![]() Both Miklós
21 videó
Both Miklós (Budapest, 1981. június 3.) Fonogram díjas és Budai-díjas zeneszerző, előadóművész, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője. A Rendhagyó Prímástalálkozó állandó szólistája. Az etnorock vagy világzene műfajában mozgó együttesek stílusára Jimi Hendrix, Bartók Béla, az erdélyi népzene és a fővárosi cigányzene is hatott. A zenekarok mellett szenvedélyes népzenegyűjtő. Tekintélyes filmes adatbázist rögzített többek között Ukrajnában, Kínában, Oroszországban, Erdélyben, Iránban és Indiában.2015 őszén megkapta az Öröm a Zene! - díjat, amelynek keretében az év zenészének választották.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen esztétika-kommunikáció szakon tanult. Önállóan tanult meg gitározni. A VHK és Kárpát Möbiusz együttesekben játszott, majd megalakította saját zenekarát Magura Napotvet néven. A Barbaro együttessel való közreműködés után 2004-ben alapította meg a Naprát. A Napra 2007-ben megjelent Jaj, a világ című bemutatkozó lemeze, amelynek producere Ben Mandelson volt, Fonogram díjat nyert. 2009-ben, Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára Gryllus Dániel, a Hangzó Helikon sorozat szerkesztője felkérésére készült a költő verseinek megzenésítését tartalmazó album.Az albumot a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Budai-díjjal jutalmazták. 2014-ben készíti a MTVA-ban bemutatott nagy sikerű alternatív tehetségkereső műsorát a Palimo Story-t. Egy kis stábbal találomra végig járták Magyarország leszakadó részeit zenészek után keresve. A sorozaton keresztül egy egészen izgalmas világ tárul elénk és valóban sikerül az országunkat egy teljesen más oldaláról megismernünk. 2014. nyarán megjelenik a Both Miklós és a Palimo Story lemeze. 2014 őszén és 2015. tavaszán a háború dúlta Ukrajna északkeleti részeit utazta be vokális falusi zenék után kutatva. Az utazást filmesek dokumentálták. A tervezett új lemezén ezt a területet fogja bemutatni film és hanglemez formájában. Both Miklós A Dal 2016 sajtótájékoztatóján 2016-ban bekerült a Duna A Dal című eurovíziós nemzeti dalválasztó show zsűrijébe. Alinda : Both Miklós Both Miklós - Csillagfészek [OFFICIAL] Both Miklós: Hetedik Ecloga (Radnóti Miklós) Both Miklós: Kínai Utazófilm Both Miklós: Radnóti - Szerelmes vers Both Miklós FolkSide: Erdő Both Miklós Folkside: Kövek Között Both Miklós Folkside: Nincsen Kenyér, Nincsen Só Both Miklos I Musical Odyssey through China I 1. Both Miklos I Musical Odyssey through China I 2. Both Miklós és a Palimo Story - Aki engem keres (Petőfi Rádió Akusztik) Both Miklós és a Palimo Story - Csárdás Both Miklós és a Palimo Story - De sötétlik (Petőfi Rádió Akusztik) Both Miklós és a Palimo Story - Hajnal (Petőfi Rádió Akusztik) Both Miklós | Este a hegyek között Both Miklós | Hasonlatok Both Miklós | Tajtékos Ég Kaláka meglepetéskoncert 21. rész - Both Miklós és a Napra - Radnóti: Éjszaka Kalotaszegi népzene - Both Miki - Prímástalálkozó, Szentendre, 2010 Napra koncert - Both Miklós blues improvizáció & Ajjaj...-a38 hajó, Budapest Talent Show With Miklos Both english subtitles I Tehetségkereső Both Miklóssal |
Alinda : Both MiklósA videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|