Sweet ( Édes ) zenekar

Sweet ( Édes ) zenekar

12 videó
A Sweet, (vagy The Sweet) együttes 1966-ban alakult, a „glam rock” egyik legjelentősebb zenekara. Az együttes valamennyi tagja énekel, ami meghatározza a Sweet hangzásvilágát, vokáljait.
Kezdetben a Nick Chinn – Mick Chapman szerzőpáros dalait adták elő, akik a kor más zenekarainak és szólistáinak is (pl. Smokie, Suzi Quatro, Mud) írtak jelentős dalokat. Leghíresebb korai dalok: Co-Co, Funny funny, Poppa Joe, Ballroom Blitz, Blockbuster stb. 1974-ben jelent meg talán legsikeresebb nagylemezük, a Sweet Funny Adams. A lemezre már saját szerzemények kerültek, a Chinn–Chapman páros már csak két dalt jegyez. Ezután következik 1975-ben a Desolation Boulevard, rajta a korszak egyik meghatározó szerzeményével, a Fox on the runnal. 1978-ban még egy nagy durranás, a Love is like oxygen dal, amely szintén sokáig szerepel a slágerlistákon. Alkohol és egyéb problémák miatt nemsokára megváltak Brian Connolly énekestől, és a három tag folytatta tovább. Connolly meghatározó éneke nélkül azonban már kevesebb sikert értek el, és így lezárult a banda „klasszikus” korszaka. 1997 februárjában meghalt Brian Connolly énekes (szívinfarktus), 2002 februárjában pedig Mick Tucker dobos (leukémia). Andy Scott gitáros folytatja a zenekar történetét, mai napig koncertezik a zenekarával Andy Scott's Sweet néven, és játsszák az 1970-es évek mára klasszikussá vált dalait.

Sweet - Fox On The Run - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Fox On The Run - Sylvester Tanzparty 1975/1976 31.12.1975 (OFFICIAL)
Sweet - Fox On The Run - Top Of The Pops 23.12.1975 (OFFICIAL)
Sweet - Live at the Marquee, London - 1986 - Full Concert (OFFICIAL)
Sweet - Poppa Joe - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - Teenage Rampage - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - The Ballroom Blitz - Promo Clip (OFFICIAL)
Sweet - The Ballroom Blitz - Top Of The Pops 20.09.1973 (OFFICIAL)
Sweet - Wig Wam Bam - Top Of The Pops/Disco 1972 (OFFICIAL)
The Rolling Stones - Jumpin' Jack Flash - Sweet Summer Sun: Hyde Park Live
The Very Best of... The Sweet
The sweet PAPA JOE

 
   

Sweet - Fox On The Run - Promo Clip (OFFICIAL)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2015. december 18. Nézettség: 823

Tetszik