Bara  zenekar

Bara zenekar

20 videó
A tavalyi évben több fiatal népzenei együttes is megjelentette első önálló albumát. Ilyen például a Bara zenekar, mely 2000-ben alakult, tárnoki fiatalokból. A maga nemében ritkaságnak számít a társulat felállása, mivel a zenészeket családi szálak is szorosan összefűzik: Páll Éva és Balázs édestestvérek, Varga Gábor pedig az unokatestvérük. Mellettük Nagy Dóra és Enyedi Tamás tagja még a csapatnak. A zenekari tagok gyermekkoruk óta töretlenül hisznek egymásban és a zenében. Megalakulásuk óta számos koncertet adtak, a táncházak sora, a külföldi turnék és a néptáncegyüttesek kíséreteként eltöltött idő pedig még több munkára, fejlődésre sarkallta őket. Mai adásunkban első önálló lemezüket mutatjuk be, melynek szellemes címe: Barások közt. Ezen a különféle erdélyi, szatmári, jászsági és mezőföldi zenék mellett felcsendül saját településük, Tárnok himnusza is.

A lemez nyitószáma szilágysági muzsikát mutat be. Ez a táncházmozgalomban kicsit perifériára szorult vidék is gazdag népzenei hagyományt őriz, melyben az alföldi és az erdélyi tájak stílusjegyei egyaránt felismerhetők. Bár földrajzilag a hajdani Partium területére esik, dalai és táncai inkább Erdélyhez kötődnek. A vidék énekes és hangszeres népzenéjének gyűjtése lényegében csak az 1950-es évektől indult meg, elsősorban az olyan erdélyi kutatóknak köszönhetően, mint Jagamas János, Almási István vagy Kallós Zoltán. Az azóta eltelt évtizedek alatt természetesen számos hangfelvétel készült különféle szilágysági zenekarokkal, elég csak az Új Pátria lemezeken közreadott szilágynagyfalusi vagy szilágysámsoni bandákat megemlíteni.

A Bara zenekar
Apróforrás, kisér a Bara zenekar
BARA zenekar - Galgamenti muzsika
Bara - "Ugye babám meg tudsz verni"
Bara - Mezőföldi összeállítás
Barások közt - Jászsági zene
Barások közt - Szilágysági zene
Bara zenekar - Homoródabásfalvi muzsika
Bara zenekar - Kalotaszegi muzsika
Bara zenekar - Mezőföldi muzsika
Bara zenekar - Mezőszopori muzsika
Bara zenekar - Szatmári muzsika
Bara zenekar - Szatmári zsidó tánc
Bara zenekar Szilágysági cövekelő
Bara zenekar V. Budapesti Mangalica
Csenge első fellépése,kisér a Bara zenekar
Élő népzene 239 - Bara zenekar (2011, HD)
Mangalica Fesztivál-Bara zenekar ,Ambrus Attila és sok ínyencség
Máté fellépése, Apróforrás Márton nap 2010 Diósd,kisér a Bara zenekar
Százhalombatta Summerfest 2010 Máté fellépése,Bara zenekar

 
   

A Bara zenekar



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2015. augusztus 8. Nézettség: 890

Tetszik