Hajnal Nikolett  nótaénekes

Hajnal Nikolett nótaénekes

21 videó
Így vall magáról a művésznő:

"Zenész családban születtem - Már kisgyermek korom óta szeretem a magyar nótát, hisz nagyapám és nagybátyám is képviselték ezt a műfajt.
Zenei tanulmányaimat a téti zeneiskolában kezdtem furulya szakon,majd a győri Liszt Ferenc zeneiskolában 10 évig hegedülni tanultam. Több hegedűversenyen is részt vettem ahol szép eredményeket értem el. A zeneiskola vonós zenekarának 8 évig tagja lehettem, ahol a II. hegedűsök szólam vezetője voltam. Magyarország több településén és Európa több országaiban megmutathattuk tudásunkat. Pl. Belgium, Hollandia, Németország

Zenei tanulmányaimat kibővítve a későbbiekben zongorázni is tanultam.
2003-ban Hollandiában képviselhettem Magyarországot (Sokoróalját) a zenei napokon.
2007-től Tarnai Kiss László Művész Úrnál tanulok.
2007-ben az Országos Tatabányai nótaversenyen a legfiatalabb kategóriában a legjobb énekesi címet kaptam.
2007-től a téti Hajnalcsillag dalkör vezetője vagyok.
2009-ben a Szombathelyi Savariai Egyetemen ének-zenetanár, tanító és néptánc szakoktató diplomát szereztem.
2009-től Téten a Kisfaludy Károly Általános iskolában tanítok.
2010-ben Dömsödön az I. Országos Magyar Nóta és Operett versenyen a III. helyezést értem el.
2011-ben Dömsödön a II. Országos Magyar Nóta és Operett versenyen a II. helyezést kaptam, ez által bejutottam a Nóta tv által rendezett Nótasztár verseny elődöntőjébe.
2011 novemberében Budapesten a Lerner Ferenc díjat vehettem át.
2012-ben a Nótasztár Döntőse lettem.
2012-ben Ipolynyéken az Aranykoszorús minősítést kaptam.
2012-ben a Nóta tv-n és a Muzsika tv-n készültek felvételeim
2013. novemberétől a Dankó Rádió nóta műsoraiban is énekelhetek

Amíg a Jó Isten engedi, énekelni és harcolni fogok azért, hogy országunk nemzeti kincse a magyar nóta fenn maradjon!"

5. Tét 35 év - Hajnal Nikolett énekel Jelenet Petike
A KKÁMK énekkara - Vezényel: Hajnal Nikolett
Csárdáscsokor Hajnal Nikolett előadásában
Felhő száll a Nagyerdőre
Fodrozik a Tisza vize
Hajnal Nikolett
Hajnal Nikolett - Felhő száll a nagyerdőre
Hajnal Nikolett - Felszállott a vadgalamb; Fodrozik a Tisza vize
Hajnal Nikolett - Németh Károly
Hajnal Nikolett - Németh Károly: Jaj de szép kék szeme
Hajnal Nikolett-Nótacsokor Alistál 2012.04.15.
Hajnal Nikolett - Sebestyén Tamás
Hajnal Nikolett és Patai Zoltán - Fodrozik a Tisza vize
Hajnal Nikolett és Sebestyén Tamás: Első Magyarnótaest a Marcal étteremben
Hajnal Nikolett és Sebestyén Tamás: Három dinnye van egy száron...
Jaj de szép kék szeme van magának
Könnyek nélkül élni könnyebb
Lőrincz Roland és Hajnal Nikolett-Nótacsokor Alistál 2012.04.15.
Patai Zoltán és Hajnal Nikolett
Szerecsenyi Falunap 2010 - Esti programok 1
Téti Hajnalcsillag Dalkör önálló est, Hajnal Nikolett, Lakatos György

 
   

5. Tét 35 év - Hajnal Nikolett énekel Jelenet Petike



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2016. január 5. Nézettség: 1,397

Tetszik