Version)
Ádok Zoli - Dance with Me (official video)
Ádok Zoli - Egyszer nézett rám
Ádok Zoli - Fábry Show - Temesi Berci plays MLP custom bass
Ádok Zoli - Farkas Annamari Három Álom rádió verzió
Ádok Zoli - Három álom - X Faktor Finálé 2010 12 19 - Hungary
Adok Zoli - Hungary - Eurovision - 2009 - Dance with Me - Magyarország
Ádok Zoli - Kődzsungel (I love Balaton 2009-06-29)
Ádok Zoli - Megy a Show.mp4
Ádok Zoli - Megyaszón.mpg
Ádok Zoli-Sebesült Szív-2010 Bravo Otto
Ádok Zoli - Sebesült szív - hivatalos videoklip
Ádok Zoli - Tánclépés
Ádok Zoli - Tánclépés (I love Balaton 2009-06-29)
Ádok Zoli - Táncosnő
Ádok Zoli - Velem a fény
Ádok Zoli - Velem a fény
Ádok Zoli - Velem a fény (Álom.net filmzene)
Ádok Zoli:Velem a fény..
Ádok Zoli KE.mov
Ádok Zoli és Farkas Annamari: Három Álom (Szemeidben elveszek) - SZÖVEGGEL (with lyrics)
Adok Zoli es Weber Helga fotozas
Adok Zoltan - Dance with me eurovision.vg Eurovision Song Contest 2009
Ádokzoli, Manolita,
Ádokzoli - Dance with me - Hungarian winner for Eurovision Song Contest
Ádokzoli - Legfázósabb nyár
Ádokzoli - Sebesült szív - hivatalos videoklip, official release
Bravo otto 2010 ádok zoli
Csináljuk a Fesztivált! - NEMADOMFEL, Kiki, Ádok Zoli, Márk, Anna - MTV - (írta: Kiss Barna)
EMS 6 - HUNGARY - Adok Zoli - "Három álom"
Eurovision 2009 Hungary with Adok Zoli "Dance with me" [HQ]
Eurovision Song Contest 2009 (Hungary) Zoli Ádok - Dance With Me
First rehearsal - Hungarian Eurovision Video Blog Part 2 (Zoli Ádok: Dance With Me)
Három Álom
Hungary -Zoli Ádok - Dance with Me
Hungary 2009: Zoli Adok Press Conference
Hungary: 2nd rehearsal Eurovision 2009
Kati Wolf, Csézy, Magdi Rúzsa, Zoli Ádok and Viktor Rakonczai interview with English subtitles
Mága Jennifer & Ádok Zoli: Aladdin - Egy új élmény
Mága Jennifer - Ádok Zoli: The Time Of My Life
Mága Jennifer és Ádok Zoli: Aladdin - A Whole New World - Egy Új Élmény
Rajtunk a sor- Évindító Show Farkas Annamária- Szirtes Edina- Ádok Zoli- Ha Te tudnád
Sztárok a pácban: Ádok Zoli
Tánclépés... Ádok Zoli.......wmv
UNISEX feat. Ádok Zoli - Szabadon (MUSIC VIDEO)
ZOLI ADOK Introducing - the Hungarian entry to ESC 2009
ZOLTÁN ÁDOK ÉS TITANILLA BÉLI, RTL CLUB, Szombat Esti Láz
Zoli Ádok's first rehearsal (impression) at the 2009 Eurovision Song Contest
Zoli Ádok's second rehearsal
Zoli Ádok - "Dance With Me" (Hungary)
Zoli Adok - Dance With Me
Zoli Ádok - Dance With Me (Karaoke)
Zoli Adok - Dance With Me (Lyrics on Screen)
Zoli Ãdok - Dance With Me, Eurovision 2009
Zoli Adok - Duet from FANTOME OF OPERA
Zoli Ádok - Injured Heart (Official Video)
Zoli Ádok-Why dont you [Official video]
Zoli Adok / Tánclépés-Dance With Me (EBT Hun-Eng Radio Mix) Eurovision 2009 - Hungary - audio
Zoli Ádok: Dance With Me (ESC2009) Official Preview Video
Zoli Adok Eurofans
Zoli Ádok from Hungary
Zoltan Adok , Bring him home - Zoli Adok - Ádok Zoltán
Zoltan Adok - American Dream - Miss Saigon - Crystal Cruises
Zoltan Adok 2014
Zoltan Adok 2014
esc 2009 HUNGARY Zoli Adok - Tanclepes (Dance with me)

 
   

11.Hungary. Zoli Adok - Dance With Me HD



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2014. július 31. Nézettség: 1,301

Tetszik