Körömvirág Együttes

Körömvirág Együttes

3 videó
Az alábbiakban a Kocsis Csaba, Miczura Károly és Ványai Anita által alkotott Körömvirág együttes rövid bemutatkozása olvasható, valamint kedvcsinálónak három számuk is letölthető, meghallgatható.
Az Összefonódás című műsort 2013-ban újította fel Miczura Károly Kocsis Csabával és Rostás Farkas Györggyel. A két zenei formáció 2014 márciusában egyesült és mutatkozott be először a Magyar Írószövetség Székházában. Körömvirág együttesként a vésztői Sinka István versmondó és verséneklő versenyen léptek fel először, ahonnan különdíjjal térhettek haza. A műsorunkon szerepelnek határon inneni és túli költők is, akik neves vagy elfeledett tagjai a magyar irodalomnak. Szívesen ajánlják műsorunkat, művelődési házaknak, könyvtáraknak, iskoláknak, nyugdíjas kluboknak, irodalmi műhelyeknek. Dalaikat szívesen bemutatják tavaszi, nyári, őszi, téli zenés estéken és fesztiválokon is, mint ahogy Berettyóújfaluban, a Zenés Esti Korzó egyik rendezvényén is láthatta őket a közönség.

Körömvirág Együttes
Körömvirág Együttes
Körömvirág Együttes

 
   

Körömvirág Együttes



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2015. december 11. Nézettség: 635

Tetszik