Fondor zenekar

Fondor zenekar

33 videó
Népzene a kárpát-medencéből

Idestova hét éve már, hogy egy kellemesen-közösen végigmuzsikált németországi szereplést követően megalakult a Fondor. A zenekart azóta is a barátság és a falusi vonós zene iránti elkötelezettség kovácsolja össze. A tagok* (Csernók Klára - hegedű; Maruzsenszki Andor - hegedű; Zimber Ferenc - cimbalom; Papp Endre - brácsa; Prihoda István - nagybőgő) kivétel nélkül húszas éveikben járó fiatalok, akik gyerekkoruk óta a népzene bűvkörében nevelkedtek. Az "ötösfogat" nagy örömére, gyakran vendég muzsikusokkal (Salamon Soma - harmonika, furulyák, Bede Péter - szaxofon, fúvos hangszerek) is ki szokott egészülni. Bár mindannyian vidékiek, mégis budapesti táncházakban és folkkocsmákban acélosodott igazán táncházi zenekarrá a banda, s vált a vonós népzene tolmácsolójává. Az első komolyabb elismerést 2006-ban kapta a zenekar: elnyerte a Hagyományok Háza által kiírt 50 órás stúdiópályázatot. Így jelenhetett meg 2006-ban, a Fonó Records gondozásában, a Nótás Szilágy című lemez, amely specifikusan egy tájegységre, Szilágyságra koncentrál. 2009-ben a zenekar az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiírt pályázat keretein belül megkapta a „Népművészet Ifjú Mestere” címet.

*: Krámli Kinga - ének, Bobár Zoltán "Boby" - harmonika, brácsa (2004-2009)

Bakó Kati, Krámli Kinga és a Fondor zenekar. 1
Bakó Kati, Krámli Kinga és a Fondor zenekar. 2
Bakó Kati, Krámli Kinga és a Fondor zenekar 3
Élő népzene 182 - Fondor zenekar (2009, HD)
Fondor Band: Magyar verbunk
Fondor Zenekar - éjjeli legényes - 2010.05.15. - Fonó - Budapest Folk Fest
Fondor Zenekar koncertje a Pótkulcsban
Fondor zenekar
Fondor zenekar - A cigányoké (Szilágysági)
Fondor zenekar - A nagy utcán (Szilágysági)
Fondor zenekar - Megírták már nékem... - Legényeké
Fondor zenekar - Szerelmes a muzsikás (Szilágyság)
Fondor zenekar - Szilágysági dallamok
Fondor zenekar: Bonchidai - módosított változat
Fondor zenekar: Bonchidai táncok
Fondor zenekar: Cimbalom szóló
Fondor zenekar: Festeres és vert kezes
Fondor zenekar: Gömöri táncok
Fondor zenekar: Kalotaszegi
Fondor zenekar: Kalotaszegi tánc
Fondor zenekar: Kalotaszegi táncok
Fondor zenekar: Kalotaszegi zene
Fondor zenekar: Nagysajói muzsika
Fondor zenekar: Szamosangyalosi zene
Fondor zenekar: Szászcsávási menet 1/2
Fondor zenekar: Szászcsávási menet 2/2
Fondor zenekar: Szatmári muzsika
Fondor zenekar: Szilágysági román rend ( rar, invertita )
Fondor zenekar: Váraljai muzsika
Fondor zenekar és Paár Julianna: Kalotaszegi muzsika
Fondor zenekar és Paár Julianna: Küküllőmenti muzsika
Fondor zenekar és társai: Marosmenti cigány verbunk
Fondor zenekar és társai: Szászcsávási táncok

 
   

Bakó Kati, Krámli Kinga és a Fondor zenekar. 1



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: hétfő, 2015. november 16. Nézettség: 959

Tetszik