Krisz Rudi

Krisz Rudi

43 videó
Kreisz Rudolf, művésznevén: Krisz Rudi (Budapest, 1981. szeptember 17.) magyar énekes, zenész, zeneszerző.
Hétéves kora óta tanult zongorázni, gitározni és dobolni. 1989-ben édesapja kezdeményezésére, aki dobos, megalakította bátyjával és két unokatestvérével a Rockonok formációt, majd 1993-ban nevet változtattak és Dominó néven zenéltek. Szikora Róbert segítségével készült el első albumuk. Az együttes 1994 végén abbahagyták a közös zenélést, majd két évvel később ismét összeálltak. Bátyja a basszusgitáros, két unokatestvére - Norbi és Peti - a gitáros és a dobos. Rudi gitárjával egyszer a Lánchíd tetején adott koncertet, a városiak legnagyobb megdöbbenésére. Eleinte művelődési házakban koncertezett, Szikora Róbert írt dalokat neki, de 1994-ben ez a kapcsolat megszakadt. Rudit 1998 végén kereste meg Hamza Zoltán egy szólólemez ötletével. Ugyanebben az évben a Bravo Girl! Girl & Boy Tiniválasztáson közönségdíjas lett. A felkészítő táborban ismerkedett meg menedzserével, akivel 2000 áprilisában megjelentették első albumát Tűz címmel a BMG kiadó gondozásában. A lemez zenei producerének Berkes Gábort kérték fel, aki ezt örömmel vállalta. 2000 júniusában megjelent az album második maxija Egy pillanat itt maradt címmel. 2000 őszén jelent meg a lemez harmadik maxija Keresem a szót címmel, amely egy Glenn Madeiros-dal feldolgozása. A dalhoz Cipruson forgattak a videoklipet. 2001 novemberében került piacra új albuma, a Törd át a csendet, melynek dalait és hangszerelését saját maga szerezte. A szövegeket Hamza Zoltán írta. 2002-ben jelent meg a harmadik albuma az Álmatlan éjszakák, majd 2004-ben a Nem leszek a játékod című album is napvilágot látott. 2005-ben több világcég is felfigyelt rá, melyek közül a Papajoe Records-cal kötött szerződést. 2008-ban megjelent Őrizd a lángot című albuma, melynek egyik kislemeze az Ólomszárny, amelyet Dancs Annamarival énekelt. A dalt 2008 tavaszán beneveztek, az Aranyszarvas nemzetközi dalfesztiválra is. 2009-ben több megasztáros előadónak írt dalokat, egyik szerzeménye Bencsik Tamara Vándorszél című albumán hallható! Szerepelt a Hal a tortán és a Dalnokok ligája című tv műsorban is.

4u - Karóval jöttem vs. Krisz Rudi - Lyukasóra
KRISZ RUDI - EGY PILLANAT ITT MARADT
KRISZ RUDI - Üss meg
Krisz Rudi (Dáridó) A szerelem neked egész más
Krisz Rudi - A fél veled egész ( A Dal - MTV1 - 2012.01.28.)
Krisz Rudi - Állj meg egy percre (Official MusicVideo)
Krisz Rudi - Az idő
Krisz Rudi-Csapdában a szívem
Krisz Rudi - Egy Pillanat Itt Maradt [HQ-Audio]
Krisz Rudi-Egy pillanat itt maradt...
Krisz Rudi - Ennyi volt (élő)
Krisz Rudi-Gépszabadság-2004-
Krisz Rudi - Homokba rajzolt szerelem
Krisz Rudi - Hullámzó sivatag - 2006
♥ ♥ Krisz Rudi-Keresem a Szót ♥ ♥
Krisz Rudi - Keresem a szót - 2006
Krisz Rudi-Kérj bármit,érted megteszem!
Krisz Rudi- Mondanám
Krisz Rudi - Nem Fáj Már
Krisz Rudi - Őrizd a lángot
Krisz Rudi - Senorita
Krisz Rudi - Sodor a szél
Krisz Rudi - Szállj - 2001
Krisz Rudi-Tiltott csók
Krisz Rudi -Törd át a csendet
Krisz Rudi - Üss Meg (Spy The Ghost remix)
Krisz Rudi - Ütném a padlót dalszöveggel
Krisz Rudi-Veled ébred a fény
Krisz Rudi - Veled ébred a fény - 2008
Krisz Rudi and Dancs Annamari - Free my fire Inside (English version)
Krisz Rudi és Dancs Annamari - Ólomszárny (magyar verzió)
Krisz Rudolf - Angyal Voltál
Krisz Rudolf - Szédült
Krisz Rudolf - Veled ébred a fény
LélekbulvárTV - Sándor András Krisz Rudolffal beszélget (www.melyinterjuk.hu)
Rudolf Krisz - Álmatlan éjszakák
Rudolf Krisz - Keresem a szót
Rudolf Krisz - Nem Leszek A Játékod
Szikora Robi,Abaházy,Krisz Rudi,Polyák Lilla,Judy-Himnusz Európához.
krisz rudi nem mondhatam még el.wmv
krisz rudi porcelán.wmv
powered by huni KRISZ RUDI ANGYAL VOLTAL
te vagy az a szerelem - krisz rudi.wmv

 
   

4u - Karóval jöttem vs. Krisz Rudi - Lyukasóra



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2015. december 31. Nézettség: 1,350