Tiboldi Mária

Tiboldi Mária

1 videó
Tiboldi Mária
színész, énekes (Szolnok, 1939. április 20.)


Zene az életem, nívódíjas tv-show (1984)
„A türelem hatalom;
idővel és türelemmel
selyem lesz az eperfa leveléből.”

Kínai közmondás

Aki átélte a második világháborút gyermekfejjel, hallotta süvíteni a puskagolyókat, látta a lótetemeket, az orosz beszállásolást a családi házba, amint fegyvert fogtak nagymamára – mert biztosan mérget tett az ételbe –, és remegett, mert az anyját bújtatni kellett, az már történelmet ír.
A szép polgári élet Szolnokon 1945-ben véget ért. Hiába maradt meg a szülők zongorája, étkészlete, a könyvek és a kották tömege, apám hadifogoly, nekünk nincs ennivalónk, a cipőnket újságpapírokkal tömtük ki, mert az alföldi telek akkortájt hidegek voltak.
1949-től Budapesten jártam iskolába. Mindig kitűnő tanuló voltam, és rendkívül terhelhető: biológia szakkör, énekkar, zongoraóra, szteppórák és szerepvállalás különféle közösségi rendezvényeken. Matematikát tanítottam, hogy egy kis pénzhez jussak. Változatlanul szegények voltunk, pedig apámon kívül anyám is dolgozott. Egy ideig két szobában éltünk albérletben, de Budán! Így lettem én a Színművészeti Főiskolán a „budai úrilány”. Nem hiányzott a fényűző élet, mert ott volt nekünk a család, a zene, az irodalom és a sport. Szüleinktől testvéremmel a mindenséget kaptuk, sajnos csak most tudom igazán értékelni, micsoda kapaszkodó volt egész életemben ez a két ember. Ugyanezt az érzést váltja ki belőlem nagyszüleim emléke – akik egy háztartásban éltek velünk –, ők voltak a dolgozó szülők mellett jellemünk formálói és szó szerint a gondviselőink. Nagymama főzött, mosott ránk, és vasárnaponként titokban templomba vitt.
Nagypapa sakkozott, kártyázott az unokákkal és mesélt az élményeiről, az 1936-os berlini olimpiáról, ahol személyesen jelen volt. Legfőbb kincsünk az Orion rádiónk lett, és az 1955-től közvetített magyar nyelvű operák Gyurkovics Máriával, Simándy Józseffel.
1961-ben kitüntetéssel diplomáztam az első, 1957-ben indított zenés osztályban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
Lázadtam mint fiatal primadonna minden és mindenki ellen. Önállóan élni, saját utat járni, főszerepeket játszani vágytam. Igen, türelmetlen voltam, és mérték nélküli. Akár bele is betegedtem egy szereposztásba Szegeden, mert nem én játszottam a főszerepet. Hajtott a vágy, mindent tudni a szakmáról, megfelelni az elvárásoknak, sikeresnek lenni. Micsoda címszerepeket játszottam a Szegedi Nemzeti Színházban: Cirkuszhercegnő, Csárdáskirálynő, Viktória, Maya.
1963-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződtem. Itt kemény volt az élet egy kezdő számára, pedig sok szép lehetőség várt rám, többek között a híres Csárdáskirálynő-előadásban Szilvia szerepe az aranycsapattal. Más feladatokat is osztottak rám, de nem az első szereposztásban. Oda kell menni, ahol te vagy az első. Először Moszkva, 1964, majd 1965-ben Bécs. Négy éve voltam a pályán, és nemzetközi karrier előtt álltam.

A ZDF, ORF és az MTV intervíziós élő adása Kálmán Imre születésének 100. évfordulója alkalmából (1982)
1966-tól tíz évet német nyelvterületen vendégszerepeltem, sztár lettem, primadonna, az első nő, Berlinben, Münchenben, Salzburgban… Ennek ellenére egy űzött, hajszolt nő – ha az emberi oldalát nézem –, aki konzuli útlevéllel, állandó sorban állással a követségen várja a vízumát, hogy hazajöhessen a kisfiához. Az osztrák és magyar vonatokon a kalauzok és vámosok név szerint ismertek, de az ottani és az itthoni bánásmódban bizony minőségi különbségek voltak. A Kádár-korszak szigora rám is vonatkozott, ahogyan átléptem a határt, minden alkalommal be- és ki kellett jelentkeznem a rendőrségen, ki tudja, hányszor.
Arra, hogy itthon is szerepelhessek, nem kaptam lehetőséget. Kint, Nyugaton, sikeres voltam, nemzetközileg elismert, én voltam „a Tiboldi”.
Öt televíziós operettfilm főszerepét játszottam. Nagylemezek készültek velem a CBS gondozásában, fesztiválok sztárvendégeként hirdettek, díjakat kaptam. Remek iskola volt.
Megtanultam a nagyon magas elvárásoknak idegen nyelven is profi módon megfelelni, több mint ötven operett főszerepét elénekelni, és azt, hogy állandóan ugrásra készen álljak. A nyugatnémet gazdaság virágzott, és az operett is. A gyönyörű szerepek, vendégjátékok a világ különböző országaiban, a szakmai elismerés és a közönség szeretete jó érzés, de mellette ott volt az a gyötrő fájdalom, amit honvágynak hívnak.
Hazajöttem. Nem volt könnyű utat találni az Operettszínházhoz, de Vámos László, az akkori főrendező bízott bennem. Szebbnél szebben bizonyíthattam A denevér Rozalindájában, a Cigányszerelem Ilonájában, a Víg özvegyben és a Mária főhadnagy Antóniájában. Visszakaptam a magyar szó, az anyanyelvi játszás örömét. Ez leírhatatlan boldogság. Sokat-sokat dolgoztam, mert az éneklés munka, kemény fizikai, lelki és szellemi munka.
A hetvenes–nyolcvanas évek egyik meghatározó operettszemélyisége lettem itthon is. Jászai-díjas vagyok, az Operettszínház örökös tagja. A primadonnaságon kívül majdnem mindent kipróbáltam a szakmában, a műsorvezetést, a rendezést, a könyvírást, még az operettek német nyelvű betanítását is a színház társulatának.
„Senki nem próféta a saját hazájában…” – írta apám az első német–magyar szótáramba 1965-ben. Vannak kivételek, 47 éves töretlen és sikeres pályafutásommal nemcsak külföldön, de saját hazámban is bizonyítottam.
Sokat kaptam a sorstól, családot, gyermekeket, unokákat. Ajándékba adta a tehetségemet is. Hála a Teremtőnek. Köszönöm, hogy mind a mai napig abban a kegyelmi állapotban részesít, hogy hangomat megőrizhettem, énekelhetek.

Tiboldi Mária, Mécs Károly- Mausi

 
   

Tiboldi Mária, Mécs Károly- Mausi



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2016. január 15. Nézettség: 809

Tetszik