![]() EUROVISION 2016
27 videó
A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál lesz a hatvanegyedik Eurovíziós Dalfesztivál. Svédországban rendezik meg, mivel a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivált a svéd Måns Zelmerlöw Heroes című dala nyerte. Svédország az első ország, amely másodszorra rendezheti a versenyt a 2010-es években, mivel 2012-ben is ők nyertek. Az első elődöntőre 2016. május 10-én, a második elődöntőre május 12-én, a döntőre pedig május 14-én kerül sor.
2015. július 8-án jelentették be, hogy Stockholm fog otthont adni a fesztiválnak. 43 ország erősítette meg részvételét a dalfesztiválra, beleértve Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Horvátországot és Ukrajnát is, melyek három, kettő, kettő, illetve egy kihagyott év után vesznek részt újból. Portugália viszont 2013 után ismételten nem vesz részt. A svéd műsorsugárzó, az SVT 2015. május 24-én bejelentette, hogy az első számú lehetséges helyszín a stockholmi Tele2 Arena, de egyidejűleg jelezték, hogy lehetővé teszik más városok és arénák jelentkezését is. A végső döntést július 8-án jelentették be, ennek értelmében a versenynek a 16 000 férőhelyes stockholmi Ericsson Globe ad otthont. A 2000-es Eurovíziós Dalfesztivált is ugyanebben az intézményben rendezték meg.[3] Eredetileg az 1985-ös Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne, a göteborgi Scandinavium, az ugyanebben a városban található Ullevi Stadium, a linköpingi Saab Arena, az örnsköldsviki Fjällräven Center és a 2013-as helyszín, a Malmö Arena is pályázott, ahogy a fővárosi Annexet, a Hovet és a Friends Arena is. Utóbbi a dalfesztivál svéd válogatóműsorának, a Melodifestivalennek ad otthont 2013 óta. Sandviken és Gävle pedig közös pályázatot nyújtottak be: a sandvikeni Göransson Arena rendezte volna az elődöntőket és a döntőt, Gävle pedig egyéb programokat és koncerteket.... Agárdi Szilvia - It is Love (A Dal 2016 Eurovision) Andi Tóth & Olivér Berkes - Seven Seas (Eurovision 2016 Hungary - A DAL 2016) B The First - You Told Me You Loved Me (Eurovision 2016 Hungary - ADAL 2016) Benji - Kötéltánc (Eurovision 2016 Hungary - A DAL 2016) ByTheWay - FREE TO FLY (A DAL - EUROVISION HUNGARY 2016) C. E. T. - Free (Eurovision 2016 Hungary - A DAL 2016) Egy Másik Zenekar - Kéne közös kép ( a DAL - Eurovision Hungary TOP30 ) Fatima Mohamed - Ott Leszek (Eurovision 2016 Hungary - A DAL 2016) Freddie - Pioneer (A DAL - EUROVISION HUNGARY 2016 Második középdöntő) Freddie - Pioneer (A DAL - EUROVISION HUNGARY 2016) Gájer Bálint - Speed Bump (A DAL - EUROVISION HUNGARY 2016) Group'n'Swing - Szeretni fáj (Eurovision 2016 Hungary - A DAL 2016) Horányi Juli YOULÏ – Come Along [A DAL- EUROVISION HUNGARY 2016] ÍV - LOVE KILLS ME [A DAL - EUROVISION HUNGARY 2016] Jasmin (Török Jázmin) - POWER OF LOVE - A Dal 2016 - Eurovision 2016 Hungary Kállay Saunders Band - Who We Are (A DAL - EUROVISION HUNGARY 2016) Karmapolis & Szécsi Böbe - Hold On To (A Dal Eurovision Hungary 2016) MUSHU - Uncle Tom (A DAL - EUROVISION HUNGARY 2016) Nika - Beautiful Love (Eurovision 2016 Hungary - A DAL 2016) Odett - Stardust A DAL Eurovision 2016 Hungary Odett - Stardust A DAL | Eurovision 2016 Patai Anna - Colors - EUROVISION HUNGARY 2016 music video Petra Veres-Kovacs - Singing peace (Official audio) - Eurovision Hungary - A Dal 2016 Petruska - TROUBLE IN MY MIND (A Dal 2016) Polgár Peti és a HungaryCool - Hun a dal (A Dal 2016 Eurovision) Tolvai Reni - Fire OFFICIAL VIDEO (Eurovision 2016 "A Dal" TOP 30) Vásáry André - Why (A Dal - Eurovision Hungary 2016) |
Agárdi Szilvia - It is Love (A Dal 2016 Eurovision)A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|